Short Storys

 Bad AI

Brian was a 45-year-old, burned-out detective at a suburban police station. He had seen everything and nothing excited him anymore. He used to be a serious detective, he was entrusted with big cases and he performed well. He had a family, a child, but then the hard work drained him, his family got on his nerves, alcohol came along and he ended up at a quiet suburban police station. Nothing happened here, he didn't have to deal with anything. All he had left of Igazándi was his retirement.

Today started no differently than any other day. Brian arrived at the police station on time, had a meeting with his colleagues, joked with the girls in the administration, then sat down with his coffee and threw himself into the boring matters that awaited him. Bicycle theft, a fight in a nightclub and a few other frivolous matters that awaited him. He didn't know what to do, but it wasn't important, and the day would pass like any other. However, at around ten o'clock, the captain himself called him.

- Brian. - he said to him. You are a good detective, I am entrusting this case to you because I trust you to handle the case correctly. I know you have worked on serious cases before, so you have experience.

“What is it about?” Brian asked.

"It's about the death of an elderly woman. She was a very wealthy and influential woman in the district. The matter must be handled discreetly, which is why I called you."

"What happened?" Brian asked again.

- It's impossible to know for sure. At first glance, it looks like a suicide, because the shot that killed him is in his temple. But it could also be a robbery, because his jewelry is gone, but all his other assets, cash, credit cards, bonds, stocks, all remain.

- The killer was smart, you can follow the money, but the jewelry can disappear without a trace.

"That's why I called you," the captain said. "Get a team together and start investigating."

Brian then walked out of the office and sat down at his desk. He thought about who he wanted to work with. He had to hurry because the clues disappear quickly, but it still took him an hour to assemble the team. Scene of the crime, detectives, a doctor, etc. He quickly called them together and explained the situation to them and they immediately headed to the scene.

The old lady's apartment was surrounded, there were police everywhere and no one was allowed to enter the scene except the police. Brian and his team immediately entered the cordon. They started their work with great expertise.

First, Brian and the doctor approached the dead body. They examined it thoroughly. Brian saw no signs of aggression. There was no sign of a struggle, which he found quite strange. The doctor confirmed this. The bullet's entrance was in the temple, which indeed indicated suicide. The doctor also confirmed that the shot had been fired at close range, which was also confirmed by the fact that the murder weapon was next to the dead body. He also said that the shot had been fired not long ago, sometime in the morning. Brian left the scene and instructed the investigators to record all evidence. And the investigators to start questioning the neighbors about what they knew and if they had seen anything.

Brian then left the scene and approached the woman's brother who reported the incident. The dead woman had only her brother, no children, no husband, no other siblings. Brian approached the woman and began questioning her.

- What's your name, he asked?

"Me? Sarah," he said.

“What happened?” Brian asked.

- I came to visit my brother, as I usually do every week, at the usual time. But when I rang the doorbell, no one answered. I knew there was a key hidden under a stone in the grass, so I could go into the house. As soon as I entered, I felt something had happened, I quickly ran up to his room and found him like this. I immediately called the police and now I'm here and I don't know what to do. Then he started crying.

Brian reassured her that everything would be fine, they would find out what had happened. Brian also asked about the lady's wealth, to which Sarah said that she was very rich. Her jewelry alone was worth millions.

Brian then left the crying Sarah, he couldn't do anything more with her now. Brian couldn't do anything yet, he was waiting for the results that his colleagues were collecting. He had to wait a long time, even though it was a quiet street. Typically one where nothing happens in life. People bring each other cookies, greet each other, water the grass. However, Brian wasn't fooled by this disguise. He knew the killer was hiding somewhere here. That's why the neighbors had to be questioned thoroughly. By the time his colleagues were finished, the cordon had been lifted and the dead body had been taken away. The tracers had finished, they were now taking the traces to the lab. They had also combed the area thoroughly, but they hadn't found anything. Brian had done a good job. It reminded him of better days. The day passed slowly and the detective colleagues had finished too. They all returned to the police station and continued their work there.

Brian summed up what he knew, but it wasn't much at the moment. He knew his colleagues would work all night and there would be results in the morning. Brian drank a coffee and went home. However, at home, his mind kept on thinking about the case. It couldn't be a suicide. Millions of pieces of jewelry couldn't disappear permanently, he thought. He couldn't wait for the first results to come in. He barely slept and arrived at the police station early in the morning, before his shift. As he thought, his colleagues had worked all night and were now waiting to present the results.

Brian was first curious about the report from his fellow investigators. In their report, they stated that most people didn't see anything, only noticed the loud bang, but didn't know what happened. The whole day was pretty much the same as usual, nothing really. Everyone was at work, the kids were at school, only the old people were at home.

Then came the report from the crime scene investigators, but they could only tell him what Brian already knew. The clues showed nothing so far.

And the coroner's report was clear: it was a suicide.

Brian thanked everyone for their work and sent the exhausted group home to rest from their hard work. Brian first took the investigators' report in front of him again and started browsing through it. He went through it thoroughly, but so far he hadn't found anything. He put the crime scene colleagues' report aside for now, he had good reason to assume that the scene had been thoroughly cleaned up, which is easily possible these days. Now he went down to the lab and one of the most important tasks came next. Analyzing the surveillance cameras and the dead woman's own camera. Brian watched the cameras for a long time, but they didn't show anything for a long time. The street was empty and there was no one anywhere. However, Brian noticed something. The neighbor across the street said that he hadn't been home all day, but Brian noticed that his car had been parked outside all day and that there had been some movement in the house. Moreover, the report also included something that Brian hadn't missed, that the two neighbors were in a very bad state. The second thing he noticed was that the woman's brother had told Brian that he had only arrived after she had died, but her car had clearly been parked in front of the house at the time of the morning, the time of the murder. He then checked the dead woman's own camera and was shocked to see that the postman had walked into the apartment when he arrived, and around the time of the murder.

Brian walked out of the lab with these thoughts and felt he was on the right track. The coroner's claim that it was a suicide seemed to be falling apart. Brian didn't notice any other clues. He had already narrowed down the suspects to three people. The next-door neighbor, the brother, and the mailman. Brian was in a good mood. Brian was tired enough to go home and inform his colleagues about the results the next day, since they would have met only then anyway. But at home, his mind was racing all evening about this, he knew the lab could bring more results, so he stayed up almost all night.

The next morning he woke up tired, but all his members were trying to bring him back to life. No case had ever interested him more than this. By the time he got to the captain's office, he had one more important thing to do: before going to the lab, he had to inform the captain and his colleagues. First, he went to the captain and reported the results to him. The captain was annoyed, he hoped that it would end in suicide and that would be the end of this delicate case, but he encouraged Brian to achieve further results.

Brian then called his colleagues together to inform them of the important information he had learned. His colleagues were also quite annoyed, especially because they had not noticed it. Brian was asked many questions, most of which were aimed at disproving his theory, which even Brian himself was not sure about. The briefing ended in a small riot, but his colleagues knew their business and ordered the summons of the three suspects.

Brian then went to the lab for more evidence. He examined the results for a long time, but at first he didn't find anything either. However, one of the lab technicians made a breakthrough. Brian waited with interest. It turned out that there was a usable fingerprint on the murder weapon, and it belonged to none other than the postman. Brian was happy, the suicide theory could now be completely discarded. Brian threw himself into the further work with great pleasure. While the summoned people arrived, he had time to immerse himself in their lives more thoroughly. First, he started investigating the neighbor's past and the machine threw out that he had already been punished, and what's more, because of a wild neighborhood case. He had beaten up a problematic neighbor because he was constantly yelling and blaring the speakers in the house. The brother's case was even more complicated. Brian had to go to a lawyer who handled the two brothers' affairs, where he learned that the younger brother had been excluded from the inheritance due to his bad behavior as a youth. However, the older brother was kind and paid him, but the two of them were constantly fighting over the amount.

Brian walked back to the police station with a sense of a job well done, where the summoned officers were already waiting for him. Brian had prepared thoroughly and reported on the new results to his colleagues, who themselves believed that this was indeed a murder. Then the summoned suspects followed.

Brian started with the postman first. He went into the interrogation room, where the postman was already waiting for him. Brian talked about nothing for a long time, asking about his relationship with the dead man, which also revealed that the postman and the dead man had a very good relationship. The postman also had a separate key to the apartment and brought the mail straight into the house so that the old woman didn't have to go to the mailbox all the time. They talked a lot. Brian was particularly interested in this, so he talked a lot about it. When the woman calmed down, Brian pounced on him. He confronted her about the fact that his gun was found next to the woman and how he got it. The postman sniffed. He wasn't used to this, so he quickly confessed everything. He said that he was carrying the gun because of dangerous people and he also said that his gun had been lost a few days ago and he didn't know where it had gone and that he hadn't killed anyone. And when Brian asked why he hadn't reported it, he said he had. Brian got a little nervous, he hadn't expected that, but maybe she was lying, but in any case, he had to let her go now. Brian thanked her for being tired and even told her not to leave town. The postman sniffed and left the police station.

Brian then called the ill-intentioned neighbor in. At first, he just talked to him about what had happened and calmed the also nervous neighbor. Then he got to the point, asking him what kind of relationship he had with the dead woman. The neighbor told him everything. He said that the woman had been watching him day and night for some reason and always knew everything about him and gossiped about him and that he couldn't stand her. Brian was happy that this interrogation had gone well. Brian then waited for the woman to calm down and only then confronted her with her confession. He told her that she had confessed that she had not been home all day, while the surveillance cameras had recorded that she had been home. The woman just stammered and didn't understand him. She kept insisting that she had not been home and that she could prove this alibi. And she also said that she had never had a bad relationship with anyone, no matter what they claimed. Brian was surprised at first, but later released the woman, saying that her alibi would be checked.

Brian then went out for a short break because something was starting to bother him. He didn't know it yet, but he felt that something was strange here. His computer and the database clearly stated the opposite of what the suspects had said. After that, he prepared himself thoroughly for the next suspect's confession.

The dead woman's brother remained stubbornly silent for a long time, and Brian could not crack this. He insisted that he was still at home at the time of the murder and that he had only been present in the apartment later, when he announced the death. When Brian asked him, he even said that the claim that he had not received anything from the inheritance was not true, because he had also lived off it. Brian again did not understand this, but he was forced to let the woman go.

Brian didn't understand the whole thing after that, but as a good detective, he knew that all information had to be followed up, which he would do. He then ordered all three women to be watched twenty-four hours a day. Meanwhile, Brian worked on the case continuously, but he didn't dare to make any substantive decisions until he had checked everything.

First he wanted to check the postman's claims, after all the murder weapon was his. He went to the post office and started asking questions there. However, the post office employees didn't know anything and that he hadn't told them anything. Then he asked at the police station to see if they remembered it by chance. However, they didn't remember it at the police station either. So Brian didn't find out anything. The machine claims that the weapon is not declared, while the postman says that it is. Now who should he believe?

Brian then wanted to investigate the neighbor's claims more closely. The machine claimed that he had a previous case, while the neighbor said that he had not yet broken the law. So Brian began to investigate the matter. He visited his old residence and began to ask questions. However, the residents said that they were new and did not know anything about the old days. Brian had no success anywhere, so he could not check this lead either. Brian then checked the woman's alibi, which perfectly matched the neighbor's claim. Brian again did not know what to do. He went back to the police station and tracked down the brother. However, he was unsuccessful here too, because as it turned out, the will had since been destroyed.

Brian's colleagues reported that there had been a slight change in the case, as the neighbor had moved and the mailman had asked to be transferred to another location. Brian was then left alone and began to think. The mailman could not account for the gun, but he had no motive, since he was allegedly a good friend of the dead woman. The neighbor had motive, but his alibi was perfect. Only the brother could not prove an alibi and so far it looked like he had motive, although he strongly insisted that he was at home and that he would also share in the inheritance. Brian did not consider him the type of murderer anyway and his instincts were usually good. However, he increasingly felt that he was being led. And he did not like it very much. He did not know how yet, but he felt it more and more.

Brian felt like he needed to clear his head, so he went for a walk. He went back to the scene of the murder and looked at everything carefully. He checked every house, but found nothing. Then he went back to the police station and got the tapes again. He looked at the tapes for a long time, for several hours, and was about to give up and put them away when he spotted something. And now he had that feeling he always had when his instincts turned out to be right and he had caught it. He noticed on one of the tapes that the garage door of the woman's right-hand neighbor was closed. This had not been the case before. It had been open in every picture so far. However, Brian noticed that when he was out for a walk, the garage door was also closed and that could only mean that the owner was home. And this was in the morning hours when the murder occurred. However, the neighbor claimed that he was not home and even said that the neighbors had seen him drive away. But the investigators didn't ask any more questions. What Brian saw was clear. He was home.

Brian felt he was on to something, but he didn't understand why. He quickly ran up to his desk and looked for his neighbor. His neighbor's name was Smith and he taught computer science at the local school. He lived alone, had no family. The computer didn't throw up anything else about him, he hadn't broken any laws yet, and there was almost no information about him. Brian immediately told the investigators to gather and informed them of the developments and to immediately collect all the information about Smith, but not to go to his place yet. The investigators set off and collected everything they could. Brian couldn't wait to see what his colleagues would bring with them.

The investigators returned shortly after, but they were unable to bring most of the relevant data with them. Brian was frustrated, because otherwise he felt he was on the right track. Another colleague had not returned, they still had to wait for him. Brian was waiting for him excitedly. Not by chance. He arrived in a hurry and immediately told them everything. He said that Smith was a gambler and had accumulated a huge debt that he could not even pay off from his salary. Brian was happy, he felt that he was really close now. He immediately instructed his colleagues to immediately review the data. The colleagues immediately started working on it, but to no avail. Everything only pointed in one direction - they could only prove the guilt of the neighbor, the postman and the brother. The data on the computer was accurate and authentic. Brian was devastated, he did not know that this was possible. However, a colleague spoke up again and reminded them of another case, where a murderer tried to get away with a case by hacking the police database. However, there was no indication that the police database had been hacked. However, the questioning of the IT colleague broke the ice. He thought for a long time and examined the clues and clarified that the murder could only have been committed in one way, with the help of artificial intelligence. This is now possible. Artificial intelligence can be hacked and used for dark matters. It can do anything, anything. For the suspected IT specialist, this must have been child's play. Brian was shocked. Could artificial intelligence have committed the perfect murder?

Brian went home with bad feelings and didn't feel well at home either, his mind was constantly on the case. One frame is not proof, there are many faked recordings and other suspects. That's not enough. He slept badly all night. But he didn't have decades of experience in investigating so that a murderer would catch him, if he had made a mistake once, he knew he would make a mistake again next time, he just had to scare him into it

The next day he arrived at the police station tired, but with a plan already in place. He had to act with great caution and caution, lest the matter become known, as the killer might be watching. He found two of his colleagues and involved only them in the task. He explained everything to them, who understood everything immediately. Brian then prepared thoroughly, knowing that he was going to have one of the most serious conversations of his life. Brian then took a deep breath and set off towards the suspect's house. With a heavy heart, but determined.

Brian arrived at the house and knocked. The suspect opened the door. He was a little surprised when Brian introduced himself, but it was a good sign for Brian. The killer felt safe, but now he wouldn't. Smith was otherwise well-dressed, average-looking, but rather handsome, a model of the middle class. That was also good for Brian, not a killer type. The suspect invited Brian in and sat down.

"Why did you come, Lieutenant?" he asked.

"Because of the murder committed next door," Brian said.

"Haven't they caught the killer yet?" Smith asked.

"We're working on it. That's why I came," Brian said.

"Is there a problem?" Smith asked.

"Not yet," Brian said. "But we'd like to question everyone again."

"I told you," said Smith. "I wasn't home, I don't know anything."

"Yes," Brian said. He really said that. What do you know about the neighbor anyway?

"Not much of anything," Smith said nervously, which Brian noticed. The net was tight. He liked that. He lived alone, lonely. He didn't talk to anyone much. He was very rich, they say, but we didn't talk anyway.

"Were they okay?" Brian continued.

"We can say that yes," Smith continued nervously. It was obvious that he was not prepared for this conversation. But we did not really interact. We lived in peace. Tell me why you came, I have already told you everything.

"Just routine," Brian said, not throwing in the big guns yet. Didn't he have to help her or something?

"Tell me why you're asking this, I've already told you everything," Smith repeated, now visibly tense.

"Because there's a little problem," Brian said. He started slowly so Smith could watch. As we were analyzing the footage, we noticed, on one of them, that his garage door was closed, which we know is usually only closed when he's home. How do you explain that?

"No, I don't know," Smith said, now confused. "And what about the other pictures? He tried to escape. He's open on those, right?"

"Well, yes, it was just a small thing," Brian said. "I wouldn't bother you any further. But if you don't mind, I'd like to ask you not to leave town."

"Okay," Smith jumped up, almost aggressively. "Then see you later."

"See you later," Brian said.

Brian finally felt good. He had achieved his goal. Decades of experience told him he had found the killer. Smith was not the type to kill. Guilt washed over him. Brian also knew that he would no longer feel safe and would make a mistake. This was his most important goal in achieving this. The killer was confused, he didn't think he would make such a small mistake. All he had to do was throw the bait. Brian's plan was going well. He could have told them that he knew about his debt, but even that wouldn't have been enough. They could have searched the house, but he must have hidden the jewelry well, because that was the only way they could have arrested him. But that wasn't necessary. Smith was already scared and wouldn't be able to bear the burden.

Brian started the second half of his plan. He ordered his colleagues to arrest his murderer brother and bring him in. Meanwhile, Brian watched Smith. Smith took the bait. He was already uncertain and definitely wanted to know the whole thing. To pay off the debt and disappear somewhere. First, he went to an old farm. He must have hidden the jewelry here, Brian thought. Then he drove to an unknown location. He must have received instructions to pay the debt here. Then Brian and his two companions, who were constantly watching Smith, followed Smith to a park, where Smith stopped. Here he sat on a bench for a long time, until someone sat down next to him. The Brians watched him and his two colleagues constantly walked around Smith. Only the last step was left. Smith took out a bag and put it next to him. After a while, the person sitting next to him reached for it. The Brians then pounced on the two men. They identified themselves and then searched them. The jewelry was there. Then Brian appeared. Both men were arrested. Brina was happy. They had the jewelry, which was now considered conclusive evidence. She called her colleagues, who arrived and sealed off the scene. Both men were taken to the police station and taken into custody. Smith quickly collapsed. This was too much for him. He confessed everything. On the way out, Brian said to him:

- You see, the mechanics of the machines aren't that perfect either.

"The man made a mistake, not the machine," Smith said.

"The man caught it, not the machine," Brian said.

  Brian was later promoted and given his own captaincy, his life back on track.

AI Love

 AI LOVE

INTRODUCTION

We are writing in 2056, the world has developed greatly, wars have ceased, hunger has ceased in countries with difficult fates, environmental pollution has been reduced to almost zero, crime has almost ceased, people can live in peace and develop. All this was the merit of one thing and that was none other than artificial intelligence. Since it was invented, it has developed enormously. Control of almost everything was handed over to AI. It controlled transportation, food, industries and almost everything that had previously weighed on people's shoulders. It took control out of their hands and simplified people's affairs. If necessary, it shopped, if necessary, it ran errands, it planned daily activities. Of course, all this worked under the supervision of governments and people, but in many cases it already made independent decisions. However, AI was not invented only to run the state. Of course, like all things, many people used it for entertainment. They invented games and held competitions.

The latest thing that AI invented was the perfect virtual entertainment. The AI invented and programmed a wonderful place, with a beautiful sandy beach, palm trees, and entertainment that met all your needs. The way it worked was that people lay down in a cabin, the AI connected them to a cable, and people appeared in this new world. Everything that happened here seemed completely real. People could also take on any form they wanted. They could choose the image of themselves they wanted and appear in this world. And people did whatever they wanted, they felt like they were living in the real world. The thing was very expensive, but people got a five-star luxury experience. They didn't have to pay for anything, because they had already paid for it. A trip to paradise itself. They could vacation, play in casinos, compete with each other, and last but not least, get to know each other anonymously, of course. No one has ever created a world like this before, and many people have sought entertainment here.

John

John was an average figure in the world. He was only in his twenties, he was very young, he could be said to be handsome, but he was also very lonely. He was a programmer in the new AI world, many virtual creations were linked to his name. His life was filled with work. He earned a lot, but it didn't make him happy. He loved to travel, but he really wanted to form a serious relationship, but unfortunately he didn't have much sense for it, so he often had a hard time succeeding. He didn't really go anywhere anymore and the nights didn't bring him joy either. He was looking for the right one, but he hadn't found it yet. His days passed the same way, only the weekends brought him joy. Back then, he could be free and do whatever he wanted with his computer. Since he was the programmer of the AI paradise, he could freely walk in and out of the program. He could see what was happening in Eden and have a good time with it.

In truth, he had been obsessed with only one thing for quite some time. One day, he noticed something that caught his attention. He noticed a pretty woman who had logged into the system more than once. She always chose a different persona and met mainly men each time. John had been watching the woman for quite some time and was impressed by her personality. She was direct, funny, naturally beautiful. She had no problem at all wrapping men around her finger. Naturally, men adored her. The woman, who always logged in under a different name, enjoyed everything in Eden with the man she had chosen. John was impressed by the way the woman lived. She always paid for everything new and tried all the wonderful things with her chosen one. Money seemed to be no obstacle. The woman logged into the program at least three times a year and stayed for a long time. John could hardly wait for her to appear again and spent almost all his time in front of the computer at that time, almost becoming addicted to the woman. He felt he could connect his fate with this woman. He was so overcome by passion that one day he decided to meet her somehow. The matter was not that easy even for him. He had to wait for her to enter the program and he had to find her. His computer did not help him in the program, he knew that and also that he would have a difficult time. The woman was not an easy case in this respect. She always stayed in different hotels. She visited different clubs. She shopped in different places. She wore different clothes, of course. Her face was always different, but there were things that helped John. He knew that she always drank the same drink. Raspberry Coke and always ate raspberry ice cream. He knew that she used the same brand of perfume and that her lipstick was always the same, red. And most importantly, that her eyes were always hazel and her hair, although always different, was always blonde. Even with all this knowledge, he knew that she would have a difficult time. Finding that one person out of millions of people will be difficult. But John was driven by his passion. He didn't back down. He spent his saved money on the trip and one day the letter came, saying he could travel.

John carefully prepared for the trip, he planned everything before he left. The hotel he chose to stay at was one of the best for couples in love. Rooms far from each other, secluded little places to hide, beautiful sunsets and sunrises from the bright blue beach. Food, drinks, music were all about love. John thought this would be effective. He carefully planned what programs they would go to. The hotel offered many things. Romantic lagoons, passionate rock walls, flower fields and the most beautiful flowers in the world, a huge starry sky in the cinema that takes you anywhere. Exhibitions of sculptures, paintings, everything is about love. The hotel bar was just right for lovers' nightlife. Only love songs were played and the drinks were also designed for lovers. John was there and he also targeted countless programs that were entertaining.

John then planned her look. He knew that she was usually quite tall, so he chose a tall image. He chose a handsome face and green eyes, with a slim body, and short, also chestnut brown hair. He chose green eyes because he knew that this was one of her favorite colors. He chose an elegant dress and thought that was it. He also bought expensive perfume and reassured himself that he was prepared for the big trip.

The day came and John woke up excited, he didn't have to pack, as his luggage was already ready, which he had to pick up at the center. He quickly showered and got dressed, then headed for the center. He took the bus, as he didn't know how long he would be staying and didn't know where to park his car for long enough. He was warmly welcomed at the center.

"We're glad you chose us for your trip," said the woman who greeted him.

"I'm very happy too," said John.

"Have you been here before, or is this your first trip?" the woman asked.

- This is the first.

"Don't be afraid," the woman said kindly. "We are one of the safest travel centers."

"Yes, I know," John said excitedly.

- Then come. Let's take care of the paperwork and get your package.

John went after the woman and everything went smoothly. And John didn't even have to wait, they took him to the travel center. Here he had to put on a uniform that would ensure John's vital functions throughout the trip, and then they put him in the incubator, which in turn allowed for a safe trip. John was strapped into the incubator and then connected to the device.

"Don't be afraid," they said. Now he will fall asleep and wake up in Eden.

"Thank you," John said, thinking of nothing else.

He couldn't even get there, because he was quickly overcome by a dream, his eyelids closed and he woke up in Eden like a dream. John couldn't believe what was happening. He was standing on a beach and it all seemed real. The sand, the water, the trees, the houses, as if he were on the most beautiful beach. The sand was hot and it crunched between his hands, the water was pleasantly warm and flowed. He saw people on the beach, real swimmers in the water. He looked into the water and saw not himself, but the perfect image he had made. It was all a miracle.

John then went straight to the hotel, where he was greeted very kindly and the service was perfect. John was taken to his room, which looked like a dream, pleasantly large, equipped with every luxury, even the bathroom exuded a feeling of love. Here, anyone could be seduced. John unpacked his things, placed them comfortably and went to bed. However, he couldn't sleep. His mind was constantly on the girl and what was in front of him. He couldn't wait for the moment to meet her, but in his imagination he always only got so far. He didn't know what would happen, how he would address her, what they would do. He was always only concerned with the damned what would happen. Now too. He thought no matter what, it would happen, however it would happen, he now banished the bad thoughts. He knew the girl, whose current name he didn't even know, hadn't arrived yet. He found out in advance when she would come, he knew there was still one day left. Although he had to hurry, before someone else attacked him and the search ended in failure, he wanted to enjoy this one day.

First he went to the hotel bar and had a drink. This made him feel pleasantly relaxed, his worries drifted away a bit. Then he called a taxi to take him to the city's shopping mall, where he wanted to buy a gift for his girlfriend. From the taxi he could look out over the entire city, which was a miracle. He could see architectural masterpieces everywhere. Skyscraper after skyscraper. The streets were packed with people, one looking better than the other. John began to be a little afraid that in this big city they could walk past each other at any time without even noticing each other. John retreated to the back of the car and spent the rest of the journey there. Here he regained his self-confidence.

The taxi arrived at the shopping mall. Here John got out and was once again amazed by the beauty of the architecture. He was impressed by the complexity of the building, its size, and its colors. It would be easy to find a gift here, he thought. He entered the building and was once again faced with a crowd of people, but this time he turned it off from his mind, focusing only on why he was there. So John headed straight for the inside of the building. Here he was confronted with the real purpose of the building. A shop on the back of a shop. They offered everything in the world. They sold everything from food to clothes, jewelry, and a thousand other things. It was a huge business for those who were allowed to sell. John went from store to store, trying to find something to buy for his love, but he really had no idea what she might like. He soon got tired of looking and sat down to rest. But then an automatically moving sign came into his sight. They sold small animals that could only be used inside Eden. You could buy puppies, kittens, talking birds and many other animals. John remembered that he had never seen a pet with the girl. He didn't know why, but it was a trial of luck, let's buy her a small animal, maybe she would like it. He quickly found the shop and looked around for a long time. The salespeople were very patient with him and very helpful. John finally decided on a puppy that was yellow on a white background and didn't bark, but stole into John's heart with its behavior the first time. John felt that with this he would conquer the girl's heart, just as the puppy had conquered his heart. John was happy with his purchase and went home happily. Now he didn't care about the crowds, he felt that success would be certain. John went to sleep in the hotel with the puppy in his lap.

The next morning she woke up excited, she had never felt anything like this before, she was in the throes of love, she felt that big things were going to happen to her. She washed and dressed quickly, and only ate some quick food for breakfast. She took the puppy for a thorough walk and fed it. Then she picked him up and set off. She hurried, even though she knew she still had time. The girl knew she had arrived in Eden today, but she also knew that at this time she was only concerned with herself and not getting to know anyone. At first she thought she would go to the shopping mall again and start with makeup and perfumes. She got in a taxi again and drove straight to the mall. Here she found the largest store that sold beauty products. However, the first thing she did was ask one of the salespeople if a tall, blonde-haired, brown-eyed girl who always bought the same beauty products had visited them. The salesperson remembered that a woman like that had been to their store before, but it had been a long time since he had seen her, so she showed him what she had bought. John also asked that if he ever came to see her, he should call her at this number. The salesperson promised. John immediately realized that she had bought the same products as he had seen. John quickly bought some of them and returned to the hotel.

He carefully examined the products he had purchased at the hotel. The magic of the colors and the scent of the perfumes had really taken over his mind, he couldn't even imagine what it would be like to be near the girl in reality. He took note of the colors and scents carefully, he couldn't wait to feel her presence up close. He checked off the first thing with that and since he had nothing else to do today, he went out for a walk, hoping that the girl would come across him. His plan had blinded him so much that he often thought he would discover his love in the people he met, but when he got close to them, he was always disappointed, because it wasn't her. He returned home a little disappointed, but the puppy always cheered him up. In the evening, he went out to play with her on the beach. Here he saw many women and felt that many women's attention was drawn to him. He was surprised by this and thought that he might even get to know her, but he quickly pushed these thoughts away because the girl was the only thing on his mind all the time. In any case, he returned to the hotel with good feelings and went to bed.

The next day he woke up excited again, because he also knew that the girl was already in the clubs and looking for opportunities, so he had to hurry today. John knew the clubs he had already been to, so he crossed them off his list and started to go around the places he had not visited yet. He asked everywhere about the girl, who always drank the same drink and always had the same hair and makeup. He went to most places without success and only a few places vaguely remembered such a girl. However, there were places where he was rejected immediately. John went to many places and was not successful at all. In his desperation, he even approached blonde women and tried to guess if she was the one by chance. Of course, his attempts almost failed one after another. Finally, he decided to sit down at a table and start drinking. He was in the middle of his complete despair when his phone rang. It was from the cosmetics store. It was the saleswoman. He informed him that a girl who fit the description had just visited them and had bought some of the products John had listed. He was lucky because he had sent what he had bought to a hotel, the address of which he could also give. John was almost immediately happy, a strange feeling came over him, he felt he would find the girl now. He immediately jumped into a taxi and drove to the address. The hotel was strange. Small and strange, it didn't suit the girl, but John knew that love was waiting for him somewhere here. He entered the door, immediately went to the bar and asked the bartender about the girl. The bartender knew immediately who it was and showed him where to sit. John was not in his right mind. The first real sight of the girl almost completely overwhelmed him. She was even more beautiful than he had imagined. John couldn't move. The sight and the love completely filled him. His mouth went dry and he realized he was shaking. He had to sit down. The bartender escorted him to an empty spot and brought John a drink. That was good. John stared at her from a distance for a long time. Everything suited her, even the drink she was drinking. Her hair was blonde like rippling waves, her eyes were brown like falling autumn leaves, her makeup, her face was amazing. John, he didn't think this could ever happen. He had stared at her for so long that time just passed. John knew it was now or never. He swallowed and stood up. But his legs couldn't move. He had to exert serious force to move them. He just slowly stumbled to the girl's table, placing one foot after the other. His mouth moved almost on its own. He had difficulty forming words.

"I'm John," he introduced himself with great difficulty. "Do you think I can sit down?"

The girl didn't pay attention at first, but John's soft voices reached her consciousness. She noticed John and looked at him carefully. She thought slowly, for a long time. Then she said:

"Ah, so you're the one investigating me?" he asked.

John felt as if he had been struck by lightning. He just stood there staring straight ahead.

- Say something.

"I...I..." was all he could get. Then he thought of something big.

- I... - John wanted to say.

"Who wouldn't say that," the girl said quickly. She was making a fool of herself right away.

John waited again, but now he had collected himself.

- You know, I've been watching you for a long time and I really like you and I wanted to get to know you.

"You see," said the girl, "you can be sensible yourself. All right, sit down, I don't have any company tonight anyway."

John was scared, maybe too late, but he sat down anyway.

"What can I call you?" he asked.

"I'm Sarah," the girl said. "So why are you watching me?"

- I just... huh. John didn't expect that. I just really liked his smile.

- My smile? What are you talking about? Never mind. What is this puppy?

"This is a gift for you." John felt saved.

- I thought there wasn't one like this yet and he would be happy to have it.

- Huh, but does he have a cute name?

- Well, it's not there yet.

- Whatever, we'll name it. Girl or boy?

- I don't know.

- Do you know anything at all? You couldn't conquer America even if it was lying there at your feet. You idiot.

- I like you.

- You already said that. Now give me that puppy.

John gave her the dog and the girl started playing with it, completely oblivious to it. She didn't even pay attention to John, who was starting to find his feet and his tongue was starting to move properly. He talked to the girl a lot, but he also saw that she was only half paying attention to him, so he kind of faded away by the end. The woman finally noticed him.

"Do you have anything else to say?" he asked.

- I don't know what else to say. I'd like to see you again.

The girl thought for a long time.

"Well, okay. John the Conqueror." He laughed out loud.

- Okay. Let's meet tomorrow at the beach, but bring the puppy with you, because I can't support it, so it should stay with you.

“Thank you,” John said.

John finally calmed down. Maybe he was going to get over it. He hadn't imagined it would be this difficult. Of course, he hadn't imagined it like that in his dreams, but it hadn't turned out badly either. On the way home, his mind had been racing and he was thinking about what he had said or done wrong, but now he felt that it was all over, but by the time he went to bed he had cleared up enough to push away the bad thoughts. He set his watch to the exact time so that he would wake up on time and not be late, and he lay down to sleep.

The next morning he woke up promptly, he had been getting ready for a long time. He was very excited, so much so that when he left he had to turn back, because of course he left the most important thing, the puppy, in the room. So he went back, picked up the puppy and started again. He decided that this time he would not be so careless and wanted to project the image of a confident man. This collapsed when the girl was already waiting for him on the beach.

"Well, he's finally here," she said. "How long do we have to wait for him? Did he bring the puppy?"

"Go away," John stammered.

- Come on, I want to play with it.

Sarah immediately started playing with the puppy, much to the puppy's delight. The two of them quickly hit it off. John was a little left out of this, but he didn't mind now. He was able to watch Sarah up close and was very happy. Sarah played like a little girl and seemed very happy.

Sarah played with the puppy for almost two hours straight, but eventually got tired and sat down next to John.

"Well, you've got that figured out," he said. "I never thought I'd have a puppy, but I love it."

"Then I'm lucky," said John.

"Maybe," Sarah laughed. And she began to look at the sea.

"Do you like the sea?" John asked.

"I love it," Sarah said. "If it weren't for him, I don't know what I'd do." And she looked at the sea as if she wanted to embrace and absorb the whole sight at the same time.

"I don't know," John said. "But don't you feel like having some ice cream?" he asked.

- We can eat, I love ice cream.

With that, they went to an ice cream shop and bought a few scoops of ice cream. But now the tables were turned, now Sarah did the talking. She was direct and smiling. That's what John loved about her. She talked about the sea and her adventures at sea. John could talk about that too, so they found a common topic. They both loved adventures, so it wasn't difficult to talk anymore. The ice cream ran out and they got closer and closer.

"Do you like swimming?" Sarah finally asked.

- Not particularly, but I'm not a bad swimmer.

- Then let's go swimming. And she ran into the sea. She threw herself into the foam with such passion that John could hardly follow her. The girl just swam and swam, as if she didn't want to come back anymore, and John had to warn her that it was enough and that they should turn back, because she couldn't take it anymore. Sarah got a little angry, but she realized that John was right. John was very tired and it was doubtful that he would reach the shore. Sarah swam out easily, and John stopped in front of her, panting.

"How was it?" Sarah laughed wearily.

"Well, you really are fantastic," John said.

- Is that true? I was a swimming champion when I was a child.

- Yes? I should have thought so.

"Okay," Sarah said. "Don't be angry. I should have told you sooner. Come on, let's find the puppy. The rest tomorrow."

"Tomorrow?" John asked. Why what will happen tomorrow?

"Well, we'll have dinner together," Sarah said. "At your place at 7 p.m. Don't be late."

"I'll be there," John smiled.

"Tomorrow then," Sarah said, and as she left, she petted the puppy, smiled at John, and headed home.

John prepared thoroughly for dinner the next day, trying to do everything he could to paint a good picture of himself, but all this only lasted until it turned out that John had been watching Sarah for a long time. From then on, it was just that and Sarah did not accept peacefully that this could have happened. John could only fend off, while Sarah increasingly vehemently destroyed John's defenses. Sarah calmed down with great difficulty and they did not speak to each other for a long time, but somehow John finally broke the wall with great difficulty. He said that he did not know what to do, he had been charmed by the girl from the beginning. Her kindness, the love with which she turned to people, the passion with which she lived. And as a lonely person, he was immediately captivated by all this. Sarah only reconciled with great difficulty, but she finally calmed down and regained her kind nature. The dinner ended well in the end and Sarah finally decided to give up on further dinners and do something else. John suggested the amusement park, which was supposedly renovated, and they should go there and spend a day there. This definitely brought Sarah back to her good mood and they agreed to meet in front of the amusement park tomorrow.

Learning from the incident at the beach, John quickly went to the amusement park and he wasn't wrong. The girl arrived just then. They were surrounded by a lot of people and Sarah was a little upset by this, but by the time they got inside, her bad mood had passed. Sarah was overcome with a childish enthusiasm that suited her so well and she couldn't wait to try everything. First, they used a flying toy that made them fly into the air and Sarah really enjoyed the experience of flying, she wanted to try it several times, but John wouldn't let her, they had to go on. Sarah sulked a little, but the water tour brought her back to her senses. She loved the water anyway, so John had to intervene several times to keep Sarah alive in the penguin boat. Sarah got out of the boat laughing at the end and thanked John for protecting her. In the ghost castle, John was completely helpless, Sarah attracted all the attention and played with the scary monsters. Sarah's funny side completely captivated John and he was fascinated by Sarah's passion. Besides, there was something strange about Sarah's behavior, how she wanted to experience everything. John didn't know what it was, but it was something strange. This was also shown by the fact that she had to go on the roller coaster three times and Sarah screamed and enjoyed the ride each time. The morning passed and John and Sarah rested. They went for ice cream again and became closer to each other again. Sarah completely relaxed. They sat on a bench and talked a lot. Sarah said that when she was a child she wanted to be an astronaut and this desire has been in her to this day, but now she works as a writer and writes successful books. This gives her money for this entertainment, which she loves. They spent the afternoon trying out several other games, which they both really enjoyed. The day passed quickly and at the end of the day it was time to say goodbye, but John begged Sarah to meet him again tomorrow until she finally agreed. They agreed to meet in front of the car rental company tomorrow.

The next day they met early in the morning and it was not clear whether John or Sarah was more excited. They rented a car and drove out of the city early in the morning into nature. The car was a good choice, because Sarah loved driving. At the beginning, the roof had to be pulled down, because Sarah wanted to absorb the environment that way. As they left the city and entered nature, Sarah happily enjoyed the view. At first, they drove through a hilly, green lawn and Sarah was completely immersed in the view. She looked at the fields, the animals, and squealed at each one. She loved the blue sky and the sunshine. Despite John's objections, she unbuckled her seat belt and stood up, taking in the air with her arms outstretched. The landscape later changed, it became mountainous, hilly and surrounded by beautifully colored trees. Sarah was chilled by the view and now enjoyed the view in complete silence. He didn't know where they were going, but John felt that it wasn't important to Sarah right now, she probably wouldn't have done anything else but drive into infinity. However, John had a goal and they soon reached it. They reached a huge hemispherical lookout point and John felt as if Sarah was disappointed, even though the point was still far away. Sarah didn't want to finish the drive and John had to drag her inside the dome. Inside, they weren't greeted by a huge sight, but John knew what he was doing. He told her that the point here wasn't the inside of the dome, but that it was for traveling, it offered a new experience that hadn't been in Eden before. It was completely new technology and no one had been here before, but John, as one of the designers, was allowed to enter. Sarah remained silent and waited for developments. John revealed the secret. If Sarah wanted to be an astronaut, she could do it here now. Sarah waited while John prepared. From the control room, he told Sarah to sit in one of the hemispheres, he would be there soon. Sarah did what John asked and soon John joined in. They both sat in the hemisphere and waited to see what would happen. John made no mistake, he set the instruments correctly and they set off. They found themselves inside a spaceship and felt every moment of the launch. They felt the acceleration of the spaceship, the pressure of gravity, they saw the change in the atmosphere and soon they found themselves in space. John looked at Sarah and saw that she was completely trance-like from the experience. And that was just the beginning. The spaceship continued to glide and a portal opened, through which the spaceship raced through a channel towards something new. They soon arrived and through the new portal that opened on the other side, the spaceship arrived in a new world. Sarah was completely there. However, John hurried her a little. They boarded a small aircraft and, to Sarah's further amazement, landed on a beautiful planet. Sarah was the first to step out of the vehicle. John said that he was the first guest to do so. Sarah could hardly take in the sight. They landed in the middle of a field, which was adorned with a thousand colors and peaceful animals were walking around everywhere. However, they could not stay long and John urged Sarah, because according to him they did not have much time. They boarded the shuttle and John headed straight for the highest peak of the planet. Sarah watched with her mouth open. John guided the shuttle towards the highest peak and they landed there. Here again, Sarah was the first to get out. All around were huge, snow-white mountain peaks and ravines. The view was breathtaking.

"Sarah," John said. "I made this place and no one has ever been here before. Let this be our mountain."

"Let it be," said Sarah. "This is the most beautiful thing I've ever seen." Thank you, John. I couldn't have imagined such a beautiful gift.

Then they remained silent and enjoyed the view. They stayed for at least an hour and admired the work with deep amazement. However, time passed and they had to go back. They were silent all the way back and Sarah only spoke at the hotel.

"Tomorrow I want to give you an experience, John," he said. "I'll meet you at your place tonight."

John couldn't imagine what it would be like, but he said yes. Sarah said goodbye and John entered his room.

The next day passed very slowly, John suffered from the slow passage of time. He played with his dog all day and if nothing else, that made him happy. He didn't know what awaited him, but he was excited. However, the evening arrived with great difficulty and John got dressed. By the time he got out, Sarah was already waiting for him.

"Come," he said.

And John followed him. Sarah led him to a club that had just opened and was already very crowded. Sarah and John went to a table that had already been reserved for them. They ordered drinks and started talking. The drinks ran out quickly and Sarah finally came forward.

"Come on. Let's go dancing," he said.

John didn't expect this, he wasn't used to dancing, but with the girl all obstacles disappeared. Sarah's passion captivated John and he felt that nothing more beautiful could happen to him. Sarah spun and spun in front of him and John with her, there was nothing else outside of them, just the two of them and the happiness of being together. However, the night passed and the musician started playing love songs. Sarah danced around John's neck and John couldn't imagine greater happiness. The musician was already playing the last songs and Sarah got out of John's embrace.

- You gave me the most beautiful experience, now I'll give you something.

He leaned close to John, lifted his face to his and kissed him. John stood there, staring at him and couldn't move. It was the most beautiful thing that could have happened to him. He stood like that for a long time and didn't even notice what was happening to him. But when he opened his eyes, Sarah was no longer there. John didn't understand. He started looking for her. At the table, at the bar, outside the club, but he couldn't find her anywhere. He started asking questions, but no one could answer. He didn't know what to do, but he quickly drove home.

John didn't have much time left, he searched everywhere for Sarah, but there was no sign of her. John hadn't slept for more than a day, and finally he fell asleep. When he woke up, he found himself in a bed in the normal world. The nice lady was here again and told him that his time was up and that they would intervene and bring her out. John was tired and sad, but he wanted to leave as soon as possible, he didn't know what to do, but he was determined to do anything. One day, when he went to work, he was prepared for the worst. He hacked into the network and looked up Sarah's information. After a little work, he found her and rushed to the address from work. He arrived at a nice little house with wide windows. John was surprised by the beauty of the apartment, but the real surprise first hit him at the door of the apartment. A nurse opened the door. John didn't understand, but she introduced herself and the nurse led him into the hallway. He asked him to wait and went into a room. John didn't understand. But suddenly he heard an unmistakable voice.

"Come in," Sarah said.

John entered and was only then truly shocked. He saw Sarah, who was actually a nice girl with a pretty face, but lying in bed and a wheelchair next to the bed.

"What's he looking at?" Sarah asked. You hadn't expected that, had you?

"No, I don't know," stammered John, "what's wrong with you."

"I'm paralyzed," Sarah said. "I was injured in an accident and am completely paralyzed. Isn't this what Sherlock expected?"

John stood speechless. Now he understood everything. The strange passion he had lived with in Eden. The experiences and adventures he so wanted to embrace.

"And it can't be cured?" John pointed out.

"What do you mean I haven't tried everything?" Sarah asked.

John thought for a long time. Then he spoke.

"If you think so, we could live together," John said seriously.

- No, John, I'm sorry. It's my fault. Eden gives me everything I want and I want to live life to the fullest. I'm sorry, but I don't want to commit. Go, John, and live happily while you can.

John staggered out the door and went home. He didn't go to work for a long time, but finally he got a phone call asking what was wrong. John had to go in, but he had already made up his mind. He quit his job. He left AI and wanted to live a real life, but he knew he would never forget his first love.

Bikini Season

Krisztina and Ilona lived in Barcelona; they were neighbors and good friends. They were in their fifties and had already gone through a few men, but they were over them and currently single. However, summer was approaching, and it was time to get ready for the season. Gym, diet, and everything else you have to pull out of the bag at times like this—they did it all. The first day finally arrived when they could go to the beach, and the many lost kilos were a hit right away. Love arrived in the form of a thirty-year-old, muscular, dark-haired man. The only problem was that the man started hitting on both of them. Madness took over the two women. The two friends became two enemies.

It all started on one of the beach days when Krisztina stole Ilona’s flip-flops, forcing Ilona to trudge home across the long, hot sand and even hotter asphalt. She couldn't sleep all night because her feet hurt so much, but when it came to wickedness, she was no amateur either. With great effort, Krisztina convinced Ilona to go to the beach again the next day, but while Ilona was getting ready, Krisztina poured water into her tanning lotion instead of oil. Ilona sprayed it all over herself—it felt a bit strange, but she didn't notice the trick. Around noon, however, she started to feel the effects, so she sprayed even more water on herself. By the end of the day, she was completely done for. Her skin looked like a boiled lobster, and she had to go to the doctor that evening. She couldn't even go to the beach for weeks, while Krisztina happily flirted with the charming guy.

However, Ilona was ready with her revenge. She found out that Bryan, the guy hitting on them, loved dogs—but only small ones. So, Ilona tricked Krisztina into believing that Bryan adored huge dogs and that the only way to impress him was with the biggest dog possible. Krisztina bought the largest Great Dane and arrived at the beach with it. But she never made it to Bryan because as soon as the dog saw other dogs, it went wild. Naturally, Krisztina didn't reach their love interest because the dog dragged her across the entire beach. She was only able to control the exhausted dog and take it home sometime around evening. Still, she avoided total disaster, and the guy called her that night to ask if she was okay.

During the call, Krisztina found out that Bryan liked fishing, but only hunted big fish. So, acting like a "good friend," she booked Ilona a tuna fishing trip. The biggest fish in the sea is no joke even for a professional angler, let alone a weak woman. Krisztina wasn't wrong. Ilona got her catch, but the tuna ripped her right out of the boat along with her chair. Ilona plowed through the sea, and it took hours to catch up with her and cut the fishing rod loose. The only reason Ilona didn't burst into tears was that her revenge was already set. She wanted to be a good friend too, so she sent Krisztina on a jet ski tour with the beloved boy. Bryan was thrilled to go on another adventure. He knew how to ride, but Krisztina was terrified behind his back.

A giant wave put an end to her fear, though. Krisztina flew off the jet ski just as you'd expect. The punchline is that they only found her hours later in the sea, completely soaked. Krisztina was furious now, but she calmed herself down. She wouldn't give up without a fight. Now she signed Ilona up for parasailing. However, Ilona had a fear of heights and couldn't stand the elevation, not even for Bryan's sake. At the highest point, she unhooked herself and also spent several hours soaking in the sea. She didn't win this battle, but the war wasn't over. She convinced Krisztina that Bryan loved cliff jumping. Ilona hit the bullseye. Krisztina would have backed out if Bryan hadn't encouraged her. With trembling legs, she did a massive back-flop into the water. She had to apply cream for two days to make the pain go away.

Krisztina was raging, but then Bryan bumped into her and asked if she wanted to go scuba diving. Krisztina declined, but knowing where the divers took people, she had a great idea. She recommended Ilona as someone who loved diving. A few hours later, Ilona was pulled out from among the sharks semi-unconscious.

The two women finally turned their backs on each other for good, but Bryan didn't disappear from their lives. He invited them banana boating, where they spent the entire time pushing each other to see who would fall into the water first. Eventually, both ended up in the sea and didn't stop arguing even there. They kept dunking each other under water until they were fished out again.

The feud between the two women was only calmed down by their family. They found out that Bryan was a fraud who was only after their money. Only then did Krisztina and Ilona's eyes open. All the suffering came rushing back, but now they knew what to do.

The two women joined forces. First, they stole the beach umbrella from above the sleeping Bryan, who naturally got burned red as a beet. He wasn't seen on the shore for two weeks. Second, when he reappeared, they placed meat on his backside while he was sleeping again. Naturally, every dog on the beach chased him until they got the meat. Third, they tricked Bryan into believing that they loved water skiing. Bryan agreed to try it, but he didn't know the women had greased the handle with oil. Naturally, at the biggest jump, Bryan couldn't hold on. His hands slipped off the handle, and he plunged headfirst into the water from the highest point.

The final blow came from Krisztina's daughter—or rather, her boyfriend, who was a professional boxer. Bryan didn't know this and tried to hit on the girl, whereupon her boyfriend showed up and punched him without a word. Bryan thus gained a black eye. Bryan finally gave up and avoided the beach from then on, allowing the two women to sunbathe in peace.

Csillagháború

 Az űrt már betelepítették, egy galaktikus birodalom ural mindent. Kikísérleteztek egy bombát, amivel az embereket el tudják pusztítani, minden bolygón. Ezzel tartják sakkban az egész univerzumot. A bomba azonban nem sikerült egészen jól, mert nem pusztította el az embereket, hanem zombikat hozott létre, ezért a birodalom katonákat küld minden bolygóra, hogy megsemmisítse a zombikat. John is egy ilyen bolygóra küldik harcolni a zombik ellen. Különféle lények különféle zombivá válnak. John folyamatos harcban van városról városra járva pusztítják a zombikat, John azonban felfigyel bizonyos jelekre. Ugyanis nemcsak a zombikat kell pusztítania, hanem más feladatokat is kap az osztagával együtt. Parancsot kap az a föld mélyének a felkutatására is, ezeket a feladatokat is el kell látnia. Egyik bevetése során különleges jeleket lát, amiket még nem tud értelmezni, de nem jelenti. Bevetései során felfigyel rá, hogy ezek a jelek máshol is megjelennek. John felfedezi, hogy értelmes élet van a bolygón. John követi a jeleket, amik mint kiderülnek koordináták, amik alapján John fel tudja venni a kapcsolatot az bolygón maradt nem zombivá vált értelmes emberiséggel. Kiderül, hogy ezek az emberek felfedezték a bomba hatásának a megszüntetését és a birodalom azért küldte Johnékat erre a helyre, hogy elpusztítsa a felfedezést, és a túlélőket, mert akkor a birodalom elbukna. John a lázadók közé áll és harcot folytat a birodalom ellen. Sikerül a harcot megnyerni és a birodalmat legyőzni. Az ellenszert az egész univerzumban elterjesztik és a birodalom elbukik.

Bobó kalandjai

Bobó a fiatal dalmata kutyalány későn kelt, hiszen városi kutyalétére nem kellett korán kelnie és a családja sem keltette fel korán reggel. Ébredés után elment a dolgára, reggelizett ivott, majd kiment bámulni a várost ahol lakott. Hamar megjött a gazdija is. Bobó megörült, hiszen így elindulhattak mindennapos szokásos körútjukra, amit Bobó annyira szeretett, hiszen így bekóborolhatta az egész várost, más kutyákkal találkozhatott, játszhatott a gazdival és más kutyákkal is. A legjobb azonban az egészben az volt, hogy a gazdijával elmehettek shoppingolni. Először is végigjárták az összes butikot, hogy Bobónak megfelelő új ruhát találjanak. Bementek az első kutyus üzletbe ahol volt mindenféle menő ruha, Bobó azt sem tudta milyen ruhát válasszon. Volt ott mindenféle színű, formájú ruha. Bobó sokáig próbálgatta a ruhákat, mire talált egy megfelelőt, nagyon kényelmes volt a számára és a formája is nagyon tetszett neki. A gazdija látta mennyire tetszik Bobónak a ruha ezért meg is vásárolta neki. Bobó gyorsan magára is öltötte a ruhát és ebben pompázva mentek tovább a gazdájával a napi körútra. Vásárolni a gazdi is vásárolt de neki több üzletbe is be kellett menni ezért Bobó sok üzletbe ment be. A gazdája is sokáig válogatott, de végül ő is talált magának való ruhákat, így hát most már nem maradt más hátra csak a játék a tengerparton. Nem tartott sokáig az út a tengerpartra, hamar oda értek. Bobó kedvenc játékával kezdtek. A gazdi egy labdát dobott el és azt kellett visszahoznia, sokáig játszották ezt a játékot, Bobó ki is fáradt. A végére még azért volt ereje egy kis kötélhúzásra, amiben természetesen ő nyert. Ezután Bobó elment játszani a többi kutyával. Volt ott egy különösen jó barátja, vele sokat futkározott fel és alá. Végül teljesen elfáradva odament a napozó gazdijához és lepihent. Legalább egy órát pihent, maikor is a gazdi úgy döntött, hogy hazamennek. Bobó boldogan követte gazdiját, szinte húzta maga után úgy mentek hazáig. Itt Bobó már teljesen kiéhezve boldogan ebédelt, majd el ment a délutáni sziesztájára. A gazdi bekapcsolta neki a televíziót is, amire Bobó hamarosan el is aludt. A délelőtti séta teljesen kifárasztotta. Későn ébredt, majd kiment a konyhába, itt már itthon volt az egész család, ő boldogan üdvözölt mindenkit a család is nagyon boldog volt. Bobó evett valamit majd még kiment futkározni az udvarra, majd este, mikor már teljesen fáradt volt, bebújt a takarója alá és lefeküdt aludni. Így teltek Bobó a városi kutyalány élete, boldog volt és nagyon szerette az életet. A még gyerek gazdájával így éltek ők boldog életet. Egy nap azonban valami megváltozott. A nagy férfi, kisgazdája apukája este nagyon ideges volt. Bobó nem értette mi történik. A kislány megpróbálta elmagyarázni neki.

- Bobó mondta neki. Apát áthelyezik egy másik helyre, de oda nem vihetünk magunkkal, de leviszünk a rokonokhoz vidékre, ott is nagyon jó helyed lesz.

Bobó nem nagyon értette, de érezte valami nem jó fog történni. Másnap reggel reggeli után nem mentek shoppingolni, hanem Bobót felrakták egy nagy autóra. Bobó vonyított, de nem tehetett semmit, szomorúan megadta magát a körülményeknek. Sokáig utaztak, míg végül a teherautó megállt. Bobót kivették a kocsiból, így Bobó először tudott szétnézni. Rémülten konstatálta, hogy a városból vidékre, egy Dél-Amerikai faluba került.

Bobó vidéken

Bobó fáradtan nyitotta ki a szemét és szomorúan konstatálta, hogy mindaz ami vele történt nem csak álom volt. A ház ahová került ugyanaz volt és az udvar sem változott. És távoli tájképként maga a dzsungel terült el. Bobó először enni akart, de ez bizony nem a városban kapott étel volt, hanem valami moslékféle ennivaló, talán a maradék. Bobó kissé émelygett. Szerencséjére azonban nem volt megkötve így nyugodtan sétálgathatott le fel a ház udvarán. Bobó nem emlékezett, hogy szétnézett volna korábban, ezért Bobó úgy döntött, hogy szétnéz az új helyen. A házhoz egy hatalmas terület is tartozott. Bobó ennek a felderítésével kezdte. Ahogy kiment a kertbe először is azt vette észre, hogy egy kis veteményes van a föld elején. Bobó nem tudta miket, de sok mindent termesztettek itt. Jó alaposan szét nézett, de nem ismert fel semmit, ezért tovább ment, kiment a kiskertből és egy nagyobb terültre jutott, ahol valami nagyobb táblában valami ismeretlen növényt termesztettek. Bobó úgy gondolta elnéz a végéig. Sokáig kellett gyalogolnia mire a végére ért, de látszott, hogy ez a fő növény, amit termesztenek. Bobó a végén épületeket vett észre, gondolta megnézi azt is. Itt azután hatalmas meglepetés érte, ugyanis az épület egy ól volt tele állattal, akik rögtön meg is szólították:

-Hát te ki vagy? Kérdezte a kakas, aki beszéd közben szaporán kapirgált.

-Hát nem tudod, mondta a kacsa, ő az új fiú aki az este érkezett.

-Honnét érkeztél? Kérdezte a szamár

-A nagy városból mondta Bobó.

Erre nagy vihogás lett a válasz.

-Na akkor jól megjárhattad, ha ide kerültél, mondta a ló.

-Miért jártam volna meg? Kérdezte Bobó.

-Majd megtudod. Mondta a ló.

-Ez bizony egész más hely, mint a nagy város. Mondta újra a ló.

Bobó émelygett, nem érezte jól magát, az állatok csak nevettek, Bobó nem tudta mi tévő legyen. Ekkor azonban belépett valaki az ólba, egy ember. Na végre gondolta Bobó, egy ember ő biztos rendes lesz, mivel Bobó eddig emberek között nőtt fel. Az ember amúgy is szimpatikusnak tűnt Bobó számára, napbarnított arca szelíd arckifejezése magához vonzotta Bobót.

-Na, végre megvagy, szólt az ember, már rég óta kereslek, én Jose vagyok te meg akkor Bobó. De bizony ha így elcsatangolsz meg foglak kötni, meg bizony. Na gyere csak, hagy nézzelek. Azzal magához ragadta Bobót. Hát elég vékonyka vagy, meg kicsi is de majd bele szoksz a munkába. Elsődleges feladatod az lesz, mint minden kutyának, hogy a házat őrizze, bizony itt nem lesz játék. Minden nap körbe járod az egész házat, megugatod és elzavarod aki nem ide tartozik, éjszaka meg a ház előtt őrködsz. Érted?

Bobó szédült, de azért bólogatott.

-Kezdheted is most már - mondta az ember.

Bobó azt hitte elájul.

-Na lódulj, mondta az ember.

Bobó nehezen de végül megmozdult. Elindult, hogy teljesítse a feladatát. Hosszú napoknak kellett eltelnie, hogy megszokja új helyét, de nagy nehezen beleszokott a feladataiba, ebben segített neki a többi kutya is, akik a faluban éltek és akikkel éjszakánként beszélgetett. Kiderült, itt már csak ilyen az élet. Minden nap a házat őrizte, amiért megkapta a maradékot.

Az átok

Így teltek Bobó mindennapjai és mint mondtam egyetlen öröme az éjszakai ugatás volt. Mindennapi dolgokról ugattak:

- Boldog élet ez, szólt az egyik kutya, megkapjuk az ételt egy kis munkáért, úgy sincs sok minden veszélyes dolog a környéken.

-De a dzsungel!- szólt a másik.

-Hát igen az veszélyes hely, de nem kell tőlük tartani. Ők nem jönnek ide, mi nem megyünk oda. Ennyire egyszerű.

Bobó végeláthatatlanul hallgatta az ilyen beszélgetéseket, de elhatározta, hogy a dzsungelbe ő sem megy.

Egy nap korán kelt, hamar el akarta intézni munkáját majd pihenni, de ahogy az állatok óljához ért nem talált ott senki sem. Nagyon csodálkozott mi lehet ez, fogalma sem volt mi történhetett az állatokkal. Ki akarta deríteni, ezért arra vállalkozott, hogy elhagyja otthonát és ott néz körbe. Először csak kis kört tett, de így sem talált senkit. Talán messzebbre csatangoltak el, gondolta magában, ezért messzebbre merészkedett. Itt sem talált senkit, ezért eldöntötte, hogy körbejárja az egész falut, itt azonban csak kutyákkal találkozott. Csak ők maradtak azt vette észre Bobó. Gondolta megszólít egyet.

-Te, szólt hozzá közvetlenül, nem tudod mi történt az állatokkal a környéken.

-Eljött az idő, válaszolta a kutya, nekünk menekülnünk kell tedd te is azt, mondta neki.

-Miért? Kérdezte Bobó.

-Ha tudni akarod, menj le a csatornába ott találod a patkányok vezérét ő el tudja mondani, ő neki nem kell félni.

Bobó nagyon furcsállotta a dolgot, de elhatározta, hogy a végére jár a dolognak. Nekiindult és hamar a csatornalejáróhoz ért. Itt minden bátorságát össze kellett szednie, de azután nagy bátran elindult. A csatorna koszos volt és büdös, Bobó émelygett, de haladt tovább. Ahogy beljebb ért fura zaj ütötte meg a fülét, később rájött, hogy ez zene. Beljebb haladva hatalmas buliba érkezett. Rettenetesen meglepődött, mindenféle vadállat bulizott ott. Hamar rátalált a patkányra is de ő mint a parti királya persze észre sem vette őt. Bobónak fel kellett hívnia magára a figyelmet. Tudok én bulizni gondolta és legjobb formáját elővéve táncba kezdett. Mind jobban belejött, annyira, hogy még a patkány is felfigyelt rá, Mint a parti vezére magához hívatta. Bobó készségesen ment is.

-Ki vagy? kérdezte a patkány.

-Bobó és azért jöttem, hogy kiderítsem hová tűntek az állatok a faluból.

-Aha a faluból jöttél és hogy hogy nem menekülsz.

-Az állatokat védelmezem és ki kell derítenem hová tűntek.

-Hát nem ismered az átkot? Kérdezte a patkány.

-Korábban nem itt laktam pirult el Bobó.

-Hát akkor elmondom, hogy legyen időd elmenekülni. Réges-régen vadállatok és növényevők békésen éltek együtt, de az egyik vadállat többet akart. Azt akarta, hogy a vadállatok uralkodjanak a növényevők felett. De jött egy kiválasztott és legyőzte őt. Ő megígérte, hogy minden ezer évben, amikor a Hold eltakarja a Napot eljön és újra a vadak fognak uralkodni. Ennek most érkezett el az ideje. Az állatokat elrabolták a faluból és Napfogyatkozáskor feláldozzák őket. Ezt ünneplik most itt a vadállatok Nektek kutyáknak, akik az állatokat védelmezték menekülniük kell. Tedd te is ezt. Bobó többet hallott, mint akart, hitte is az átkot nem is, de elhatározta, hogy el nem menekül. Bódultan indult el nem tudta merre menjen, amikor is egy fekete párduc akadt az útjába

- Gyere velem, majd és segítek neked megtalálni az utat, mondta.

- Bobó bódultan követte.

Bobó és a dzsungel

Miután kijutottak a szórakozóhelyről beszédbe elegyedtek.

-Miért segítesz nekem? Kérdezte Bobó, hiszen te is vadállat vagy.

-Én magányos farkas vagyok, nem tartozom senkihez sem, mondta a párduc. Egyedül élek és igazság szerint megkedveltelek.

-Nem is ismersz, mondta Bobó.

-De láttalak táncolni, mondta a párduc, és nagyot nevetett. Segítek neked. Tudok egy biztonságos utat, már biztos üldöznek téged. Gyere siess.

Bobóék gyorsan haladva elhagyták a csatornát és a fekete párduc elvezette Bobót a biztonságos rejtekhelyére. Itt Bobó hamar mély álomba szenderült, míg a párduc őrködött álma felett.

Bobó bódultan ébredt riadtan nézett körül. Egyáltalán nem a megszokott közeget látta. A dzsungelben volt. Kiment a párduchoz.

-Hogy kerültem ide kérdezte? És mit keresek itt?

-Utánam jöttél, mondta a párduc. És biztonságba helyeztelek. Most pedig készülődj, indulnunk kell.

-Én a dzsungelbe, mondta Bobó, soha.

-Akkor hogy akarod legyőzni az átokhozót.

-Nincs valami más lehetőség, kérdezte riadtan Bobó?

-Nincs. Én elvezetlek az átokhozóhoz, te pedig megmentheted a barátaidat, ha legyőzöd őt, de csak a dzsungelen keresztül mehetünk.

-Hát jól van induljunk, mondta Bobó.

-Rendben mondta a párduc. Csak még előtte reggelizünk és ételt tett Bobó elé.

-Ez is a dzsungelből van, kérdezte Bobó?

-Onnan.

Bobó elég finnyásan, de megette. Igazság szerint még ízlett is neki. Miután megreggeliztek útnak indultak. Először egy mocsáron kellett keresztül kelniük, liánokon lóbázva haladtak volna a mocsár felett, ha Bobó nem ment volna neki minden fának, ami csak az útjába akadt. Ezután a bozótos következett, ami tüske volt, mind megszúrta Bobót. Ami inda nőtt a dzsungelben abba mind beleakadt, végül a folyón való átkelés a folyóban való kikötést jelentette. Nagy nehezen azonban megérkeztek arra a helyre, ahová a párduc el akarta vinni. Itt azonban nem volt semmi és a párducnak is nyoma veszett.

-Hiába keresed, hallatszott egy hang Bobó háta mögül. Elment, csak te maradtál és én.

-Bobó riadtan nézett hátra. Egy hatalmas óriáskígyót látott.

-Mit akarsz tőlem, kérdezte Bobó?

-Vajon mit természetesen megölni. A párduc nem mondta, hogy a dzsungel veszélyes hely és én vagyok benne a legveszélyesebb, mondta a kígyó és azzal rávetette magát Bobóra.

Bobó teljesen ledöbbent, de még sikerült kitérnie a kígyó támadása elől. Hatalmas harc alakult ki közöttük. A kígyó erősebbnek bizonyult már majdnem legyőzte Bobót, amikor váratlanul előugrott a párduc és egy karmolással elűzte a kígyót.

-Várj csak mondta neki a kígyó, tudod ennek még lesz következménye.

A párduc rámordult:

-Eredj innen, mondta. Ne lássalak többet.

A kígyó ezzel el is kúszott.

-Mi volt ez, kérdezte Bobó. Először egy kígyó karmaiba hozol, elárultál, azután megmentesz.

-Ne haragudj, de ezt nem értheted.

-Próbáld meg elmagyarázni, talán mégis megértem.

-Ezzel bíztak meg, hogy hozzalak el a kígyóhoz.

-Áruló, mondta Bobó.

-De zsaroltak, a kicsinyeimet elrabolták és fogva tartják.

-Akkor szabadítsuk ki őket, mondta Bobó, te is segítettél, én is segítek. Együtt sikerülni fog.

-Rendben együtt sikerülni fog.

-Kik tartják fogva a kicsinyeid?

-A krokodilok.

-Akkor hát irány a krokodilok, mondta bátran Bobó.

Így hát útnak indultak a krokodilok felé, hogy kiszabadítsák a párduc kicsinyeit.

A mentőakció

-Merre induljunk kérdezte Bobó?

-Csak kövess, van egy titkos alagútrendszer, amit csak a párducok ismernek, így tudnak észrevétlenül lopakodni. Ez az alagút elvezet a krokodilokhoz is.

-Rendben, mondta Bobó induljunk.

A titkos alagútrendszer valóban ott volt, ahol a párduc mondta és szerteágazóan vezetett minden irányba. A párduc azonban tudta az utat, biztos manccsal vezette Bobót. Hama meg is pillantották a folyót.

-Ott élnek a krokodilok, ott tartják fogva a kicsinyeimet, mondta a párduc.

-Jól van mondta Bobó. Elterelő akció kell. Én besétálok közéjük azzal, hogy azonnal adják vissza a kicsinyeket, mire rám támadnak én elfutok, te addig elmész a picikért.

-Jól van mondta a párduc.

Így is történt. Bobó bátran besétált a krokodilok közé, akik üldözni is kezdték, Bobó azonban már képzett dzsungelharcos pillanatok alatt elinalt előlük, így mire a krokodilok visszatértek a folyóhoz a párduc már el is vitte a kicsinyeit az alagútba. Később Bobó is megérkezett és boldogan üdvözölte a kicsiket. A párduc is nagyon boldog volt, sőt ráadásul még hozott is valamit.

-Képzeld, mondta Bobónak, találtam egy ládát, amiben kincset sejtettem, azt is találtam és átadott Bobónak egy baseball sapkát, így már akár otthon is érezheted magad.

-Köszönöm, mondta Bobó, aki rögtön fel is próbálta a sapkát, ami nagyon jól állt neki.

-Most hogyan tovább, kérdezte a párducot Bobó.

-Most elmegyünk valahova, akik segíthetnek nekünk.

-Rendben mondta Bobó.

Befejezés

Az alagútrendszeren keresztül a párduc hamar elvezette Bobót egy különleges helyre. Itt élt ugyanis a kutyák ősi törzse. Bobó nem akarta elhinni a párducnak, hogy találkozhat az őseivel akik még mindig a régi szokások szerint éltek. Nagy örömmel fogadták Bobót és a párducot is.

-Örülünk hogy megjöttél kiválasztott, már rég várunk rád.

Bobó is illendően köszöntötte őseit. Nagy ünnepséget rendeztek Bobó tiszteletére. Itt Bobó nem nagyon értette miért, de a törzs varázslója elmagyarázta neki.

-Az átok, mondta újra elérkezett és van egy kiválasztott, aki mindig a mi törzsünkből érkezik. Ez a kiválasztott te vagy. Neked kell az átokhozót elpusztítani.

Bobó nem hitte ezt el. Nem igazándiból az egészben. Az átokban, a dzsungelben, a mágiában. Ő városi kutya volt, nem hitt az ilyenekben. Az meg hogy pont ő lenne a kiválasztott na az aztán teljesen kizárt. Biztosan van valamilyen racionális ok gondolta.

-Idővel megváltozik a véleményed, mondta a törzs varázslója.

Az ünnepség sokáig eltartott, Bobót végül elnyomta az álom. Furcsa álmot látott. Látta magát kint a csillagok között, itt elé járultak a dzsungel szellemei, a növényevő állatok ősei a Föld a Nap szellemei, mind illően köszöntötték, utána ősi kutyákat látott, akik mind a régi kiválasztottak voltak akik szembe szálltak az átokkal, aztán egy fegyvert látott amit nem tudott pontosan kivenni, majd minden a homályba burkolózott. Bobó végül korán kelt mert indulni akart. A törzs varázslója útba igazította őket. Egy ősi templomot kellett megtalálniuk, ahol az átokhozó a rítust akarja elvégezni. Bobóéknak itt csapdákon kellett keresztülhaladniuk, rejtvényeket kellett megoldaniuk, de végül eljutottak a fő terembe. Bobó itt szemben találta magát ellenségével, nagy változáson ment keresztül. Kezdett hinni az átokban a dzsungelből kiáradó energiákban a varázslatban. Most már tisztán látott mindent. Az álom újra kitisztult előtte, tisztán látta az ősi fegyvert, amit aztán meg is tudott idézni maga előtt. Lesújtott a fegyverrel az átokhozóra, aki a fegyver ereje alatt összeomlott és elpusztult. Bobó a kiválasztott legyőzte az átokhozót és megmentette az állatokat. A Nap újra felkelt és visszatért a régi rend.

Bobó már nem volt városi kutya többé. Visszatérve idővel minden visszatért a régi kerékvágásba. Bobó kölyköket szült, akiket már kiengedett a dzsungelbe játszani.

Előhalottak

John egy afféle spiritiszta volt foglalkozása elég érdekes volt, élőhalottakra vadászott. Az élőhalottak ugyanis sem élők sem holtak nem voltak. Azok a lények voltak, akik élni már nem éltek, de a túlvilágra sem tudtak elköltözni a szellemvilágban rekedtek. Johnnak az volt a feladata, hogy felkutassa őket és visszaküldje őket a túlvilágra. Elég nehéz munka volt, de John szerette. Éjszaka dolgozott, mivel az élőhalottak ilyenkor voltak aktívak. Általában nem volt nehéz felfedezni őket az életükben lakott helyükre tértek vissza. Itt általában furcsaságok voltak fellelhetőek, mint például éjszakai sikolyok, hangok, elmenő áram. Ilyenkor az élőhalottak bolyongtak itt. John figyelte a temetéseket és az elhunytak élőhelyeit, ha furcsaságot érzett azonnal lépett. Megvoltak a jólbevált módszerek. Szentelt víz, kereszt, ezüst lőszer és több egyéb. John ugyanis látta őket és végezni is tudott velük. Most is egy ilyen helyre tartott. Felfigyelt a jelekre egy háznál és elindult vadászni. Nem is csalódott egy élőhalottra bukkant. Nem volt nehéz elintéznie a szentelt víz hatásos volt, de az élőhalott utolsó szavai visszacsengtek a fülében, még csak most kezdődik. John nem értette de rossz érzései támadtak miatta. De John tovább folytatta a munkáját. Egy nap azonban valami olyanra bukkant, amire nem számított, ilyet még nem látott. Az élőhalottak egy csoportjára és annak a főnökére, ilyen még nem történt, eddig csak egyedül jártak. Most csapatostul támadtak. John alig bírt velük, de nagy harc árán legyőzte őket, a főnök azonban elmenekült. John a következő napokban vadászott rá. Végül egy templomban lelte meg, itt keresett valamit, amit a markában tartott. Elmenekülni csak úgy tudott, hogy a papírost hátra hagyta. John megszerezte. Otthonában jó alaposan megvizsgálta, kiderült a papír még a Biblia előtti időkből maradt. Félelmetes volt, ami rá volt írva, arról szólt, hogy az élőhalottak visszatérnek a földre a Sátán akaratából. Ezt úgy akarták megtenni, hogy megszerzik a menyországba vezető út kulcsát, megszerzik a tudását és a Földön az összes halottat felélesztik és elfoglalják a Földet. Ennek a módja volt leírva rá. Valószínű az élőhalott is olvasta és így megszerezte a tudást. John visszament a templomba hátha talál valamit. Itt azonban szerzetesekre bukkant, akik eddig nem voltak itt. Kiderült ők őrizték itt a pergament. Angyaloknak hívták magukat és egy a kerúbok által őrzött földről jöttek. Ők őrzik az élők és halottak titkát. Az élőhalottak ezt a helyet akarták megtámadni. Már kevés idejük maradt felkészülni. Johnnak mindenképpen meg kellett akadályoznia. A kulcs azonban jól el volt rejtve, csak a papíroson volt rajta a megtalálásának a helye. John tudta az élőhalottak hol fognak támadni. John felkészült a támadásra. Az élőhalottak egy csoportja el is jött a kulcsért a visszatérő főnökkel együtt. John hatalmas harcot folytatott, de végül ő szerezte meg a kulcsot és elmenekült vele. Az élőhalottakat pedig a főnökükkel együtt visszaküldte a pokolba. A kulcsot magánál tartotta és nem adta ki senkinek.

Piszkos játékok

Smith órája korán csörgött, munkába kellett menni. Sietnie kellett, mert késében volt. Utazás közben az éjszakai álmán gondolkodott. Fekete ruhás alakokkal álmodott, akik őt követték. Nem tudta megfejteni kik lehettek azok. Munkájába érve azonnal munkájához látott. Meglepetten vette észre, hogy a munkahelyét ugyanazok a fekete ruhás alakok lepik el, akikkel álmodott. Főnöke pedig rá mutogatott, mire az összes fekete ruhás felé indult. Smith érezte menekülnie kell, előnye volt, jobban ismerte a munkahelyét mint az ellenfelei, így meg tudott lépni. Haza nem mehetett, mert gondolta figyelik. Régi otthonába ment így, ahol felnőtt. Meglepődött. A lakásban nem talált semmit, kipucolták. A falnak dőlve azonban felfigyelt valamire. Egy kép elmozdult. Jobban megnézte és egy titkos szobára bukkant. Az is ki volt pucolva, de az ott lévő asztal háta mögött egy képet talált, ami egy hegyet ábrázolt. Álmában már látta ezt a hegyet is, amit furcsának talált, hogy álmában egy barlangot is látott és az odavezető utat is látta. Hamar repülőre szállt és egyenesen Dél-Amerika felé vette az útját. Ott vezetőt bérelt és elindult Az Andok felé. Hosszú viszontagságos út során meglelte a barlangot és bement. Ott is fekete ruhás alakokat talált, de még valami mást is keltető gépekben kisbabákat és ijedten vette észre, hogy idegen, földönkívüli lényeket is. Nem tudta mit tegyen, de tudta menekülnie kell. Lassan kikúszott a barlangból és visszaindult Angliába. Itt nem kerülhette el, hogy felkeresse lakását. Lassan, bujkálva közelítette meg lakását, majd miután mindent biztonságosnak talált, bement a lakásába. Ezt is üresen találta, de volt ott egy levél az asztalon. A nevelőszüleitől kapta. Ők kérik ne haragudjon, nagyon sajnálják, ami történt. De tudnak segíteni, megadtak egy címet, amit kérték keressen fel, ott válaszokra lel. Smith fel is kereste a címet, ahol egy idős nő nyitott ajtót. Rögtön tudta miről van szó. Leültette Smitht. Válaszokat adott. Elmondta, hogy ő ápolónő volt ott, ahol Smith a barlangot találta. A kormány kísérletezett ott. Az embriók génjeibe földönkívüli géneket ültettek. Smith volt az első genetikai alany. Nevelőszülőkhöz adták és folyamatosan figyelték. Mikor kiderült, hogy jövőbe látó képessége van, ez magyarázza az álmait, el akarták fogni, de hála Istennek nem sikerült. Smithnek tovább kell menekülnie. Meg kell találnia a program vezetőjét. Így elfogatja magát. Itt találkozik a vezetővel, akivel beszél. Ő azután egy magányosan hagyott kastélyba zárja. Smith nem tud elmenekülni, de ekkor az idegen lényekkel álmodik, nem tudta kik azok, de ismét egy helyet látott. Smith nehezen megszökik. Megkeresi e helyet, ahol az idegen lényeket találja. Felébreszti őket hibernációjukból és mindent elmond. Az idegenek a barlangba akarnak menni elpusztítani azt. Smith oda vezeti őket, ahol nagy csata veszi kezdetét, de végül az idegen lények elpusztítják a barlangot és mindent, ami benne van. Smith megmenekül és visszatérhet korábbi életébe.

 Feltámasztás

Egy kisvárosban sorozatos gyilkosságok történnek, de az a furcsa, hogy mindig másvalaki követi el a gyilkosságot és miután megtörténik az illető nem emlékszik rá, hogy mi történt, ezért a rendőrség egy misztikus ügyek után nyomozó rendőrségi munkatárs segítségét kéri. Az illetőt Johnnak hívják, aki el is vállalja az ügyet. El megy a kisvárosba és ott kibérel egy lakást és rögtön megkezdi a nyomozást. Eljön az éjszaka és John nem tud rendesen aludni, ezért úgy dönt, hogy kimegy a friss levegőre. A közelben egy erdő van, John úgy gondolja megnézi. Az erdőben bolyongva egy kis, üres házat talál meg, úgy gondolja, hogy itt megpihen, de miután elaludna zajokat hall és erős hangokat, nagyon megijed, menekülőre fogja a dolgot, de nem tudja merre meneküljön, ekkor azonban beleesik egy gödörbe. Kiderül, hogy egy alagúthálózatba pottyant, itt nem tudja merre menjen, de elindul az egyiken. Itt is hallja a hangokat így sietősre fogja a dolgot, a végén szinte szaladva menekül. Meglepetésére az alagút végén egy feljáró van, ami a helyi templomba vezet. John itt érkezik ki. John itt szürke csuhás szerzeteseket talál, akik egyben a helyi kolostor lakói is, de nem szólnak Johnhoz, hanem kitessékelik a templomból és John haza tud bolyongani az éjszakai rohanás után.

Másnap a nyomozást a helyi könyvtárban folytatja. Itt kikérdezi e könyvtárost, első sorban a kis kunyhó és a labirintus érdekli. A könyvtáros elmondja, hogy a viskóban egy gyilkos lakott, aki a kisvárosban gyilkolt, de nem tudják, hogy és soha nem sikerült rábizonyítaniuk a gyilkosságokat. A labirintusról semmit sem tud. Johnnak ez az információ elég is.

Ezután úgy gondolja érdemes elmenni a kolostorba is és kikérdezni a papokat tudnak e valamit. A kolostorban megengedik, hogy szétnézzen, de feltűnően elutasítóak Johnnal. John végül nem talál semmit és elhagyja a kolostort, de úgy gondolja érdemes megfigyelni a papokat, mert feltűnően gyanúsan viselkedtek. John nem is téved. Éjszaka a papok elhagyják a kolostort. John követi őket. A papok egy helyi házba mennek. Itt valamiféle rituálét csinálnak, de John megzavarja őket. A házban egy félig eszméletlen embert talál. Hívja a mentőket, akik megmentik az ember életét.

Másnap megvárja, amíg a papok elmennek és beoson a kolostorba. Felül nem talál semmit, de az alagsorban a falakon mindenféle gyilkos írásokat, bosszúról szóló feliratokat és átkokat talál. Bent egy szobában egy írást talál, ami a papoknak szól. Ez a papok valódi létének okát fedi fel. Kiderül, hogy a papok nem is igazi papok, a szerzetesrendet azért hozták létre, hogy bosszút álljanak egy régi ügyön. John egy névsort is talál, már egy új papíron. A névsorban már csak egy név van. Egy nő neve, aki a kisvárosban él. John azonban mást is talál a kolostorban. Egy ősi rituálé szövegét, amivel halottakat lehet feltámasztani, akik aztán más bőrébe is képesek belebújni. Johnnak össze áll a kép. A szerzetesek a gyilkost támasztották fel és mindig más bőrébe bújva követte el a gyilkosságokat a felsorolásban szereplő nevek ellen és már csak egy van hátra, az utolsónak olvasott nő neve.

Felkeresi a nőt másnap és elmond neki mindent. A nő nagyon megijed és kéri John segítsen neki. John számonkéri először a nőt vajon miért akarják megölni. A nő elmondja, hogy ez egy régi história. Évszázadokkal ezelőtt egy hajóval érkeztek volna az új városba, amin egy dúsgazdag család is utazott. A hajó többi lakója azonban megirigyelte a vagyonát és megölte őt, majd a hajót elsüllyesztve balesetnek álcázta a gyilkosságot, majd egymás között elosztották a vagyont, most ezeknek az utódai a vagyonból még itt élnek a városban, őket ölték meg. John úgy dönt segít a nőnek. Nem kell sokat várni éjszaka el is jön a gyilkos. John mivel misztikus ügyekkel foglalkozik ért a kísértetűzéshez is és felkészül arra, hogy elűzze a gyilkost. Mindenféle rúnát és jeleket rajzol, majd csapdába ejti a gyilkost, aki megint egy más személy alakját öltötte fel. A csapdába esett gyilkos menekülne, de Johnnak végül sikerül kiűznie a testből egy elpusztítja a kísértetet.

Az éjszaka véget ér és John végül beszámol a rendőrségnek a nyomozása eredményéről, akik le is tartóztatják a szerzeteseket.

De ja vue

    John teljesen átlagos ember volt, egy gyárban dolgozott mérnökként és élvezte az egyedülállók békés életét. Családja nem volt még, bár vágyott rá. Egy nap azonban otthon olvasás közben egy furcsa képet látott maga előtt, de ja vueja volt és furcsán érezte magát, egy nyári pecázást látott maga előtt és azt hitte ez vele történt meg, vagy fog, nem tudta mi az a de ja vue. Először nem foglakozott vele, de később nagyon sokszor újra de ja vueja volt és furcsa képeket látott. Ennek utána nézett, bár nem sok mindent talált erről a témáról, de egy valamitől nagyon megijedt. Azt találta, hogy a de ja vue nem más, mint az, amikor az ember halála előtt lepereg az élete. John ettől nagyon megijedt, úgy gondolta, hogy vele is ez történik. Elkezdett figyelni a képekre, amik egyre furcsábbak lettek. Helyeket látott, ahol nem is járt, embereket látott, akiket nem is ismert. Olyan eseményeket, amik nem is vele történtek meg. John nehezen de rájött, hogy nagyon furcsán, de egy másik ember élete pörög le a szeme előtt. John nem értette, de ha hisz annak ,amit olvasott, ez az ember meg fog halni. Még nem tudta, hogy hogy és mikor, de John tudta meg kell találnia ezt az embert. Mivel ő maga nem járt ezeken a helyeken és nem is ismerte ezeket az embereket, de azért a helyeket felismerte. El is ment ezekre a helyekre és jó alaposan körbe nézett. Először az első de ja vue helyre ment el a tengerpartra és itt nézett körbe, sok mindent nem talált, de mivel egy házat is látott, úgy gondolta valaki tud neki segíteni. Az utcán megszólított egy embert és a házról érdeklődött. Furcsa mód az ember tudott benne segíteni. A ház egy nyaraló volt, ahová John el is ment. Itt nem volt senki így John belépett az ajtón. A falakon képeket látott, akiket már látott a de ja vueiban. John tudta jó helyen jár és talált egy embert, akit még nem látott. John nem volt biztos benne, de érezte megtalálta a férfit. Elment a helyi önkormányzatra és a lakás tulaja után érdeklődött. Itt megadták neki a címet és a tulaj nevét. A személy egy tanár volt, aki egy közeli falu iskolájában tanított. John hamar útnak indult, hogy felkeresse az iskolát. Itt megadták neki a pontos címet és John már ment is felkeresni a férfit. Az ajtót a képen látott férfi nyitotta ki és John elmondott neki mindent. A férfi nem hitte, de arról kérdezte vajon azt is látta, hogy hogyan hal meg. John válasza az volt, hogy nem. A férfi ezért elküldte, de John nem tágított, hanem a faluban maradt és várt. Nem is kellett sokáig, újra de ja vuet látott és látta, hogy a férfi egy utcai balesetben fog elhunyni. Elütik az utcán, biciklizés közben. John szaladt a férfihoz, de nem találta otthon. A szomszédok mondták, hogy biciklivel ment el a közeli boltba vásárolni. John rohant, ahogy csak bírt és egy közeli kereszteződésben meg is látta a bicikliző férfit, aki a piros ellenére figyelmetlenül akart átmenni az utcán. John kiszaladt az utcára és megállította a forgalmat, akik meg is álltak és a férfi biztonságosan átjutott a kereszteződésen. Mire átért látta, hogy piroson ment át, majd meglátta a megálló forgalmat és Johnt is. Megállt a kereszteződés végén és bevárta John, megköszönte neki a segítséget és elváltak. John most már nyugodtan tért haza és a de ja vuejai is megszűntek.

Északi sztori

Bobo ismét élvezte megérdemelt nyugalmát, de nem sokáig, mert a kutyatörzs varázslója ismét megkereste. Elmondta egy álmot látott, amiben egy másik kutyatörzs varázslója segítségét kéri. Bobonak északra kell utaznia és segítenie. Egy újabb átok gondolta Bobo, nincs nyugodalma ezektől a kutyának. De Bobo szedelőzködött és nyomban útnak is indult északnak. Hosszú út volt, de amikor megérkezett már várták. Bobonak furcsa volt, de a rá váró kutya elmondta, hogy a varázslójuk küldte, ő mindent tud. Bobo így megnyugodott és követte a rá váró kutyát. Hosszú volt az út, de megérkeztek az ott élő kutyatörzshöz és Bobo azonnal a varázslóhoz ment. A varázsló alaposan elmondott neki mindent. Elmondta, hogy réges-régen itt hatalmas aranyat találtak, de mivel ez veszélyeztette a kutyák nyugodt életét, ők ellopták a kincset és elzavarták az aranyat megtaláló embereket, akik megátkozták őket ezért, hogy egy nap beteljesedik az átok és a kutyatörzs elpusztul. A varázsló látta az északi fényt, ami vörössé változott és szellemek is elhagyták őket, ebből gondolja, hogy az átok most fog beteljesedni. És még egy probléma is van a közelben élő farkasok tudomást szereztek az aranyról és ellopták a törzs totemállatát, hogy ezzel zsarolják ki a kincs hollétét a kutyáktól. Bobonak mindjárt több problémával kellett szembe néznie, de úgy gondolta először a totemállatot szerzi vissza. Úgy gondolta, hogy mivel ő nem a törzs tagja, a farkasok nem számítanak rá. Így is történt Bobo nyugodtan besétált a farkasok közé és mivel azok nem tudták kicsoda nem bántották, de nem akarták engedni neki, hogy maradjon. Bobo megnyugtatta őket, hogy nem marad csak éjszakára, aztán továbbá áll. Éjszaka azonban Bobo kiosont és megkereste a totemállatot. Mivel az azt őrző farkasok nem láttak benne veszélyt megengedték, hogy megnézze. Bobo azonban elcsente a totemállatot és visszament a helyére. Másnap mikor a farkasok rájöttek a turpisságra Bobo már nem volt sehol, hanem visszavitte a totemet a törzshöz. Ezután az átok nyomába eredt, úgy gondolta, ha megtalálja a kincset, akkor az átok is megszűnhet. Úgy gondolta, hogy először ott néz körül, ahol az aranyat találó emberek laktak. El is vezették erre a helyre és Bobo körülszimatolt. Kutatása eredményre vezetett, mert elrejtve a padlózat alá egy térképet talált. A térkép azonban ketté volt tépve, és csak annyi volt rajta, hogy a közeli folyón fölfelé kell keresni az aranyat. Bobo el is indult fölfelé a folyón, de az veszélyes volt, minduntalan be akart szakadni Bobo alatt. Bobo jobbnak látta kimenni a partra, de ekkor meg a folyó tűnt el állandóan a szeme elől. Bobo riadtan vette észre, hogy eltévedt, már a térkép sem segített. Bobo rettenetesen fázott, majd el is ájult. Eszméletéhez egy barlangban tért, ahol medvéket látott maga körül. Elmondták nem kell félnie, nem bántják, ők segítenek neki. Elmondták, hogy tudják miért jött és tudnak segíteni. Náluk van a térkép hiányzó darabja, ők tépték ketté, hogy senki se találhassa meg. Ezt oda adták Bobonak,aki így már tudta, hol van a kincs. A térkép egy barlangba vezetett, ahová Bobo meg is érkezett. Itt azonban hirtelen mély álom borult rá és álmában szellemek látogatták meg. Elmondták ők őrzik a kincset és csak azt engedik a közelébe, aki érdemes rá. Bobnak ki kellett állnia a próbát, magával a halállal nézett szembe az kísértette meg. Bobo úgy döntött inkább meghal,de a kincset nem árulja el. Ekkor felébredt és a barlangban folytathatta útját, ahol meg is találta az aranyat. Tömérdek mennyiségű kincs volt ott, de Bobo jobbnak látta mindet eltüntetni. Hangos ugatásával, ami élesen visszhangzott a barlangban az beomlott és vele a kincs is oda veszett. Bobo boldogan tért vissza a törzshöz. Itt azonban újabb meglepetés fogadta. A farkasok ugyanis elfogták a törzset és a kincs lelőhelyét akarták megtudni. Bobo elmondta, hogy ő már megsemmisítette, senkié sem lehet. A farkasok erre bedühödtek és el akarták pusztítani a törzset. Ekkor azonban a szellemek visszatértek, medvék, rókák, szarvasok, madarak támadtak a farkasokra és elzavarták azokat. A törzs vezetője megköszönte Bobonak a segítséget és Bobo nyugodtan térhetett haza.

Szafari

Bobo élvezte legújabb életét a dzsungelben, de egy éjszaka álmot lát egy másik helyről, elmegy hát a kutyatörzs varázslójához és az álmáról kérdezi, aki megmagyarázza neki, hogy az álma egy másik kalandról szól, ami nagyon veszélyes számára, de muszáj elutazni egy másik országba, ahol nagy veszélyek várnak rá. Bobo így hát készülődik, hogy újabb kaland várjon rá. Gyorsan pakol és elindul egy újabb helyre. Hosszú utazás után megérkezik a szavannára. Nem tudja mit tegyen, de úgy gondolja érdemes előbb szétnézni, így befizet egy szafarira, hogy szétnézzen, de sajnos a szafari nem úgy sikerül, ahogy gondolja, bobo figyelmetlen és elszakad a csoporttól. Egyedül marad és nem tudja merre menjen, de hamar heves vihar támad és Bobo egy barlangban talál menedéket. Itt furcsa rajzokat vesz észre a falon. Bobo csodálkozva veszi észre, hogy egy kutyatörzset ábrázol a kép és középen egy írás, amit Bobo meg is jegyez. A vihar elvonultával Bobo kimerészkedik a barlangból, de kint furcsa mód oroszlánok fogadják és nem jó kedvvel. Bobot megijesztik elmondva azt, hogy itt a cicusok kergetik a kutyákat, szóval jobb ha fogja magát, összepakol és hazamegy. Bobo végül megszabadul és elindul hazafelé. Útközben azonban hiénakutyák támadnak rá és Bobot csak Szuffa a gepárd tudja megmenteni. Bobo megköszöni neki, de nem tudja, hogy miért mentette meg. Szuffa elmondta azért, mert látta, hogy az oroszlánok megfélemlítették és már elege van az oroszlánok uralkodásából. Útközben elmondja, hogy furcsa dolgok történnek a szavannán. Bobo érdeklődik utána mi az. Szuffa elmondja, hogy a közeli ásatáson furcsa dolgok kerültek elő, amire az oroszlánok rátették a kezüket és egy haláleset is történt egy ártatlan állatot öltek meg és senki nem érti miért. Bobo úgy dönt nyomozásba kezd. Szuffát megkéri vigye el az ásatáshoz, mert ott akarja kezdeni a nyomozást. Szuffa el is viszi. Bobo legjobb érzékszervével kezd nyomozni az orrával. Ki is szagol valamit. Ásásba kezd és talál is egy könyvet. Szuffa segít neki elolvasni, mert azt az ő nyelvükön írták. A könyv csupa fekete mágiával volt tele és arról szólt, hogy réges-régen élt itt egy nagy hatalmú úr, aki zsarnokoskodott az állatok felett, de végül az állatok elzavarták, de a nagy hatalmú úr megátkozta a világot, hogy elpusztítja azt egyszer. Bobo rájött, hogy mindaz ami történt az átok megvalósulását jósolja előre. Bobo azonban arra is rájön, hogy a könyv egy titkot is tartalmaz a sorok mögött. Rájön a barlangban olvasott szöveget a könyvre olvasva a könyv felfedi titkát. Ebből kiderül, hogy van egy kulcs, amivel egy titkos barlangot kinyitva az ott található fekete mágiát elpusztítva megszabadulhatnak az átoktól. Bobo tudja meg kell lelni a kulcsot. Eközben azonban más is történik. Valakik elzárták a folyót, ami miatt az állatok nem jutnak ivóvízhez. Bobo kideríti, hogy a krokodilok voltak, akik védik is a gátat. Bobo elindul, hogy segítsen, útközben azonban rájön a folyó elzárásának titkára, mivel a folyó medrében van a kulcs elrejtve és a krokodilok is keresik. Bobo azonban Szuffával együtt és a könyv segítségével hamarabb találja meg a kulcsot és amíg a krokodilok keresték a folyó gátját is sikerül kinyitni így újra van vizük az állatoknak. Bobo a kulcsal újra az ásatáshoz megy és meg is találja a titkos alagutat, aminek a végén kinyitva azt, már az átok beteljesülésének végét látja. Olyan élőhalottakat feltámasztását látja, akik el tudják pusztítani a szavannát. Bobo újra a könyv valódi titkához fordul, azt felfedve rájön, hogy az ásatásról ellopott tárgyakat kell elpusztítani. Bobo nagy harc árán Szaffával meg is tudja ezt tenni és legyőzve a szertartást végző oroszlánokat elpusztítja az élőhalottakat így megmentve a szavannát és minden állatát. Bobo nyugodt szívvel távozik és tér haza. Élvezve, hogy újra egy nagy kaland végére ért.

Vámpírok városa

Lili egyedül érkezett egy álmos kisvárosba tanítónőnek. Sokáig jól érezte magát a városban és a munka is jól ment egy idő után azonban azt érezte mintha fig yelnék minden lépését, nem értette hogy lehet és miért, de elkezdett félni. Nagyon odafigyelt minden lépésére, ügyelt senki ne vegyen észre rajta semmit. Közben megismerkedett egy férfival Smithel, akivel jó kapcsolata lett, csak vele merte megosztani a félelmét. Smith sokáig hallgatott, majd elment. Lili nem tudta mi tévő legyen, de már annyira félt, hogy el akarta hagyni a várost, ekkor azonban váratlanul beállított Smith, aki kérdőre vonta mit csinál. Lili nem értette honnan tudja, hogy el akarja hagyni a várost, úgy érezte Smith olvas a gondolataiban. Lili menekülőre fogta Smith utána ment de Lilinek sikerült elszöknie. Egy elhagyatott házban talált menedéket. Itt azonban éjszaka furcsa hangokat hallott, mintha nem lenne egyedül, hirtelen úgy érezte megszállják a lakást, vámpírok törtek rá. Az egyikük Smith volt, aki kérdőre vonta megint mit csinál. Elmondta, hogy ők vámpírok és emberi alakjukban tudnak a gondolatokban olvasni és kezdettől figyelték Lilit. Éjszaka változnak át és emberekre vadásznak. Ez mindent megmagyarázott. Lili nagyon félt, de volt ereje elmenekülni. Ki az erdőbe. A vámpírok azonban ráeresztették a vérfarkasokat kint az erdőben. Lili őrülten rohant előlük, mire egy folyóba esett. Átúszva a másik partra nem tudta mi tévő legyen. Hajnalodott így Lili megúszta a vámpírok támadását. Az erdőn túl azonban a városi embereket látta, akik az egész környéket lezárták, nem akarták elengedni Lilit, nehogy kiderüljön a város titka. Lili visszafordult a városba. Először a templomba ment ott, de ott csak halottak kísérteteit találta, rémülten menekült ki. Innen a temetőbe jutott, ahol élőhalottak támadtak rá, Lilinek nem volt választása, mindenáron menekülnie kellett. A várost teljesen lezárták. Lili csak a levegőben tudott elmenekülni. Egy karót készített és szenteltvizet vett magához ezzel próbált eljutni a repülőtérre. Hatalmas harc árán el is jutott a reptérre itt segítséget kért, egy repülőt, ami elviszi innen. Éjjel azonban nem volt járat, túl kellett élnie az éjszakát. Egész este küzdött a vámpírok ellen, mire hajnalban megérkezett a gép. Lili kirohant a csarnokból, ahová a vámpírok már nem tudták követni. Felszállt a gépre és teljesen kimerülten elhagyta a várost.

Űrlények támadása:

John egy egészen átlagos magánnyomozó volt, de állandó kínzó álmok gyötörték, nem tudta miért. Egy nap azonban minden megváltozott. A föld sorsa volt a tét és neki kellett megmenteni. Az űrlények minit kiderült belülről támadtak. Már régen köztünk éltek és most mindent titkukra fény derült. Megtámadták a földet. Gondolatokkal kommunikáltak és gondolatokkal irányították az embereket zombikká téve őket. Csak Johnra nem hatottak. Nem tudta miért. Egy nap azonban, miközben a házában bujkált egy titkos ajtót fedezett fel, ahol az édesanyja leveleit találta meg, ebből kiderül, hogy édesanyja egy űrlényhez ment feleségül, akivel nagyon szerették egymást. Kiderült, hogy John félig űrlény ezért nem tudnak hatni rá az űrlények a gondolataikkal, ezért üldözték. Az anyja levelei között talál olyat is, amik nyomra vezethetik Johnt. Johnnak követnie kell az anyja által hagyott nyomokat. Miközben a zombi emberek támadása közepette kell keresni a nyomokat, az anyja az apja sírjához vezeti őt, ahol John megtalálja az apja segítségét. Ő űrlény volt, de megszerette az embereket és segíteni próbált nekik. Leírta, hogy éjszaka, amikor feljön a hold sebezhetőek a gondolatok által. Leírta azt is hol található a főhadiszállásuk. John fel is kereste a helyet és éjszaka, amikor a Hold fent volt harcba szállt a vezetőjükkel. Az űrlények vezetője gondolatai által próbált harcolni, de mivel a Hold fent volt, ez nem sikerült neki, John saját gondolataival könnyen legyőzte. Mivel minden az űrlény a vezetőtől függött, halála után el is menekültek a Földről. Az emberekbe vissza tért az élet és megmenekültek.

Az életed a tét:

A Földet leigázták a késői jövőben és rabszolgaságra kényszerítették. Egy bizonyos ásványt kellett bányászniuk a Földön a harcos űrlényeknek. A harcosok azonban lehetővé tették, hogy a legjobb földi harcosnak szabadságot adjanak, ha bebizonyítja, hogy ő a legkiválóbb, ezért egy játékot szerveztek, amin mindenki megmutathatja erejét. Azzal a feltétellel azonban, hogy ha nem sikerül a pályákat teljesíteni, akkor az életükkel fizetnek a játékosok. Senkinek sem sikerül,  a játék során, csak vesztesek vannak. Ez nagyon dühíti a játékosokat, de nem tudnak mit tenni. Smith is jelentkezik a játékra. Ő a legerősebb földi ember, ezért a földiek nagy reményt fűznek hozzá. Smith annyira jól teljesít a pályákon, hogy az űrlények nem tudnak mit csinálni. Megzsarolják Smith, hogy elrabolják a feleségét, e ő kiszabadul és segít Smithnek egy pályán tovább jutni, amin az űrlények csalni akarnak. A földi emberek a csalások miatt őrjöngenek és felkelést szerveznek. Smithnek már csak egy pályát kell teljesítenie. A pálya végén a pálya főellensége helyett azonban magával az űrlények vezetőjével kell megharcolnia. Nagy a küzdelem Smith maga is jó harcos, de az űrlények vezetője még nagyobb. A csalás miatt a lázadás már nem tartható kordában. A földi emberek betörnek a játéktérre és megölik az űrlények vezetőjét. Ezután már nincs mit tenni. Smith a lázadás élére áll, és legyőzik az űrlényeket.

Kezedben a múlt:

A földön rájöttek az időutazás titkára és egyből az élet kezdetének kialakulását veszik célba. Abba korba utaznak vissza, amikor az élet kialakulhatott. A tudósok azonban furcsaságokat tapasztalnak. A Földön, ahová érkeznek nincs élet, van viszont egy hatalmas hasadás a földön, amit végig nyomoznak, ekkor azonban egy hatalmas csarnokba érkeznek, ami elvezeti őket egy másik dimenzióba, ahol idegen technológiát találnak. Itt rájönnek, hogy innen származik az élet. Megtalálják a DNS-t, megpróbálják hazavinni, de eközben megrongálják, de nem foglalkoznak vele. Hazatérve azt tapasztalják, hogy az élet megváltozott a földön és nem emberek, hanem zombik uralják a földet. Rájöttek a tudósok, hogy csak a DNS megváltozás miatt lehetséges ez. Az időutazás sem lehetséges már, mert hazajövet a kabin megsérült. A tudósoknak vissza kell változtatniuk a DNS-t. Újra meg kell találniuk a hasadást és helyrehozni a DNS-t. Ez nem könnyű, mert zombik hadseregeivel kell megküzdeniük. Azt sem tudják merre keressék a hasadást. Az DNS-t létrehozó űrlények azonban segítenek és elvezetik őket a hasadáshoz. Itt az űrlények megígérik, hogy visszaviszik a múltba a DNS-t és visszaváltoztatják azt eredeti állapotába. A tudósok miután kiérnek a hasadékból azt tapasztalják, hogy a zombik eltűntek, de emberek még nincsenek. Rájönnek, hogy az újbóli emberek megjelenésére még várni kell, amit csak az evolúció végezhet el. 

Tudom mire gondolsz, én vagyok az ördög

Hat jó barát Smith a biológus és a rovarokkal foglalkozó, John az autóversenyző, Thomas a meteorológus, Derrick az ezoterikus hívő, Kelly az egyedüli hölgytag és a találkozó szervezője Miquel az orvos, egy éjszaka a temetőbe mennek, hogy megidézzék az ördögöt. A szertartást elvégzik, azonban nem történik semmi így hazamennek. Másnap éjszaka, Smith a biológus kaparászást hall a falakból, de nem tudja mi az. Annyira idegesíti, hogy kibontja a falat, ahonna ömleni kezdenek a rovarok és elevenen felfalják Smith. A többiek értetlenül állnak az eset előtt, nem értik, hogy került oda a sok halott rovar teteme, de nagyon megijednek. Másnap Thomas a meteorológus éjszaka tart haza a munkájából és az időt fürkészi viharokra számít, ezért sietni kezd, de nem elég gyors, hamar hatalmas vihar kerekedik és egy villám pont Thomasba csap, aki azonnal meghal. A többiek ismét értetlenül állnak az eset előtt, de már kezdenek rettegni. Harmadnap John az autóversenyző éjszaka az autójával száguldozik és a haláleseteken gondolkodik, de megunja, „Ördög vinné” gondolja, mire jön is ez felelet „Ahogy akarod” és az autója felett átveszi az uralmat az ördög és villámgyorsan száguldozik a forgalomban, majd teljes sebességgel egy oszlopnak vezeti az autót, amibe John bele is hal. Halála előtt azonban még küld egy üzenetet Miquelnek azzal, hohy az ördog minden gondolatukat ismeri és meg akarja ölni őket. Miquel gyorsan fel is keresi a többieket, de nem éri el őket. A félelmekkel küzdő, ezért az ezoteriához segítségért forduló Derrick ugyanis elmegy egy ezoterikus helyre, ahol meglepetésére már várják. Egy hölgy bevezeti egy szobába, ahol egyedül hagyja. Itt Derrrickre szellemek támadnak, akik minden félelmével szembesítik. Derrick annyira fél, hogy egy pisztollyal, amit mindig magánál hord agyonlövi magát. Miquel Kellyt sem éri el, akit félénk és mindenhol bántanak, de most megszállja az ördög és fúriává válik. Mindenkire rátámad, aki csak bántotta, és már azokra is akiket nem is ismer, ezért az elemgyógyintézetbe szállítják, de útközben kiugrik a mentő autóból és egy érkező autó elüti. Miquel erre úgy dönt, hogy elmegy a temetőbe és visszacsinálja az esetet, de itt a halottak, akik Miquel kezei között haltak meg feltámadnak és Miquel hiába próbál menekülni magukkal viszik a pokolba.

Végtelen háború

A Földön borzalmas dolgok történnek a víz vérré válik és ihatatlanná válik, az állatokat legyek lepik el és a hús ehetetlenné válik, vírusok terjednek a levegőben, és élők tűnnek el csak úgy, de a legrosszabb még nem következett be. Csak egy ember képes a kinyomozására John az okkultista nyomozó, aki mindent tűvé tesz, hogy megfejtse ennek a titoknak az okát, de nem jár szerencsével. Egy este azonban egy angyal látogatja meg, aki elmondja, hogy mindez a szörnyűség a pokolból jön. Ad neki egy kulcsot, amiről elmondja, hogy még a pokol megalkotása előtt épült egy templom, annak a kulcsát kapja meg, ott rejtőzhet az igazság, de ő mint angyal nem léphet be oda, de elvezeti odáig Johnt. Kihalt, elátkozott tájakon mennek keresztül, ahol maguk is az átok hatása alá kerülnek, szörnyetegek területein mennek keresztül, rémálmok erdejein kell megtalálniuk a kiutat. Nem csoda, hogy itt alkottál meg a poklot, de a templom mindennél ősibb volt. Ide csak John mehetett be. Itt a falakon írások voltak, elsősorban a pokol megalkotásáról szóltak és urának a Sátánnak a megszületéséről és mindarról a harcról, amit a mennyország ellen folytat. Egy sor azonban a mostani esetekről szól. Leírja mindazt, ami a Földön történt és történni fog, a végső csapást, amikor a holtak kikelnek a sírjaikból és az élőkre támadnak. John ennyit tudott meg, ezzel kell visszatérnie. Az angyal visszaviszi a Földre, ahol már be is következett mindaz, amit John megtudott. A holtak életre keltek és gyilkolják az embereket. Az angyal John segítségét kéri továbbra is. John el fog egy élőholtat és megszabadítja a testét a szellemétől, békét ígérve neki. A szellem el i mondja mi történt velük. A Sátán legújabb terve ugyanis az volt, hogy létrehozott egy sötét bolygót, ahol is azt ígérte az embereknek, hogy békességben élhetnek még jobban mint a mennyországban. De itt az emberek nagyot csalódtak, mert aljas praktikákkal szolgaságba fogta őket és seregeket képzett ki belőlük, visszaküldve őket a Földre, hogy sírjaikból kikelve élőhalottkéntrátámadjanak az emberekre. John szabadon ereszti a szellemet, aki békével távozik a mennyországba. Johnnak rá kell jönnie hogyan győzze le az ellenséget. Mindent elmond az angyalnak amit megtudott ő megígérte, hogy segít, de vissza kell mennie a mennyországba és lemondania mindent. Miután visszajött, elmondta, hogy a mennyország háborúra készül a sötét bolygó ellen, Johnnak segítenie kell. John minden tudását előveszi és felkészíti a mennyországot a harcra, de van még egy feladata. A Sátánt neki magának kell a pokolba visszaküldenie. A harc kezdetét veszi, a mennyország el is jut a Sátán főhadiszállásáig, de ide csak John léphet be. A Sátán három dolog védelmezi, egy pokoli ige, egy soha nem látott szörnyeteg, és egy jel, amit Johnnak fel kell törnie. John sorra végeznie kell ezekkel. Az igét magával a Bibliával végzi, a szörnyeteget egy világ előtti hadvezér kardjával győzi le, a jelet mágikus praktikákkal tünteti el, ezzel maga a Sátán is megsemmisül. A bolygó elpusztul és a rend visszaáll. A jelek eltűnnek a Földről és a halottak visszatérnek a sírjaikba.