A BAJKEVERŐ
István reggel szokásosan kelt, korán, hat órakor, elkészítette reggelijét, kivitte kutyáját Bobót a dalmatáját sétálni, összekészülődött és elindult a munkájába. Buszra szállt, mindig ezzel ment dolgozni. A busz tömött volt, de Istvánnak volt helye. Meglátott azonban egy szép lányt, akinek azonnal át akarta adni a helyét, de ezzel a lendülettel feldűtött két embert, másik kettőnek a lábára lépett rá és még egy tortát is kivert az azt tartó ember kezéből. Hát ilyen ember volt István, mindig jót akart, csak valahogy soha sem sikerült neki, de a lány megkapta az ülőhelyet. István így boldog volt, de megismerkedni vele már nem volt ideje, mert le kellett szállnia a buszról. Időben megérkezett a munkájába. Egy online webshopnál dolgozott, itt végezte el a rá bízott feladatokat. A mai nap éppen az új kollekció képeit kellett feltöltenie. István esze azonban még mindig a buszon látott lányon járt, közben a telefonját nyomkodta. Épp a szelfijeit nézegette, amikor elkezdte a képek feltöltését. Nem is figyelt oda, csak nyomkodta a gombokat. Főnöke hívatta, így nem volt ideje ellenőrizni a képeket. Belépett a főnökéhez, majd egy rövid beszélgetés után visszatért munkájához. Itt, mivel úgy gondolta, hogy a feltöltést befejezte folytatta munkáját. Mire vége lett a napnak ő haza indult. Másnap minden ugyanúgy kezdődött, mint másnap, kivéve hogy kutyája Bobó izgatottan viselkedett. István nem tudta mire vélni, de ugyanúgy elvitte sétálni. Bobó azonban olyan erősen izgatottan viselkedett, hogy kitépte magát István kezéből és odarohant egy ismeretlen kis kutyához, akit egy lány sétáltatott. A lány azonban olyan gyönyörű volt, hogy István lélegzete is elakadt. A lány odament Bobóhoz és érdeklődve nézte kié lehet. István csak nehezen tudott megszólalni, de azért valahogy jelezte, hogy Bobó az ő kutyája. A lány oda vitte hozzá és bemutatkozott. Elmondta, hogy ő Niki és most költözött a házba, kiderült pont István mellé és az új kiskutya, amiért Bobó olyan izgatottan viselkedett, az övé. István alig tudott szóhoz jutni, de azért megköszönte, hogy Niki segített Bobót visszavinni hozzá, majd elváltak. István sietett dolgozni. A buszt éppen elérte, de az emberek olyan furcsán viselkedtek, mosolyogtak és bámultak rá. István nem értette. A munkában a kollégák, már harsogó nevetéssel fogadták. István nem értette. A kollégái azonban gyorsan megmagyarázták mi történt. Megmutatták a weblapra feltöltött képeket, hát az összes István szelfije volt. Most már az egész világ tudott Istvánról mindent. István szégyenkezve ült le asztala elé és javította a hibáját. Ma nem hívatta a főnöke. István elhatározta, hogy mostantól jobban figyel. Hazatérve Nikibe futott, aki kutyáját vitte sétálni, megkérdezte Istvánt nincs e kedve csatlakozni. István alig bírta kimondani az igent. Magához kapta Bobót, kedvenc labdáját és elindult. Kint a parkban együtt sétáltak Nikivel, István pedig felvágásból be akarta mutatni mit tud kutyája. Nagy erővel eldobta Bobó labdáját, hogy majd ő könnyen visszahozza, a labda azonban egy erős férfit talált el, aki mérgében, nem tudva, hogy ki dobta meg, elhajította a labdát. Bobót nem foglalkoztatta ki dobta a labdát csak rohant utána. Nem érdekelte kin és min keresztül, de aki kint a parkban piknikezett azokon mind keresztül vágtatott. Mire megtalálta a labdát egy piknikező sem maradt éppen. István alig tudott bocsánatot kérni az emberektől, majd szólt Nikinek és inkább hazament. Niki persze jót nevetett.
Hamar eljött a hétvége és István még mindig a héten történteken rágta magát, amikor kopogtak. Az ajtóban Niki állt. Kérte jöjjön át hozzá István egy reggelire, hogy jobban megismerkedjenek. István igent mondott és Bobóval átmentek Nikihez. A reggeli jól telt el, leszámítva, hogy István tejszínhab helyett borotvahabot nyomott a kávéjába, ne kérdezzétek hogyan. István azonban feldobott volt, eldöntötte, hogy megpróbálkozik Nikivel jobban megismerkedni. Eldöntötte, hogy először virágot küld neki. Alig várta, hogy megérkezzen a virág, e helyett azonban Niki vágtatott át hozzá hogy ezt meg hogy merészelte és egy koszorút vágott Istvánhoz. István csak nehezen nyomozta ki, hogy megint ő volt a hibás megint ő rendelt félre. Már nem tudta, mit tegyen egy találkozót kért Nikitől, hogy mindent megmagyarázhasson. Niki nehezen, de elfogadta a találkozót. István még aznap este elindult, hogy találkozzon Nikivel útközben azonban Nikit egy idegen férfival látta. Nagyon elszomorodott és hazaballagott. Bobó szomorúan bámult rá. István nem tudja mit tegyen, aludni tért. Másnap korán reggel ébredt, de Bobót nem találta. Rájött elfelejtette bezárni az ajtót és Bobó kiszökött. István rohanva indult megkeresni, mindenhova elment, de sehol sem találta. Egész nap kereste, de estéig sem került elő. Nem tudta, mit tegyen szomorúan indult haza. Otthon azonban nagy meglepetés várta, az ajtóban ott állt Niki Bobóval. Niki gyorsan megmagyarázta, hogy Bobó reggel ment át hozzá és már nem volt ideje visszavinni Istvánhoz úgy elrohant. István nagyon boldog volt. Niki kérdezte miért nem jött el a megbeszélt találkozóra. István elmondta mit látott. Niki jót nevetett elmagyarázta, hogy az a fiatalember csak a testvére. István szívéről nagy kő hullott le, majd elmondta, hogy ő mit rontott el, hogy ő csak virágot akart küldeni Nikinek. Niki rögtön átlátta a helyzetet és egy újabb randevút beszéltek meg egymással. Ez a randevú már jól sikerült és István és Niki kutyáikkal ma már boldog párt alkotnak.
ZENE
Péter egy átlagos fiatal srác volt, aki egyedül élte az életét. Reggel korán kelt, mindig ugyanazt reggelizte, müzlit tejjel, ennivalót készített magának délre és elment dolgozni. Péter egy operátor volt, egy gyárban dolgozott. Munkáját pontosan végezte, az elvárásoknak megfelelően, főnökei elégedettek voltak vele. Péter miután munkáját letudta hazaindult, itt bevásárolt, főzött majd lefeküdt pihenni. Péter egyedül élt, magányos volt. Nem mintha zavarta volna de egyedül élt és életét szinte semmi sem töltötte ki. Korai ébredés, nehéz munka majd az egyedüllét otthon. Péter napjai így teltek napról-napra. Szinte semmi sem történt vele, illetve mindig ugyanaz. Péter lassan hozzászokott. Nem voltak elvárásai az életével kapcsolatban, lassan megelégedett azzal, ami jutott neki. Kérdéseket nem tett fel. Családjával is ritkán beszélt csak, bár szerette őket inkább távol maradt a családtól is. Volt egy barátja, István, akivel néha tartotta a kapcsolatot, de István is csak ritkán foglalkozott vele. Most azonban felhívta és egy találkozót beszélt meg vele. Péter nehezen, de beleegyezett, hogy találkozik vele. Egy plázában találkoztak, egy gyorsétteremben. Itt ettek valamit. István lassan előadta miért hívta. Segítség kellett neki lakása felújításánál, Péterre gondolt mint megbízható személyre. Péter szívesen vállalta, nemcsak a pénzért, hanem mert alapvetően segítőkész személy volt. A lakásfelújítás egy hétig tartott Péter itt is keményen dolgozott. Végül azonban összehozták. István arra gondolt, hogy ha már Péter ilyen keményen segített neki, meghívná őt is a lakásavatóra. Péter húzódzkodott, de nem tudott ellentmondani István akaratának. Péter tehát igent mondott és el is ment a bulira. A lakásavató egy pénteki napon volt, Péter így ráért. Vitt magával ajándékba valami innivalót, de hamar kiderült, hogy nem az a szórakozós fajta. A nagy társalgásokba nem szólt bele, nem akart, nem tudott, a személyes beszélgetéseket kerülte. Míg a többieken már hamar meglátszott a megivott ital mennyisége, Péter csak keveset ivott. Amire a többiek már lelazultak az italtól Péter csak még gátlásosabb lett. Egy lány táncolni hívta, de Péter már menni akart. Odament Istvánhoz, hogy ő már menne, de István valószínűleg már nem is hallotta csak bólintott. Péter így hamar hazaért. A bulit próbálta minél hamarabb elfelejteni és élni tovább a jól megszokott életét. Egy nap azonban, amikor hazatért és a szokásos dolgai elvégzése után pihenni tért, Egyszer csak valami zene szólalt meg a feje felett. Először nem tudta mire vélni, hogy mi volt az, de olyan gyönyörűen szólt, hogy szinte azonnal magával ragadta. Hegedűszó volt, de olyan szépen szólt, hogy Péter le volt nyűgözve. Valami megváltozott Péterben. Hamar kiderítette, hogy a házban fölé egy lány költözött, aki hegedült és mindennap gyakorolt. Péter nagyon megörült. A zene szinte mindent megváltoztatott. Mindennap alig várta, hogy hazaérjen és halhassa a csodás zeneszót. Hazaérve dolgai elintézése után lefeküdt az ágyra és átadta magát a zenének. Elméje kitárult, szíve kinyílt és egy új világ tárult elé. Álmai színesek lettek és érezte, amint minden megváltozik. Minden egyes nap rohant haza hallgatni a zenét. Elkezdett élni. Minden megváltozott. Érezte egyre inkább élvezi az életet. Álmodozott, csodás dolgokat eszelt ki, vágyai kerekedtek, élni akart. Egy nap döntő változásra szánta el magát. Úgy gondolta tovább lép, nem csak álmodni akarta az életet, hanem megélni is. Eldöntötte megismerkedik a lánnyal, aki olyan csodásan hegedül. Nehezen ment, de egyszer csak becsöngetett hozzá. A lány kinyitotta az ajtót és hozzászólt. Péternek a szava is elakadt, nem tudta mit mondjon. A lány viszont tovább várt. Mivel Péter még mindig néma maradt Anita a lány behívta magához. Anita csodásan természetes volt. Megittak egy pohár teát és mivel Péter nem beszélt, beszélt helyette Anita. Mire megitták a teát Péter is feloldódott. Kicsit beszélgettek, majd elváltak. Péter szédelegve tért haza. Sokáig nem mert újra Anita közelébe menni, de el nem kerülhette. Sokszor találkoztak a lépcsőházban itt Anita mindig sokat beszélt Péternek. Péter csak hallgatta és olyan csodás volt minden. Nagyon sokáig tartott ez így, mire Péter elszánta magát, hogy újra felkeresi Anitát. Egész nap erre készülődött, boldogan szaladt haza, de otthon valami megváltozott. A zene eltűnt. Péter nem tudta mire vélni. Sietve rohant fel Anita lakásához, de ott más embereket talált. Velük beszélt, akik elmondták, hogy Anita helyére költöznek be, mert Anita elköltözött külföldre. Péter szomorúan ballagott le a lépcsőn, de a szíve nem fájt. A zene és Anita valamit örökre megváltoztatott benne. Nem volt már ugyanaz. A lelke megnyílt az életre és érezte, hogy élni akar.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése