3228. Egy elhagyatott roncsot találtunk, amiből sok adatot nyertünk ki. Ezek főként az űr történelmét tartalmazták. Most felfedjük ezeket a történeteket. A történetek főszereplője főként egy Liliana nevű űrhajós, akinek a történeteit tartalmazzák, valószínű ő írta a históriát.

2245. Űrkor. 

Naphasítók:

Liliana vagyok és Nappalvárosban élek, ami a galaxisunk fő központja. Fejlett nép lettünk, egy másik helyről érkeztünk ide, de olyan kellemes hely ez, hogy itt maradtunk és itt fejlődtünk. Korán keltem, mert a Tanácsba kellett mennem, mert most kaptam az első küldetésemet. Nagyon izgatott voltam, mert végre elérkezett az én időm, végre megismerhetem az űrt. A Tanács nem volt messze, innen  indították a bolygóm népe a küldetéseket az űrbe. Nagyon vártak már. Első küldetésem, amit kaptam egy bolygó felderítése volt, amin értelmes életet talált a népem. Megkaptam minden instrukciót és elindultam.

Ypszilon bolygó:

A bolygót Y-nak nevezték el az egyszerűség kedvéért. Először még nem szálltam le a bolygón, hanem az égből derítettem fel. A legfontosabb küldetésem az volt, hogy értelmes technológiát fedezek-e fel. Technológiának azonban nyomát sem láttam, ezért leszálltam a bolygóra.  Álcáztam magam és a hajómat és útnak indultam. Sokáig keresgéltam mire egy népet találtam. Sokáig figyeltem őket. Kiderült, hogy egy békés növénytermesztő nép, akit a vének tanácsa irányít. A nappal és az éjszaka teremtésében hittek, amiről minden nap reggel és este megemlékeztek. Egy nap azonban valami történt. Egy vadászó nép érkezett a területükre. Nem is kell mondanom, hogy hamar konfliktus alakult ki közöttük. Én természetesen nem avatkozhattam be, de maradnom kellett és figyelnem a történéseket. A békés nép nem tudott harcolni viszont sokan voltak, a vadászok azonban jó harcosok voltak, ezért a közöttük kialakuló harc döntetlenre állt. Sokáig fentállta konfliktus, mind a két nép sokat veszített, de végül  a vadászok, mivel ők vándorló nép voltak, jobbnak látta tovább állni. A harc ezzel eldőlt a békés nép maradt és fejlődhetett tovább. Nekem már nem volt itt tovább teendőm, tudtam ez a  nép egyszer naggyá fog fejlődni. Visszatértem a  hajómra és hazaindultam Nappalvárosba. 

Visszatérés:

Hazatérve azonban meglepetés fogadott. Népemet megtámadták a Naphasítók. Ez a nép bolygóról bolygóra vándorolt és más bolygó napjának erejét akarták megszerezni, mivel saját Napjuk energiája már kimerült. Népem engem bízott meg, hogy segítsek. Hosszú útra küldtek, hogy hozzak segítséget. De előre szóltak, hogy utam során magammal is meg kelessz küzdenem és még komoly titkok is várnak rám, amire fel kell készülnöm.

Az utazás:

Hosszú volt az út, de először hatalmas meglepetésemre, egy hatalmas csata űrhajó roncsai között találtam magam. alaposan megvizsgáltam az esetet és kiderült, hogy a közelben egy hatalmas ásványkincsekben gazdag bolygó van. Őket azonban ásványkincseikért megtámadta egy másik bolygó és most csatáznak. Úgy döntöttem, hogy segítek a védekező félnek. Meg  is kerestem őket és technológiám segítségével, amit a rendelkezésükre bocsájtottam sikerült megvédeniük magukat. A két bolygó végül megegyezett, hogy gazdasági alapon kölcsönösen használják az ásványi anyagokat . Megtanultam, hogy sokszor érdemes akár harcba is bocsátkoznia  béke megszerzéséért. A két nép küldetésemben nem tudott segíteni, de tovább irányítottak az űr mélye felé.

Tovább haladtam. Hamarosan egy hatalmas fekete lyukra lettem figyelmes, aminek a közelében egy szép bolygó volt. Ezt a bolygót próbálta bekebelezni a fekete lyuk. A bolygó hatalmas erőfeszítéseket tett, hogy megszabaduljon a fekete lyuk vonzásától. Hatalmas technológiai lépést tettek, de nem tudtak bejutni a fekete lyuk belsejébe, hogy ott megszüntessék a fekete lyuk vonzását. Én ígéretet tettem, hogy ezt teljesítem, le kellett küzdenem magamat is mert le kellett küzdenem félelmemet. Amit ígértem megtettem. Az én és a bolygó technológiáját egyesítve megszüntettük a fekete lyukat, megszabadítva így a bolygót. Megtanultam, hogy a küzdelmet soha nem szabad feladni. Ők már útba tudtak igazítani egy bolygó felé, akik tudhatnak valamit.

Elértem ezt a bolygót, ahol mint kiderült androidok élnek. Régen emberek voltam, de technológiájukkal félig robotokká váltak így nagyon sokáig tudtak élni. Nagyon sok emléket őriztek. Azonban volt egy gondjuk. Egy program irányította őket így mind egy közös gondolati közösség tagjai voltak. Egy részük azonban fellázadt, mert nem akart egy lenni  a többiekkel. Harcoltak egymással. Gondoltam segítek nekik. Egy asztalhoz ültettem őket, hogy megegyezzenek. Ez végül sikerült. A programjukat átírták, és így, aki akarta, önállóvá válhatott. Rájöttem, hogy a szabadság mindennél fontosabb a galaxisban. Mivel ők már ősrég óta éltek, így útba tudtak igazítani. Iránymutatásuk alapján eljutottam az űr mélyébe.

Az űr mélye:

Sokáig kutattam az űr mélyén és amit találtam az minden elképzelésemet felülmúlta. Gigászi népeket találtam, akikről még tudomásom sem volt. Ők kapcsolatba léptek velem. Nagyon féltem, de leküzdöttem félelmemet és és kapcsolatba léptem velük. Ők feltárták előttem az űr mélyének titkát. Kiderült, hogy mindaz, amiben mi hittünk, hogy az űr négy alkotóelemből jött létre a tűzből a földből a levegőből és a vízből az nem igaz. Az űrt ezek a népek alkották, teret, galaxisokat, dimenziókat létrehozva. Én megadtam magam ennek a tudásnak. Elmondtam miért kerestem meg őket ők pedig megígérték, hogy segítenek. Utamra bocsátottak tudásukkal együtt, amit hazatérve felhasználhattunk a Naphasítók ellen, elűzve őket végleg. A háborút megnyertük a Naphasítók pedig visszavonultak.

Folytatása következik.

2247. Űrkor

Sötét csillag.

Első küldetésem után a Tanács újra magához hívott. Itt a Tanács vezetőjével kellett beszélnem. Elmesélte, hogy hogy egy régi ismerőse segítséget kér tőle, engem kért meg arra, hogy teljesítsem. Természetesen nem mondhattam nemet, elvállaltam a küldetést. Hamar hazatértem itt összeszedtem mindent, ami szükséges és azonnal elindultam az űrkikötő felé. Itt már várt rám az űrhajóm, ami elindult velem kijelölt célom, a Keopsz bolygó felé. 

Keopsz bolygó

Hamar megérkeztem itt azonnal a vezető felé indultam és elvettem vele a kapcsolatot. Ő elmondta, hogy a bolygó déli felén furcsa dolgok történnek kéri vizsgáljam ki. Én igent mondtam. Hamar kíséretet kaptam és elindultam a bolygó déli része felé. Útközben nagyon vigyáztunk, de nem lehettünk eléggé óvatosak, hamar összeütközésbe kerültünk a bolygó útonállóival. Először csak egy előőrssel futottunk össze, akiket elég gyorsan legyőztünk, de ahhoz eljussunk a bolygó déli részére meg kellett küzdenünk a teljes rabló csapattal. A küzdelem nagy volt, én magam a tolvajok vezetőjével harcoltam, akit le is tudtam győzni. Sok kincset és tapasztalatot szereztem, amit tudtam, hogy később fel is tudok használni. Így azután el is jutottunk a bolygó déli részére, ami mint kiderült harcban áll az ott élő más fajokkal, amire eddig nem volt példa. Késő este volt, a Grrad faj este támadta meg a déli békés népeket. Az esti harc hosszú volt, de végül elűztük a Grrad fajt, akik úgy látszik, hogy látva a támogatást visszahúzódtak. Beszélve a déliekkel kiderült, hogy az addig békés Grrid faj, akkor vált harciassá, amikor a déli égbolton felkelt a sötét csillag. Ezzel a tudással és a konfliktus rendezésével visszaindultunk a bolygó központjába, ahol elmondtuk, hogy minden a sötét csillag megjelenésével kezdődött. A bolygó vezetője megkért minket, hogy vizsgáljuk ki  a sötét csillag jelenség okát. Először a rendszerben lévő Talik bolygó felé irányított, ahol egy bányász faj élt, talán ők tudnak segíteni.

Talik bolygó

Hamar megérkeztünk a bolygóra, de sajnos itt is bajba futottunk. Az itt élő bányász népek elmondták, hogy pár társukat elrabolták és nem tudják megmenteni őket. Talán mi tudnánk segíteni. Mi igent mondtunk és a bolygó vezetőivel elindultunk arra a pontra, ahol utoljára látták társaikat. Ezen a helyen egy bánya bejárata volt, mi úgy döntöttünk, hogy ezen az úton indulunk el. A bánya hosszú és sötét volt, de a végén tűzdémonok tanyáját fedeztük fel, ahol a fogva tartott bányászok is ott voltak elzárva. Miután kikémleltük a helyet rátámadtunk a tűzdémonokra, nem tudtuk honnét jöhettek de a korábban tanult tapasztalatokat felhasználva legyőztük őket és kiszabadítottuk a bányászokat. A bányászok nagyon hálásak voltak. Segíteni nem tudtak a sötét csillaggal kapcsolatban, de útba igazítottak egy következő rendszer felé, ahol sötét népek éltek, barátságtalanok, de nem harcos népek, ők talán tudnak segíteni. Mi megköszöntük a segítséget és tovább indultunk.

Kimli bolygó

Megérkeztünk a bolygóra. Annak ellenére, amit hallottunk róluk, nagyon szívesen fogadtak, kiderült már vártak ránk. Próféciájuk szerint jönni fog egy személy, aki újra vissza állítja a bolygók békességét. Ezt a személyt bennem látták, de egy próba elé állítottak. Két út közül kellett választanom, az egyik út a saját békémhez vezet, a másik út a bolygók békéjéhez. Nehéz döntés volt, de muszáj voltam a második utat választani. Liliánát így a háttérbe szorítottam és lemondtam arról, hogy felfedező legyek és a világűrben utazgassak felfedezve azt. A második út nehéz volt, de a végén egy pergament találtam, de elolvasni nem tudtam. Ezzel tértem vissza. Visszatérve azt mondták, hogy a pergamen tartalma fel fog tárulni előttem idővel. Ezzel  a tanáccsal tovább indultunk, de az űrben elakadtunk és mindannyian valami furcsa álomba merültünk. Az én álmom az volt, hogy egy szellemlény szólt hozzám, aki felfedte álmunk titkát. Kiderült, hogy egy nagyhatalmú rendszerúr küldte ránk az álmot, mert a pergament ő is meg akarja szerezni. A szellemlény felfedte a pergamen titkát is.  Elmondta, hogy valaha a bolygó rendszerben egy nagyhatalmú lény uralkodott, aki ellen egyik szolgája fellázadt. A sötét csillag erejét felhasználva támadt rá a urára, de ekkor támadt egy kiválasztott, aki feladva vágyait óriási erőre tett szert, amivel végül sikerült legyőznie a lázadót. A lázadót egy bolygóra száműzte, ahol utódai még most is élnek. Minket felébresztett az álomból, megmentve minket a rendszerúrtól. Elmondta, hogy nekem el kell mennem a bolygóra, hogy ott keressem meg a sötét csillag újbóli megjelenésének titkát. Kísérőimet haza küldtem, én magam pedig elindultam a száműzött bolygóra.

A száműzött bolygó

Az itt élő nép békétlen volt és harcos, nekem köztük bujkálnom kellett és sokat harcolnom. Egy király vezette őket, ahová nagy nehezen sikerült bejutnom. Itt kiderült, hogy a király, ismerve a pergamen titkát a sötét csillag hatalmát felhasználva újra fellázad és meg akarja szerezni az uralmat a bolygórendszerben. Ezzel a tudással visszatértem a Keopsz bolygóra. Még éppen időben, mert, így volt idő felkészülni a támadásra, ami hamarosan meg is történt. A harc nagy volt, vesztésre álltunk. Ekkor azonban rájöttem, hogy az út, amit választottam nem csak a pergamenhez vezetett el, hanem engem tett meg a kiválasztottnak is ahhoz, hogy győzzünk. Végig gondolva utamat rájöttem, hogy a korábbi kiválasztott az erejét a pergamenbe rejtette el, amit csak egy hasonló kiválasztott tud felhasználni. Megérezve magamban ezt az erőt, ami a pergamenből sugárzott képessé lettem magát a sötét bolygót elpusztítani. Az erő végig áramlott bennem én pedig minden erőmet a sötét bolygó felé irányítottam, ami végül nem tudott ellenállni és elpusztult. A lázadó király így már gyengévé vált és megfutamodott. Ezzel újra helyre állt a béke. Én pedig a küldetésem letudtával hazaindulhattam.

Űrkor : 2248.

Halálkehely

Mire visszatértem Nappalvárosba az várt rám, hogy az egész város káoszban volt, egy zsarnok rezsim vette át az uralmat a város felett. Teljesen összezavarodtam. Minden káoszba fulladt az egész város egy merő harc volt a különböző csoportok között. Én nem tudtam mást csinálni, minthogy elhagyni a várost, amit annyira szerettem és új helyre költözni. Összepakolni és egy már korábban felfedezett békés bolygót figyeltem mi magamnak a Földet. Hamar űrhajóba szálltam, keresztül a harcoló csapatokon és elindultam a Föld felé. Megérkezésem titokban történt, senki nem vette észre. Az várt rám, amire számítottam béke. A Föld békés volt, nem zajlott semmilyen harc sem. Sokáig élhettem itt békében. Egy nap azonban minden megváltozott. Óriási repülő szörnyek támadták meg a Földet, szájukból tüzet, jeget, mérget okádva. A föld először szembesült az idegen fajokkal, nem tudták mire válni a támadást. Felvették a harcot, én úgy döntöttem, hogy segítek nekik. Beálltam a hadseregükbe. Itt egy szakaszba osztottak be, szakaszommal egy Anglia nevű országba kerültem. A támadás leginkább ide koncentrálódott. A küzdelem egyenlőtlen volt a szárnyas szörnyek túl erősek voltak, de a szakaszom is erősen küzdött. Szakaszvezetőm egy tapasztalt katona volt, pont vezetőnek termett. Jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Én azt nem értettem, hogy miért támadták meg a Földet ezek a szörnyek. Elmerültem az űrtörténelemben és a föld történelmében rátaláltam a megoldásra. Réges-régen komoly harc dúlt egy bolygón ahol hatalmas edzett harcosok harcoltak egy kehelyért. Ezt a kelyhet a földön is keresték egy földi mítosz szerint. Az összefüggéseket még nem értettem, de tudtam, hogy a választ az űrben találom. Miközben ezt kutattam éreztem figyel valaki gyorsan el akartam pakolni, de a szakaszvezetőm gyorsabb volt. Kénytelen voltam felfedni kilétemet előtte. Elmondtam tervemet, amire ő rábólintott, már nem lepődött meg az idegenektől. Előtte azonban megkért valamire. Azt szerette volna, hogy menjek el az idegenek központjába egy tűzhányóhoz és tudjam meg miért vannak itt az idegenek. Én vállaltam a küldetést. Kiderült, hogy a kehely a Földön van azt keresik és már meg is találták. Elkéstünk hát. Visszatértem a szakaszvezetőmhöz tájékoztattam arról ,hogy mit tudtam meg. Egyet tehettünk követtük a szörnyeket. A szakaszvezetőm ragaszkodott hozzá, hogy ők is jöjjenek. Így is lett. A szakasszal együtt beszálltunk az űrhajóba a szakasszal és követtük a szörnyeket. Ők arra a bolygóra mentek, ahol a hatalmas harcosok éltek. A fény és a sötétség lovagjai voltak ők. Mi a fény lovagjainál kerestünk menedéket. Itt meglepődve hallották, hogy a kelyhet a sötétség lovagjai megszerezték. Elmondták, hogy a kehely magát a halált tartalmazza ezért, aki megfejti a titkát az legyőzheti a halált és elérheti az örök életet. Ezért harcoltak ők a kehelyért, amit megszerezve a földön rejtettek el, de ezek szerint a sötét lovagok rájöttek a titokra és megszerezték a kelyhet. Kérték segítsünk nekik visszaszerezni a kelyhet. Ebben csak egy bölcs öreg régi harcos segíthet, akit azonban a sötét lovagok fogva tartanak. Szerették volna, ha kiszabadítjuk. Mi vállaltuk a feladatot. A szakasz mocsarakon, sötét erdőkön, elpusztított falvakon elátkozott lényeken és soha nem látott szörnyeken keresztül rendíthetetlenül haladt előre, míg meg nem érkeztek a sötét lovagok földjére. Ők már készen álltak a háborúra, csak azt várták, hogy a kehely titka legyőzhetetlenné tegye őket. A szakasz behatolt a sötét lovagok erődítményébe és lejutott az elfogott harcosig. Itt azonban meglepődve láttál, hogy a bölcs öreg harcos maga áll a kehellyel. Ő nem csodálkozott. Tudta, hogy érkeznek. A szakasz felkészült a támadásra, de a harcos botjának egy intésével mozdulatlanná változtatta őket. A szakasz tehetetlen volt. Végül a harcos a kehellyel a kezében feléjük fordult és hozzájuk szólt:

- Nézzétek győzelmemet. - szólt. A kehely titka már az enyém.

A szakasz azonban semmit nem tudott tenni mozdulatlanul nézte mi történik.

A harcos azonban nagy meglelődésükre egyszer csak felemelte a kelyhet és földhöz vágta. A kehely apró darabokra tört. Ezzel a mozdulattal a szakaszt is kiszabadította. Ők támadó helyzetbe álltak, de a harcos leállította őket. Végül elmondta, hogy sokat volt ideje elmélkedni, hogy mi a kehely titka, tudta a helyét is, nem volt nehéz megszerezni azt. Csak azért akarta megszerezni, hogy végleg meg tudja semmisíteni, ami sikerült neki, így a halál titka többé nem megfejthető.

A szakaszt hazaengedte, akik a fény lovagjait tájékoztatva végre haza térhettek a Földre. A Földön már véget értek a harcok, csak a romok eltakarítása maradt. Liliana és a szakaszvezető örömmel konstatálták, hogy a Föld megmenekült.

Atlantisz:

Űrkor: 2251.

Miután szakaszvezetőm és a szakaszom előtt felfedtem titkomat, úgy látta, a legjobbnak, ha velük maradok. Döntésem helyesnek bizonyult, hiszen a Föld mindig is veszélyben volt, megvédelmezni úgy tudtam ha magam is harcolok az idegenek ellen. Szakaszvezetőmmel Johnnal úgyis jó viszonyt alakítottam ki, kezdett közöttünk valami kialakulni. Döntésem azért is helyesnek bizonyult, mert bár nem vártuk, hogy ilyen hamar, de a Föld újra veszélybe került. Egy nap újra idegenek érkeztek a Földre és nem a békés fajtából valóak. A Naphasítók voltak azok. Az űr átkozott faja. A Föld Napjára fájt most a foguk. Nem tudtam, hogy honnan ismerik a Földet ezért utána kellett néznem újra az űrtörténelemnek. Csakhogy most nehéz helyzetben voltam, mivel az űrhajóm távol volt tőlem, először oda kellett eljutnom. Johnnal megbeszéltük, hogy a szakasszal vállalkozunk arra, hogy eljussunk az űrhajómhoz. A Föld már harcban állt és veszélyes földeken és vizeken kellett áthaladnunk ahhoz, hogy eljussunk az űrhajómhoz. Hosszú hetekbe tellett és sok harcba mire megérkeztünk. Mivel már utaztunk az űrhajómmal Johnék és a szakasz tudta, hogy mit kell tennie. Én az űrtörténelmet vettem elő és újra felkerestem a Föld történelmét. Kiderült, hogy a Naphasítók nem először járnak a Földön, sőt az embereket ők hozták a Földre rabszolgáknak, hogy a még működő Nap alatt Isteneikként éljenek. Most már nem volt szükségük az emberekre és hogy más bolygón éljenek, már meg tudták szerezni a Nap energiáját. Innen ismerték tehát a Földet és az emberi fajt. Az űrnapló többet nem írt erről, így nem tudtuk mi tévők legyünk. Johnnal való beszélgetéseink alkalmával azonban szóba került egy mítosz, Atlantisz mítosza, amit mindig előszeretettel hallgattam, mert tudtam, hogy az nem egy mítosz, hanem egy itt élő idegen faj története, akik itt éltek a Földön. Valószínűleg még a Naphasítók érkezése előtt. Elsüllyedésük mítoszát csak kitalálták, valójában elhagyták a Földet, a történetet csak azért hagyták meg, hogy az emberek ne tudják megtalálni őket. Most ez jutott az eszembe, ennek néztem utána. Kiderült, hogy ők is a Naphasítók érkezése miatt hagyták el a Földet. Úgy gondoltam, hogy meg kellene keresni őket, talán ők tudnak segíteni az embereknek. Ez azonban nehéz dolog volt, hiszen azt nem hagyták hátra, hogy hol éltek, csak azt, hogy elhagyták azt a helyet. Azt tudtam, hogy kik voltak, hiszen ismertük a fajukat, így könnyebb volt a helyzetem. Egy állattestű, emberfejű békés nép volt. Míg itt éltek hatalmas építményeket hagytak maguk után. Ebből csak egy maradt meg a Szfinx. Így hát oda kellett mennünk. Az űrhajóval egyszerűbb volt. Hamar meg is érkeztünk. Ismertem az építményeiket így a Szfinxben azt is megtaláltam, amit az emberek nem tudtak. Egy titkos úton egy hatalmas csarnokhoz értünk. Itt minden megtalálható volt az idegen fajról, életükről és eltűnésükről is. Ezen kívül volt még három ajtó. Egy felírás azonban azt állította, hogy csak az egyiken mehetek be ki kellett hát találnom, hogy melyiken. Mind a három ajtó előtt volt valami. Az egyik előtt egy hatalmas fegyver, ami mindennél pusztítóbb, a második előtt egy tekercs, ami a hatalom megszerezésének kulcsát tartalmazta, a harmadik előtt egy kisarjadó favessző. Választanom kellett, tudtam a választás rólam szól. A fegyverrel győzhetünk, a tekerccsel minden hatalmat megszerezhetünk, míg a favessző az kisarjadó életet jelenti. Nem volt kétséges mit választok a favesszőt. Ezen az ajtón léptem be. Itt egy új dimenzióba jutottam, ahol találkoztam a keresett fajjal. Elmondtam miért keresem őket, ők is elmondták, hogy miért kerültek ebbe az új dimenzióba. Ide bújtak el a Naphasítók elől, mivel ők sem tudták legyőzni őket. De tudnak segíteni. Ismernek egy bolygót, ahol az emberek elrejtőzhetnek a Naphasítók elől, mivel nem tudják legyőzni őket, ők tudnak segíteni az utazásban. Így is történt. A Földön hatalmas átjárókat nyitottak, amin keresztül az emberek el tudták hagyni a már legyőzött Földet. Útóljára Lilianaék távoztak és kerültek új otthonukba messze a Naphasítóktól.

Folyt. Köv.