Love or War

 

 Love or war

Somewhere in the Far East, a love story changed everything, influenced people's destinies, and brought peace. This is an example of the power of love.

The chief god Yu-Ching had 12 children, who were always in trouble. Now Envy arose and thought of seizing power for herself. So she went to the Witch of the Wastes in their kingdom, whose brother had given her only thorns and permanently burnt black earth, to charm her and, with all kinds of tricks, persuade her to desire the mountains and all kinds of fabulous treasures in their depths. So she decided to win the love of the White Leopard, the soldier with the strength of a rock, at any cost, and finally she too would take her rightful place in the family.

The seventh child of the chief god Yu-Ching, the little fox with a rainbow tail, Game, who loved to play lover with the princess, hated Envy and decided to save the kingdom. So he sent the Golden Snake, the sorceress blessed with all the charms of the desert, to incite the White Leopard to love and, since it was about love that upsets everything, to destroy Envy's plan.

The meeting

A great war raged in the land of the Witch of the Steppes, the tribes there, who served no one, only attacked the steppes themselves, to find new pastures for their cattle after the burnt black land. Since the Witch of the Steppes did not yet have an army, the king sent The White Leopard and the Golden Snake to protect the land. The two warriors mentioned brought their strongest army of stone giants and djinns to fight, but the leader of the tribes formed a strong alliance and the fight was between equal forces. The White Leopard attacked the army from the side with his stone giants, who in turn quickly surrounded them with their agile horses, only the arrival of the djinns and their charms could repel their attack. The Golden Snake used his magic to see the plan of the tribal leader and ordered the White Leopard to stand on a high ground, where horses accustomed to flat terrain have difficulty climbing, and bombard the attackers with rocks. He and his djinn used magic to blind the warriors and, erasing their tracks, disappeared from the attackers' sight and blowing the warriors away by creating a whirlwind. The attack still claimed many victims and the White Leopard and the Golden Snake were only able to defeat the attackers at the cost of many victims. After the fight was over and their men were counted, only a few of them remained alive, but the king could be proud of them. After the fight was over, the two camps united and the two leaders met. They greeted each other with joy and in the intoxication of the victorious battle, they awaited the arrival of the Witch of the Steppes. The Witch of the Steppes, who was already full of envy and seeing the power of the two leaders was even more filled with poison, began to hatch her plan. When the two leaders arrived, since the Witch of the Steppes was the king's sister, she was waiting for her with dignity. When the witch arrived, they set up a feast for her and dressed in their most beautiful attire and awaited her in the large common tent. When the witch arrived, they greeted her appropriately:

"We salute you, Witch of the Steppes, scion of the royal family, our leader, victory is yours," said the White Leopard.

"Thank you for helping me at the cost of so many losses," the witch said slyly, looking up at the White Leopard.

"Our life and blood belong to the king," said the Golden Snake.

"Yes, yes," said the witch, ignoring the other witch, apparently only concerned with the White Leopard.

"And tell me, Leopard, what else would you sacrifice for the king?" he asked again, in a deceptive manner.

"Of course, everything," said the Leopard, not understanding the matter, since they had done everything.

- Well, said the Witch of the Steppes, I will fulfill your words one day, but for now let's go celebrate, she said, let me finally eat some delicious meat.

The two leaders ushered him into the tent and treated him to all sorts of good things that had grown for them. The Witch of the Steppes looked at this abundance with envy, but since she had eaten good food for a long time, she overcame her ill will and began to eat. After they had finished eating, the Witch of the Steppes said goodbye to the others, saving her plan for later, and returned to her monotonous, dusty, dry home. The White Leopard and the Golden Snake were left alone. They talked quietly in the depths of the tent, where they discussed the difficult moments of the past days and agreed that the Witch of the Steppes would be a threat to their peaceful days, so something had to be done, perhaps they had to ask for the king's help. But they could do nothing now. Envy, on the other hand, looked at this conversation with a frown, so she decided to do something. After the two leaders had discussed everything, they quickly broke camp and set off for home. The White Leopard offered to accompany the Golden Snake across the desert until he reached home, who gladly accepted this help, and he did not want to be left alone anyway, the White Leopard's company was very pleasant to him. The remaining army walked for a long time, stretched out across the desert, and the two leaders walked ahead, talking. Their attention waned, they thought that all the tribes had been destroyed. It was a big mistake, because Envy was just waiting for this. The remaining tribes had regrouped into a unified team and followed the slowly trudging team from afar. They were only waiting for the right moment, which soon came. The team split into two parts in its fatigue and the two leaders did not notice this. The chief of the remaining tribes then ordered the attack. They divided the tired group into two and first killed one of them, scattering them in the desert, then attacked the unprotected group. The White Leopard and the Golden Snake were helpless; the tribes' group was strong, accustomed to the difficult conditions of the desert, and trapped the two leaders. If the group on its way home did not want to be completely destroyed, it had to surrender. The White Leopard and the Golden Snake were captured and locked in a cave. The chief of the tribes hoped for a good ransom from them.

"What will happen to us now?" asked the Golden Snake.

- I don't know. I think they'll ask for a ransom and then throw me out into the desert.

- I didn't think there were any left.

- This is their country, we could have counted on them.

"If we somehow get home, I'll burn the whole wasteland," the Golden Snake said angrily.

- It would be nice, but we can't do it, this is not our kingdom, but I miss my home a lot already, it would be nice to see the mountains.

But then they had to remain silent because they heard footsteps, the evening's lousy dinner was being brought in. They threw something through the door, and no matter how bad it was, it had to be eaten. After dinner they got into another conversation:

"Can't you break the chains with your strength?" asked the Golden Snake.

- I would like to, I tried, but they are enchanted with some kind of spell, I can't do anything. But you know about spells, you don't know how to remove the spell.

- I can try, but this is the dark magic of the steppe, I don't think I can succeed, I don't understand this.

They could not escape, the chains were enchanted with too strong a spell, only the prison guards knew how to untie the shackles. The Golden Snake and the White Leopard sat in despair in the darkness.

But then Game the little fox got tired of Envy's meanness and, in anger that he had ruined his game, intervened in the events. He put on a disguise, one of his favorite games, and went down to the camp. Here, dressed in the dirty clothes of the tribes, he moved easily around the camp. Some people spoke to him, but he answered just as bluntly as was customary among the tribesmen of the steppes, so he crept everywhere. He asked about the two prisoners in several places, and one person even gave him directions. So he soon reached the cells of the two prisoners, where the prison guards blocked his way, because he had orders that not even the camp people could go near the cells. Game was therefore forced to start another game. Either he would come in or not. So he offered the prison guard a job to take his place and look after the prisoners, he was old enough to know the spell, while the prison guard could go and have a drink. The jailer hesitated, so he had to confirm his thoughts. Toy offered him a drink from a small bottle. That already worked. The jailer drank a good deal of the drink. It was not difficult for Toy to control this simple mind. The jailer left and Toy went down to the cave where he found the two prisoners.

"Who are you and what are you doing here?" asked the White Leopard, afraid of what was happening.

"Don't worry," said Game. "I've come to help you. Here is the key to your release."

With this, he untied the enchanted shackles in an instant.

"Now we're going to play the game, where I'll be the prison guard and you'll be the prisoners, following me through the camp. But don't talk to anyone, I'll talk if you need to."

Game wasn't afraid of any trouble, he was just afraid that they would meet the real jailer somewhere. But there was no need to be afraid of that, the jailer was already lying on the ground somewhere half-drunk and didn't think about anything. Game led them safely through the camp. From tent to tent, from shadow to shadow. They soon got out of the camp and there was no trouble, no one spoke to them or thought anything strange. Far from the camp Game stopped and guided them on their way. He told them the right direction and wanted to go.

"Wait," said the White Leopard. "Who are you? Who should we thank?"

"A good friend. That's enough. Go now. They'll be looking for you soon. Hurry," said Game.

The two prisoners took the old man's advice and quickly set off. They didn't really know where to go, even after being guided along the road. They had to walk on black, scorched earth, without drinking water or food.

"We will not survive," said the Golden Snake. "We do not know this land."

"Don't worry," said the White Leopard. "Just trust."

- The old man could have stayed.

- Maybe he couldn't handle it either and didn't stay. We'll see.

They moved forward like this, supporting and encouraging each other on the dirty ground. They had neither night nor day. They were hungry, thirsty, but by a miracle of miracles they became closer and closer to each other. They were already talking to each other confidentially about things they would not normally talk about. The game knew that only one little thing was missing and the first phase of its plan would succeed. It landed again. Now it was playing its other favorite game, shapeshifting. It disguised itself as the skin of desert animals and descended again to its favorite pair. Sitting on a large stone, it waited for them, disguised as a mouse. The two leaders were just about to rest in the shade of the rock, when the White Leopard noticed the mouse.

"Look," he said. "That little mouse seems to be talking to us."

- I don't know, I don't know anything anymore, I just trust you.

- And in the little mouse. Just look, it urges us. Let's go after it. A miracle has already happened once, now a second one can happen. Just look, it's moving ahead of us.

The Golden Snake fell tiredly onto the White Leopard's shoulder, and they followed the little mouse. They hurried quickly, they covered a long distance, before the little mouse disappeared. They sat down discouraged. But now they heard the voice of a hawk. They no longer thought about anything, they followed the bird. The bird also led them on a long journey and the two discouraged wanderers began to feel hopeful. After the bird disappeared, they noticed a steppe horse and it was also moving ahead of them. It must have been leading them and it was not far away. They would not have thought that the steppe had such a place, but they came to a cave system. The White Leopard went down carefully, leaving the Golden Snake outside, so that if something happened, it would be the first to suffer. However, the White Leopard found something deep in the cave that he had not expected. A large lake, full of fish and fruit trees all around.

"You can come down," he said. "You wouldn't believe what I found."

The Golden Snake also went down into the depths of the cave and was also amazed, but he did not leave much time for amazement, he eagerly threw himself into the water. The White Leopard followed him, they bathed happily in the water, splashing each other, playing carefree. The game watched them happily. After bathing, they quenched their thirst and satisfied their hunger with the fruits. They spent a happy week in the cave and their love fully blossomed, they knew that they belonged together. They did not want to leave, but they had to go. They loaded up with fruit so that they would have something to drink and eat on the way back and they set off. They did not have to go far, when suddenly, to the wonder of wonders, a huge army of jinn was waiting for them. The Golden Snake, amazed, looked for the leader of the camp and asked how they had come here.

- An old man appeared in the city and spoke to me urgently, urging me to set off as soon as possible and wait for you here.

- Another miracle, so thank you for coming, now take me home.

The journey home did not take long, thank God they soon reached the desert, where the Golden Snake was already at home and knew every corner of it, because for those who knew the desert, it was not a desert, but a land full of wealth. The Golden Snake could not wait to show his city to the White Leopard, who was also very curious. The city was a tent camp built on a rock, made entirely of tents woven from white canvas. The city seemed to stand on weak legs, although it was protected by the strongest spell of the desert, and to those who did not know its place, it could only seem like a mirage, which could never be found in the wilderness of the desert, and moreover, it was hidden in a place where people who did not know the desert would never reach. The city was protected above all by the spell of the Golden Snake, so they were thrice protected. However, the Golden Snake led his team with a sure hand and they soon reached the city. The Golden Snake shouted the slogan and a thousand colorful scenes of the city appeared before the team. Thousands of people were waiting for them and were happy that the defender of the city had returned home and was celebrating the victory. The White Leopard was impressed by the diversity of the people and the motley color of the city.

"You have a beautiful city," said the White Leopard.

- Yes, I love it, but you haven't seen its greatest treasure yet.

The White Leopard was burning with curiosity to see how the view could be enhanced. As they turned into the royal tent city, the White Leopard was amazed. Fresh river water flowed down from the top of the rocks, all the way to the center of the city, where it branched out and reached every corner of the city. However, the water was not only used for drinking, but also for watering beautiful gardens, which provided enough food for the city's inhabitants.

"What do you say?" asked the Golden Snake.

- I'm impressed. A real oasis in the middle of the desert. A real treasure.

- Yes, this is our treasure. - said the Golden Snake. It is worth more to us than anything else, it feeds our entire kingdom. I found it, when I was young, and that is how I created my empire. But now let's go, I think you are tired and I should enjoy all the comforts of my city.

- I can't wait.

The Golden Snake and the White Leopard did not even count the days, they spent an eternal summer in the city in love, constantly loving each other. The White Leopard was pampered in a way that he had never expected and the Golden Snake did not regret spending the loving minutes on him. They were happy times. However, after a while, the White Leopard, seeing the city, began to long for his own hearth.

"I have to go," he said to the Golden Snake. "They must be waiting for me at home, and I have to put my city in order."

"But you'll come back, right?" asked the Golden Snake.

- Absolutely. I'll never forget this place.

- I will wait for you and it will seem like an eternity.

- Not that much.

"And how will we live together?" asked the Golden Snake.

- I think I'll make my brother the governor and I'll move here and we'll be together as long as we live.

- Sounds good. Then go and come back as soon as possible.

- That's how it will be.

The White Leopard began to pack, although a heavy burden pressed down on his shoulders, he had difficulty leaving the city. He sent a message to his royal castle that he was arriving and that his armies were waiting for him at the border of his kingdom and the desert. The Golden Snake gave him jinn to accompany him, who led him safely through the desert and the White Leopard soon arrived at the edge of the desert, at the border of his kingdom, where his own army was already waiting for him. The Golden Snake also accompanied him and they had difficulty parting ways, but the White Leopard had to go. He looked back once more, exchanged a loving look with the Golden Snake, but he had to go.

The White Leopard was already in a safe place, he knew that nothing could happen to him. He rode with his team through rocks and snow, straight to the top of the mountain where his castle stood. An impregnable fortress built of the strongest rocks. It was defended by lean, powerful men, with stone giants behind them, and they were eagerly awaiting the return of their leader. The White Leopard rode proudly into his castle, where his soldiers greeted his return with mighty roars. The White Leopard was eagerly awaiting the opportunity to warm himself by his huge fireplace, which his servants had already packed well in advance. All he wanted was a good cup of wine and a huge piece of roast meat, which was already prepared on the table. The White Leopard ate and drank well, but before he could fall into a deep sleep he had to listen to the reports of what had happened in his absence. The non-commissioned officer who was responsible for the report informed that the mines were doing well, that new mines had been discovered during the leader's absence, and that the production of gold, silver, and iron had doubled. He said that the attacks of the black demons from the depths of the mines continued against the mines, but that they had successfully repelled all attacks. The king's share of the production, which was inevitably necessary for the survival of the empire, was handed over, and the rest, which was a significant portion of the treasures, went to the treasury. The empire of the White Leopard was the place that supplied the kingdom with the gold and silver necessary for its survival, as well as with the necessary raw materials. The kingdom could thank him and his hard work for flourishing and being a leader among the surrounding empires. The gold and silver brought wealth to the kingdom, and the iron was needed for the forging of weapons and armor. This was the only thing that this kingdom had, putting the empire in a privileged position. However, it was not an easy job to work in the depths of the mines, it was a life-threatening job, even though there were the necessary machines to extract the raw materials, the work often claimed human lives. Only lean and tolerant people could do this work. Not to mention the creatures of the depths of the mines, who were led by the dark demon from the darkness of the depths, who envied and claimed the gold and silver that the mines produced. Keeping people under constant attack. So it was not an easy job that they had to do. But the White Leopard did all the work well and always sent the raw materials to the kingdom on time. He maintained good friendship with other creatures of the mountains, especially the stone giants, to whom he provided a huge habitat where they could live peacefully and not be disturbed by anyone. In return, the stone giants often helped him in his wars, which he constantly waged against robbers and fortune hunters. So the White Leopard did a good job, although many envied him despite this. However, there was another part of the report that he had to pay attention to. There was a royal letter that said that the king's sister, the Witch of the Steppes, would visit him and was waiting for him in all her splendor. The White Leopard's stomach clenched, he hadn't expected this after the war, he thought he could rest a bit now and not have to deal with politics anymore, but it seemed he couldn't escape it. The letter said when the Witch would arrive. He didn't write down why. The date was already on their necks, so they had to prepare. So Envy was also at work, Game concluded and waited for the continuation. The White Leopard ordered the castle to be dressed in all its splendor. This happened, they were waiting for the arrival of the Witch of the Steppes. This happened. The Witch of the Steppes arrived with her steppe elves and the White Leopard welcomed her appropriately. The Witch looked quite worried, although it was no wonder that life in the steppes was not the easiest life. The White Leopard led her into the castle. The Witch looked with amazement and envy at the huge rocks of the castle, its magnificent furniture, its gold and silver decorations. She was already happy in herself that soon all this would be hers. They were just chatting and the White Leopard invited her to rest for the first time, which the Witch was happy about. She looked in amazement at the huge room that had never been given to her, the fine bedding and curtains. Meanwhile, the White Leopard tried with all her might to figure out what had brought the Witch here. She thought that she would find out at lunchtime. The time for this soon came. The Witch arrived at the table dressed in a magnificent dress she had found in the room. During the meal they talked about nothing. At the end of the meal the White Leopard only came up with the question:

- And tell me, Witch. What brought you to my humble castle?

Modest. - the Witch smiled to herself.

"Your castle rivals the royal castle," he said.

- Just trifles.

"The king does not look favorably upon your wealth, but considering your steadfast work, he has shown you royal favor." With that, he handed over a piece of paper.

The White Leopard read the paper in disbelief. It said that the king, seeing his wealth, but also his loneliness and seeing his brother's poverty, which filled him with deep sadness, decided in his kindness to add his brother to the Witch of the Desert to the White Leopard. The wedding date had already been set. The Witch of the Desert waited for the effect. The Leopard could not say anything for a long time. He only listened in profound silence. He had always been loyal to the king. He knew that he must not offend him now either. But he could do nothing else. He spoke quietly:

"Witch of the Steppes," he said. "I thank you for this royal favor, but I can't do anything else, I have to listen to my heart, which already belongs to someone else. I have to refuse the marriage."

The Witch listened to this in astonishment. Then, coming out of herself, she replied:

"You can't do this. It's the king's decision. Even you can't do anything about it."

- I love someone else. And I can't do anything else. I can't accept the offer.

"Then there's nothing I can do," said the Witch. "Then the king will take action. At least tell me who it is for whom you're even betraying the king."

The White Leopard was horrified. He was silent for a long time. No one had ever called him a traitor. He spoke quietly:

- It's the Golden Snake.

- Well, good. - said the Witch. So be it. Both of them nodded their heads. And she ran out of the room. Game looked at the development of things with a bad eye. But she decided. If Envy wants war, then let there be war.

The Witch of the Wastes headed straight for the desert with her small group, a mixture of rage and revenge in her mind. She was angry at both sides and was plotting a vicious revenge in her mind. She had no army, but she had enough magic to destroy the Golden Serpent.

Meanwhile, the White Leopard was also on the alert and sent spies after the Witch of the Steppes, who informed him that the Witch was heading towards the city of the Golden Serpent. The White Leopard knew what to do and with the seashell that the Golden Serpent had given him so that they could always be in contact, he immediately sent a message to the golden city, telling the Golden Serpent to flee the city as soon as possible and to rescue everyone he knew, because the Witch was heading towards them and wanted to destroy them.

The Golden Snake received the message and although he could not imagine what had happened, he immediately ordered the evacuation of the city. Fortunately, they were prepared for such situations and there was a safe haven in the desert, they fled there. A huge underground cave, with sufficient water and food reserves, they fled there, no one had ever taken this before and he felt completely safe here, he was only very afraid of the White Leopard.

When the Witch of the Steppes arrived at the golden city and saw that no one was there and she could not fulfill her revenge, in her anger she ordered the entire city to be burned down. In a few moments, the Witch's little elf set the entire city on fire, which was soon in flames and burned down in a matter of hours. The Witch of the Steppes' rage was of course not over yet, but she already had a plan for what to do first. She angrily retreated to her steppes and was the first to inform the king of the wrong she had done and asked him to do something about the White Leopard. She decided that if she could not obtain all the treasures of the mountains by marriage, then she would obtain them by war.

It was not difficult for the White Leopard to guess what awaited him. Since he had refused the king's will, he expected that he would soon arrive and try to put him aside, for he did not even dare to kill him, his power in the kingdom was too strong for that. In addition to all these thoughts that were running through his head, he was above all worried about the Golden Snake. He ordered him to inform him of what had happened as soon as they were safe.

After the Golden Snake had taken care of his people, his first thought was the White Leopard. The other pair of the seashell was of course with him and as soon as he knew, he immediately contacted his love. The White Leopard listened to the Golden Snake's report with relief and was reassured that they were safe and that the Witch of the Steppes had retreated for the time being. He also told the whole story of what had happened to him, which completely shocked the Golden Snake and hardly wanted to believe the story. They only did not know what to do. The White Leopard asked him to do nothing and that he would take care of things. They agreed on this and after a long day they went to bed calmly. However, the White Leopard still had no peace. Late at night he was woken up to find that the king's delegation was waiting for him under the gates. The White Leopard prepared to receive the king. He lined up his bodyguards, who greeted the king with shouts of vivat. At the head of the bodyguards stood the White Leopard himself, who duly saluted the king.

"Respect to you, our lord," he shouted.

"Respect to you and your household," said the king, motioning to his entourage to take a rest.

- Allow me to lead you to your rest room.

- I'd rather go somewhere where we can talk and please take care of my escort.

The White Leopard waved and his soldiers quickly unhorsed their horses and led the entourage to the basement dining room, where they could eat and drink as they pleased. The White Leopard led the king to the large dining room, where they usually held talks. The king sat down, asking for neither food nor drink. He quickly got to the point.

- I'm sorry to have to bother you at such a late hour, but I came on urgent business.

"Tell me what it is," said the White Leopard.

- You know that since there have been riots in the empire, disloyals and traitors have raised their heads, and the invasions of neighboring peoples who took advantage of the riots have increased on the borders. Your spies reported that the trolls in the south have elected a new leader, who now saw fit to attack my people and drive away their cattle and steal their wealth.

"Tell me what I can do?" asked the White Leopard.

"I thought," said the king, "that it would be a good lesson for my son to send him to war first, so that he could gain experience."

- And what can I do?

- I believe you should help in the war and since I know you are my loyal servant, I know you will protect me even at the cost of your life.

They were silent for a long time. There was no mention of the betrayal involving the Witch of the Steppes, but the White Leopard knew that this was the case and that the king was demanding his life.

"My arms and my life are yours," he replied to the king. "When should I leave?"

- Tomorrow. The fight cannot be postponed. I would leave now. My son is waiting at the southern borders at the waterfall of the green river.

- That's how it will be.

"Okay, and I'll be leaving now," said the king.

The White Leopard and his warriors bid the king a fitting farewell and prepared for war. The White Leopard gathered his best warriors and set out in the morning to join the army.

The journey was long, but they could travel safely within the empire, so they soon reached the troops, where they were received by the king's son Zhang.

"Thank you for coming," said Zhang.

"I am also happy to serve you," said the White Leopard.

"I have heard a lot about you," said the king's son happily. "I am glad to fight with you."

- My loyalty is yours.

- Okay. Tell me what you think if we took a look at my army.

- That would be good.

- Then let's go. I've lined them up for your arrival.

The White Leopard inspected the swordsmen, the archers, the spearmen, the fiery stone throwers, the armored knights and found everything very well.

"I'm surprised you have such experience in setting up teams at such a young age," he said to Chang.

- I have learned and studied wars a lot, I hope my first battle will be victorious.

- Me too.

- My spies reported that the trolls have also formed a battle formation. I think you have arrived at a good time. I believe we can begin the battle tomorrow morning.

- I think so too. In the meantime, let's review the war plan.

- Okay. I've already prepared everything.

The war plan was good, it seemed that the little prince was well prepared and thought of everything. After discussing everything, they went to rest, to fill the little time that was left for rest. The war horn sounded early, and all the soldiers began to gather. Thanks to the well-practiced training, all the soldiers were soon in their places, the ranks were aligned and the army was ready for battle. The prince led the knights and directed the army from there. The White Leopard and his bodyguard stood up here to protect the king's son. After the scouts reported that the trolls had also stood up and were heading towards the group, the prince ordered the archers to begin the fight. The trolls attacked in their primitive animal skin armor and with stone or wooden quivers, which the iron arrows easily penetrated. But all this did not matter a bit, the arrows seemed to have done no harm to the huge and muscular trolls. The archers could only cause minor injuries and the trolls advanced almost without loss. This did not go according to the war plan and the prince was annoyed that the infantry had to be used so soon against the almost complete troll army. He gave the signal for the infantry to leave and the swordsmen and spearmen set off against the trolls. A great battle broke out between the two opponents and the swords and spears proved to be more effective. They passed through the leather armor without a hitch, causing deep wounds on the opponent's body. However, the trolls, with their huge bludgeons, even broke the iron armor with one blow. The fight turned into a standing war, where the soldiers fought shoulder to shoulder for each other. The battle lasted until noon, as the prince had planned, but neither side was successful, although both sides were expecting heavy losses. Seeing the development of the battle, Zhang saw fit to use the cavalry and ordered the knights to attack, himself leading the charge. He was burning with fire and eager to fight, which the much cooler White Leopard looked on with joy. He was prepared for the final battle, he knew he would do everything to protect the life of this young prince. So the cavalry went into battle and the plan proved to be good, the knights inflicted a huge wound on the enemy with their attack. The prince and the White Leopard fought side by side against the trolls and killed more than one, but this was not enough, the infantry could not destroy enough trolls and the knights could not deliver the decisive blow. The warriors scattered and the prince lost control of the battle. Everywhere larger groups formed, fighting for their own lives. Suddenly, a huge troll appeared among the ranks of the troll groups, dressed in iron armor, with a huge sword in his hand, heading straight for the prince. In the great battle, the White Leopard lost the prince and immediately set off in search of him. He suspected that he had to go towards the huge troll, who had come to arrange the course of the battle with the prince. No matter how hard he tried, however, in the great battle he could not even find the huge muscular colossus and only more and more trolls came before his eyes and in the heat of the battle he had never seen before. At that moment, however, a small fox appeared in the middle of the battlefield with a huge rainbow-colored tail. It was a game. He looked straight at him and addressed the huge warrior.

- Come on, warrior, I don't want to go to war, come play hide and seek with me.

At first the White Leopard could not believe his eyes, but the miracle did not let him rest and he followed the vision. The little fox first hid behind a stone, where the White Leopard easily found him. Then he disguised himself as a tree, but the White Leopard realized the deception and found Toy again. This went on for a while, until the vision led him to a cave, where the White Leopard went and to his amazement saw the prince fighting the mighty troll leader. The fight was unequal between the two opponents, dressed in iron to the ankles. The prince received heavy blows and was almost falling to the ground, preparing for the final blows, when the White Leopard attacked the troll with a mighty roar. Their fight was different. The White Leopard knew that now was the time to fulfill the king's wish. He fought against the troll, who kept receiving the mighty blows in different directions. The White Leopard fought frantically and finally brought the huge troll to the ground. He did not know what to do, he did not think he would survive the fight. However, the prince roared:

"Kill him, kill him now!" he said, holding the injured man's arm.

The White Leopard acted immediately and pierced the troll leader with his powerful sword. The troll died immediately and the two warriors walked out of the cave supporting each other. They happily showed off the powerful leader's sword, which the trolls saw and knew that their leader had fallen, and immediately ran. The prince immediately chased them and with his remaining troops he cut them down wherever he could, but it was already late and the troops were tired, so the White Leopard felt that the handful of remaining trolls were no longer worth chasing, it would take a long time for them to recover from this defeat, so he felt it was worth stopping and signaled this to the prince, who understood the White Leopard's intention and turned his horse around and signaled his soldiers to return to camp when the battle was over.

After they returned to camp, a great celebration was held to celebrate the victorious battle, where the king himself soon arrived. Seeing the celebration, he was moved, but he hardened his heart and looked at the White Leopard.

"I see you're alive," said the king. "I expected something different," he said openly.

"But my father," said the prince. "He saved my life and won the fight. If he dies, I will no longer be alive."

"Is that really so?" he turned to the White Leopard.

"I did everything you asked of me. It's thanks to the gods that I survived."

"Come with me to my tent and tell me everything," said the king to the White Leopard.

The warrior followed the king to his tent and told him everything that had happened. He spoke of his love and why he could not fulfill the king's will. Finally, after much thought, the king decided to forgive the White Leopard and to withdraw his intention to marry the Witch of the Steppes. The White Leopard gratefully thanked the king for his kindness and only asked to be allowed to leave the celebration and gallop home to his love. The king was now in a permissive mood and granted this to the hero of the victorious battle.

So the White Leopard immediately gathered his belongings and left the camp with his entourage and galloped as fast as he could to the secret camp of the Golden Snake, where he could finally be with his love. They were looking forward to talking.

"Are you okay?" asked the Golden Snake.

- Yes. And imagine the king has forgiven everything. We can finally be together. There is only one obstacle to our love.

- The Witch of the Wastes.

- Yes, and his revenge will be terrible.

- What should we do? My army is here to protect the city's residents and will definitely find us, then they must be able to protect it.

- My army is also busy defending the mines, we can't attack him, and who knows what he's up to. But I have a plan.

- What is it?

- The Witch of the Steppes has long been disturbing the people and the queen of the swamps on the border of her kingdom. She wants to drain the swamps and irrigate her steppes with the extracted water. I am on good terms with the queen and I just need to tell her that it is possible that the witch is plotting against her and the queen will immediately rebel against her. I have already sent my messengers to her and I am just waiting for the answer. This will occupy the Witch of the Steppes' attention for a while, until then we can prepare for her attack. We will see what she plans.

The witch, after learning that she had gone with the king, was filled with terrible anger. Her plan was ready, but in the meantime the queen of the swamps was already burning with battle fever and sent her swamp creatures to attack the witch. While the witch was hatching her plan, she did not expect that she would be attacked in the meantime. The swamp creatures attacked at night and the witch was not prepared for the attack. Suddenly, she was caught and the strong swamp creatures drove her out of her home in one night and occupied a large part of the wasteland. The witch had to flee and could only take the most important things with her. She dragged herself through the dark earth with the evil elves, whom she had now sent on a mission.

- Go. - he said to the elves. Go to the protected forest, fear nothing. Take this evil made of burnt dark earth with you into the forest, so that no harm can come to you. Find the wise man of the forest, the oldest tree. Cut it down and bring me its root, so that I may have all its wisdom. Hurry. We don't have much time.

The elves set off with this and soon reached the forest. Here the evil they brought with them led them straight to the sage of the forest. Here, not sparing goodness, they cut down the sage of the forest, cut off its root and took it back to the Witch of the Steppes. Here the witch could already feel the magic power of the root from afar, but when she took it to herself and the roots entwined it around her, she truly felt how strong the Sage of the Forest was. She didn't have to use it for long for her full plan to become clear to her. She quickly shook off the roots and sent her elves on a new mission. The elves needed only their own magic power for this and they soon returned with the antler. The Witch of the Steppes then cut the antler in two and went to the bandits with one half and gave it to them, and went to the Dark Demon of the mountains with the other half and gave it to her. The antler increased their power tenfold. In return, she asked the bandits to drive the swamp creatures out of her realm and then attack the Golden Snake's hideout, which the wise root had also revealed to her. She asked the Dark Demon to attack the White Leopard. Knowing their tenfold power, the bandits and the Dark Demon immediately complied with the witch's request.

The White Leopard saw the trouble, but he could not do anything, he could not protect his own kingdom and the Golden Snake against the attackers with magical powers. However, the Game did not stand idly by and played his latest card, something that only he knows. So he went to the White Leopard and called him to a fight. The White Leopard was no longer surprised by the vision, so he followed the little fox in front of him. The Game led the White Leopard far, to the North, where in the polar frost, long-forgotten creatures lived - the dragons. The Game led the White Leopard to the dragons, but warned him, because the dragons could become dangerous just by looking at him and to be very careful. The dragons distrusted the White Leopard and were reluctant to take on the dangerous task. However, the White Leopard did not back down, so the dragons put him to a test. He had to find the hearts of the dragons, but the test would not be easy. The White Leopard could only see what he wanted. The White Leopard agreed to the test and the dragons took him deep into a cave. At first, the White Leopard saw nothing, but then his spleen began to sharpen and he saw the dragons' vast treasure. It was a huge fortune, the White Leopard could have become the richest man in the world with it. However, he had his wealth, his treasure, he did not need the dragons' treasure. Then, after a long examination, he saw a crown. He placed it on his head and saw how powerful a lord he could be in the world. However, he already had power, so he did not need that either. He took the crown off his head and threw it back among the treasures. He did not desire either the dragons' treasure or his power. Then he thought for a long time about what he wanted and realized that he only really wanted the golden city and the love of the Golden Snake. Then he saw a red beating heart, which he immediately knew was the heart of the dragons. He immediately grabbed it and returned to the dragons with it. The dragons were very happy that the White Leopard had found their heart and immediately promised to help him.

The White Leopard returned with a huge army and in a matter of moments repelled the attack of the Dark Demon and the bandits. The Witch of the Steppes rushed back to her steppes after the shameful defeat. After the White Leopard liberated both cities, she released the dragons and went straight to the Golden Serpent.

"Is this the end?" asked the Golden Snake.

"It's over," said the White Leopard.

- And what will happen to my city?

- We will rebuild the golden city and it will be more magnificent than ever.

With that, they embraced each other lovingly and didn't let go of each other for a very long time.

Game was happy that he was able to outsmart his brother and defeat Envy.

Istenek és halandók:

A régi időkben, Görögország egy távoli kies vidékén, találkozott három ősi megnevezhetetlen lény. Nagy hatalmú lények, országuk hatalmas urai. Hamar beszélgetésbe elegyedtek egymással. Hosszasan vitatkoztak a földjükről, sorsukról, a csillagokról, és azok jelentéséről, próbálták megérteni létezésük és az élet értelmét. Egyikük szerint a Föld, a föld, a víz, a levegő hona, az egyetlen ahol élet létezik, az egyetlen, ahol a világ megszületett. Másikuk szerint nem a Föld az egyetlen és máshol is élnek lények, hatalmasak mint ők. Harmadikuk szerint a csillagok az Istenek hona, ahol az Istenek élnek, és ők irányítják a világot. Nem tudtak megegyezésre jutni, de elhatározták, hogy kifürkészik az élet titkait. Elhatározták, hogy hosszú útra mennek, hogy megismerjék a világot mind a hárman. És amikor újra találkoznak tapasztalataikat megosztva megfejtik az élet titkait. Egyikük a fagyos északra ment, másikuk Tűzföldre, harmadikuk a fák népéhez, hogy a titkokat megfejtsék. Amikor újra összetalálkoztak, elkezdtek beszélgetni, és megosztani tapasztalataikat. Összedugták a fejüket, varázsigéket rebegtek, a mágiát hívták segítségül, amiből egy prófécia született.

A prófécia így szólt, amit közösen eszeltek ki, születni fog egy egyszerű ember, aki az Istenek világában élve, hosszas küszködés után, megfejti az élet és halál titkait. Élete legenda lesz, amit hosszasan mesélve az emberek a legfontosabb tudás titkaiba is bejuthatnak.

Erről szól a prófécia, az Istenek és emberek világában, az ő életükről. Kezdődjön hát a mese, a kaland amiben Istenek és halandó emberek játsszák a főszerepet.

Aranyfény ragyogta be az Olümposz hegytető csúcsát. Csupa napsütés aranyló fény és kellemes meleg töltötte meg a hegytetőt. Napfényben fürödtek az Istenek, édes nektarint ittak, és meleg ételt ettek. Boldogan teltek a napjaik. Távol minden problémától az Olümposz mámorító boldogságában éltek. Jöttek mentek, tárgyalták az Olümposzi dolgokat és kellemesen barátságosan éltek egymással. Az Olümposzon a három legfőbb Isten beszélgetett. Zeusz, Neptunusz és Hádész. Sok mindenről vitatkoztak, az Istenekről az emberi világról, a sorsról, hogy a sors meg van-e írva a csillagokban. Meddig tart az Istenek, vagy az emberek világa? Az Istenek a hatalmasabbak-e, vagy az emberek sorsa az, hogy legyőzzék az Isteneket? Hogy az emberek urai-e saját sorsuknak, vagy az Istenek irányítják őket? Tudnak-e a sorsukról, vagy azt csak az Istenek tudják, ismerik-e a csillagokat és az Isteneiket? Mit tudnak a világról? Hogy képzelik el a világot és mit tudnak az Istenekről? A világról, amit az ember még csak elképzelni sem tudott. Nem tudott betekinteni a világ sötét függönye mögé. A világot Isteni, földi és alvilági létre osztották, a mindennapok problémáit csodákkal magyarázták. Legendákat, mítoszokat gyártottak, hogy értelmezzék a világot, de a valóságot nem értették meg. Létezésük értelmét sem értették meg. Hogy miért érdemes élni, milyen a tartalmas jó élet. Neptunuszt nem érdekelte a földi világ, csak a tengeri és azt az emberek annyira nem népesítették még be. Zeusz és Hádész azonban sokat vitatkozott. Az elképzelésük nem volt közös. Zeusz hajlott az emberek felé és szerette volna, ha irányítói sorsuknak, Hádész szerint azonban az ember nem irányítója sorsának, nem tudja azt a csillagokból kifürkészni, és isteneik nélkül nem értenék a világot. Sorsuk eleve elrendeltetett és azt az Istenek írják, akik a világ részei és irányítói. És a földi ember titkaikat fel nem fedheti. Hádész kieszelt tehát egy tervet amivel próbára teheti az embert, hogy bebizonyítsa igazát. Kegyetlen terv volt, az ember érzelmeivel mit sem számolt. Aljasul hátba döfte az embert, hogy sorsának esélye se legyen a földi létben megkapaszkodni. De induljon a mese, ami magában foglalja Hádész cselvetését, és az ember küzdelmét sorsáért.

Gyönyörű nap virradt, péntek volt és ragyogóan sütött a Nap. A szél kellemes és csendes volt. Az erdők és a tenger ragyogott a korai Nap sugarában. A szél elfújta a felhőket, ezért az ég azurkéken tündökölt, ragyogó kék töltötte be az eget, a tenger csendes volt a halászok biztonságban szelhették a hullámokat, a tenger szeretve fogadta őket, és csendesen ringatta hajóikat. Hatalmas fogás volt várható, a tenger minden jóval ellátta a halászaikat és a tengerből élőket. A tengerparton hatalmas erdőség húzódott, tele gyönyörű és rengeteg állattal. Az állatok csak úgy sereglettek az erdőkben, az erdők között hatalmas mezőségek húzódtak. A mezőkön hatalmas és kövér csordák legeltek, békésen legelésztek a füvet. Idilli nap volt ez Görögországban. Távolról egy furulya szava szólalt meg, Agaton a fiatal pásztorfiú csordáját őrizve szólaltatta meg furulyáját, miközben békésen pihent egy fa alatt. Hatalmas csordára vigyázott, régóta tette már ezt, a pásztorkodás szinte már a vérében volt. Békés napnak nézett elébe, az állatok békésen legeltek a vadállatok elkerülték a gulyát. Gyönyörű hatalmas izmos fiatalember volt, karjai, lábai duzzadtak az erőtől, zöld szeme, hosszú haja, szép külsőt kölcsönzött neki. Pásztornak született, már a apja nagyapja és az ők elei is itt legeltettek, ő sem vágyott másra. Szíve és lelke tele volt szeretettel és szelíd boldogsággal a Nap az ég a tenger az állatok amiket mindennél jobban szeretett az állatai okozták a legtöbb örömet neki. Nem vágyott másra, csak a Nap melegére a szellő hűvösségére az állataira, és szerelmére Nerinára. Péntek volt, Agaton boldog volt, szerette a munkáját, ő legeltette a falu állatait, nemzedékek óta ez volt a faluban a megbecsült feladatuk. Épp délidőre pihenőzött, boldog volt. Nemcsak a munkájának örült, hanem mert várta hétvégét, amikor is nagy ünnepséget tartanak a faluban az Istenek tiszteletére. Nagyon várta már az ünnepséget és nemcsak emiatt várta a hétvégét.

Nerina az ebédet hozta neki ki a legelőre és miután Agaton jól megebédelt szerelme főztjével szerelmét dalolta el neki furulyáján. Nerina gyönyörű nő volt magas, vékony napbarnított arca a világ szépségét tükrözte vissza. Agaton nem véletlenül volt szerelmes bele már kisfiú kora óta. És most duplán szerette, Nerina ugyanis állapotos volt, közös gyermeküket hordta a szíve alatt. A második dolog amiért várta a hétvégét, mert gyermekük ekkor születik. Egyáltalán nem aggódott, már nagyon várta gyermekük szerelmük gyümölcsének a születését. Fiút szeretett volna, hogy ő is pásztor és boldog legyen, de a lánynak is örült volna, mert Nerina lányt várt és Nerina boldogsága Agaton számára mindennél fontosabb volt. Gyerekkori szerelemük és kettőjük boldogsága tetőzött be ebben a gyerekben. Agaton játszotta Nerinának a dalokat amiket ismert a furulyáján a szerelemes dalokat amiket már korán megtanult. Ezek a dalok a világot jelentették a számára. Ezekben a dalokban volt minden amit a világról tudott, naiv, boldogsággal teli szerelemes dalok voltak ezek. Sorsról, végzetről még mit sem tudott. Boldogan játszotta Nerinának, a szerelmes dalokat, de enyelgésük végeztével Nerina elindult hazafelé. Nehezen váltak szét, mert nagyon szerették egymást, de Nerinának indulnia kellett, mert így is messze laktak és későn ért csak haza. Agaton, miután Nerina elment szétnézett a gulya körül, mindent rendben talált, a kutyáit megetette, és rájuk hagyta a gulyát. Ledőlt egy árnyékos fa alá, és könnyedén elpilledt a kiadós ebéd után. Álmot látott, egy csoda volt, Zeusz lepte meg. Derűs volt és boldog. Nagyon dicsérte Agaton életét, szépségét, fiatalságát. Derűsen szemlélődött egy boldog emberben, érezte szeretik őt az emberek és őt tartják a leghatalmasabb Istennek. Álmában megszólította Agatont. Jóslatot mondott életéről. Boldogságot, gazdagságot, állatai gyarapodását, gyereke és Nerina boldog jövőjét jósolta Agatonnak, szép álom volt, Agatont álmában minden jóval tartotta, nektarinnal itatta, édes gyümölccsel etette, Nerina és szerelmük örökkévalóságát mutatta. Szép derűs, kellemes álom volt. Agaton pihenten ébredt, boldogsága még hatalmasabbá vált, a fák mögül, a sötétből azonban Hádész figyelte őket, haragja egyre nőtt, de örült is érezte tervét elindíthatja útján, a megvalósítás felé.

Agaton felébredt és az álmán járt az esze. Ilyen, de még hasonló sem történt vele, hogy egy Isten valóban megjelent volna álmában. Sokat gondolkodott az álmán, hogy miért is álmodott Zeuszról, elhatározta, hogy elmondja Nerinának. De addig még sok volt hátra, az állatok után nézett. A gulya rendben volt. Minden állat megvolt, békésen legeltek, nem zavarta őket semmi. A falu állatai biztonságban voltak, Agaton elhatározta, hogy hazahajtja őket. El is indultak útjukra, az este már közeledett. Éjszakára nem akart kinn maradni. Lágyan fújt a szél, a Nap már lemenőben volt, derűs bíborló aranyba borítva a világot, amikor hazaértek az állatok. Agaton már nagyon vágyott Nerinával lenni. Betért a házikójukba ahol szerelme várta.

- Szia szerelmem, köszöntötte Agaton Nerinánt, és egy hatalmas csókot adott neki.

- Szia szerelmem, köszönt vissza Nerina.

- Végre hazaértem, szólt Agaton, már nagyon hiányoztál.

- Te is nekem. Gyere itt a vacsora.

- Köszönöm szerelmem. Agaton jóízűen megvacsorázott, majd elkezdte mesélni az álmát.

- Képzeld Nerina szólt, álmomban Zeuszt láttam.

- Álmomban boldog jövőt láttam, gyermekünk és a mi boldog közös jövőnket. Nerina nagyon megörült, hogy Agaton ilyen álmot látott. Segített megfejteni.

- Zeuszt látni csak jót jelenthet szólt Nerina. Az álom igaz lehet, Nem csak láttad, hanem ez egy jelenés volt, Zeusz gyönyörködött benned, és minden jót kívánt, az ünnepen bőségesen kell neki áldoznunk.

- Mit gondolsz valóban léteznek az Istenek, kérdezte Agaton, aki jó görögként tisztelte Isteneit, mindig áldozott nekik de valóságos alakként csak ritkán gondolt rájuk.

- Az álmod bizonyítja, hogy léteznek, mondta Nerina, boldogok lehetünk, hogy Zeusz megjelent nekünk, ez nagy dicsőség ránk nézve.

- Holnap elmondom a falu véneinek, meglátjuk ők mit gondolnak, de most gyere menjünk aludni.

Lefeküdtek, hogy kialudják magukat az ünnepségre, békésen aludtak egészen reggelig.

Reggel korán keltek, ettek ittak, mosdottak, hogy tiszták szépek és jó illatúak legyenek az ünnepségre. Agaton elment beszámolni a véneknek az álmáról. Derűsen tért haza.

- Na mit mondtak, kérdezte Nerina?

- Csupa jót, hogy ez dicsőség ránk, és az egész falura nézve. Az ünnepség előtt Zeusz megjelenve, tisztesség mindenkire nézve.

Az egész falu lázasan készülődött az ünnepségre, mindenhonnan sereglettek az emberek a falu főterére, ajándékokkal felpakolva, amit az Isteneiknek vittek. Közös imádsággal kezdődött az ünnepség, imádságot mondtak Isteneikhez, kérték az áldásukat a falu népére és életére. Áldják meg jószágaikat, termésüket, gyerekeiket, hogy a falu tisztességben és boldogságban élhessen. Megtörtént az ünnepi állat feláldozása is, áldozati füstje egészen az Istenekig terjedt. A falu vénei ezután rontás elleni varázsigéket mormoltak, majd jósoltak is. Az ünnepség alatt minden jól történt ezért a jóslások is csak jót jósoltak a falunak. A közös ünnepség énekkel és tánccal zárult. A falu fiatalja énekeltek, zenéltek és táncoltak, mind az Isteneknek tetsző énekeket dalokat és muzsikát. Ezután helyezték el az ajándékaikat az Isteneknél, kérve áldásukat kisebb állatokat áldoztak. Füstölőket égettek. Imádságokat mormoltak Isteneiknek.

A falu főterén egy színpad volt felállítva, itt készítették elő a délutáni műsort. A színészek már készülődtek az előadásra. Az áldozás után a falu apraja nagyja a színpadhoz sietett, hogy jó helyről láthassa az előadást. Épp időben értek Agatonék is a színpadhoz, a színészek akkor kezdték az előadást. A darab egy tragédia volt és az Istenek életéről szólt, mindenkinek nagyon tetszett, a színészek hatalmas tapsot kaptak az előadás végén. Az előadás sokáig tartott, már esteledett amikor befejeződött. A falu népe ezután hatalmas tüzeket gyújtott, és elkezdődött a dinóm-dánom, az emberek jóízűen falatoztak, ettek ittak, majd énekeltek és táncoltak. Az ünnepség remekül telt el, az emberek joggal hihették, hogy Istenek boldogságot és örömet hoznak majd az életükbe. Boldogan tekintettek a jövőbe. Csak egy Istent nem sikerült megbékíteni és az Hádész volt az. Sötét köpenyben haladt sietősen Agatonék háza felé. Agatonék háza üres volt, senki sem volt otthon, Hádész hát nyugodtan szétnézett. Takaros ház volt. Barátságos idilli otthon. Hádész megkereste a konyhát, és valamit szórt Nerina előkészített tányérjába. Miután elkészült sietve otthagyta a házat, csak egy sötét árnyék volt, nem láthatta senki sem.

Agaton és Nerina későn ért haza, sietve megvacsoráztak, majd ágyba bújtak. Nerina késő éjjel ébresztette Agatont.

- Agaton szólt itt az idő kelj fel.

- A gyerek, kérdezte Agaton.

- Igen válaszolta Nerina.

- Akkor siessünk, szóljunk a bábáknak hogy jöjjenek.

Így is történt. A bábák sietve jöttek, hogy segédkezzenek a szülésnél. Agaton rémült de egyben boldog is volt, Nerina nyugodt maradt, nem félt. Ő tudta nem lesz semmi baj. Agaton nem tudta mit csináljon, első gyerekük születésekor, félt hogy baj lesz, de már nagyon várta a születését is. A szülés sokáig eltartott, Agaton nyugtalanul várt, nem hallotta sem a gyerek, sem Nerina hangját. Elhatározta benéz a szülőszobába, minden tilalom ellenére. Döbbent kép fogadta, az első jel a bábák ijedtsége volt. Ijedten szaladoztak, nem tudták mi tévők legyenek. A születés körül valami baj volt. Idegtépő volt a csend. Nerina rosszul volt. Sápadt és betegnek tűnt. A bábák igyekeztek, -nyomj mondták Nerinának, nyomj, Nerina nehezen tudta csak követni mi történik körülötte, egyre rosszabbul lett. A hangokat azonban még sápadtan hallotta, nyomni próbált, hogy, kisbabáját megszülje. Nagyon hosszú idő telt el, de a hossza küzdelem meghozta gyümölcsét, Nerina ereje kitartott, és egy egészséges kisfiúnak adott életet. Ő azonban egyre rosszabbul lett. Agaton sápadtan ült mellette, nem tudta mi tévő legyen, a bábák sem tudtak, a javasasszonyért küldtek, hogy jöjjön segítsen. Sietve érkezett meg. De segíteni már ő sem tudott. Nerina az éjjel meghalt. Agaton szörnyű fájdalmat érzett, elveszítette a számára legfontosabbat, a szerelmét, még kisfia születése sem tudta fájdalmát enyhíteni. A segítők nem tudták mi történt, Nerina miért halt meg.

Másnap reggel a falusiak átvitték Nerina holttestét a halottasházba. A temetést egy hét múltára tűzték ki. Agaton elviselhetetlen fájdalmat érzett, egész héten rosszul volt a falusiak segítettek amiben tudtak. A gulyát kihajtották helyette, ellátták a kisfiát, Agatonnak ételt hoztak, és próbálták enyhíteni fájdalmát. A temetés szombaton volt a teljes falu mind ott volt, nagyon szerették őket. A szertartás szépre sikeredett, mindent virágok borítottak, mintha nem az elmúlást, hanem az újrakezdést az újjászületést hirdették volna. Agaton komor volt, nem sírt, azon már túl volt, feje kezdett a fájdalomból kitisztulni, gondolkodott. Vajon miért halt meg Nerina, mi lehetett az oka. Elhatározta, hogy tanácsot kér a vénektől. A vének meghallgatták kérését és próbáltak segíteni. Azt javasolták neki, hogy menjen el Delphibe a papnőkhöz és tőlük kérjen tanácsot, ők tudnak segíteni az elveszett lelkeknek. Agaton még nem is sejtette, hogy mire vállalkozik, de azt tudta, hogy meg fogja menteni Nerinát és egyszer újra együtt lesznek.

Agaton korán reggel érkezett a nagyvárosba. Hosszú fáradtságos út után érkezett, nagyon elfáradt. Szekérháton, gyalog tette meg az utat a városba, veszélyes utakon vándorolva. Athén szélesen terült el előtte. Nem ért még be a városba, de szemmel már látható volt az egész nagyváros. Agaton nem volt elámulva, Nerina halála rányomta a bélyegét a lelkére. Soha nem volt még a városban, nem is érdekelte, nem vágyott a nagyvárosi létre, amit hallott róla azzal nem foglalkozott. Félt a várostól. Nem tudta, hogy mi vár rá ott, de izgatott volt. A városba vezető út az Istenekről mintázott szobrokkal volt kirakva. Ott volt az összes Isten szobra, Zeusz, Hádész, Jupiter, Mars, Neptunusz stb. Agaton haragudva nézett rájuk, tudta az Istenek is bűnösök Nerina elvesztésébe. Az Istenek közül azonban csak egy figyelt rá. Hádész. Végig figyelte Agaton útja közben, most is aljas terve megvalósításán dolgozott. Új emberi alakot öltött, hogy Agatont elveszítse. Egy csavargó képében lepte meg az ifjú vándort.

- Adjon Isten szólította, meg Agatont.

- Adjon Isten, szólt Agaton.

- Ha jó volna hozzám, és adna egy kis ételt, italt jó uram, szólt a csavargó.

- Eredj innen zavarta el Agaton a csavargót, soha sem látott még egyet sem, nem is tudta mivel áll szemben. Ne koldulj itt nekem, eredj utadra, zavarta tovább Agaton, tőlem nem kapsz semmit.

- Légy átkozott uram, átkozta el Hádész csavargó képében Agatont, amivel az ifjú vándor nem is törődött, nem is tudta, hogy egy Istennel találkozott.

Gyorsan tovább sietett, hogy ne is lássa a csavargót, magában mérgelődve. Késő éjszaka volt már amikorra megérkezett a városba, minden sötét volt, így nem sokat látott a városból, nehezen találta meg a szállását, ahova két napra elszállásolja magát. több ember is segített neki útba igazodni. Nagyon örült, hogy fedél van a feje felet, ezt már régóta nélkülöznie kellett. Lepakolt, mosdott, evett majd fáradtan eldőlt. Nehezen ébredt, nem tudta mit kezdjen magával. Nerinával álmodott és ez rányomta az ébredésre a bélyegét. Nem volt éhes, de evett valamit. Úgy gondolta, hogy még aznap megváltja a jegyét a hajóra Delphibe, aztán szétnéz a városban. Korán el is indult a kikötőbe, itt aztán sokat kellett várni, papírokkal foglalatoskodni, mire megkapta az engedélyt és a jegyet Delphibe a papnőkhöz. Nem ő volt az egyedüli utas, többen is vártak a hajóra. A hajó egy hatalmas kétárbocos, 100 evezős hajó volt, csupa arany és ezüst berakásokkal. Agaton még nem hajózott, de nagyon félt az útóol. Az út két hétig tartott a hajóval, nem tudta elképzelni, hogy kibírja, de erős volt és Nerina iránti szerelme miatt, úgy érezte, hogy mindennel meg tud birkózni. A jegy megvásárlása után elindult a városba, úgy gondolta, hogy megnézi a főteret, és az Akropoliszt. Először a Fő térre érkezett meg itt számtalan, megszámolhatatlan ember nyüzsgött. Agaton elámult, a faluja főteréhez képest ez hatalmas volt, piaci árusok, kofák, csavargók, katonák, varázslók, jósok sorakoztak mindenfelé. Minden kőből, márványból volt. Hatalmas szobrok, szökőkutak díszítették a teret, minden hófehér volt, tarka-barka nyüzsgő tömeg mindenfelé. Agaton azt sem tudta merre induljon, hol kezdje a nézelődést. Először megbámulta a katonák egyenruháját, az oszlopokat, szökőkutakat, megnézte az árusok portékáját, sok mindenről még nem is hallott, amit látott, olyan állatokat látott, amiket álmában sem képzelt volna, elefántok, zsiráfok, nagymacskák, oroszlán, gepárd. Hihetetlen látvány volt. Agaton csak ámult és bámult. Nem tudott hová lenni a csodálkozástól. Az egész Fő tér fantasztikus látvány volt.

- Jöjjön fiatalember, jöjjön közelebb, ha jóslatot akar hallani, csak jöjjön közelebb, hallotta Agaton.

Nem akart jósoltatni, de a jósnő olyan rámenős volt, hogy végül beadta a derekát, gondolta most a nagy út előtt, egy jóslat csak a hasznára válhat. A jós minden jót jósolt neki, sok szerencsét, gazdagságot, egy biztonságos utat. Agaton megnyugodva tért ki a sátorból. Minden jó lesz gondolta. Gyorsan elhagyta a teret, mert a látvány már egészen elfárasztotta, gondolta még megnézi az Akropoliszt. Kíváncsi volt a templomokra. Elsősorban a hozzá legközelebb álló Isten Pallasz Athéné templomára a Parthenonra volt kíváncsi. Alig várta, hogy megérkezzen. A templom monumentális volt, lenyűgöző szobrokkal, igazi dicsőségére az Istennek. A templom közepén hatalmas Pallasz Athene szobor állt, csupa aranyból. A templom tele volt látogatókkal. Agaton nem érezte magát túl közel az Istenekhez, de csakúgy mint a jóslás során, úgy érezte nem árt, ha meglátogatja az Istent és áldoz neki. Baj nem lehet belőle. Kivárta a sorát, mire az Isten elé járulhatott, gyorsan elhelyezte a pénzt, az áldozati ételt és italt, imát mondott, majd tovább állt. Kint még megcsodálta a többi Isten templomát, de bemenni már egyikbe sem ment be. Késő éjszaka érkezett haza a szállásra. Itt evett, ivott majd amikor el akart pakolni, vette észre, hogy mindene eltűnt. A pénze, a hajójegye a papírjai, mindene. Agaton kétségbe esett, kétségbeesetten kereste, de nem találta sehol. Mindene eltűnt, mindene amije csak volt. Nem tudta mi tévő legyen, össze vissza rohangált a szobában örült módra dúlt fel mindent. Az Akropoliszon még meg volt mindene, ez jutott először az eszébe, aztán nem tudta. Homályosan rémlett, mintha visszafelé az úton valami hátulról megérintette volna a tömegben, de nem volt biztos benne. Ellopták volna mindenét, vagy elhagyta, lényeg az , hogy nem volt meg semmije sem. Elhatározta holnap elmegy a rendőrségre és bejelenti az esetet. Gyorsan lefeküdt aludni, alig várta, hogy holnap legyen. Reggel nem mosdott, nem evet, hanem egyenesen a rendőrségre, mint itt sokat kellett várnia de végül fogadták, nem sok jóval biztatták, elmondták, hogy a városban ez bizony könnyen megesik a turistákkal, mindent megtesznek, de tapasztalataik alapján ne sok jót várjon. Agaton majdnem megőrült, ideje fogytán volt a hajó hamarosan indult. Elhatározta végig nézi a várost, hátha elhagyta. Elment a Fő térre, az Akropoliszra, de nem talált semmit. Újra elment e rendőrségre, de nem tudtak segíteni. Kétségbeesésében kiment a kikötőbe, mindenáron fel akart szállni a hajóra, de későn érkezett, a hajó már elindult, ott hagyta őt a kikötőben. Agaton reményvesztetten nézte a vitorlát bontó hajót, ahogy kisiklik a kikötőből. Vissza sietett a szállására, de itt újabb kudarc fogadta, a két éjszaka letelt, ha maradni akar fizetnie kell, de nem volt egy vasa sem. Így hát kirakták a szűrét, megengedték, hogy összepakoljon, de azután indulnia kellett. Agaton nehezen pakolt össze, nem akaródzott elhagynia a szállást, nem tudta mihez kezdjen. Először a kikötőben bolyongott, valamilyen megoldást keresett, még hitte, hogy meg tudja oldani. Talán egy Delphibe induló hajó meg tudná menteni, de nem volt ilyen szerencséje. Az embereket kérdezgette, tudnának –e segíteni neki, de mindenhol elutasították, senki sem tudta, hogy tudna Delphibe eljutni. Ezután végigjárta az ismerős helyeket, a Fő teret, az Akropoliszt, se sehol sem tudott megmaradni. Agaton végtelenül magányos volt. Nerina jobban hiányzott neki, mint valaha. Érezte nélküle összeroppan. A magány, mint egy mély kút járta át. Szerelmére gondolt, azokra a napokra, amikor Nerina még élt, újra átélte a boldogságot és a mindent elsöprő szerelmet, amit Nerina mellett megélt, tudta, a szerelemnél nincs jobb dolog. A szerelem a megvalósult boldogság. Mámorító, nélküle csak boldogtalanság van. A szerelmet megélni olyan, mintha az emberbe új élet költözne, minden szép lesz és kivirul, az ember feltöltődik a boldogsággal. Álmai azonban már nem teljesedtek be, tudta elveszítette, álmodott róla, álmában közel járt már hozzá, hogy újra együtt legyenek, de ez csak álom volt, amit elveszített. Álmát elvesztette. Össze vissza bolyongott, fázott, álmos éhes volt, de nem tudta mi tévő legyen. Viszolygott tőle, hogy az utcán aludjon, de nem volt más választása. Nagyon fáradt volt. Álmosan dőlt le az egyik parkban egy fa alá. Álma üres volt és nehéz, keveset aludt, azt is inkább éberen töltötte, nagyon félt. Mindig volt fedél a feje felett, olyan még soha nem volt, hogy az éjszakát a szabad ég alatt töltse, kivéve, amikor az állataira vigyázott. Másnap meredten ült, csak bámult maga elé, sorsát kilátástalannak látta, úgy érezte élete megfeneklett. Az elkövetkezendő napokat bódultan töltötte, össze vissza kóválygott a városban, az éjszakákat parkokban töltötte, nagyon éhes volt. Nem tudta, hogy szerezzen pénzt. Egy nap, amikor a városban mászkált, meglátta a csavargót, aki elátkozta, eszébe jutott, hogy pénzt kért tőle. Emlékezett rá, hogy nem adott neki. Elkezdte követni a csavargót. Egész nap követte és nézte, hogy mit csinál. Látta, hogy pénzt kéreget, ételt keres a forgalmas tereken, majd, amit szerez, azt megeszi, megissza. Agaton sokáig nézte a csavargó életét, undorodott attól, amit csinál, de Agatonnak nem volt más választása, kénytelen volt maga is pénzt, élelmet, italt szerezni. Elsőként úgy döntött, hogy koldulni fog, keresett magának egy helyet, ahol más csavargók nem voltak, és próbált pénzt kéregetni az emberektől. Először sikertelen volt, nagyon elkeseredett, nem sikerült sem pénzt, sem ételt italt szereznie, nagyon éhes és szomjas volt, később kénytelen volt újra megpróbálni, most már több sikerrel járt, valaki megszánta és adott neki pénzt, ebből rögtön kenyeret vett, tudott venni belőle egy darabot, éhesen falta be. Később egészen belejött a kéregetésbe. Úgy ahogy el tudta tartani belőle magát. Minden nap kiállt az utcára és szólongatta az embereket, pénzt koldulva. Több kudarca volt mint sikere. Agaton az utcáról élt. Koldult, élelmet keresett a kukákban az utcákon. Nehéz élet volt, Agatonnak sok mindent el kellett viselnie, nap mint nap leszólták, elzavarták, kinevették, megrúgták, elzavarták, egyszer még majdnem meg is verték a koldulás miatt. Egy nemes embertől akart pénzt kérni, de a nemes ember olyan dühbe jött, hogy az embereivel meg akarta veretni, Agaton csak nehezen tudott elmenekülni. Napokig bujkált, mire újra elő mert merészkedni és folytatni a koldulást. Azt hitte mindennek vége. Istentelen élet volt, csavarogni a városban és koldulni, az Istenek elhagyták ezt a helyet gondolta Agaton. Az idill, amiben a faluban élt és megszokott, szertefoszlott. Helyét átvette a keserves valóság. A boldog nélkülözésektől mentes élet helyébe a mindennapi szükségletek kielégítésének harca került. A csodás életet, amit a faluban megszokott, most felváltotta valami állandóan keserű élet. A legrosszabb is megtörtént vele, elfelejtette Nerinát. Agaton napról napra élt. Csavargott, koldult, ivott. Agaton minden korábbit boldogságot nélkülözött. A napfényt, az erdőket, a mezőket, az állatokat ezek helyét a sivár betontömbök, falak és kerítések és az élet csodáiból való nagy kiábrándulások töltötték be. Agaton mindent elfelejtett, a csodás sétákat Nerinával, a szerelmes együttléteket, a fürdőzést a patakban a csodás csókokat, ölelkezéseket. Nem maradt más csak a keserűség és az ital, Agaton mindenből kiábrándult a szerelemből, az életből és legfőképp az Istenekből. Ha léteznek Istenek, ilyet az emberrel, nem tehetnek. Nagyon megharagudott az Istenekre, ha lehetett kerülte őket, nem imádkozott hozzájuk, nem áldozott, ha a képmásukat látta elfordította a fejét. Igazi istentelen világba csöppent. Maga a keserű valóság.

Agaton nap, mint nap járta a maga útját, ruhái szétfoszladoztak, lefogyott, de mindennap harcolt az élettel. Kiállt koldulni, kenyeret keresni. Agaton egyre ügyesebb lett. Egyre több tapasztalatot szerezett, minden napot kint töltött az utcán és minden adandó alkalmat kihasznált. tudta kiket lehet megszólítani, kiket nem, hol lehet a legtöbb pénzt összegyűjteni, és élelmet, tudta, hol és mikor osztanak élelmet és pénzt a szegényeknek a gazdag urak és hölgyek. Agaton már nem nélkülözött meg tudott élni az utcáról, nem volt ez jó élet, de nem is halt éhen. Az éjszakákat parkokban, meleg helyeken töltötte. Naphossza rótta az utcákat, és próbált boldogulni a maga módján. Teljesen kiábrándult az életből, még a számára annyira fontos szerelem sem boldogította volna, megszületett gyermekére nem is emlékezett, pedig már nagylány, öt éves is lehet. Szinte a nevét is elfelejtette. Agaton már könnyen boldogult, nem kellet egész nap az utcákon mászkálnia, gyorsan összeszedte az adott napra való pénzt, élelmet, volt ideje mással foglalkozni. Sokat gondolkodott élete alakulásán, hogy hogyan jutott idáig és elsősorban az Isteneket okolta, hogy elfordultak tőle, így Agaton is elfordult tőlük, nem szerette őket megvetette az Isteneket, törvényeiket nem tartotta, nem imádkozott hozzájuk, nem áldozott, nem is lett volna mit, igazi számkivetett csavargó lett. Nem tudta mit kezdjen az életével, elfelejtette, hogy mi a célja. Agaton idővel megváltozott, sokat próbált csavargó lett. Olyan sokat tudott meg az életről, hogy már nem voltak előtte titkok. Volt ideje, hogy kitalálja, hogy hogyan tud még több pénzt gyűjteni és kihasználni az embereket. Igazi szélhámossá vált. Mindent ki tudott használni, tudta kiket lehet kihasználni, kiktől lehet sok pénzt kicsalni, hogy lehet átverni az embereket, honnét lehet a legtöbb élelmet összeszedni, sokat próbált csavargó lett. És nem állt meg itt, minden módon kihasználta az embereket, jósolt nekik, ha kellett, ha kellett varázsolt nekik, átkokat és áldásokat mondott, pénzt csalt ki az emberektől. Egész a zsarolásig vitte, minden módon átverte az embereket, lopott, ha kellett. Lopott csalt, zsarolt. Először egészen kicsiben kezdte, de végül egészen magasra jutott. Már nem kicsiben gondolkodott, mivel az állatokat szerette, ők voltak a legfontosabbak a számára ezért elsősorban ebben gondolkodott. Marhatolvaj lett, egészen magasra jutott, híres csirkefogó lett. Tollas kalapot viselt, szép kelméket, szöveteket hordott. Szélhámosságainak híre egészen magasra eljutott, nagyon gazdag lett, szép házat vásárolt, és a város gazdag előkelőivel került üzleti kapcsolatba. Velük üzletelt. Étel, ital, ház, mindennel foglakozott, egyike lett a város leggazdagabbjainak. Mindenki ismerte és mindenkit ismert. Agatonnak jó élete lett. Fényűző életet élt. Díszes kocsiban hajtatott a városban, hosszú és gazdag hajókirándulásokat tett, számos szolgája lett, evett, ivott, nagyon gazdagon élt. Üzletei nélküle is sok pénzt hoztak, dolgoznia már nem kellett. Gazdagsága határtalan volt. Fényes partikat adott, éjszaka élt nappal inkább aludt. Az egyik ilyen partin pillantották meg egymást, ő és Génia, egy híres athéni polgár felesége. Először csak nézték egymást, aztán beszélgetésbe elegyedtek, nagyon sokáig beszélgettek. Az asszonyt nagyon vonzotta Agaton, már aznap éjszaka egymáséi lettek. Agaton titkos viszonyt kezdett folytatni az asszonnyal, de sokáig nem tudták titokban tartani az asszony férje hamar gyanút fogott. Hatalmas viszály kerekedett, Génia férje életveszélyesen megfenyegette Agatont, meg akarta ölni, de Agaton sem volt abból a fából faragva, hogy megijedjen. Az asszony gyönyörű volt, és Agaton nagyon kívánta. Mindent megtett volna érte. A viszály háborúskodássá érett. Mindennap történt valami, egymást fenyegették levélben, vagy egy üzlet ment csődbe, vagy felgyulladt valamilyen épület. Az embereik gyilkolták egymást. Agaton azonban rettentő erős volt és nem hagyta magát, minden visszaadott és már ő támadott, ezt végül Génia férje már nem bírta elviselni és visszakozott, elvált Géniától. Így Agaton és Génia végül egymáséi lettek. Onnantól fogva csak egymásnak éltek. A bob a kéj a mámor mindennapos vendég lett náluk. Szerelmeskedéseiknek híre ment az egész városban. Ettek, ittak szeretkeztek. Nem lelki társak voltak, csak testi szerelem volt ez. Agaton és Génia is nagyon vonzó emberek voltak, Agaton izmos magas, Génia is magas de karcsú barna bőrű, hossz barna hajú. Nem tudtak betelni egymás testével. A vágy és a mámor elvette az eszüket, éjjel-nappal vadul szerelmeskedtek. Ennek a testi kapcsolatnak azonban a hátránya is hamar kiütközött, nem voltak szerelmesek egymásba, nem volt lelki kapcsolatuk ezért, nem testi kapcsolatuk hamar megromlott. Sokat veszekedtek, nagyokat ordítoztak egymással. Egy nap a veszekedés odáig fajult, hogy Agaton fogta magát és minden kincsével, ami volt otthagyta Géniát. Kocsijába felpakolta kincseit, és leghűbb szolgáival elhagyta Géniát. Miközben kocsijával a város utcái között haladt és dühöngött magában hirtelen egy nőt látott meg egy gyerekkel. Mind a ketten a nő is és a gyerek is szakadt átlátszó, foszladozó ruhában volt, Szegény nincstelenek voltak. Agatonnak hirtelen Nerina jutott az eszébe, a nő szépsége rá emlékeztette és a gyerekére. Újra szerelemes lett bele, bánta már az egész elfecsérelt életét, sajnálta, hogy elfelejtette, elhatározta ez többet nem történik meg. Géniát viszont örökre elfelejti. Soha többet nem csábul el csak Nerinára és gyermekére fog gondolni. Agaton a nőre nézet, megesett rajtuk a szíve. Hirtelen kiszállt a kocsijából, kiszedte a kincseit, odaszaladt az asszonyhoz, és minden kincsét, ami csak volt az asszonynak adta. Szolgáit elküldte, maga pedig úgy határozott, hogy folytatja az útját Delphibe, és megmenti Nerinát. Elhatározta, hogy felcsap matróznak.

Agaton állt a rakparton nézelődött, a kikötő kéken fénylett hatalmas hajók sorakoztak egymás mellett, egy alkalmas hajót keresett. Matrózok, emberek jöttek, mentek. Egyszer csak megpillantott egy szép aranyozott sudár két árbocos, harmincevezős szép hajót. Odament, a kapitány után érdeklődött. A kapitányt meg is találta, hosszas beszélgetés után megegyeztek, hogy Agaton felcsaphat matróznak. Agaton összeszedte cókmókját és felszállt a hajóra, nem sok minden maradt nála, régi életéből csak a legfontosabbakat hozta magával, kopott ruháit és egy kis élelmet és Nerina képét. A hajó kereskedő hajó volt, csak két nap múlva futott ki, Agaton nagyon boldog volt amikor elindult. Boldogan súrolta hajófedélzete, tekerte össze a köteleket, bontotta ki a vitorlát, szabad volt. Az azúrkék tenger gyönyörű volt, kalandokra csábító, Agaton gyönyörködve nézte, érezte helyesen cselekedett és sorsa egyenesben van. Életével most megbékélt várta az előtte álló kalandokat. Hitte az Istenek most az ő oldalán állnak. A hajó minden városban megállt és mindennel kereskedett, olajjal, vászonnal, gabonával. Az élet ekkor Görögországban fellendülőben volt, és a kerekedés minden korábbinál gazdagabb jövedelemmel kecsegtetett. Hajók, karavánok szelték át az országokat széltében hosszában, szárazföldön és tengeren egyaránt. A városokban Agatonnak pakolnia kellett, de boldogan végezte a munkáját. Ezeken a helyeken Agatonnak lehetősége nyílt megismerni egész Görögországot és a környező államok nagyvárosait. Az élet sohasem telt unalmasan, mindig volt mit csinálni a hajón, ha meg már nem akadt munka akkor jó volt énekelni, mesélni a cimborákkal. Agaton boldog volt, végre igazán jól érezte magát, Nerinát sem felejtette el, szinte minden nap gondolt rá, de érezte egyszer még találkoznak, és sikerült őt megmentenie. Minden nagyon jó volt. A hajó sebesen siklott az üzlet jól ment, semmi sem gátolta a boldogságot. Agaton erős, izmos férfivá érett. A pásztor fiúból egy erős, érett okos, józan gondolkodású férfi vált és szerelem Nerina iránt erősebb volt mint valaha, érezte ezt a köteléket, ami Nerinával összekapcsolja őket már nem vágja el semmi. Jó cimbora is volt, nagyon szerette az embereket, jó emberismerő lett. Végül a hajó kapitányával is nagyon jóban lett. A kapitány sokat tanított neki, éjszakánként a csillagokat nézték és a kapitány a csillagok alapján való tájékozódást tanította neki. Agaton megtanulta melyik csillag melyik, mi a neve, és hogy hogyan tájékozódjon ezek alapján. Nappal a kapitány a térképészetet és a hajó irányítását tanította Agatonnak. Agaton jó eszű volt és gyorsan tanult, szinte mindent magába szívott, amit csak lehetett a sós tengeri levegővel együtt. Okos férfivá vált. Nem csak a hajó irányítását tanulta, hanem elkezdett az üzletekben is részt venni. A kapitány már nem csak a ki és berakodásnál számított rá, hanem az üzletek megkötésében is jelentős szerepet hárított Agatonra. Agaton döntötte el mit és mikor és menyit vesznek, ő tárgyalta meg az üzleteket is. Agaton nagyon éles eszűnek bizonyult az üzletelésben, jelentős részesedést is kapott belőle. Egyre több pénzt gyűjtött össze. Arról álmodozott, hogy egyszer maga is kereskedővé válik. Ez a nap hamar el is jött. Agaton elég pénzt gyűjtött össze, hogy meg tudjon vásárolni egy kisebb hajót. Ezzel a hajóval kezdett el maga is üzletelni, először csak kicsiben, de mivel a szerencsés csillagzat alatt született, a nagyobb üzleteket is jó áron tudta megkötni. Maga is mindennel kereskedett, amivel csak lehetett. A kereskedelem szárnyalt, a kereskedők meggazdagodtak, Agaton is, idővel annyi pénzt keresett, hogy egy fényes nagy hajót is tudott vásárolni. A hajót Nerinának keresztelte el, vele száguldott sebesebbnél sebesebben az azúrkék, fehéren tajtékzó habokon. Az üzletelés nagyon jól ment, Agatonnak semmi gondja nem volt. Agaton megelégedett volt, de érezte a kereskedés nem elégíti ki teljesen, a kíváncsisága hajtotta, új dolgokra vágyott, új helyeket akart megismerni, Agaton felfedező lett. A végtelen tenger csábította, a tenger végtelensége, és határtalansága, kíváncsi volt rá, hogy mi van a határokon túl. Agaton új világokat ismert meg, beutazta Kelet, Észak, Nyugat és Dél végtelen tájait, mesés kincsekkel megrakodva tért vissza, hatalmas gazdagságra tett szert,legyőzte a tenger és a szárazföld szörnyűségeit, legendás szörnyeket győzött le, híre bejárta egész Görögországot. Portékái iránt mindenhonnan özönlöttek az emberek, kalandjaira mindenki kíváncsi volt. Nem csak kincseket hozott, de új ismereteket is, amit az emberek hamar megtanultak és hasznosítottak, és Görögország kultúráját vitte az egész világba. Nem volt olyan ember, aki legalább egy kalandját ne ismerte volna, éjszakánként az ő történeteit mesélték. Példakép lett, a hajósok és az emberek előtt. Agaton és hajója Nerina, az Görög civilizáció, az emberi ész, erő és bátorság a görög ember mintaképe lett. Megunta ezt Hádész, hiszen ő is hírt kapott, a minden akadályt legyőző emberről. Nem is csodálkozott, hogy Agaton az. Ezt nem hagyhatta annyiban, gonosz tervet eszelt ki. Agaton, nem tudta, hogy új eddig még nem látott veszély vár rá, képzelet sebesen szárnyalt mindig új és új dolgot kívánt megismerni, most is egy új útján gondolkodott, délre vágyott, egy még ismeretlen földrészt akart meghódítani. Korán reggel indultak, a tenger csodás volt, a szél kellemesen fújdogált, pont jó idő egy új kalandra. Agaton hajója sebesen szállt a nyílt vízen keresztül, hamar elérték azt a határt ahol hajós még nem járt, Agaton azonban alig vágyta, hogy átlépje ezt a határt, bátran keresztül hajózott rajta, várta az ismeretlen kalandot, nem tudta mi vár rá, de nagyon izgatott volt, nem félt az ismeretlentől. Útjuk során az ismeretlenbe hatalmas viharba keveredtek, még nem ismert új szelek hajtották vitorláját. Agaton új földrészre lépett, egészen új, csodás dolgokkal találkozott, amiknek rögtön felismerte az értékét, hajója fenekét telis tele töltötte, új csodás dolgokkal, fényló kincsekkel. Agaton megrakodva indult hazafelé. Hádész azonban már készen várta. Agaton a hazafelé tartó útja során kalózokkal találkozott, amiket Hádész irányított az útjába. A kalózok megtámadták Agaton kincsekkel megrakott hajóját. Hosszú napokon keresztül hadakoztak, Agaton bátran harcolt, de most nem győzhetett, a túlerő legyőzte őt. Hajóját elfoglalták, kincsit elrabolták. Agaton csak nagy nehezen és a szerencsének köszönhetően tudott elmenekülni, de így is nagy hányattatások vártak rá. Étel és ital nélkül hánykolódott a tengeren napokig. Már a véget várta, amikor megpillantott egy partot, szeme nem csalta meg, valóban part volt, Agaton minden erejét összeszedve evezett, és nagy nehezen elérte a partot, itt minden erejét elveszítve csuklott össze.

Agaton egy sátorban ébredt. Nem tudta, hogy hol van ezért körül nézett, nem emlékezett szinte semmire, csak azt tudta, hogy nagyon éhes és szomjas. A sátorban talált enni és innivalót, nehezen evett és ivott valamit, majd fáradtan visszadőlt. Amikor már úgy kelt fel, hogy volt egy kis ereje, kiment a sátorból és megnézte, hogy kik a megmentői, vagy kinek a foglya. De szerencséje volt nem volt fogoly. Körben minden felé sátrak emberek és állatok voltak. Érdeklődve nézték. Egy ember odament hozzá és egészsége iránt érdeklődött. Agaton beszélgetésbe elegyedett vele, kiderült róluk, hogy vándorszínészek és három napja találták a parton halálhoz közeli állapotban. Ők mentették meg. Három napig feküdt szinte kómában, ők ápolták, gyógyítottak. Csak nehezen tudták visszahozni az életbe, de végül Agaton erős szervezete és a gyógyítás megtette a hatását, Agaton életben maradt. Agaton visszament a sátorba, de most már nem aludt el. Gondolkodott mi történt vele. Egy lány jött be a sátorba, Agaton feléledésének a hírére érkezett, ételt, italt hozott. Agaton jóízűen étkezett. Jólesett neki az étel és az ital és az emberi társaság. A lány valamilyen gyógyító italt is hozott, azt megitatta Agaton, nem volt rossz ízű, jólesett Agatonnak. Aznap már nem ment ki a sátorból, de másnap jó erőben ébredt és elhatározta, hogy jól körülnéz. Kordékat, állatokat és mindenféle embert látott, vagy húszat is megszámolt. Látott valami színpadfélét, egy ember beszélt rajta, vagy csinált valamit. Agaton odament. A férfi szavalt, Agatonnak nagyon tetszett érdeklődve hallgatta. Mikor a férfi befejezte Agaton beszélgetésbe elegyedett vele. Kiderült, hogy a férfi a színészek vezetője és nagyon örült, hogy a talált férfit, Agatont életben találja. Elmondta, hogy ők vándorszínészek, akik a városokat járják és mindenféle előadásokat adnak elő a város és falvak lakóinak. Különböző ünnepélyeken lépnek fel, vagy meghívásra érkeznek és különféle darabokat adnak. Agaton megegyezett a férfival, hogy csatlakozhat hozzájuk és egy darabon velük tarthat. A színészek csak két nap múlva indultak, addig próbáltak. Agatonnak nagyon tetszettek az előadások, élvezettel nézte a próbákat. Az egész tábor nagyon kedves volt vele és jóindulatú volt hozzá. Agaton többször el is érzékenyült emiatt. Kezdte összeszedni magát közöttük, egyre jobban lett. A tábor két nap múlva elindult a közeli városba, hogy ott egész hétvégén darabokat adjanak elő. Hosszú kocsikaravánnal mentek, lassan szelték a poros utat, kellet egy egész nap, mire megérkeztek a közeli városba. Itt megkeresték a közeli fő teret, az ünnepség már javában zajlott. A városban mindenhol árusok, bűvészek, jövendőmondók sürögtek. A fő attrakció, a színészek azonban csak most érkeztek. A város apraja nagyja köréjük sietett, alig várták, hogy megérkezzenek. Nagyon kíváncsiak voltak a műsorra. A műsor óriási volt, igazi színes kavalkád. Játszottak tragédiát, játszottak komédiát. Voltak benne Istenek, emberek, a köztük zajló háborúk, történelmi drámák. Hatalmas sikert arattak, a város lakói meg voltak elégedve. Agatonnak is nagyon tetszett, amit látott, elhatározta beszél a színészek vezetőjével, hagy tartson velük, ő is mint színész. A színészek vezetője örömmel vette Agaton kérését, alakja, termete, úgy is bele illet a színészek közé. Agaton nagyon örült, hogy maga is felléphet majd a színpadra, alig várta már, hogy ez elkövetkezzen. Már most egy kicsit lámpalázas volt, de megnyugtatták, hogy ez így van rendjén. Agatont már is kiválasztották az egyik színdarabba, ami egy nagy királyról szólt, ő játszotta a király fiát. Agaton örömmel vetette bele magát a színészetbe. Jó feje volt a szöveget gyorsan tanulta, amúgy is érdekelte a történet, és kiderült, hogy jó színészi képességei is vannak, remekül mozgott a színpadon. A darabot így gyorsan összerakták. Agaton már nagyon izgatott volt az első előadás előtt. Ez hamar el is következett, a színészek gyorsan elérték a következő várost és ott sátort, színpadot bontottak. Nagyon sok ember volt rájuk kíváncsi, Agaton izgatottan leste a tömeget. Nagyon sokat voltak. De Agaton mint korábban is most sem hátrált meg, bízott magában. Felgördült a függöny és Agaton előlépett, az első monológja jól sikerült és később sem volt oka panaszra. Az egész darabban jól szerepelt. Betartotta azt, ami tanítottak neki és a szöveget sem tévesztette el. Hatalmas sikert arattak, a tömeg ünnepelt. Hátukra vették a színészeket, úgy hordták körbe őket. Babérkoszorút kaptak és az egész városban hatalmas tiszteletnek örvendtek. Agaton megelégedett volt, az első fellépés sikeres volt, nem vallott kudarcot, a színészek vezetője meg volt elégedve vele. Azonnal kapott egy másik szerepet is. Ez egy komédia volt. Agaton azonban ebben is bizonyította remek színészi képességeit, remekül eljátszotta szerepét. Így jártak városról városra, egyik előadást a másik után tartották, új és újabb szerepeket tanultak meg. Agaton hatalmas erővel vetette bele magát a munkába, mindent meg tudott tanulni. Ekkortájt ismét boldog volt. Nagyos sokat dolgozott és tanult. Nagyon sokat tudott meg a vándorlások alatt a színészetből és a drámákból a világról az Istenekről és az emberekről. Küzdelmeikről, konfliktusaikról, szerelmükről, csalódásukról, harcaikról. Kitágult előtte az egész világ, szinte tobzódott az ismeretekben. Tudta fontos munkát végez, mert nem csak szórakoztatja az embereket, hanem kultúrát, tudást is közvetít nekik. Agaton Nerina iránt érzett szereleme miatt elsősorban szerelmes darabokban szeretett játszani. Szívesen játszotta el a hős szerelmest, de bármilyen más szerep is megtette neki. Így járt a társulat városról városra, egyik ünnepségről a másikra, mindenhol hatalmas sikert aratva. Terjesztették a kultúrát, elősegítve ezzel az egységes Görögország kialakulását. Egy nap azonban elérkeztek Olümpiába, ahol nem a saját színpadukon kellet játszani, hanem egy hatalmas színházban, amit az emberek szórakoztatására építettek. Itt több más társulattal kellet megmérkőzniük. Aki győz, azé a dicsőség. Több napon keresztül, több darabbal álltak elő. Hatalmas érzés volt a színpadon játszani, több ezer ember előtt. Agaton mindent beleadott. Mindenféle darabbal készültek, de a vetélytársak sem voltak restek. Hatalmas színházi ünnepély volt, előkelőségek jelentek meg, és hatalmas tiszteletet arattak a színészek. A városban mindenhol megismerték őket és mindenhol nagyon szívélyesen fogadták a színészeket. Igazi hősök voltak. A versenyt végül Agatonék színésztársulata nyerte meg, őket ítélték a legjobbnak, nyereményük a dicsőség és a halhatatlanság. Játékukra örökre emlékezni fognak. A csapat nagyon boldog volt, Agaton a babérkoszorúját lengetve vidáman szavalt egy költeményt a szerelemről. Még több hétig maradtak és a városban bárhol fölléphettek, mindenhol sikert arattak. Egy hónap elteltével a társulat szedelőzködni kellett tovább kellett állniuk, Agaton búsult egy kicsit. Nagyon boldog volt, de már mást akart csinálni. Megbeszélte a színészek vezetőjével, hogy még egy darabig marad de azután elhagyja őket, mert már mást akar csinálni. A színészek vezetője, ismerve történtét megígérte neki, hogy elviszi Delphibe, ahol továbbállhat, és haladhat a számára kijelölt úton. Így is történt, több hetes vándorlás, és több előadás után, végre megérkeztek Delphibe, Agaton boldog volt, érezte élete ismét egyenesben van. Örömkönnyek között váltak el a színészektől, megígérték, hogy még látják egymást. Agaton boldog volt, hogy ismét a saját sorsa ura, érezte Nerina iránt érzett szerelme egyre erősebb és szebb.

Agaton Delphi utcáit rója. Végre megérkezett. Alig várta, hogy ide érjen, tudta, most már jó úton halad. Annyi szenvedés, küszködés és kaland után, amin keresztülment végre oda ért, ahová a vének a faluból küldték. Csak Nerinára gondolt, szerelme erősebb volt mint valaha. Felidézte Nerina karcsú alakját, szemei előtt megjelent Nerina hosszú haja, csodaszép szemei, elbűvölő arca. Azokra a pillanatokra gondolt, amikor együtt voltak, a szerelemes pillanatokra, a házban, a kertben, az utcán az erdőben a patak mellett az ágyban. Azokra a a boldog időkre gondolt, amikor még gondtalan volt, állatait legeltette és csak rájuk kellett vigyáznia. Az végtelen legelőket járta, a dús mezőket csodálta az erdőben kószált, és csak Nerinára kellett gondolnia. Újra átélte ezeket az időket és boldog volt, szeme könnyes lett és halkan sóhajtozott. Nagyon vágyódott a régi idők után, de tudta most kell erősnek lennie és haladnia a kijelölt útján, hogy újra boldog lehessen. Gyermekére gondolt, azóta már naggyá cseperedhetett, Agaton nem is látta, hiányzott neki nagyon. Minden attól függött, hogy a papnők tudnak-e segíteni neki.

Agaton valamilyen szállást keresett. Gyors léptekkel rótta Delphi utcáit. A város nagy volt és szép. Tele templomokkal, az utcákon papnők sétáltak, és tele volt töménytelen emberrel. Hatalmas szobrok emelkedtek a tereken és a templomok kertjében, mindenfelé csodaszép házak voltak. Agatonnak volt annyi pénze már, hogy egy jobb szállást is tudjon szerezni. Nem volt nehéz, hiszen a városba annyi látogató érkezett, hogy érdemes volt szállókat üzemeltetni, és volt belőlük annyi mint a pelyva. Agaton egy hétig akart maradni, amit előre ki is fizetett. Agaton a szállóban evett, ivott, szépen megmosdott és elindult lefelé, hogy valamilyen információt szerezzen a városról és papnőiről. A városban csak papnők dolgoztak, ez volt a város egyik különlegessége, mindegyik papnő valamelyik Istent szolgálta. A szállónak az alsó részén egy kis kocsma volt oda gyűlt pár ember és beszélgettek Agaton közéjük keveredett és szóba állt velük sokat meg tudott a városról. Elmondták, hogy az utca jósokkal, varázslókkal nem érdemes szóba állni ők csak átverik az embert, azt, hogy jó korán érdemes elindulni , mert a templomok előtt hosszú sorok várják, hogy bebocsátsák őket. Agaton megkérdezte, hogy melyik templomba érdemes elmenni, az emberek erre azt válaszolták, hogy mostanság Pallasz Athéné papnőit érdemes meglátogatni, mert ők tudják imáikkal legjobban megidézni az Isteneket és kérni a segítségüket, hogy a halandók sorsát befolyásolni tudják. Agaton eldöntötte magában, hogy ő is Pallasz Athéné papnőit fogja felkeresni és tőlük fog segítséget kérni. Agaton ezután, miután mindent megtudott elköszönt az emberektől, és a szállására ért, itt még jó ideig csak járt az agya, de végül mély álomba szenderült. Másnap reggel jó korán ébredt, hogy elsőként érjen a papnők elé. Korán elindult, végiggyalogolt a városon, egész a templomig, ahol azonban csalódására már óriási sor várta. A templom gyönyörű volt, hatalmas és hófehér, óriási Pallasz Athéné szobrokkal, körben az Istennőről és életéről hatalmas festmények díszítették. Mindenhol óriási tömeg volt, voltak ott vakok, bénák, szegények és gazdagok, mint a papnő segítségére vágytak. Ez is azt mutatta, hogy ember és ember között nincs különbség. Szegénynek és gazdagnak is megvannak a problémáik. Agaton türelmesen várt. A sor lassan haladt. A papnők folyamatosan dolgoztak. Agaton sokáig egyet sem látott. Beért a templomba, itt már megpillantotta a papnőket. Sűrű lepel fedte őket, de karcsúak és magasak voltak. Nem mindenkinek volt szerencséje velük, a papnők nem tudtak segíteni mindenkinek, néhányukat csak elküldték imádkozni, áldozni és ez minden, valakit azonban segítség nélkül küldte el, azzal, hogy próbálkozzon más Istennél. Agaton nagyon izgatott volt, hogy neki vajon segítenek-e? Sokan csalódottan távoztak. Agaton már csak jó délután ért a papnők elé. Előadta az egyik papnőnek a problémáját. Magas rangú papnő lehetett, mert sokan álltak körülötte. Figyelték minden mozdulatát. A papnő türelmesen hallgatta, sokáig hallgatott. Agaton nagyon izgult. A papnő halkan az Istennőhöz szólt. Lágy hangon beszélt, szinte énekelt, majd sokáig transzba esett. Végül magához tért. Agatont nézte, majd megszólította. Elmondta neki, hogy jöjjön vissza egy nap múlva este. Addig ne egyen és ne igyon semmit. Tisztálkodjon. Áldozzon előtte a templomban az Istennőnek és imádkozzon hozzá és hozzon magával száz aranyat. Agaton nagyon boldog volt, hogy az Istennő meghallgatta problémáját és a papnők segítenek neki. Gyorsan hazament szépen megtisztálkodott, összeszedte azt amit a papnők kértek és lefeküdt aludni. Agaton egész nap nem evett és nem ivott semmit, napközben elment a templomba Pallasz Athénének áldozni és imádkozni hozzá, kérve a segítségét. Egész nap nagyon izgatott volt, ha éhes lett volna sem ment volna le semmi sem a gyomrán. Este korán érkezett, egy kicsit várni kellett, már egy kicsit elpilledt, amikor egy kisebb papnő meg szólított:

-Gyere velem, mondta.

Adaton követte. Izgatottan sietett mögötte. Gyorsan haladtak a templomon belül. Agaton csak ámult és bámult mekkora hatalmas a templom. Mindenhol szobrok és képek az Istennőről. Lassan beértek a belső szentélybe. Ott már várták a papnők. Ott állt az összes, körben. Középen a főpapnő. Agatont bevezették a kör közepébe. És elkérték tőle mindazt amit hozott. Füstölőket, gyertyákat, áldozati tárgyakat. Agaton készségesen odaadta. Azután leültették. Agaton ott ült a kör közepén és várta mi történik. Nem sokat kellett várnia. A papnők részletesen kikérdezték miért jött. Agaton mindent elmondott. A papnők figyelmesen hallgatták. Miután végighallgatták, elkezdődött a szertartás. A papnők egy ima éneklésébe kezdtek, amibe végül a Főpapnő is becsatlakozott. Ezután áldoztak, imádkoztak, füstölőket, gyertyákat gyújtottak, az áldozati tárgyakat elhelyezték az Istennő szobrán. Legvégül táncoltak és imádságokat énekeltek, magát az Istennőt akarták megidézni. A főpapnő transzba esett. Ekkor már csak magában beszélt, az Istennővel, Pallasz Athénével társalgott. Senki sem értette mit beszél. Sokáig volt transzban, mire azután fölébredt. Agatont szólította. Agaton készségesen ment hozzá, még mindig ámulatban. A papnő halk beszélgetésbe kezdett vele. Megkérdezte miért jött. Agaton elmondta, hogy mi történt vele, hogyan veszítette el Nerinát, és hogy hogyan szeretné visszaszerezni. A főpapnő figyelmesen hallgatott. Megkérdezte, hogy Agaton kész-e arra, hogy a végzete kitáruljon előtte? Agaton igent mondott. A főpapnő megkérdezte, hogy Agaton kész-e arra, hogy elrendelt sorsát beteljesítse? Agaton igennel válaszolt. A főpapnő megkérdezte, hogy mennyire szereti Nerinát, képes-e akár még meg is halni érte? Agaton igent mondott. A főpapnő figyelemre intette. Agaton nagyon figyelt. A főpapnő elkezdte mondani Agatonnak mindazt, amit az Istennőtől hallott a transz alatt. Elmondta Agatonnak, hogy azt mondta neki az Istennő, hogy maga Hádész volt az, aki megölte Nerinát, hogy Agaton egy isteni játék részese, sorsa előre elrendeltetett, az Istenek írták meg. Végzetét nem kerülheti el. A papnők levették róla azt az átkot, amit Hádész ráolvasott, és elmondták neki, hogy Nerinát csak úgy mentheti meg, ha maga is leszáll az Alvilágba, legyőzi Hádészt és onnan visszahozza Nerinát. Agaton megkérdezte hogyan tegye mindezt. A főpapnő elmondta, hogy el kell mennie a sivatagba, ott meg kell keresnie egy ember előtti szörny, a Szphinx templomát, neki van egy varázsgyűrűje, ezt kell megszerezni tőle, mert csak ezzel lehet lejutni az Alvilágba. Többet ő sem tud, ha Agaton nem fél, meg fogja tudni, hogy mit kell tennie. Agaton megköszönte a segítséget a papnőknek, átadta a száz aranyat, majd elbúcsúzott. Egy papnő kivezette a templomból. Már javában hajnalodott, odakint világos volt. Agaton a szállására tért, de nem tudott elaludni, a hallottakon gondolkodott.

Agaton elindult. Jegyet váltott a legközelebbi hajóra, ami a sivatag felé indul. Az indulásig még volt pár napja, addig volt ideje gondolkodni. Agaton sokat gondolkodott a sorsán és a végzetén, hogy az Istenek miért terelték erre az útra. Elhitte, hogy ez a sorsa, ez a végzete, hogy az Istenek kísérjék az útján, akadályozva és segítve. Nem tudta, hogy mi az a sors, de próbálta megérteni. Vajon eleve elrendeltetett, és előre meg van írva, vagy az ember maga alakítja, vagy, hogy az Istenek léteznek-e, beleszólva az ember sorsába. Nem tudta pontosan, de azt tudta, hogy a végzete, hogy Nerinát megmentse. A sors mint valami megfoghatatlan állt előtte. Tudta, hogy sok minden, amit csinált nem volt véletlen, arról persze tudomása sem volt, hogy mindazt, amit művelt, már sokkal előtte, nagy hatalmú lények eleve elrendelték. Azt persze érezte, hogy sorsa beteljesedni látszik. Szerette volna, ha ez a sors jó sors lesz, és minden jól végződik. Nem tudta mire élni azt a szerencsét, hogy egy faluba született, idilli körülmények közé. Aztán minden rosszra fordult, érezte a csillagok lehetnek hatással az életére. Talán a csillagok tényleg hatással vannak az ember életére. Vagy csak a körülmények összjátéka mindaz, ami vele történt. Ismerete a történetet a sors hálóját szövő párkákról, de csak egy mesének fogta föl, nem hitt benne, de most, hogy végig gondolta életét, kezdett hinni benne. Nem hitte, hogy neki kellene változtatnia az élet kialakult rendjén. Ilyen dolgokról gondolkodott, miközben várt a hajóra és az indulásra. Közben többször áldozott és imákat mondott Pallasz Athénének a templomban. Illetve egy alkalommal, Nerina iránt érzett szerelme miatt Aphrodité templomát is meglátogatta, és köszönetet mondott, hogy az Istennő megadta neki a boldog, beteljesült szerelmet. Áldozott és imádkozott hozzá. Hádész rossz szemmel nézte a történtek ilyen alakulását, de a papnők már levették a rontást Agatonról, Hádész már tehetetlen volt, várta a véget. Egy nap azonban eljött az indulás napja, Agaton felszedelőzködött és elindult végzete felé. A hajóút eseménytelen volt, Agaton hamar megérkezett a kikötőbe. Itt a pénzén egy karavánt bérelt, fegyvereket vásárolt, oldalára felkötött egy jó kardot és neki indult a vándorútnak. Nem félt, hiszen korábban már járt ismeretlen tájakon. A bérelt karavánnal nekivágott a sivatagnak. Nagyon hosszú út várt rá. Hamar elhagyták az ismert világ határait és belevágtak az ismeretlenbe. Homokviharok, ismeretlen állatok támadásai vártak rájuk, sok embere elszökött, de Agaton kitartott a végletekig, hamar ismeretlen tájon jártak. Ősi, ember ideje előtti elhagyott városok, ismeretlen szobrok, állatok között haladtak. Ősi, a mítoszok és legendák világából sem ismert dolgok vártak rájuk. Ősi romok között vándoroltak, soha nem látott lényeket láttak, már régen maguk mögött hagyták az ismert világot. Agatont azonban mindez nem érdekelte, csak a cél lebegett a szeme előtt. Nagyon nehéz utat tettek meg, alig bírták ki, állandó éhség és szomjúság gyötörte őket, és mintha valami szándékosan akadályozta volna az útjukat. Nehezen haladtak előre. Nagy sokára elérték céljukat, körbe hatalmas templomok emelkedtek, amiket ki tudott ki emelt és miért, kinek a tiszteletére, valami időtlen világba érkeztek, kis idő múlva, ahogy tovább haladtak a templomok között egy hatalmas macska testű, ember arcú épület magasodott. Még valami nagyon ősi időből maradhatott itt, ki tudja, hogy építette és miért, már régen elvonulhattak innen az építői. Ki tudja emberek voltak-e, vagy kik lehettek? Letáboroztak az épület előtt. Jól szemügyre vették, hatalmas épület volt, hogy hogyan tudták felépíteni rejtély volt. Egész éjszakára a Szhpinx előtt maradtak, azt tervezték, hogy majd csak másnap merészkednek be az épületbe. Ez így is történt. Másnap kora reggel kelt a tábor. Agaton kiválasztotta a legbátrabbakat, akikkel bement az épületbe. Az épület belsejében hatalmas csarnokok várták őket és mindenféle folyosók, azt sem tudták merre induljanak. Agaton volt a vezér, ő határozta meg, hogy merre induljanak. Egy nagy folyosón indultak el, ami az épület belsejébe vezetett. Agaton gondolta ez jó irány lesz. Hatalmas szobrokkal, festményekkel találkoztak, több helyen kincseket is láttak, de Agatont a kincsek nem érdekelték. Haladt a célja felé. Több napon keresztül bolyongtak az épületben, de Agaton nem csüggedt. Egyszer csak egy nagy és fényes teremben találták magukat. Mindenfelé hatalmas szobrok, képek és rajzok voltak találhatóak. A képek és a szobrok az ember ősi eredetét ábrázolt. Azt ábrázolták, hogy először volt a káosz, majd ebből született meg a rend, megszülettek az Istenek, mindegyik megrajzolva, majd életet adtak az embernek. Ábrázoltak rajta egy ismeretlen Istent, Rét, aki egy másik nemzet Istene lehetett, ez is itt volt megjelenítve. Itt volt megtalálható egy érdekes történet a világ teremtéséről, egy Isten története, ahogy megteremtette a világot hét nap alatt és az első emberpárt, Ádámot és Évát és itt volt az Éden is megjelenítve, ahonnan az ember hitük szerint származik. A falakon emellett csillagok is voltak, mutatva, hogy melyik csillagképből származik az ember. Emellet azonban a falakon voltak térképek is, amik az ember valós származásának eredetét mutatták. Agaton csak ámult és bámult, a világ keletkezésének minden tudása volt ebben a teremben eldugva. Agaton hihetetlenül bámult. A terem közepén azonban egy kis szobor állt. Agaton megérintette. A szobor megszólalt. Agaton megijedt, de bátorsága felülkerekedett. Megszólította szobrot. A szobor a Szhpinx hangja volt. Agaton elérte a célját, azt amit akart. Hosszú beszélgetésbe elegyedtek. Agaton elmondta, hogy egy varázsgyűrűért jött, amivel le tud szállni az Alvilágba, hogy megmentse szerelmét, Nerinát és legyőzze a halált, Hádészt. A szobor helyeselt, türelmesen hallgatta, aztán elmondta, hogy valóban nála van a varázsgyűrű, amivel le tud menni a holtak birodalmába, de nem adja ingyen, ahhoz, hogy elnyerje, három próbát kell kiállnia. A három próba során Agatonnak szüksége lesz az eszére, a bátorságára és az erejére. Ezeket kell bizonyítani, hogy elnyerje a gyűrűt. Agaton mindenbe beleegyezett. A szobor halk mormolásba kezdett, rövid idő múlva a csarnok eltűnt és Agaton egy barlangban találta magát.

Teljesen sötét volt, Agaton nem látott semmit sem. Körbenézett, de csak az sötétséget látta. El kezdett körbetapogatózni, a falon egy fáklyát tapogatott ki, meg tudta gyújtani, így már látott valamit. Kardját elővonta, és leindult előre. Választott egy alagutat és azon indult el. Nem tudta mi vár rá, de azért nem érezte biztonságban magát. A barlang sötét és kihalt volt, egy re lejjebb ereszkedett, szűk átjárókon mászott át, barlangi tavakat úszott át, sok alkalommal találkozott a sötétség teremtményeivel, de a kardja biztonságot adott. Egy idő múlva egy lépcsőt találta, ami még mindig lefelé vezetett, Agaton lement rajta, meglepetésére, ez a szint már ki volt világítva. Agaton haladt előre, nem félt. A falon ismeretlen jelek voltak megrajzolva, több helyen kincset is talált, de nem vette fel azokat, tudta jól csak lassítanák, ő másért jött. Hamar egy nagy barlangban találta magát, a falon egy hatalmas alak sötét árnya vetült. Agaton félt, egy ősi démon lakott a teremben, jól szemügyre vette Agatont. Agaton neki támadt a kardjával, erre a szörny nekivágta a falnak, Agaton keményen küzdött, de nem sikerült semmit sem elérnie a szörnynél. Agaton érezte itt nem az erejére van szükség, hanem az eszére, tudta ha legyőzi saját démonjait, amik a lelkében vannak, magát a szörnyit is le tudja győzni. Agaton leült, el kezdett gondolkodni, a szörny várta a támadást, de Agaton nem támadott. Belsejében vívta a saját harcát, saját démonjaival hadakozott. Végül érezte megkönnyebbül, lelkéből elszáll minden gond, érezte kész legyőzni a szörnyet. Agaton felállt, de mire odanézett a démon már csak egy kis tébláboló szörnyecske volt, ami miatt Agaton már nem is aggódott, nem is ölte meg, hagyta, hagy éljen tovább. Nem csalódott, mire elfordult a démontól, már ott is állt a Szhpinx előtt. Az ősi lény csalódottan morgott,

-Jól van mondta az első küldetést teljesítetted, de most másféle erőre lesz, szükséged, lássuk elég bátor vagy-e?

Agaton nem is figyelt oda, csak azt vette észre, hogy egy sötét helyen találja magát. Hamar kitalálta, hogy egy labirintusban van, nagyon megijedt, hogy hogyan talál ki. Arra nem is számított, hogy a labirintus tele van csapdákkal, erre csak később jött rá. A labirintust, ahogy a falon levő felírásokból kiderült még maga Árész építette, hogy egy ellenfelét megbüntesse, tele rakta csapdákkal ,hogy ne találjon ki belőle soha. Agatonnak innen kellett kitalálnia. Agaton nagyon megijedt, de tudta most minden bátorságára szüksége van. Nagyon nehezen kerülgette a csapdákat, mindegyik halálos veszedelmet rejtett. Agaton több napig bolyongott a labirintusban, kerülgetve a csapdákat, de nem tudott kitalálni. Kardjával jelölgette a helyeket, ahol már járt, de csak bolyongott körbe-körbe. Végül egy helyen megállt, nem tudott tovább haladni, törte a fejét mi tévő legyen. Ekkor megjelent a szeme előtt Nerina, amint otthon fonalat sző. Ettől kapott ötletet. Levette a ruháját, és szálaira bontotta, egy gombolyagot készített. Ezt húzta, maga után, innen tudta, hogy merre járt már és még merre nem, a gombolyag végül kivezette a labirintusból, hálát adott Nerinának, hogy segített, majd egy pillanat alatt megint a Szhpinx előtt volt. Agaton már két próbát teljesített sikeresen, már csak egy volt hátra. A Szphinx megint mormogott valamit, majd Agaton egy faluban találta magát. A falu kihalt volt, Agaton sokáig csak maga bolyongott. Végül talált egy bányát, meglepetésére a bányában találta a falu lakosságát. Beszélgetésbe elegyedett velük. Kiderült, hogy a falu lakossága azért húzódott a bányába, mert egy mitikus lény, még az ősi mitikus időkből, amikor az emberek még nem tudták mire vélni a természet erőit, a mítoszokból fennmaradt sárkány pusztít a környéken. Régen úgy vélték, hogy a hegy belsejében a vulkánban egy sárkány lakik, az hányja a tüzet és pusztítja a falut. Most ismét elérkezett, és mindent el akar pusztítani. A falu lakossága a bányába menekült előle. Agaton megígérte nekik, hogy elpusztítja a szörnyeteget. Agaton elindult, hogy megküzdjön a sárkánnyal. Agaton tudta, itt most a puszta erejére van szükség. Kardját felkötötte, és elindult a hegy felé. Még fél úton sem járt, amikor megpillantotta a tüzet köpő sárkányt. Összeszedte erejét és neki támadott. Napokig küzdöttek, mire Agaton a sárkány hátára felmászva, kardját a sárkány szívébe mélyesztette. A küzdelem után kimerülten rogyott össze. Idővel visszatért belé az élet. Visszatért a falusiakhoz, akik megköszönték neki a segítséget, Agaton ekkor ismét a a Szphinx előtt állt. A Szphinx elmondta neki, hogy sikeresen teljesítette a három próbát, amire eddig senki sem volt képes. Bizonyította rátermettségét, megérdemli a varázsgyűrűt. A Szphinx ekkor átadta neki a gyűrűt. Agaton hálás volt, és gyorsan elrakta a gyűrűt. Megköszönte a segítséget és elindult kifelé. Kinn azonnal elővette a gyűrűt és kipróbálta képességét. A gyűrű valóban működött, amikor Agaton felemelte és használta a gyűrű egy sötét átjárót nyitott meg. Agaton tudta, ez az átjáró az alvilágba. Agaton belépett az átjáróba.

Agaton egy kies helyen találta magát. Mindenfelé csontvázak, fehér koponyák, sírhantok feküdtek. A sírköveken feliratok, mind rontás, ami az élő embert riasztja erről a helyről, mind arról tanúskodott, hogy élő embernek ezen a helyen semmi keresnivalója. Itt csak a holtak tartózkodhatnak, ez már a holtak birodalma. Agaton nem tudta merre induljon, de a varázsgyűrű ekkor felvillant, halvány fénysugár tört belőle elő, mutatta az utat, le a pokolba. Agatont elindult, követve a fénysugarat. Kihalt tájakon vándorolt, hatalmas folyókon kelt át. A folyók mind különböző irányba haladtak, ezek mentén a folyót követve Agaton holt lelkekkel találkozott, amelyek a folyókat követték, mind a saját kijelölt irányukba haladva. Mindegyik más irányba haladt a saját helye felé. Agaton egy két holt lélekkel megpróbált beszélgetésbe elegyedni. Ők mondták el, hogy mi vár rá a halálban. Egyikük elmondta, hogy ő világ életében utazni vágyott, de ez nem adatott meg életében sohasem, most tudta, hogy a folyó, amit követ a tengerhez vezeti, világ életében ezt szerette volna látni, túlvilági életét a tenger partján fogja leélni. A másikuk egy híres hős volt, csatában halt meg, ő azt a folyót követte ami egy dicső csarnokba, a hősök csarnokába vezette. Látott egy lelket, aki elmondta, hogy fiatalon veszítette el a családját, és most a folyót követve végre eljuthat újra a családjához. Agaton békén hagyta ezután a lelkeket, nem bolygatta sorsukat, követte a fénysugarat. Felért egy hegyre, amiről lepillantott, nézte a lelkek vándorlását, gyönyörű volt. Agaton tovább haladt a hegységben, itt már nem találkozott lelkekkel, ez már a holtak birodalma sem volt. Sok napon keresztül vándorolt, mire egy síkság közepére mutatott a gyűrű fénysugara, ahol egy templom állt, Agaton tudta itt lakik Hádész és itt tartja fogva Nerinát.

Agaton belépett a temploma, nem tudta merre induljon, de a varázsgyűrű biztosan vezette. Követte az irányt. Több helységen és csarnokon keresztül vezette, amelyek falain a halál volt megjelenítve Agaton elért egy puritán helyre, lelke nagyon izgatott volt, már nagyon várta, hogy Nerinával találkozzon. Az egyik helyiségbe belépve egyszer csak a falhoz láncolva ott állt előtte Nerina. Agaton kiszabadította Nerinát, összeborulva zokogtak. Össze-visszacsókolták egymást, átélték régi szerelmük minden pillanatát. Nerina lemondta, mennyire félt és mennyire magányos volt, a falhoz láncolva, Agaton pedig elmondta minden kalandját, és, hogy mennyire hiányzott neki Nerina és mindent megtett, hogy megszabadítsa a haláltól. Miután mindent megbeszéltek Agaton Nerinával elindult kifelé, az egy csarnokban azonban maga Hádész állta az útjukat. Agaton nem félt, bátran neki támadt Hádésznak. Felkészült erre is. Agaton emberfeletti erővel harcolt szerelméért, Nerina sírt, Hádész küzdött. A küzdelem azonban egy esélyes volt, már az elején eleve elrendeltetett. A kimenetele előre látható volt. Agaton bármennyire küzdött a halálon ne foghatott ki. Hádész felül kerekedett és kezdte Agatont komolyan megsebezni. Agaton ott állt véreden és várta a véget. Ekkor azonban megjelent Zeusz és rendre utasította Hádészt. Hádész haragudott, de nem tehetett mást, fogta Nerinát és eltűnt vele. Nerina még oda tudott szólni Agatonnak, hogy hamarosan újra találkoznak, Agaton bódultan hallgatta. Ezután elájult. Zeusz erre megfogta Agatont és visszarepítette a falujába.

Agaton az ágyában ébredt. Több ember vette körül. Sok mindent kérdeztek tőle, Agaton mindenre készségesen válaszolt. Az emberek elképedve hallgatták mi minden történt vele. Agaton végre maga maradt, volt ideje mindent végig gondolni. Nagyon fájt neki, hogy sikerült Nerinát megmenteni, akkor kopogtattak az ajtón, egy tíz év forma gyerek jött be rajta. Agaton megismerte rajta Nerina vonásait, tudta közös gyerekük. Agaton mérhetetlenül boldog lett. Rájött van más út is, amin járhat.

Agaton végül megbarátkozott a gondolattal, hogy Nerina már nem lehet újra az övé, helyette gyerekük az, aki továbbél helyette. Agaton újra a régi kerékvágásba került legeltette az állatokat és boldogan élt a gyermekével őt nevelte tovább. Újra boldog volt. Tudta a halálon nem kerekedhet felül, de az életben még boldog lehet. Így hát próbált boldogan élni azt az időt, ami még meg adatott neki és mivel járt a halálban tudta mi vár rá, várta a találkozás Nerinával újra. Agaton így végül a gyermekével boldog, teljes életet élt le.

Zeusz Hádészt várta. Hádésznak nem akaródzott a történtek után Zeuszhoz menni, de nem tehetett mást elfogadta a meghívást. Zeusz nagyon mérges volt Hádészra, hogy így tönkre tette kedvencét Agatont. Hádész csak hebegett habogott. Zeusz megfogadtatta Hádésszal, hogy többet nem hadakozik ellene. Ezt Hádész meg is fogadta. Zeusz elküldte ezzel Hádészt, és megfogadta, hogy gondoskodik Agatonról. El is küldte Neptunuszt, hogy nézze meg Agatonnak mire van szüksége, hogy Zeusz végre nyugodtan gyönyörködhessen az emberben.

A három ősi nagy hatalmú lény figyelte az események alakulását, figyelték ki győz, de úgy látták, hogy sem az ember, sem az Istenek, sem a sors, sem a végzet nem győzött, illetve mind győztesek. Eldöntötték, hogy az ember ura a sorsának, de az élet és halál titkait nem tudja kifürkészni, ez senkinek sem sikerült. Ebben az Istenek is kiegyeztek. Elhatároztak, hogy a játékot nem folytatják tovább. Elpakolták papírjaikat, a játéktáblát összehajtották, elrakták, megírták a történetet, legenda lett belőle.

VÉGE.