Istenek és halandók:

A régi időkben, Görögország egy távoli kies vidékén, találkozott három ősi megnevezhetetlen lény. Nagy hatalmú lények, országuk hatalmas urai. Hamar beszélgetésbe elegyedtek egymással. Hosszasan vitatkoztak a földjükről, sorsukról, a csillagokról, és azok jelentéséről, próbálták megérteni létezésük és az élet értelmét. Egyikük szerint a Föld, a föld, a víz, a levegő hona, az egyetlen ahol élet létezik, az egyetlen, ahol a világ megszületett. Másikuk szerint nem a Föld az egyetlen és máshol is élnek lények, hatalmasak mint ők. Harmadikuk szerint a csillagok az Istenek hona, ahol az Istenek élnek, és ők irányítják a világot. Nem tudtak megegyezésre jutni, de elhatározták, hogy kifürkészik az élet titkait. Elhatározták, hogy hosszú útra mennek, hogy megismerjék a világot mind a hárman. És amikor újra találkoznak tapasztalataikat megosztva megfejtik az élet titkait. Egyikük a fagyos északra ment, másikuk Tűzföldre, harmadikuk a fák népéhez, hogy a titkokat megfejtsék. Amikor újra összetalálkoztak, elkezdtek beszélgetni, és megosztani tapasztalataikat. Összedugták a fejüket, varázsigéket rebegtek, a mágiát hívták segítségül, amiből egy prófécia született.

A prófécia így szólt, amit közösen eszeltek ki, születni fog egy egyszerű ember, aki az Istenek világában élve, hosszas küszködés után, megfejti az élet és halál titkait. Élete legenda lesz, amit hosszasan mesélve az emberek a legfontosabb tudás titkaiba is bejuthatnak.

Erről szól a prófécia, az Istenek és emberek világában, az ő életükről. Kezdődjön hát a mese, a kaland amiben Istenek és halandó emberek játsszák a főszerepet.

Aranyfény ragyogta be az Olümposz hegytető csúcsát. Csupa napsütés aranyló fény és kellemes meleg töltötte meg a hegytetőt. Napfényben fürödtek az Istenek, édes nektarint ittak, és meleg ételt ettek. Boldogan teltek a napjaik. Távol minden problémától az Olümposz mámorító boldogságában éltek. Jöttek mentek, tárgyalták az Olümposzi dolgokat és kellemesen barátságosan éltek egymással. Az Olümposzon a három legfőbb Isten beszélgetett. Zeusz, Neptunusz és Hádész. Sok mindenről vitatkoztak, az Istenekről az emberi világról, a sorsról, hogy a sors meg van-e írva a csillagokban. Meddig tart az Istenek, vagy az emberek világa? Az Istenek a hatalmasabbak-e, vagy az emberek sorsa az, hogy legyőzzék az Isteneket? Hogy az emberek urai-e saját sorsuknak, vagy az Istenek irányítják őket? Tudnak-e a sorsukról, vagy azt csak az Istenek tudják, ismerik-e a csillagokat és az Isteneiket? Mit tudnak a világról? Hogy képzelik el a világot és mit tudnak az Istenekről? A világról, amit az ember még csak elképzelni sem tudott. Nem tudott betekinteni a világ sötét függönye mögé. A világot Isteni, földi és alvilági létre osztották, a mindennapok problémáit csodákkal magyarázták. Legendákat, mítoszokat gyártottak, hogy értelmezzék a világot, de a valóságot nem értették meg. Létezésük értelmét sem értették meg. Hogy miért érdemes élni, milyen a tartalmas jó élet. Neptunuszt nem érdekelte a földi világ, csak a tengeri és azt az emberek annyira nem népesítették még be. Zeusz és Hádész azonban sokat vitatkozott. Az elképzelésük nem volt közös. Zeusz hajlott az emberek felé és szerette volna, ha irányítói sorsuknak, Hádész szerint azonban az ember nem irányítója sorsának, nem tudja azt a csillagokból kifürkészni, és isteneik nélkül nem értenék a világot. Sorsuk eleve elrendeltetett és azt az Istenek írják, akik a világ részei és irányítói. És a földi ember titkaikat fel nem fedheti. Hádész kieszelt tehát egy tervet amivel próbára teheti az embert, hogy bebizonyítsa igazát. Kegyetlen terv volt, az ember érzelmeivel mit sem számolt. Aljasul hátba döfte az embert, hogy sorsának esélye se legyen a földi létben megkapaszkodni. De induljon a mese, ami magában foglalja Hádész cselvetését, és az ember küzdelmét sorsáért.

Gyönyörű nap virradt, péntek volt és ragyogóan sütött a Nap. A szél kellemes és csendes volt. Az erdők és a tenger ragyogott a korai Nap sugarában. A szél elfújta a felhőket, ezért az ég azurkéken tündökölt, ragyogó kék töltötte be az eget, a tenger csendes volt a halászok biztonságban szelhették a hullámokat, a tenger szeretve fogadta őket, és csendesen ringatta hajóikat. Hatalmas fogás volt várható, a tenger minden jóval ellátta a halászaikat és a tengerből élőket. A tengerparton hatalmas erdőség húzódott, tele gyönyörű és rengeteg állattal. Az állatok csak úgy sereglettek az erdőkben, az erdők között hatalmas mezőségek húzódtak. A mezőkön hatalmas és kövér csordák legeltek, békésen legelésztek a füvet. Idilli nap volt ez Görögországban. Távolról egy furulya szava szólalt meg, Agaton a fiatal pásztorfiú csordáját őrizve szólaltatta meg furulyáját, miközben békésen pihent egy fa alatt. Hatalmas csordára vigyázott, régóta tette már ezt, a pásztorkodás szinte már a vérében volt. Békés napnak nézett elébe, az állatok békésen legeltek a vadállatok elkerülték a gulyát. Gyönyörű hatalmas izmos fiatalember volt, karjai, lábai duzzadtak az erőtől, zöld szeme, hosszú haja, szép külsőt kölcsönzött neki. Pásztornak született, már a apja nagyapja és az ők elei is itt legeltettek, ő sem vágyott másra. Szíve és lelke tele volt szeretettel és szelíd boldogsággal a Nap az ég a tenger az állatok amiket mindennél jobban szeretett az állatai okozták a legtöbb örömet neki. Nem vágyott másra, csak a Nap melegére a szellő hűvösségére az állataira, és szerelmére Nerinára. Péntek volt, Agaton boldog volt, szerette a munkáját, ő legeltette a falu állatait, nemzedékek óta ez volt a faluban a megbecsült feladatuk. Épp délidőre pihenőzött, boldog volt. Nemcsak a munkájának örült, hanem mert várta hétvégét, amikor is nagy ünnepséget tartanak a faluban az Istenek tiszteletére. Nagyon várta már az ünnepséget és nemcsak emiatt várta a hétvégét.

Nerina az ebédet hozta neki ki a legelőre és miután Agaton jól megebédelt szerelme főztjével szerelmét dalolta el neki furulyáján. Nerina gyönyörű nő volt magas, vékony napbarnított arca a világ szépségét tükrözte vissza. Agaton nem véletlenül volt szerelmes bele már kisfiú kora óta. És most duplán szerette, Nerina ugyanis állapotos volt, közös gyermeküket hordta a szíve alatt. A második dolog amiért várta a hétvégét, mert gyermekük ekkor születik. Egyáltalán nem aggódott, már nagyon várta gyermekük szerelmük gyümölcsének a születését. Fiút szeretett volna, hogy ő is pásztor és boldog legyen, de a lánynak is örült volna, mert Nerina lányt várt és Nerina boldogsága Agaton számára mindennél fontosabb volt. Gyerekkori szerelemük és kettőjük boldogsága tetőzött be ebben a gyerekben. Agaton játszotta Nerinának a dalokat amiket ismert a furulyáján a szerelemes dalokat amiket már korán megtanult. Ezek a dalok a világot jelentették a számára. Ezekben a dalokban volt minden amit a világról tudott, naiv, boldogsággal teli szerelemes dalok voltak ezek. Sorsról, végzetről még mit sem tudott. Boldogan játszotta Nerinának, a szerelmes dalokat, de enyelgésük végeztével Nerina elindult hazafelé. Nehezen váltak szét, mert nagyon szerették egymást, de Nerinának indulnia kellett, mert így is messze laktak és későn ért csak haza. Agaton, miután Nerina elment szétnézett a gulya körül, mindent rendben talált, a kutyáit megetette, és rájuk hagyta a gulyát. Ledőlt egy árnyékos fa alá, és könnyedén elpilledt a kiadós ebéd után. Álmot látott, egy csoda volt, Zeusz lepte meg. Derűs volt és boldog. Nagyon dicsérte Agaton életét, szépségét, fiatalságát. Derűsen szemlélődött egy boldog emberben, érezte szeretik őt az emberek és őt tartják a leghatalmasabb Istennek. Álmában megszólította Agatont. Jóslatot mondott életéről. Boldogságot, gazdagságot, állatai gyarapodását, gyereke és Nerina boldog jövőjét jósolta Agatonnak, szép álom volt, Agatont álmában minden jóval tartotta, nektarinnal itatta, édes gyümölccsel etette, Nerina és szerelmük örökkévalóságát mutatta. Szép derűs, kellemes álom volt. Agaton pihenten ébredt, boldogsága még hatalmasabbá vált, a fák mögül, a sötétből azonban Hádész figyelte őket, haragja egyre nőtt, de örült is érezte tervét elindíthatja útján, a megvalósítás felé.

Agaton felébredt és az álmán járt az esze. Ilyen, de még hasonló sem történt vele, hogy egy Isten valóban megjelent volna álmában. Sokat gondolkodott az álmán, hogy miért is álmodott Zeuszról, elhatározta, hogy elmondja Nerinának. De addig még sok volt hátra, az állatok után nézett. A gulya rendben volt. Minden állat megvolt, békésen legeltek, nem zavarta őket semmi. A falu állatai biztonságban voltak, Agaton elhatározta, hogy hazahajtja őket. El is indultak útjukra, az este már közeledett. Éjszakára nem akart kinn maradni. Lágyan fújt a szél, a Nap már lemenőben volt, derűs bíborló aranyba borítva a világot, amikor hazaértek az állatok. Agaton már nagyon vágyott Nerinával lenni. Betért a házikójukba ahol szerelme várta.

- Szia szerelmem, köszöntötte Agaton Nerinánt, és egy hatalmas csókot adott neki.

- Szia szerelmem, köszönt vissza Nerina.

- Végre hazaértem, szólt Agaton, már nagyon hiányoztál.

- Te is nekem. Gyere itt a vacsora.

- Köszönöm szerelmem. Agaton jóízűen megvacsorázott, majd elkezdte mesélni az álmát.

- Képzeld Nerina szólt, álmomban Zeuszt láttam.

- Álmomban boldog jövőt láttam, gyermekünk és a mi boldog közös jövőnket. Nerina nagyon megörült, hogy Agaton ilyen álmot látott. Segített megfejteni.

- Zeuszt látni csak jót jelenthet szólt Nerina. Az álom igaz lehet, Nem csak láttad, hanem ez egy jelenés volt, Zeusz gyönyörködött benned, és minden jót kívánt, az ünnepen bőségesen kell neki áldoznunk.

- Mit gondolsz valóban léteznek az Istenek, kérdezte Agaton, aki jó görögként tisztelte Isteneit, mindig áldozott nekik de valóságos alakként csak ritkán gondolt rájuk.

- Az álmod bizonyítja, hogy léteznek, mondta Nerina, boldogok lehetünk, hogy Zeusz megjelent nekünk, ez nagy dicsőség ránk nézve.

- Holnap elmondom a falu véneinek, meglátjuk ők mit gondolnak, de most gyere menjünk aludni.

Lefeküdtek, hogy kialudják magukat az ünnepségre, békésen aludtak egészen reggelig.

Reggel korán keltek, ettek ittak, mosdottak, hogy tiszták szépek és jó illatúak legyenek az ünnepségre. Agaton elment beszámolni a véneknek az álmáról. Derűsen tért haza.

- Na mit mondtak, kérdezte Nerina?

- Csupa jót, hogy ez dicsőség ránk, és az egész falura nézve. Az ünnepség előtt Zeusz megjelenve, tisztesség mindenkire nézve.

Az egész falu lázasan készülődött az ünnepségre, mindenhonnan sereglettek az emberek a falu főterére, ajándékokkal felpakolva, amit az Isteneiknek vittek. Közös imádsággal kezdődött az ünnepség, imádságot mondtak Isteneikhez, kérték az áldásukat a falu népére és életére. Áldják meg jószágaikat, termésüket, gyerekeiket, hogy a falu tisztességben és boldogságban élhessen. Megtörtént az ünnepi állat feláldozása is, áldozati füstje egészen az Istenekig terjedt. A falu vénei ezután rontás elleni varázsigéket mormoltak, majd jósoltak is. Az ünnepség alatt minden jól történt ezért a jóslások is csak jót jósoltak a falunak. A közös ünnepség énekkel és tánccal zárult. A falu fiatalja énekeltek, zenéltek és táncoltak, mind az Isteneknek tetsző énekeket dalokat és muzsikát. Ezután helyezték el az ajándékaikat az Isteneknél, kérve áldásukat kisebb állatokat áldoztak. Füstölőket égettek. Imádságokat mormoltak Isteneiknek.

A falu főterén egy színpad volt felállítva, itt készítették elő a délutáni műsort. A színészek már készülődtek az előadásra. Az áldozás után a falu apraja nagyja a színpadhoz sietett, hogy jó helyről láthassa az előadást. Épp időben értek Agatonék is a színpadhoz, a színészek akkor kezdték az előadást. A darab egy tragédia volt és az Istenek életéről szólt, mindenkinek nagyon tetszett, a színészek hatalmas tapsot kaptak az előadás végén. Az előadás sokáig tartott, már esteledett amikor befejeződött. A falu népe ezután hatalmas tüzeket gyújtott, és elkezdődött a dinóm-dánom, az emberek jóízűen falatoztak, ettek ittak, majd énekeltek és táncoltak. Az ünnepség remekül telt el, az emberek joggal hihették, hogy Istenek boldogságot és örömet hoznak majd az életükbe. Boldogan tekintettek a jövőbe. Csak egy Istent nem sikerült megbékíteni és az Hádész volt az. Sötét köpenyben haladt sietősen Agatonék háza felé. Agatonék háza üres volt, senki sem volt otthon, Hádész hát nyugodtan szétnézett. Takaros ház volt. Barátságos idilli otthon. Hádész megkereste a konyhát, és valamit szórt Nerina előkészített tányérjába. Miután elkészült sietve otthagyta a házat, csak egy sötét árnyék volt, nem láthatta senki sem.

Agaton és Nerina későn ért haza, sietve megvacsoráztak, majd ágyba bújtak. Nerina késő éjjel ébresztette Agatont.

- Agaton szólt itt az idő kelj fel.

- A gyerek, kérdezte Agaton.

- Igen válaszolta Nerina.

- Akkor siessünk, szóljunk a bábáknak hogy jöjjenek.

Így is történt. A bábák sietve jöttek, hogy segédkezzenek a szülésnél. Agaton rémült de egyben boldog is volt, Nerina nyugodt maradt, nem félt. Ő tudta nem lesz semmi baj. Agaton nem tudta mit csináljon, első gyerekük születésekor, félt hogy baj lesz, de már nagyon várta a születését is. A szülés sokáig eltartott, Agaton nyugtalanul várt, nem hallotta sem a gyerek, sem Nerina hangját. Elhatározta benéz a szülőszobába, minden tilalom ellenére. Döbbent kép fogadta, az első jel a bábák ijedtsége volt. Ijedten szaladoztak, nem tudták mi tévők legyenek. A születés körül valami baj volt. Idegtépő volt a csend. Nerina rosszul volt. Sápadt és betegnek tűnt. A bábák igyekeztek, -nyomj mondták Nerinának, nyomj, Nerina nehezen tudta csak követni mi történik körülötte, egyre rosszabbul lett. A hangokat azonban még sápadtan hallotta, nyomni próbált, hogy, kisbabáját megszülje. Nagyon hosszú idő telt el, de a hossza küzdelem meghozta gyümölcsét, Nerina ereje kitartott, és egy egészséges kisfiúnak adott életet. Ő azonban egyre rosszabbul lett. Agaton sápadtan ült mellette, nem tudta mi tévő legyen, a bábák sem tudtak, a javasasszonyért küldtek, hogy jöjjön segítsen. Sietve érkezett meg. De segíteni már ő sem tudott. Nerina az éjjel meghalt. Agaton szörnyű fájdalmat érzett, elveszítette a számára legfontosabbat, a szerelmét, még kisfia születése sem tudta fájdalmát enyhíteni. A segítők nem tudták mi történt, Nerina miért halt meg.

Másnap reggel a falusiak átvitték Nerina holttestét a halottasházba. A temetést egy hét múltára tűzték ki. Agaton elviselhetetlen fájdalmat érzett, egész héten rosszul volt a falusiak segítettek amiben tudtak. A gulyát kihajtották helyette, ellátták a kisfiát, Agatonnak ételt hoztak, és próbálták enyhíteni fájdalmát. A temetés szombaton volt a teljes falu mind ott volt, nagyon szerették őket. A szertartás szépre sikeredett, mindent virágok borítottak, mintha nem az elmúlást, hanem az újrakezdést az újjászületést hirdették volna. Agaton komor volt, nem sírt, azon már túl volt, feje kezdett a fájdalomból kitisztulni, gondolkodott. Vajon miért halt meg Nerina, mi lehetett az oka. Elhatározta, hogy tanácsot kér a vénektől. A vének meghallgatták kérését és próbáltak segíteni. Azt javasolták neki, hogy menjen el Delphibe a papnőkhöz és tőlük kérjen tanácsot, ők tudnak segíteni az elveszett lelkeknek. Agaton még nem is sejtette, hogy mire vállalkozik, de azt tudta, hogy meg fogja menteni Nerinát és egyszer újra együtt lesznek.

Agaton korán reggel érkezett a nagyvárosba. Hosszú fáradtságos út után érkezett, nagyon elfáradt. Szekérháton, gyalog tette meg az utat a városba, veszélyes utakon vándorolva. Athén szélesen terült el előtte. Nem ért még be a városba, de szemmel már látható volt az egész nagyváros. Agaton nem volt elámulva, Nerina halála rányomta a bélyegét a lelkére. Soha nem volt még a városban, nem is érdekelte, nem vágyott a nagyvárosi létre, amit hallott róla azzal nem foglalkozott. Félt a várostól. Nem tudta, hogy mi vár rá ott, de izgatott volt. A városba vezető út az Istenekről mintázott szobrokkal volt kirakva. Ott volt az összes Isten szobra, Zeusz, Hádész, Jupiter, Mars, Neptunusz stb. Agaton haragudva nézett rájuk, tudta az Istenek is bűnösök Nerina elvesztésébe. Az Istenek közül azonban csak egy figyelt rá. Hádész. Végig figyelte Agaton útja közben, most is aljas terve megvalósításán dolgozott. Új emberi alakot öltött, hogy Agatont elveszítse. Egy csavargó képében lepte meg az ifjú vándort.

- Adjon Isten szólította, meg Agatont.

- Adjon Isten, szólt Agaton.

- Ha jó volna hozzám, és adna egy kis ételt, italt jó uram, szólt a csavargó.

- Eredj innen zavarta el Agaton a csavargót, soha sem látott még egyet sem, nem is tudta mivel áll szemben. Ne koldulj itt nekem, eredj utadra, zavarta tovább Agaton, tőlem nem kapsz semmit.

- Légy átkozott uram, átkozta el Hádész csavargó képében Agatont, amivel az ifjú vándor nem is törődött, nem is tudta, hogy egy Istennel találkozott.

Gyorsan tovább sietett, hogy ne is lássa a csavargót, magában mérgelődve. Késő éjszaka volt már amikorra megérkezett a városba, minden sötét volt, így nem sokat látott a városból, nehezen találta meg a szállását, ahova két napra elszállásolja magát. több ember is segített neki útba igazodni. Nagyon örült, hogy fedél van a feje felet, ezt már régóta nélkülöznie kellett. Lepakolt, mosdott, evett majd fáradtan eldőlt. Nehezen ébredt, nem tudta mit kezdjen magával. Nerinával álmodott és ez rányomta az ébredésre a bélyegét. Nem volt éhes, de evett valamit. Úgy gondolta, hogy még aznap megváltja a jegyét a hajóra Delphibe, aztán szétnéz a városban. Korán el is indult a kikötőbe, itt aztán sokat kellett várni, papírokkal foglalatoskodni, mire megkapta az engedélyt és a jegyet Delphibe a papnőkhöz. Nem ő volt az egyedüli utas, többen is vártak a hajóra. A hajó egy hatalmas kétárbocos, 100 evezős hajó volt, csupa arany és ezüst berakásokkal. Agaton még nem hajózott, de nagyon félt az útóol. Az út két hétig tartott a hajóval, nem tudta elképzelni, hogy kibírja, de erős volt és Nerina iránti szerelme miatt, úgy érezte, hogy mindennel meg tud birkózni. A jegy megvásárlása után elindult a városba, úgy gondolta, hogy megnézi a főteret, és az Akropoliszt. Először a Fő térre érkezett meg itt számtalan, megszámolhatatlan ember nyüzsgött. Agaton elámult, a faluja főteréhez képest ez hatalmas volt, piaci árusok, kofák, csavargók, katonák, varázslók, jósok sorakoztak mindenfelé. Minden kőből, márványból volt. Hatalmas szobrok, szökőkutak díszítették a teret, minden hófehér volt, tarka-barka nyüzsgő tömeg mindenfelé. Agaton azt sem tudta merre induljon, hol kezdje a nézelődést. Először megbámulta a katonák egyenruháját, az oszlopokat, szökőkutakat, megnézte az árusok portékáját, sok mindenről még nem is hallott, amit látott, olyan állatokat látott, amiket álmában sem képzelt volna, elefántok, zsiráfok, nagymacskák, oroszlán, gepárd. Hihetetlen látvány volt. Agaton csak ámult és bámult. Nem tudott hová lenni a csodálkozástól. Az egész Fő tér fantasztikus látvány volt.

- Jöjjön fiatalember, jöjjön közelebb, ha jóslatot akar hallani, csak jöjjön közelebb, hallotta Agaton.

Nem akart jósoltatni, de a jósnő olyan rámenős volt, hogy végül beadta a derekát, gondolta most a nagy út előtt, egy jóslat csak a hasznára válhat. A jós minden jót jósolt neki, sok szerencsét, gazdagságot, egy biztonságos utat. Agaton megnyugodva tért ki a sátorból. Minden jó lesz gondolta. Gyorsan elhagyta a teret, mert a látvány már egészen elfárasztotta, gondolta még megnézi az Akropoliszt. Kíváncsi volt a templomokra. Elsősorban a hozzá legközelebb álló Isten Pallasz Athéné templomára a Parthenonra volt kíváncsi. Alig várta, hogy megérkezzen. A templom monumentális volt, lenyűgöző szobrokkal, igazi dicsőségére az Istennek. A templom közepén hatalmas Pallasz Athene szobor állt, csupa aranyból. A templom tele volt látogatókkal. Agaton nem érezte magát túl közel az Istenekhez, de csakúgy mint a jóslás során, úgy érezte nem árt, ha meglátogatja az Istent és áldoz neki. Baj nem lehet belőle. Kivárta a sorát, mire az Isten elé járulhatott, gyorsan elhelyezte a pénzt, az áldozati ételt és italt, imát mondott, majd tovább állt. Kint még megcsodálta a többi Isten templomát, de bemenni már egyikbe sem ment be. Késő éjszaka érkezett haza a szállásra. Itt evett, ivott majd amikor el akart pakolni, vette észre, hogy mindene eltűnt. A pénze, a hajójegye a papírjai, mindene. Agaton kétségbe esett, kétségbeesetten kereste, de nem találta sehol. Mindene eltűnt, mindene amije csak volt. Nem tudta mi tévő legyen, össze vissza rohangált a szobában örült módra dúlt fel mindent. Az Akropoliszon még meg volt mindene, ez jutott először az eszébe, aztán nem tudta. Homályosan rémlett, mintha visszafelé az úton valami hátulról megérintette volna a tömegben, de nem volt biztos benne. Ellopták volna mindenét, vagy elhagyta, lényeg az , hogy nem volt meg semmije sem. Elhatározta holnap elmegy a rendőrségre és bejelenti az esetet. Gyorsan lefeküdt aludni, alig várta, hogy holnap legyen. Reggel nem mosdott, nem evet, hanem egyenesen a rendőrségre, mint itt sokat kellett várnia de végül fogadták, nem sok jóval biztatták, elmondták, hogy a városban ez bizony könnyen megesik a turistákkal, mindent megtesznek, de tapasztalataik alapján ne sok jót várjon. Agaton majdnem megőrült, ideje fogytán volt a hajó hamarosan indult. Elhatározta végig nézi a várost, hátha elhagyta. Elment a Fő térre, az Akropoliszra, de nem talált semmit. Újra elment e rendőrségre, de nem tudtak segíteni. Kétségbeesésében kiment a kikötőbe, mindenáron fel akart szállni a hajóra, de későn érkezett, a hajó már elindult, ott hagyta őt a kikötőben. Agaton reményvesztetten nézte a vitorlát bontó hajót, ahogy kisiklik a kikötőből. Vissza sietett a szállására, de itt újabb kudarc fogadta, a két éjszaka letelt, ha maradni akar fizetnie kell, de nem volt egy vasa sem. Így hát kirakták a szűrét, megengedték, hogy összepakoljon, de azután indulnia kellett. Agaton nehezen pakolt össze, nem akaródzott elhagynia a szállást, nem tudta mihez kezdjen. Először a kikötőben bolyongott, valamilyen megoldást keresett, még hitte, hogy meg tudja oldani. Talán egy Delphibe induló hajó meg tudná menteni, de nem volt ilyen szerencséje. Az embereket kérdezgette, tudnának –e segíteni neki, de mindenhol elutasították, senki sem tudta, hogy tudna Delphibe eljutni. Ezután végigjárta az ismerős helyeket, a Fő teret, az Akropoliszt, se sehol sem tudott megmaradni. Agaton végtelenül magányos volt. Nerina jobban hiányzott neki, mint valaha. Érezte nélküle összeroppan. A magány, mint egy mély kút járta át. Szerelmére gondolt, azokra a napokra, amikor Nerina még élt, újra átélte a boldogságot és a mindent elsöprő szerelmet, amit Nerina mellett megélt, tudta, a szerelemnél nincs jobb dolog. A szerelem a megvalósult boldogság. Mámorító, nélküle csak boldogtalanság van. A szerelmet megélni olyan, mintha az emberbe új élet költözne, minden szép lesz és kivirul, az ember feltöltődik a boldogsággal. Álmai azonban már nem teljesedtek be, tudta elveszítette, álmodott róla, álmában közel járt már hozzá, hogy újra együtt legyenek, de ez csak álom volt, amit elveszített. Álmát elvesztette. Össze vissza bolyongott, fázott, álmos éhes volt, de nem tudta mi tévő legyen. Viszolygott tőle, hogy az utcán aludjon, de nem volt más választása. Nagyon fáradt volt. Álmosan dőlt le az egyik parkban egy fa alá. Álma üres volt és nehéz, keveset aludt, azt is inkább éberen töltötte, nagyon félt. Mindig volt fedél a feje felett, olyan még soha nem volt, hogy az éjszakát a szabad ég alatt töltse, kivéve, amikor az állataira vigyázott. Másnap meredten ült, csak bámult maga elé, sorsát kilátástalannak látta, úgy érezte élete megfeneklett. Az elkövetkezendő napokat bódultan töltötte, össze vissza kóválygott a városban, az éjszakákat parkokban töltötte, nagyon éhes volt. Nem tudta, hogy szerezzen pénzt. Egy nap, amikor a városban mászkált, meglátta a csavargót, aki elátkozta, eszébe jutott, hogy pénzt kért tőle. Emlékezett rá, hogy nem adott neki. Elkezdte követni a csavargót. Egész nap követte és nézte, hogy mit csinál. Látta, hogy pénzt kéreget, ételt keres a forgalmas tereken, majd, amit szerez, azt megeszi, megissza. Agaton sokáig nézte a csavargó életét, undorodott attól, amit csinál, de Agatonnak nem volt más választása, kénytelen volt maga is pénzt, élelmet, italt szerezni. Elsőként úgy döntött, hogy koldulni fog, keresett magának egy helyet, ahol más csavargók nem voltak, és próbált pénzt kéregetni az emberektől. Először sikertelen volt, nagyon elkeseredett, nem sikerült sem pénzt, sem ételt italt szereznie, nagyon éhes és szomjas volt, később kénytelen volt újra megpróbálni, most már több sikerrel járt, valaki megszánta és adott neki pénzt, ebből rögtön kenyeret vett, tudott venni belőle egy darabot, éhesen falta be. Később egészen belejött a kéregetésbe. Úgy ahogy el tudta tartani belőle magát. Minden nap kiállt az utcára és szólongatta az embereket, pénzt koldulva. Több kudarca volt mint sikere. Agaton az utcáról élt. Koldult, élelmet keresett a kukákban az utcákon. Nehéz élet volt, Agatonnak sok mindent el kellett viselnie, nap mint nap leszólták, elzavarták, kinevették, megrúgták, elzavarták, egyszer még majdnem meg is verték a koldulás miatt. Egy nemes embertől akart pénzt kérni, de a nemes ember olyan dühbe jött, hogy az embereivel meg akarta veretni, Agaton csak nehezen tudott elmenekülni. Napokig bujkált, mire újra elő mert merészkedni és folytatni a koldulást. Azt hitte mindennek vége. Istentelen élet volt, csavarogni a városban és koldulni, az Istenek elhagyták ezt a helyet gondolta Agaton. Az idill, amiben a faluban élt és megszokott, szertefoszlott. Helyét átvette a keserves valóság. A boldog nélkülözésektől mentes élet helyébe a mindennapi szükségletek kielégítésének harca került. A csodás életet, amit a faluban megszokott, most felváltotta valami állandóan keserű élet. A legrosszabb is megtörtént vele, elfelejtette Nerinát. Agaton napról napra élt. Csavargott, koldult, ivott. Agaton minden korábbit boldogságot nélkülözött. A napfényt, az erdőket, a mezőket, az állatokat ezek helyét a sivár betontömbök, falak és kerítések és az élet csodáiból való nagy kiábrándulások töltötték be. Agaton mindent elfelejtett, a csodás sétákat Nerinával, a szerelmes együttléteket, a fürdőzést a patakban a csodás csókokat, ölelkezéseket. Nem maradt más csak a keserűség és az ital, Agaton mindenből kiábrándult a szerelemből, az életből és legfőképp az Istenekből. Ha léteznek Istenek, ilyet az emberrel, nem tehetnek. Nagyon megharagudott az Istenekre, ha lehetett kerülte őket, nem imádkozott hozzájuk, nem áldozott, ha a képmásukat látta elfordította a fejét. Igazi istentelen világba csöppent. Maga a keserű valóság.

Agaton nap, mint nap járta a maga útját, ruhái szétfoszladoztak, lefogyott, de mindennap harcolt az élettel. Kiállt koldulni, kenyeret keresni. Agaton egyre ügyesebb lett. Egyre több tapasztalatot szerezett, minden napot kint töltött az utcán és minden adandó alkalmat kihasznált. tudta kiket lehet megszólítani, kiket nem, hol lehet a legtöbb pénzt összegyűjteni, és élelmet, tudta, hol és mikor osztanak élelmet és pénzt a szegényeknek a gazdag urak és hölgyek. Agaton már nem nélkülözött meg tudott élni az utcáról, nem volt ez jó élet, de nem is halt éhen. Az éjszakákat parkokban, meleg helyeken töltötte. Naphossza rótta az utcákat, és próbált boldogulni a maga módján. Teljesen kiábrándult az életből, még a számára annyira fontos szerelem sem boldogította volna, megszületett gyermekére nem is emlékezett, pedig már nagylány, öt éves is lehet. Szinte a nevét is elfelejtette. Agaton már könnyen boldogult, nem kellet egész nap az utcákon mászkálnia, gyorsan összeszedte az adott napra való pénzt, élelmet, volt ideje mással foglalkozni. Sokat gondolkodott élete alakulásán, hogy hogyan jutott idáig és elsősorban az Isteneket okolta, hogy elfordultak tőle, így Agaton is elfordult tőlük, nem szerette őket megvetette az Isteneket, törvényeiket nem tartotta, nem imádkozott hozzájuk, nem áldozott, nem is lett volna mit, igazi számkivetett csavargó lett. Nem tudta mit kezdjen az életével, elfelejtette, hogy mi a célja. Agaton idővel megváltozott, sokat próbált csavargó lett. Olyan sokat tudott meg az életről, hogy már nem voltak előtte titkok. Volt ideje, hogy kitalálja, hogy hogyan tud még több pénzt gyűjteni és kihasználni az embereket. Igazi szélhámossá vált. Mindent ki tudott használni, tudta kiket lehet kihasználni, kiktől lehet sok pénzt kicsalni, hogy lehet átverni az embereket, honnét lehet a legtöbb élelmet összeszedni, sokat próbált csavargó lett. És nem állt meg itt, minden módon kihasználta az embereket, jósolt nekik, ha kellett, ha kellett varázsolt nekik, átkokat és áldásokat mondott, pénzt csalt ki az emberektől. Egész a zsarolásig vitte, minden módon átverte az embereket, lopott, ha kellett. Lopott csalt, zsarolt. Először egészen kicsiben kezdte, de végül egészen magasra jutott. Már nem kicsiben gondolkodott, mivel az állatokat szerette, ők voltak a legfontosabbak a számára ezért elsősorban ebben gondolkodott. Marhatolvaj lett, egészen magasra jutott, híres csirkefogó lett. Tollas kalapot viselt, szép kelméket, szöveteket hordott. Szélhámosságainak híre egészen magasra eljutott, nagyon gazdag lett, szép házat vásárolt, és a város gazdag előkelőivel került üzleti kapcsolatba. Velük üzletelt. Étel, ital, ház, mindennel foglakozott, egyike lett a város leggazdagabbjainak. Mindenki ismerte és mindenkit ismert. Agatonnak jó élete lett. Fényűző életet élt. Díszes kocsiban hajtatott a városban, hosszú és gazdag hajókirándulásokat tett, számos szolgája lett, evett, ivott, nagyon gazdagon élt. Üzletei nélküle is sok pénzt hoztak, dolgoznia már nem kellett. Gazdagsága határtalan volt. Fényes partikat adott, éjszaka élt nappal inkább aludt. Az egyik ilyen partin pillantották meg egymást, ő és Génia, egy híres athéni polgár felesége. Először csak nézték egymást, aztán beszélgetésbe elegyedtek, nagyon sokáig beszélgettek. Az asszonyt nagyon vonzotta Agaton, már aznap éjszaka egymáséi lettek. Agaton titkos viszonyt kezdett folytatni az asszonnyal, de sokáig nem tudták titokban tartani az asszony férje hamar gyanút fogott. Hatalmas viszály kerekedett, Génia férje életveszélyesen megfenyegette Agatont, meg akarta ölni, de Agaton sem volt abból a fából faragva, hogy megijedjen. Az asszony gyönyörű volt, és Agaton nagyon kívánta. Mindent megtett volna érte. A viszály háborúskodássá érett. Mindennap történt valami, egymást fenyegették levélben, vagy egy üzlet ment csődbe, vagy felgyulladt valamilyen épület. Az embereik gyilkolták egymást. Agaton azonban rettentő erős volt és nem hagyta magát, minden visszaadott és már ő támadott, ezt végül Génia férje már nem bírta elviselni és visszakozott, elvált Géniától. Így Agaton és Génia végül egymáséi lettek. Onnantól fogva csak egymásnak éltek. A bob a kéj a mámor mindennapos vendég lett náluk. Szerelmeskedéseiknek híre ment az egész városban. Ettek, ittak szeretkeztek. Nem lelki társak voltak, csak testi szerelem volt ez. Agaton és Génia is nagyon vonzó emberek voltak, Agaton izmos magas, Génia is magas de karcsú barna bőrű, hossz barna hajú. Nem tudtak betelni egymás testével. A vágy és a mámor elvette az eszüket, éjjel-nappal vadul szerelmeskedtek. Ennek a testi kapcsolatnak azonban a hátránya is hamar kiütközött, nem voltak szerelmesek egymásba, nem volt lelki kapcsolatuk ezért, nem testi kapcsolatuk hamar megromlott. Sokat veszekedtek, nagyokat ordítoztak egymással. Egy nap a veszekedés odáig fajult, hogy Agaton fogta magát és minden kincsével, ami volt otthagyta Géniát. Kocsijába felpakolta kincseit, és leghűbb szolgáival elhagyta Géniát. Miközben kocsijával a város utcái között haladt és dühöngött magában hirtelen egy nőt látott meg egy gyerekkel. Mind a ketten a nő is és a gyerek is szakadt átlátszó, foszladozó ruhában volt, Szegény nincstelenek voltak. Agatonnak hirtelen Nerina jutott az eszébe, a nő szépsége rá emlékeztette és a gyerekére. Újra szerelemes lett bele, bánta már az egész elfecsérelt életét, sajnálta, hogy elfelejtette, elhatározta ez többet nem történik meg. Géniát viszont örökre elfelejti. Soha többet nem csábul el csak Nerinára és gyermekére fog gondolni. Agaton a nőre nézet, megesett rajtuk a szíve. Hirtelen kiszállt a kocsijából, kiszedte a kincseit, odaszaladt az asszonyhoz, és minden kincsét, ami csak volt az asszonynak adta. Szolgáit elküldte, maga pedig úgy határozott, hogy folytatja az útját Delphibe, és megmenti Nerinát. Elhatározta, hogy felcsap matróznak.

Agaton állt a rakparton nézelődött, a kikötő kéken fénylett hatalmas hajók sorakoztak egymás mellett, egy alkalmas hajót keresett. Matrózok, emberek jöttek, mentek. Egyszer csak megpillantott egy szép aranyozott sudár két árbocos, harmincevezős szép hajót. Odament, a kapitány után érdeklődött. A kapitányt meg is találta, hosszas beszélgetés után megegyeztek, hogy Agaton felcsaphat matróznak. Agaton összeszedte cókmókját és felszállt a hajóra, nem sok minden maradt nála, régi életéből csak a legfontosabbakat hozta magával, kopott ruháit és egy kis élelmet és Nerina képét. A hajó kereskedő hajó volt, csak két nap múlva futott ki, Agaton nagyon boldog volt amikor elindult. Boldogan súrolta hajófedélzete, tekerte össze a köteleket, bontotta ki a vitorlát, szabad volt. Az azúrkék tenger gyönyörű volt, kalandokra csábító, Agaton gyönyörködve nézte, érezte helyesen cselekedett és sorsa egyenesben van. Életével most megbékélt várta az előtte álló kalandokat. Hitte az Istenek most az ő oldalán állnak. A hajó minden városban megállt és mindennel kereskedett, olajjal, vászonnal, gabonával. Az élet ekkor Görögországban fellendülőben volt, és a kerekedés minden korábbinál gazdagabb jövedelemmel kecsegtetett. Hajók, karavánok szelték át az országokat széltében hosszában, szárazföldön és tengeren egyaránt. A városokban Agatonnak pakolnia kellett, de boldogan végezte a munkáját. Ezeken a helyeken Agatonnak lehetősége nyílt megismerni egész Görögországot és a környező államok nagyvárosait. Az élet sohasem telt unalmasan, mindig volt mit csinálni a hajón, ha meg már nem akadt munka akkor jó volt énekelni, mesélni a cimborákkal. Agaton boldog volt, végre igazán jól érezte magát, Nerinát sem felejtette el, szinte minden nap gondolt rá, de érezte egyszer még találkoznak, és sikerült őt megmentenie. Minden nagyon jó volt. A hajó sebesen siklott az üzlet jól ment, semmi sem gátolta a boldogságot. Agaton erős, izmos férfivá érett. A pásztor fiúból egy erős, érett okos, józan gondolkodású férfi vált és szerelem Nerina iránt erősebb volt mint valaha, érezte ezt a köteléket, ami Nerinával összekapcsolja őket már nem vágja el semmi. Jó cimbora is volt, nagyon szerette az embereket, jó emberismerő lett. Végül a hajó kapitányával is nagyon jóban lett. A kapitány sokat tanított neki, éjszakánként a csillagokat nézték és a kapitány a csillagok alapján való tájékozódást tanította neki. Agaton megtanulta melyik csillag melyik, mi a neve, és hogy hogyan tájékozódjon ezek alapján. Nappal a kapitány a térképészetet és a hajó irányítását tanította Agatonnak. Agaton jó eszű volt és gyorsan tanult, szinte mindent magába szívott, amit csak lehetett a sós tengeri levegővel együtt. Okos férfivá vált. Nem csak a hajó irányítását tanulta, hanem elkezdett az üzletekben is részt venni. A kapitány már nem csak a ki és berakodásnál számított rá, hanem az üzletek megkötésében is jelentős szerepet hárított Agatonra. Agaton döntötte el mit és mikor és menyit vesznek, ő tárgyalta meg az üzleteket is. Agaton nagyon éles eszűnek bizonyult az üzletelésben, jelentős részesedést is kapott belőle. Egyre több pénzt gyűjtött össze. Arról álmodozott, hogy egyszer maga is kereskedővé válik. Ez a nap hamar el is jött. Agaton elég pénzt gyűjtött össze, hogy meg tudjon vásárolni egy kisebb hajót. Ezzel a hajóval kezdett el maga is üzletelni, először csak kicsiben, de mivel a szerencsés csillagzat alatt született, a nagyobb üzleteket is jó áron tudta megkötni. Maga is mindennel kereskedett, amivel csak lehetett. A kereskedelem szárnyalt, a kereskedők meggazdagodtak, Agaton is, idővel annyi pénzt keresett, hogy egy fényes nagy hajót is tudott vásárolni. A hajót Nerinának keresztelte el, vele száguldott sebesebbnél sebesebben az azúrkék, fehéren tajtékzó habokon. Az üzletelés nagyon jól ment, Agatonnak semmi gondja nem volt. Agaton megelégedett volt, de érezte a kereskedés nem elégíti ki teljesen, a kíváncsisága hajtotta, új dolgokra vágyott, új helyeket akart megismerni, Agaton felfedező lett. A végtelen tenger csábította, a tenger végtelensége, és határtalansága, kíváncsi volt rá, hogy mi van a határokon túl. Agaton új világokat ismert meg, beutazta Kelet, Észak, Nyugat és Dél végtelen tájait, mesés kincsekkel megrakodva tért vissza, hatalmas gazdagságra tett szert,legyőzte a tenger és a szárazföld szörnyűségeit, legendás szörnyeket győzött le, híre bejárta egész Görögországot. Portékái iránt mindenhonnan özönlöttek az emberek, kalandjaira mindenki kíváncsi volt. Nem csak kincseket hozott, de új ismereteket is, amit az emberek hamar megtanultak és hasznosítottak, és Görögország kultúráját vitte az egész világba. Nem volt olyan ember, aki legalább egy kalandját ne ismerte volna, éjszakánként az ő történeteit mesélték. Példakép lett, a hajósok és az emberek előtt. Agaton és hajója Nerina, az Görög civilizáció, az emberi ész, erő és bátorság a görög ember mintaképe lett. Megunta ezt Hádész, hiszen ő is hírt kapott, a minden akadályt legyőző emberről. Nem is csodálkozott, hogy Agaton az. Ezt nem hagyhatta annyiban, gonosz tervet eszelt ki. Agaton, nem tudta, hogy új eddig még nem látott veszély vár rá, képzelet sebesen szárnyalt mindig új és új dolgot kívánt megismerni, most is egy új útján gondolkodott, délre vágyott, egy még ismeretlen földrészt akart meghódítani. Korán reggel indultak, a tenger csodás volt, a szél kellemesen fújdogált, pont jó idő egy új kalandra. Agaton hajója sebesen szállt a nyílt vízen keresztül, hamar elérték azt a határt ahol hajós még nem járt, Agaton azonban alig vágyta, hogy átlépje ezt a határt, bátran keresztül hajózott rajta, várta az ismeretlen kalandot, nem tudta mi vár rá, de nagyon izgatott volt, nem félt az ismeretlentől. Útjuk során az ismeretlenbe hatalmas viharba keveredtek, még nem ismert új szelek hajtották vitorláját. Agaton új földrészre lépett, egészen új, csodás dolgokkal találkozott, amiknek rögtön felismerte az értékét, hajója fenekét telis tele töltötte, új csodás dolgokkal, fényló kincsekkel. Agaton megrakodva indult hazafelé. Hádész azonban már készen várta. Agaton a hazafelé tartó útja során kalózokkal találkozott, amiket Hádész irányított az útjába. A kalózok megtámadták Agaton kincsekkel megrakott hajóját. Hosszú napokon keresztül hadakoztak, Agaton bátran harcolt, de most nem győzhetett, a túlerő legyőzte őt. Hajóját elfoglalták, kincsit elrabolták. Agaton csak nagy nehezen és a szerencsének köszönhetően tudott elmenekülni, de így is nagy hányattatások vártak rá. Étel és ital nélkül hánykolódott a tengeren napokig. Már a véget várta, amikor megpillantott egy partot, szeme nem csalta meg, valóban part volt, Agaton minden erejét összeszedve evezett, és nagy nehezen elérte a partot, itt minden erejét elveszítve csuklott össze.

Agaton egy sátorban ébredt. Nem tudta, hogy hol van ezért körül nézett, nem emlékezett szinte semmire, csak azt tudta, hogy nagyon éhes és szomjas. A sátorban talált enni és innivalót, nehezen evett és ivott valamit, majd fáradtan visszadőlt. Amikor már úgy kelt fel, hogy volt egy kis ereje, kiment a sátorból és megnézte, hogy kik a megmentői, vagy kinek a foglya. De szerencséje volt nem volt fogoly. Körben minden felé sátrak emberek és állatok voltak. Érdeklődve nézték. Egy ember odament hozzá és egészsége iránt érdeklődött. Agaton beszélgetésbe elegyedett vele, kiderült róluk, hogy vándorszínészek és három napja találták a parton halálhoz közeli állapotban. Ők mentették meg. Három napig feküdt szinte kómában, ők ápolták, gyógyítottak. Csak nehezen tudták visszahozni az életbe, de végül Agaton erős szervezete és a gyógyítás megtette a hatását, Agaton életben maradt. Agaton visszament a sátorba, de most már nem aludt el. Gondolkodott mi történt vele. Egy lány jött be a sátorba, Agaton feléledésének a hírére érkezett, ételt, italt hozott. Agaton jóízűen étkezett. Jólesett neki az étel és az ital és az emberi társaság. A lány valamilyen gyógyító italt is hozott, azt megitatta Agaton, nem volt rossz ízű, jólesett Agatonnak. Aznap már nem ment ki a sátorból, de másnap jó erőben ébredt és elhatározta, hogy jól körülnéz. Kordékat, állatokat és mindenféle embert látott, vagy húszat is megszámolt. Látott valami színpadfélét, egy ember beszélt rajta, vagy csinált valamit. Agaton odament. A férfi szavalt, Agatonnak nagyon tetszett érdeklődve hallgatta. Mikor a férfi befejezte Agaton beszélgetésbe elegyedett vele. Kiderült, hogy a férfi a színészek vezetője és nagyon örült, hogy a talált férfit, Agatont életben találja. Elmondta, hogy ők vándorszínészek, akik a városokat járják és mindenféle előadásokat adnak elő a város és falvak lakóinak. Különböző ünnepélyeken lépnek fel, vagy meghívásra érkeznek és különféle darabokat adnak. Agaton megegyezett a férfival, hogy csatlakozhat hozzájuk és egy darabon velük tarthat. A színészek csak két nap múlva indultak, addig próbáltak. Agatonnak nagyon tetszettek az előadások, élvezettel nézte a próbákat. Az egész tábor nagyon kedves volt vele és jóindulatú volt hozzá. Agaton többször el is érzékenyült emiatt. Kezdte összeszedni magát közöttük, egyre jobban lett. A tábor két nap múlva elindult a közeli városba, hogy ott egész hétvégén darabokat adjanak elő. Hosszú kocsikaravánnal mentek, lassan szelték a poros utat, kellet egy egész nap, mire megérkeztek a közeli városba. Itt megkeresték a közeli fő teret, az ünnepség már javában zajlott. A városban mindenhol árusok, bűvészek, jövendőmondók sürögtek. A fő attrakció, a színészek azonban csak most érkeztek. A város apraja nagyja köréjük sietett, alig várták, hogy megérkezzenek. Nagyon kíváncsiak voltak a műsorra. A műsor óriási volt, igazi színes kavalkád. Játszottak tragédiát, játszottak komédiát. Voltak benne Istenek, emberek, a köztük zajló háborúk, történelmi drámák. Hatalmas sikert arattak, a város lakói meg voltak elégedve. Agatonnak is nagyon tetszett, amit látott, elhatározta beszél a színészek vezetőjével, hagy tartson velük, ő is mint színész. A színészek vezetője örömmel vette Agaton kérését, alakja, termete, úgy is bele illet a színészek közé. Agaton nagyon örült, hogy maga is felléphet majd a színpadra, alig várta már, hogy ez elkövetkezzen. Már most egy kicsit lámpalázas volt, de megnyugtatták, hogy ez így van rendjén. Agatont már is kiválasztották az egyik színdarabba, ami egy nagy királyról szólt, ő játszotta a király fiát. Agaton örömmel vetette bele magát a színészetbe. Jó feje volt a szöveget gyorsan tanulta, amúgy is érdekelte a történet, és kiderült, hogy jó színészi képességei is vannak, remekül mozgott a színpadon. A darabot így gyorsan összerakták. Agaton már nagyon izgatott volt az első előadás előtt. Ez hamar el is következett, a színészek gyorsan elérték a következő várost és ott sátort, színpadot bontottak. Nagyon sok ember volt rájuk kíváncsi, Agaton izgatottan leste a tömeget. Nagyon sokat voltak. De Agaton mint korábban is most sem hátrált meg, bízott magában. Felgördült a függöny és Agaton előlépett, az első monológja jól sikerült és később sem volt oka panaszra. Az egész darabban jól szerepelt. Betartotta azt, ami tanítottak neki és a szöveget sem tévesztette el. Hatalmas sikert arattak, a tömeg ünnepelt. Hátukra vették a színészeket, úgy hordták körbe őket. Babérkoszorút kaptak és az egész városban hatalmas tiszteletnek örvendtek. Agaton megelégedett volt, az első fellépés sikeres volt, nem vallott kudarcot, a színészek vezetője meg volt elégedve vele. Azonnal kapott egy másik szerepet is. Ez egy komédia volt. Agaton azonban ebben is bizonyította remek színészi képességeit, remekül eljátszotta szerepét. Így jártak városról városra, egyik előadást a másik után tartották, új és újabb szerepeket tanultak meg. Agaton hatalmas erővel vetette bele magát a munkába, mindent meg tudott tanulni. Ekkortájt ismét boldog volt. Nagyos sokat dolgozott és tanult. Nagyon sokat tudott meg a vándorlások alatt a színészetből és a drámákból a világról az Istenekről és az emberekről. Küzdelmeikről, konfliktusaikról, szerelmükről, csalódásukról, harcaikról. Kitágult előtte az egész világ, szinte tobzódott az ismeretekben. Tudta fontos munkát végez, mert nem csak szórakoztatja az embereket, hanem kultúrát, tudást is közvetít nekik. Agaton Nerina iránt érzett szereleme miatt elsősorban szerelmes darabokban szeretett játszani. Szívesen játszotta el a hős szerelmest, de bármilyen más szerep is megtette neki. Így járt a társulat városról városra, egyik ünnepségről a másikra, mindenhol hatalmas sikert aratva. Terjesztették a kultúrát, elősegítve ezzel az egységes Görögország kialakulását. Egy nap azonban elérkeztek Olümpiába, ahol nem a saját színpadukon kellet játszani, hanem egy hatalmas színházban, amit az emberek szórakoztatására építettek. Itt több más társulattal kellet megmérkőzniük. Aki győz, azé a dicsőség. Több napon keresztül, több darabbal álltak elő. Hatalmas érzés volt a színpadon játszani, több ezer ember előtt. Agaton mindent beleadott. Mindenféle darabbal készültek, de a vetélytársak sem voltak restek. Hatalmas színházi ünnepély volt, előkelőségek jelentek meg, és hatalmas tiszteletet arattak a színészek. A városban mindenhol megismerték őket és mindenhol nagyon szívélyesen fogadták a színészeket. Igazi hősök voltak. A versenyt végül Agatonék színésztársulata nyerte meg, őket ítélték a legjobbnak, nyereményük a dicsőség és a halhatatlanság. Játékukra örökre emlékezni fognak. A csapat nagyon boldog volt, Agaton a babérkoszorúját lengetve vidáman szavalt egy költeményt a szerelemről. Még több hétig maradtak és a városban bárhol fölléphettek, mindenhol sikert arattak. Egy hónap elteltével a társulat szedelőzködni kellett tovább kellett állniuk, Agaton búsult egy kicsit. Nagyon boldog volt, de már mást akart csinálni. Megbeszélte a színészek vezetőjével, hogy még egy darabig marad de azután elhagyja őket, mert már mást akar csinálni. A színészek vezetője, ismerve történtét megígérte neki, hogy elviszi Delphibe, ahol továbbállhat, és haladhat a számára kijelölt úton. Így is történt, több hetes vándorlás, és több előadás után, végre megérkeztek Delphibe, Agaton boldog volt, érezte élete ismét egyenesben van. Örömkönnyek között váltak el a színészektől, megígérték, hogy még látják egymást. Agaton boldog volt, hogy ismét a saját sorsa ura, érezte Nerina iránt érzett szerelme egyre erősebb és szebb.

Agaton Delphi utcáit rója. Végre megérkezett. Alig várta, hogy ide érjen, tudta, most már jó úton halad. Annyi szenvedés, küszködés és kaland után, amin keresztülment végre oda ért, ahová a vének a faluból küldték. Csak Nerinára gondolt, szerelme erősebb volt mint valaha. Felidézte Nerina karcsú alakját, szemei előtt megjelent Nerina hosszú haja, csodaszép szemei, elbűvölő arca. Azokra a pillanatokra gondolt, amikor együtt voltak, a szerelemes pillanatokra, a házban, a kertben, az utcán az erdőben a patak mellett az ágyban. Azokra a a boldog időkre gondolt, amikor még gondtalan volt, állatait legeltette és csak rájuk kellett vigyáznia. Az végtelen legelőket járta, a dús mezőket csodálta az erdőben kószált, és csak Nerinára kellett gondolnia. Újra átélte ezeket az időket és boldog volt, szeme könnyes lett és halkan sóhajtozott. Nagyon vágyódott a régi idők után, de tudta most kell erősnek lennie és haladnia a kijelölt útján, hogy újra boldog lehessen. Gyermekére gondolt, azóta már naggyá cseperedhetett, Agaton nem is látta, hiányzott neki nagyon. Minden attól függött, hogy a papnők tudnak-e segíteni neki.

Agaton valamilyen szállást keresett. Gyors léptekkel rótta Delphi utcáit. A város nagy volt és szép. Tele templomokkal, az utcákon papnők sétáltak, és tele volt töménytelen emberrel. Hatalmas szobrok emelkedtek a tereken és a templomok kertjében, mindenfelé csodaszép házak voltak. Agatonnak volt annyi pénze már, hogy egy jobb szállást is tudjon szerezni. Nem volt nehéz, hiszen a városba annyi látogató érkezett, hogy érdemes volt szállókat üzemeltetni, és volt belőlük annyi mint a pelyva. Agaton egy hétig akart maradni, amit előre ki is fizetett. Agaton a szállóban evett, ivott, szépen megmosdott és elindult lefelé, hogy valamilyen információt szerezzen a városról és papnőiről. A városban csak papnők dolgoztak, ez volt a város egyik különlegessége, mindegyik papnő valamelyik Istent szolgálta. A szállónak az alsó részén egy kis kocsma volt oda gyűlt pár ember és beszélgettek Agaton közéjük keveredett és szóba állt velük sokat meg tudott a városról. Elmondták, hogy az utca jósokkal, varázslókkal nem érdemes szóba állni ők csak átverik az embert, azt, hogy jó korán érdemes elindulni , mert a templomok előtt hosszú sorok várják, hogy bebocsátsák őket. Agaton megkérdezte, hogy melyik templomba érdemes elmenni, az emberek erre azt válaszolták, hogy mostanság Pallasz Athéné papnőit érdemes meglátogatni, mert ők tudják imáikkal legjobban megidézni az Isteneket és kérni a segítségüket, hogy a halandók sorsát befolyásolni tudják. Agaton eldöntötte magában, hogy ő is Pallasz Athéné papnőit fogja felkeresni és tőlük fog segítséget kérni. Agaton ezután, miután mindent megtudott elköszönt az emberektől, és a szállására ért, itt még jó ideig csak járt az agya, de végül mély álomba szenderült. Másnap reggel jó korán ébredt, hogy elsőként érjen a papnők elé. Korán elindult, végiggyalogolt a városon, egész a templomig, ahol azonban csalódására már óriási sor várta. A templom gyönyörű volt, hatalmas és hófehér, óriási Pallasz Athéné szobrokkal, körben az Istennőről és életéről hatalmas festmények díszítették. Mindenhol óriási tömeg volt, voltak ott vakok, bénák, szegények és gazdagok, mint a papnő segítségére vágytak. Ez is azt mutatta, hogy ember és ember között nincs különbség. Szegénynek és gazdagnak is megvannak a problémáik. Agaton türelmesen várt. A sor lassan haladt. A papnők folyamatosan dolgoztak. Agaton sokáig egyet sem látott. Beért a templomba, itt már megpillantotta a papnőket. Sűrű lepel fedte őket, de karcsúak és magasak voltak. Nem mindenkinek volt szerencséje velük, a papnők nem tudtak segíteni mindenkinek, néhányukat csak elküldték imádkozni, áldozni és ez minden, valakit azonban segítség nélkül küldte el, azzal, hogy próbálkozzon más Istennél. Agaton nagyon izgatott volt, hogy neki vajon segítenek-e? Sokan csalódottan távoztak. Agaton már csak jó délután ért a papnők elé. Előadta az egyik papnőnek a problémáját. Magas rangú papnő lehetett, mert sokan álltak körülötte. Figyelték minden mozdulatát. A papnő türelmesen hallgatta, sokáig hallgatott. Agaton nagyon izgult. A papnő halkan az Istennőhöz szólt. Lágy hangon beszélt, szinte énekelt, majd sokáig transzba esett. Végül magához tért. Agatont nézte, majd megszólította. Elmondta neki, hogy jöjjön vissza egy nap múlva este. Addig ne egyen és ne igyon semmit. Tisztálkodjon. Áldozzon előtte a templomban az Istennőnek és imádkozzon hozzá és hozzon magával száz aranyat. Agaton nagyon boldog volt, hogy az Istennő meghallgatta problémáját és a papnők segítenek neki. Gyorsan hazament szépen megtisztálkodott, összeszedte azt amit a papnők kértek és lefeküdt aludni. Agaton egész nap nem evett és nem ivott semmit, napközben elment a templomba Pallasz Athénének áldozni és imádkozni hozzá, kérve a segítségét. Egész nap nagyon izgatott volt, ha éhes lett volna sem ment volna le semmi sem a gyomrán. Este korán érkezett, egy kicsit várni kellett, már egy kicsit elpilledt, amikor egy kisebb papnő meg szólított:

-Gyere velem, mondta.

Adaton követte. Izgatottan sietett mögötte. Gyorsan haladtak a templomon belül. Agaton csak ámult és bámult mekkora hatalmas a templom. Mindenhol szobrok és képek az Istennőről. Lassan beértek a belső szentélybe. Ott már várták a papnők. Ott állt az összes, körben. Középen a főpapnő. Agatont bevezették a kör közepébe. És elkérték tőle mindazt amit hozott. Füstölőket, gyertyákat, áldozati tárgyakat. Agaton készségesen odaadta. Azután leültették. Agaton ott ült a kör közepén és várta mi történik. Nem sokat kellett várnia. A papnők részletesen kikérdezték miért jött. Agaton mindent elmondott. A papnők figyelmesen hallgatták. Miután végighallgatták, elkezdődött a szertartás. A papnők egy ima éneklésébe kezdtek, amibe végül a Főpapnő is becsatlakozott. Ezután áldoztak, imádkoztak, füstölőket, gyertyákat gyújtottak, az áldozati tárgyakat elhelyezték az Istennő szobrán. Legvégül táncoltak és imádságokat énekeltek, magát az Istennőt akarták megidézni. A főpapnő transzba esett. Ekkor már csak magában beszélt, az Istennővel, Pallasz Athénével társalgott. Senki sem értette mit beszél. Sokáig volt transzban, mire azután fölébredt. Agatont szólította. Agaton készségesen ment hozzá, még mindig ámulatban. A papnő halk beszélgetésbe kezdett vele. Megkérdezte miért jött. Agaton elmondta, hogy mi történt vele, hogyan veszítette el Nerinát, és hogy hogyan szeretné visszaszerezni. A főpapnő figyelmesen hallgatott. Megkérdezte, hogy Agaton kész-e arra, hogy a végzete kitáruljon előtte? Agaton igent mondott. A főpapnő megkérdezte, hogy Agaton kész-e arra, hogy elrendelt sorsát beteljesítse? Agaton igennel válaszolt. A főpapnő megkérdezte, hogy mennyire szereti Nerinát, képes-e akár még meg is halni érte? Agaton igent mondott. A főpapnő figyelemre intette. Agaton nagyon figyelt. A főpapnő elkezdte mondani Agatonnak mindazt, amit az Istennőtől hallott a transz alatt. Elmondta Agatonnak, hogy azt mondta neki az Istennő, hogy maga Hádész volt az, aki megölte Nerinát, hogy Agaton egy isteni játék részese, sorsa előre elrendeltetett, az Istenek írták meg. Végzetét nem kerülheti el. A papnők levették róla azt az átkot, amit Hádész ráolvasott, és elmondták neki, hogy Nerinát csak úgy mentheti meg, ha maga is leszáll az Alvilágba, legyőzi Hádészt és onnan visszahozza Nerinát. Agaton megkérdezte hogyan tegye mindezt. A főpapnő elmondta, hogy el kell mennie a sivatagba, ott meg kell keresnie egy ember előtti szörny, a Szphinx templomát, neki van egy varázsgyűrűje, ezt kell megszerezni tőle, mert csak ezzel lehet lejutni az Alvilágba. Többet ő sem tud, ha Agaton nem fél, meg fogja tudni, hogy mit kell tennie. Agaton megköszönte a segítséget a papnőknek, átadta a száz aranyat, majd elbúcsúzott. Egy papnő kivezette a templomból. Már javában hajnalodott, odakint világos volt. Agaton a szállására tért, de nem tudott elaludni, a hallottakon gondolkodott.

Agaton elindult. Jegyet váltott a legközelebbi hajóra, ami a sivatag felé indul. Az indulásig még volt pár napja, addig volt ideje gondolkodni. Agaton sokat gondolkodott a sorsán és a végzetén, hogy az Istenek miért terelték erre az útra. Elhitte, hogy ez a sorsa, ez a végzete, hogy az Istenek kísérjék az útján, akadályozva és segítve. Nem tudta, hogy mi az a sors, de próbálta megérteni. Vajon eleve elrendeltetett, és előre meg van írva, vagy az ember maga alakítja, vagy, hogy az Istenek léteznek-e, beleszólva az ember sorsába. Nem tudta pontosan, de azt tudta, hogy a végzete, hogy Nerinát megmentse. A sors mint valami megfoghatatlan állt előtte. Tudta, hogy sok minden, amit csinált nem volt véletlen, arról persze tudomása sem volt, hogy mindazt, amit művelt, már sokkal előtte, nagy hatalmú lények eleve elrendelték. Azt persze érezte, hogy sorsa beteljesedni látszik. Szerette volna, ha ez a sors jó sors lesz, és minden jól végződik. Nem tudta mire élni azt a szerencsét, hogy egy faluba született, idilli körülmények közé. Aztán minden rosszra fordult, érezte a csillagok lehetnek hatással az életére. Talán a csillagok tényleg hatással vannak az ember életére. Vagy csak a körülmények összjátéka mindaz, ami vele történt. Ismerete a történetet a sors hálóját szövő párkákról, de csak egy mesének fogta föl, nem hitt benne, de most, hogy végig gondolta életét, kezdett hinni benne. Nem hitte, hogy neki kellene változtatnia az élet kialakult rendjén. Ilyen dolgokról gondolkodott, miközben várt a hajóra és az indulásra. Közben többször áldozott és imákat mondott Pallasz Athénének a templomban. Illetve egy alkalommal, Nerina iránt érzett szerelme miatt Aphrodité templomát is meglátogatta, és köszönetet mondott, hogy az Istennő megadta neki a boldog, beteljesült szerelmet. Áldozott és imádkozott hozzá. Hádész rossz szemmel nézte a történtek ilyen alakulását, de a papnők már levették a rontást Agatonról, Hádész már tehetetlen volt, várta a véget. Egy nap azonban eljött az indulás napja, Agaton felszedelőzködött és elindult végzete felé. A hajóút eseménytelen volt, Agaton hamar megérkezett a kikötőbe. Itt a pénzén egy karavánt bérelt, fegyvereket vásárolt, oldalára felkötött egy jó kardot és neki indult a vándorútnak. Nem félt, hiszen korábban már járt ismeretlen tájakon. A bérelt karavánnal nekivágott a sivatagnak. Nagyon hosszú út várt rá. Hamar elhagyták az ismert világ határait és belevágtak az ismeretlenbe. Homokviharok, ismeretlen állatok támadásai vártak rájuk, sok embere elszökött, de Agaton kitartott a végletekig, hamar ismeretlen tájon jártak. Ősi, ember ideje előtti elhagyott városok, ismeretlen szobrok, állatok között haladtak. Ősi, a mítoszok és legendák világából sem ismert dolgok vártak rájuk. Ősi romok között vándoroltak, soha nem látott lényeket láttak, már régen maguk mögött hagyták az ismert világot. Agatont azonban mindez nem érdekelte, csak a cél lebegett a szeme előtt. Nagyon nehéz utat tettek meg, alig bírták ki, állandó éhség és szomjúság gyötörte őket, és mintha valami szándékosan akadályozta volna az útjukat. Nehezen haladtak előre. Nagy sokára elérték céljukat, körbe hatalmas templomok emelkedtek, amiket ki tudott ki emelt és miért, kinek a tiszteletére, valami időtlen világba érkeztek, kis idő múlva, ahogy tovább haladtak a templomok között egy hatalmas macska testű, ember arcú épület magasodott. Még valami nagyon ősi időből maradhatott itt, ki tudja, hogy építette és miért, már régen elvonulhattak innen az építői. Ki tudja emberek voltak-e, vagy kik lehettek? Letáboroztak az épület előtt. Jól szemügyre vették, hatalmas épület volt, hogy hogyan tudták felépíteni rejtély volt. Egész éjszakára a Szhpinx előtt maradtak, azt tervezték, hogy majd csak másnap merészkednek be az épületbe. Ez így is történt. Másnap kora reggel kelt a tábor. Agaton kiválasztotta a legbátrabbakat, akikkel bement az épületbe. Az épület belsejében hatalmas csarnokok várták őket és mindenféle folyosók, azt sem tudták merre induljanak. Agaton volt a vezér, ő határozta meg, hogy merre induljanak. Egy nagy folyosón indultak el, ami az épület belsejébe vezetett. Agaton gondolta ez jó irány lesz. Hatalmas szobrokkal, festményekkel találkoztak, több helyen kincseket is láttak, de Agatont a kincsek nem érdekelték. Haladt a célja felé. Több napon keresztül bolyongtak az épületben, de Agaton nem csüggedt. Egyszer csak egy nagy és fényes teremben találták magukat. Mindenfelé hatalmas szobrok, képek és rajzok voltak találhatóak. A képek és a szobrok az ember ősi eredetét ábrázolt. Azt ábrázolták, hogy először volt a káosz, majd ebből született meg a rend, megszülettek az Istenek, mindegyik megrajzolva, majd életet adtak az embernek. Ábrázoltak rajta egy ismeretlen Istent, Rét, aki egy másik nemzet Istene lehetett, ez is itt volt megjelenítve. Itt volt megtalálható egy érdekes történet a világ teremtéséről, egy Isten története, ahogy megteremtette a világot hét nap alatt és az első emberpárt, Ádámot és Évát és itt volt az Éden is megjelenítve, ahonnan az ember hitük szerint származik. A falakon emellett csillagok is voltak, mutatva, hogy melyik csillagképből származik az ember. Emellet azonban a falakon voltak térképek is, amik az ember valós származásának eredetét mutatták. Agaton csak ámult és bámult, a világ keletkezésének minden tudása volt ebben a teremben eldugva. Agaton hihetetlenül bámult. A terem közepén azonban egy kis szobor állt. Agaton megérintette. A szobor megszólalt. Agaton megijedt, de bátorsága felülkerekedett. Megszólította szobrot. A szobor a Szhpinx hangja volt. Agaton elérte a célját, azt amit akart. Hosszú beszélgetésbe elegyedtek. Agaton elmondta, hogy egy varázsgyűrűért jött, amivel le tud szállni az Alvilágba, hogy megmentse szerelmét, Nerinát és legyőzze a halált, Hádészt. A szobor helyeselt, türelmesen hallgatta, aztán elmondta, hogy valóban nála van a varázsgyűrű, amivel le tud menni a holtak birodalmába, de nem adja ingyen, ahhoz, hogy elnyerje, három próbát kell kiállnia. A három próba során Agatonnak szüksége lesz az eszére, a bátorságára és az erejére. Ezeket kell bizonyítani, hogy elnyerje a gyűrűt. Agaton mindenbe beleegyezett. A szobor halk mormolásba kezdett, rövid idő múlva a csarnok eltűnt és Agaton egy barlangban találta magát.

Teljesen sötét volt, Agaton nem látott semmit sem. Körbenézett, de csak az sötétséget látta. El kezdett körbetapogatózni, a falon egy fáklyát tapogatott ki, meg tudta gyújtani, így már látott valamit. Kardját elővonta, és leindult előre. Választott egy alagutat és azon indult el. Nem tudta mi vár rá, de azért nem érezte biztonságban magát. A barlang sötét és kihalt volt, egy re lejjebb ereszkedett, szűk átjárókon mászott át, barlangi tavakat úszott át, sok alkalommal találkozott a sötétség teremtményeivel, de a kardja biztonságot adott. Egy idő múlva egy lépcsőt találta, ami még mindig lefelé vezetett, Agaton lement rajta, meglepetésére, ez a szint már ki volt világítva. Agaton haladt előre, nem félt. A falon ismeretlen jelek voltak megrajzolva, több helyen kincset is talált, de nem vette fel azokat, tudta jól csak lassítanák, ő másért jött. Hamar egy nagy barlangban találta magát, a falon egy hatalmas alak sötét árnya vetült. Agaton félt, egy ősi démon lakott a teremben, jól szemügyre vette Agatont. Agaton neki támadt a kardjával, erre a szörny nekivágta a falnak, Agaton keményen küzdött, de nem sikerült semmit sem elérnie a szörnynél. Agaton érezte itt nem az erejére van szükség, hanem az eszére, tudta ha legyőzi saját démonjait, amik a lelkében vannak, magát a szörnyit is le tudja győzni. Agaton leült, el kezdett gondolkodni, a szörny várta a támadást, de Agaton nem támadott. Belsejében vívta a saját harcát, saját démonjaival hadakozott. Végül érezte megkönnyebbül, lelkéből elszáll minden gond, érezte kész legyőzni a szörnyet. Agaton felállt, de mire odanézett a démon már csak egy kis tébláboló szörnyecske volt, ami miatt Agaton már nem is aggódott, nem is ölte meg, hagyta, hagy éljen tovább. Nem csalódott, mire elfordult a démontól, már ott is állt a Szhpinx előtt. Az ősi lény csalódottan morgott,

-Jól van mondta az első küldetést teljesítetted, de most másféle erőre lesz, szükséged, lássuk elég bátor vagy-e?

Agaton nem is figyelt oda, csak azt vette észre, hogy egy sötét helyen találja magát. Hamar kitalálta, hogy egy labirintusban van, nagyon megijedt, hogy hogyan talál ki. Arra nem is számított, hogy a labirintus tele van csapdákkal, erre csak később jött rá. A labirintust, ahogy a falon levő felírásokból kiderült még maga Árész építette, hogy egy ellenfelét megbüntesse, tele rakta csapdákkal ,hogy ne találjon ki belőle soha. Agatonnak innen kellett kitalálnia. Agaton nagyon megijedt, de tudta most minden bátorságára szüksége van. Nagyon nehezen kerülgette a csapdákat, mindegyik halálos veszedelmet rejtett. Agaton több napig bolyongott a labirintusban, kerülgetve a csapdákat, de nem tudott kitalálni. Kardjával jelölgette a helyeket, ahol már járt, de csak bolyongott körbe-körbe. Végül egy helyen megállt, nem tudott tovább haladni, törte a fejét mi tévő legyen. Ekkor megjelent a szeme előtt Nerina, amint otthon fonalat sző. Ettől kapott ötletet. Levette a ruháját, és szálaira bontotta, egy gombolyagot készített. Ezt húzta, maga után, innen tudta, hogy merre járt már és még merre nem, a gombolyag végül kivezette a labirintusból, hálát adott Nerinának, hogy segített, majd egy pillanat alatt megint a Szhpinx előtt volt. Agaton már két próbát teljesített sikeresen, már csak egy volt hátra. A Szphinx megint mormogott valamit, majd Agaton egy faluban találta magát. A falu kihalt volt, Agaton sokáig csak maga bolyongott. Végül talált egy bányát, meglepetésére a bányában találta a falu lakosságát. Beszélgetésbe elegyedett velük. Kiderült, hogy a falu lakossága azért húzódott a bányába, mert egy mitikus lény, még az ősi mitikus időkből, amikor az emberek még nem tudták mire vélni a természet erőit, a mítoszokból fennmaradt sárkány pusztít a környéken. Régen úgy vélték, hogy a hegy belsejében a vulkánban egy sárkány lakik, az hányja a tüzet és pusztítja a falut. Most ismét elérkezett, és mindent el akar pusztítani. A falu lakossága a bányába menekült előle. Agaton megígérte nekik, hogy elpusztítja a szörnyeteget. Agaton elindult, hogy megküzdjön a sárkánnyal. Agaton tudta, itt most a puszta erejére van szükség. Kardját felkötötte, és elindult a hegy felé. Még fél úton sem járt, amikor megpillantotta a tüzet köpő sárkányt. Összeszedte erejét és neki támadott. Napokig küzdöttek, mire Agaton a sárkány hátára felmászva, kardját a sárkány szívébe mélyesztette. A küzdelem után kimerülten rogyott össze. Idővel visszatért belé az élet. Visszatért a falusiakhoz, akik megköszönték neki a segítséget, Agaton ekkor ismét a a Szphinx előtt állt. A Szphinx elmondta neki, hogy sikeresen teljesítette a három próbát, amire eddig senki sem volt képes. Bizonyította rátermettségét, megérdemli a varázsgyűrűt. A Szphinx ekkor átadta neki a gyűrűt. Agaton hálás volt, és gyorsan elrakta a gyűrűt. Megköszönte a segítséget és elindult kifelé. Kinn azonnal elővette a gyűrűt és kipróbálta képességét. A gyűrű valóban működött, amikor Agaton felemelte és használta a gyűrű egy sötét átjárót nyitott meg. Agaton tudta, ez az átjáró az alvilágba. Agaton belépett az átjáróba.

Agaton egy kies helyen találta magát. Mindenfelé csontvázak, fehér koponyák, sírhantok feküdtek. A sírköveken feliratok, mind rontás, ami az élő embert riasztja erről a helyről, mind arról tanúskodott, hogy élő embernek ezen a helyen semmi keresnivalója. Itt csak a holtak tartózkodhatnak, ez már a holtak birodalma. Agaton nem tudta merre induljon, de a varázsgyűrű ekkor felvillant, halvány fénysugár tört belőle elő, mutatta az utat, le a pokolba. Agatont elindult, követve a fénysugarat. Kihalt tájakon vándorolt, hatalmas folyókon kelt át. A folyók mind különböző irányba haladtak, ezek mentén a folyót követve Agaton holt lelkekkel találkozott, amelyek a folyókat követték, mind a saját kijelölt irányukba haladva. Mindegyik más irányba haladt a saját helye felé. Agaton egy két holt lélekkel megpróbált beszélgetésbe elegyedni. Ők mondták el, hogy mi vár rá a halálban. Egyikük elmondta, hogy ő világ életében utazni vágyott, de ez nem adatott meg életében sohasem, most tudta, hogy a folyó, amit követ a tengerhez vezeti, világ életében ezt szerette volna látni, túlvilági életét a tenger partján fogja leélni. A másikuk egy híres hős volt, csatában halt meg, ő azt a folyót követte ami egy dicső csarnokba, a hősök csarnokába vezette. Látott egy lelket, aki elmondta, hogy fiatalon veszítette el a családját, és most a folyót követve végre eljuthat újra a családjához. Agaton békén hagyta ezután a lelkeket, nem bolygatta sorsukat, követte a fénysugarat. Felért egy hegyre, amiről lepillantott, nézte a lelkek vándorlását, gyönyörű volt. Agaton tovább haladt a hegységben, itt már nem találkozott lelkekkel, ez már a holtak birodalma sem volt. Sok napon keresztül vándorolt, mire egy síkság közepére mutatott a gyűrű fénysugara, ahol egy templom állt, Agaton tudta itt lakik Hádész és itt tartja fogva Nerinát.

Agaton belépett a temploma, nem tudta merre induljon, de a varázsgyűrű biztosan vezette. Követte az irányt. Több helységen és csarnokon keresztül vezette, amelyek falain a halál volt megjelenítve Agaton elért egy puritán helyre, lelke nagyon izgatott volt, már nagyon várta, hogy Nerinával találkozzon. Az egyik helyiségbe belépve egyszer csak a falhoz láncolva ott állt előtte Nerina. Agaton kiszabadította Nerinát, összeborulva zokogtak. Össze-visszacsókolták egymást, átélték régi szerelmük minden pillanatát. Nerina lemondta, mennyire félt és mennyire magányos volt, a falhoz láncolva, Agaton pedig elmondta minden kalandját, és, hogy mennyire hiányzott neki Nerina és mindent megtett, hogy megszabadítsa a haláltól. Miután mindent megbeszéltek Agaton Nerinával elindult kifelé, az egy csarnokban azonban maga Hádész állta az útjukat. Agaton nem félt, bátran neki támadt Hádésznak. Felkészült erre is. Agaton emberfeletti erővel harcolt szerelméért, Nerina sírt, Hádész küzdött. A küzdelem azonban egy esélyes volt, már az elején eleve elrendeltetett. A kimenetele előre látható volt. Agaton bármennyire küzdött a halálon ne foghatott ki. Hádész felül kerekedett és kezdte Agatont komolyan megsebezni. Agaton ott állt véreden és várta a véget. Ekkor azonban megjelent Zeusz és rendre utasította Hádészt. Hádész haragudott, de nem tehetett mást, fogta Nerinát és eltűnt vele. Nerina még oda tudott szólni Agatonnak, hogy hamarosan újra találkoznak, Agaton bódultan hallgatta. Ezután elájult. Zeusz erre megfogta Agatont és visszarepítette a falujába.

Agaton az ágyában ébredt. Több ember vette körül. Sok mindent kérdeztek tőle, Agaton mindenre készségesen válaszolt. Az emberek elképedve hallgatták mi minden történt vele. Agaton végre maga maradt, volt ideje mindent végig gondolni. Nagyon fájt neki, hogy sikerült Nerinát megmenteni, akkor kopogtattak az ajtón, egy tíz év forma gyerek jött be rajta. Agaton megismerte rajta Nerina vonásait, tudta közös gyerekük. Agaton mérhetetlenül boldog lett. Rájött van más út is, amin járhat.

Agaton végül megbarátkozott a gondolattal, hogy Nerina már nem lehet újra az övé, helyette gyerekük az, aki továbbél helyette. Agaton újra a régi kerékvágásba került legeltette az állatokat és boldogan élt a gyermekével őt nevelte tovább. Újra boldog volt. Tudta a halálon nem kerekedhet felül, de az életben még boldog lehet. Így hát próbált boldogan élni azt az időt, ami még meg adatott neki és mivel járt a halálban tudta mi vár rá, várta a találkozás Nerinával újra. Agaton így végül a gyermekével boldog, teljes életet élt le.

Zeusz Hádészt várta. Hádésznak nem akaródzott a történtek után Zeuszhoz menni, de nem tehetett mást elfogadta a meghívást. Zeusz nagyon mérges volt Hádészra, hogy így tönkre tette kedvencét Agatont. Hádész csak hebegett habogott. Zeusz megfogadtatta Hádésszal, hogy többet nem hadakozik ellene. Ezt Hádész meg is fogadta. Zeusz elküldte ezzel Hádészt, és megfogadta, hogy gondoskodik Agatonról. El is küldte Neptunuszt, hogy nézze meg Agatonnak mire van szüksége, hogy Zeusz végre nyugodtan gyönyörködhessen az emberben.

A három ősi nagy hatalmú lény figyelte az események alakulását, figyelték ki győz, de úgy látták, hogy sem az ember, sem az Istenek, sem a sors, sem a végzet nem győzött, illetve mind győztesek. Eldöntötték, hogy az ember ura a sorsának, de az élet és halál titkait nem tudja kifürkészni, ez senkinek sem sikerült. Ebben az Istenek is kiegyeztek. Elhatároztak, hogy a játékot nem folytatják tovább. Elpakolták papírjaikat, a játéktáblát összehajtották, elrakták, megírták a történetet, legenda lett belőle.

VÉGE.