Álomgyár:

Bevezetés


A Földet már teljesen benépesítették az emberek. Élték az életüket, dolgoztak, családot alapítottak, jó dolgokat cselekedtek, de volt a Földnek egy kies, távoli helye, amiről senki sem tudott. Itt egy gyár volt található, egy kis parányi gyár, ami mindig színes füstöt ontott az égre, szorgos mérnökök és dolgozók dolgoztak benne nap mint nap. Különleges gyár volt ez, különleges terméket, álmokat gyártott. Ez volt az álom gyár. Létezéséről az emberek mit sem tudtak, pedig az álmaik itt keletkeztek. Hatalmas tartályok, csövek és szelepek, mutatók voltak ebben a gyárban, alapanyagaikat a világ minden részéről szerezték be. Az itt dolgozó emberek feladata az volt, hogy minden nap álmokat gyártsanak az embereknek. Nagyon szerettek itt dolgozni, különleges munka volt, különleges feladatokkal és nagyon változatos. Hihetetlen milyen és mennyi álmot kellett legyártaniuk, ezért nagyon szorgalmasan látták el feladataikat. Keverték az alapanyagokat, tartályokba töltötték, csöveken keresztül szállították, szelepeket igazítottak, számoltak és mértek, hogy minden álom tökéletes legyen. Nagyon nehéz munka volt ez, nagyon oda kellett figyelni, egy apró hiba és az álomnak annyi, ezért csak a legjobbak dolgozhattak itt, kiválasztásuk is nehéz volt. Ebben a gyárban dolgozott Brian és Sophia két alkalmazott, akik a csúcson dolgoztak és a fő mutatókat ellenőrizték. Nehéz és rögös út volt a csúcsra, de nekik sikerült elérni. Már rég óta dolgoztak együtt és ilyen jól még senki sem látta el a feladatukat. Nagyon jól megértették egymást. Brian magas, szép szemű, jó kiállású férfi volt, Sophia szőke, magas, karcsú, okos nő volt, aki már a gyárba is főmérnökként került. Együtt dolgoztak már évek óta. Igazából szerelmesek voltak egymásba, de ezt be nem vallották volna egymásnak, első a munka volt. Egymás mellett dolgoztak, de még csak egymáshoz sem értek, csak azzal foglalkoztak, hogy mások álmait teljesítsék. Nem is tehettek máshogy, mert a munkájuk nagy odafigyelést igényelt és az érzelmeik egymás iránt csak a munka rovására ment volna, de boldogok voltak, mert az övék volt a legjobb munka, mindig boldogan jöttek dolgozni, alig várták már, hogy álmokat teljesíthessenek. Érzelmeiket egymás iránt kizárták a munkából. Így volt ez az nap is, amikor is egy új nap virradt fel a gyárban. Brian és Sophia igyekeztek elfoglalni a helyüket, de még mielőtt elkezdték volna a munkát beszélgettek egy kicsit:

-Sophia, szólította meg Brian Sophiát.

-Brian, szólt Sophia.

-Hogy vagy, kérdezte Brian?

-Egészen jól, szépet álmodtam, nevetett Sophia.

-Az nagyon jó, akkor készen állsz a munkára.

-Teljesen, alig várom az álmokat.

-Ma nagyon csinos vagy, szólt Brian.

-Köszönöm, te is jól nézel ki.

-Köszönöm, remélem jó napunk lesz.

-Legalább olyan jó, mint a tegnapi.

-Igen, a tegnapi nagyon jó nap volt.

-Izgalmas.

-Reméljük ma is az lesz.

-Reméljük.

-Na lássunk munkához.

-Rendben, szólt Sophia.

Így is tettek. Munkájuk egy része az volt, hogy ide futottak be az álom kívánságok és ők rendelték el az álom teljesítését, illetve munkájuk fontos része volt az előttük lévő fő mutatók ellenőrzése. Ezek a mutatók a következőek voltak, nyomás mutató, képzelet mutató, tömeg mutató és még pár fontos mutató, közöttük a legfontosabb és a legnagyobb az öröm és szomorúság mutató. Először a mutatókat ellenőrizték, minden rendben volt a mutatók jó értéket mutattak és az öröm mutató is bőven az öröm érték felett volt. Ezután vártak, nem sokat kellett várni hamar befutott az első álom. Tipikus álom volt, egy férfi álma, aki egy szép nőről, egy párkapcsolatról, családról álmodozott. Brian és Sophia utasításokat adott ki, az álom kezdett testet ölteni, a férfi, ahogy álmodozott egy szép nőt látott meg az utcán, szinte első látásra beleszeretett, de először nem tudta mit csináljon. Megijedt, nem mert a nő után menni és megszólítani azt, álma kezdett szertefoszlani.

-Csökken a képzelet mutató, szólt Brian, több képzeletet, intézkedett.

A mérnökök elkezdtek dolgozni, alapanyagokat kevertek össze és töltötték a tartályokba, majd a csöveken keresztül utat eresztettek a képzeletnek.

-Így jó lesz, szólt Sophia. Ennyinek már elégnek kell lennie. A képzelet mutató fölfelé kúszott, a férfi újra elkezdett álmodozni, annyira, hogy már nem bírt magával és a nő után rohant. Nagyon félénken de leszólította az utcán a lámpánál. Félénken adta elő a mondani valóját, de a nő érdeklődve hallgatta.

-Több álom érték, szólt Sophia.

A nőben is elkezdett mozgolódni a fantázia, tetszett is neki a férfi, végül is megegyeztek abban, hogy egy találkát talán megengedhetnek maguknak, így randevút beszéltek meg. A férfi nagyon örült, hogy sikerült és a nő is nagyon boldog volt.

-Huh, ezt megoldottuk, szólt Brian.

-Igen, ügyesek voltunk, szólt Sophia.

-Na majd holnap meglátjuk mi lesz belőle ez akár egy újabb hosszú álom is lehet.

-Igen akár egészen végig is vihetjük.

Ekkor egy újabb álom érkezett, ezt már ismerték régóta működtették az álmot, egy család volt egy kislánnyal.

-Na lássuk most mit akarnak, szólt Brian.

-Úgy látom most a kislány akar valamit.

-Igen nekem is úgy tűnik, na lássuk csak.

Az álom valóban a kislányé volt, egy kiscicát akart.

-De aranyos, szólt Sophia, ezt könnyen tudjuk teljesíteni.

Kicsit feltornázta a bátorság mutatót, és a kislány bátorságot vett magán és odament a papájához és elmondta mit akar. A papa először nagyon nyugodt volt, de később hamar felmérgesedett.

-Na lássuk csak mi történt, ismerték már a papát.

-Megint csökkenteni kell a nyomás mutatót. Odaszóltak a mérnököknek, akik szelepeket nyitottak meg, csapokat zártak el. Brianék azt láttál, hogy az anyuka odabújik az apuka mellé és halkan beleduruzsol a fülébe. A nyomás értékek csökkentek. Az anyuka addig duruzsolt az apuka fülébe, míg végül minden nyomás elpárolgott, és apuka beleegyezett, hogy másnap elmennek egy cicát nézni a kislányank.

-Na ezzel is megvolnánk,szólt Sophia.

-Igen, szólt Brian az apukát ismét sikerült lenyugtatni.

-Ügyesek vagyunk szólt Sophia.

-Igen azok, szólt Brian.

Nem volt idejük beszélgetni, mert egy újabb álom érkezett be, ez szokatlan volt, tömeges álom volt. Az emberek egy kis faluban télen nem tudtak mit kezdeni magukkal.

-Mit tegyünk, kérdezte Brian?

-Nem tudom, válaszolta Sophia, talán a mérnökök kitalálnak valamit.

Brianék kiadták az utasítást és a mérnökök és főmérnökök elkezdtek tervezni és mérni és számolni, míg végül arra jutottak, hogy növelni kell a tömegértéket. Ezt megüzenték Brianéknak, akik így is tettek, növelték a tömegértéket, mire a faluban elkezdett havazni. Gyönyörű hóesés keletkezett, mire az emberek boldogan mentek ki szánkózni, hógolyózni, hóembert építeni.

-Na ez is megvolna, szólt Brian, ilyen szép hóesést még nem láttam.

-Valóban nagyon szép lett, és az emberek milyen boldogak.

-Igen, azok, válaszolta Brian. Na mindjárt vége a napnak, jöhet a szokásos.

-Igen már alig várom.

-Én is.

Brian és Sophia hozzákezdett a napvégi szokásos álom megvalósításához. Átállították a mutatókat, utasításokat adtak ki, és megszületett a napnyugta, minden szerelmes pár álma, ahogy összebújva a naplementét figyelik és csöndben szeretik egymást. Ezt az álmot szinte minden nap megcsinálták, egyik kedvenc álmuk volt nekik is. Már csak egy dolguk volt hátra a legfontosabb. Brian és Sophia újra utasításokat adtak ki, most valami fontos jött el. A mérnökök kihozták a raktárból az alapanyagokat, ezeket összekeverték, majd következett a titkos összetevő, amit csak a végén kevertek hozzá. Így megalkották az éjszakai álmokat. Brian állandóra állította a kibocsátást, így az emberek otthonukban lefekve igazán szép álmokat álmodhattak. Megnézték a legfőbb mutatót, az öröm mutató az egekben volt, aznap is minden jól sikerült.

-Ez egy jó nap volt, szólt Brian.

-Igen ez is jól sikerült, válaszolt Sophia.

-Ma is sikerült minden álmot teljesíteni.

-Nem volt könnyű.

-Sok kihívás volt a mai napban.

-De nem adtuk fel.

-Nem azt soha nem szabad, az álmokat teljesíteni kell. Na tegyük el magunkat holnapra.

-Igen menjünk aludni, nagyon fáradt vagyok, szólt Sophia.

Boldogan indultak a hálóhelyeik felé, alig várták, hogy kipihenjék magukat, de már a másnapot is, hogy újra kezdhessék az álmok gyártását, nem is tudták, milyen szörnyűség vár rájuk másnap.

Még nem tudták mi vár rájuk, de az éjszakájuk már álmatlanul telt. Reggel a folyosón találkoztak

-Szia, jó reggelt Sophia.

-Jó reggelt Brian, hogy aludtál.

-Rosszul, semmit sem álmodtam.

-Én sem és aludni is alig tudtam.

-Én sem, végig csak forgolódtam.

-Vajon mi történhetett?

-Nem tudom, majd kiderül.

Brian Sophiára szokott gondolni éjszaka elalvás előtt, de most valahogy nem tudott, ezért morcos volt és Sophia sem tudott álmodozni.

-Nem jól alakulnak a dolgok, érzem.

-Én is valami rossza érzek.

-Lehet tegnap valamit rosszul csináltunk.

-Nem hiszem, hiszen minden jól alakult.

-De valamit elronthattunk.

-Nem tudom.

-Én sem.

Semmi olyan rosszra nem tudtak gondolni, amikor megszólalt a vészjelző. Hangosan sivított, ilyen még nem történt a gyárban.

-Ez mi.

-A vészjelző.

-Még soha sem hallottam, rémült meg Sophia.

-Még én sem, soha nem romlott el semmi sem.

-Most valami nagy baj lehet.

-Remélem nem megoldhatatlan.

-Remélem én is nem nagy a baj.

-Biztosan meg tudjuk oldani.

-Valami elromolhatott.

-Majd kiderül.

-Igen siessünk nézzük meg.

-Igen, siessünk.

Még reggelizni sem reggeliztek, azonnal a vezérlőbe rohantak, de nem kellett még a vezérlőbe sem rohanniuk sem, hogy lássák mekkora a baj. Már a gyárba érve szembesültek mekkora a probléma. A gyárban a tartályok üresen kongtak, a csövekben a nyomás szinte semmi sem volt, a szelepek csöpögtek mindenhol, az alapanyag ellátás szinte teljesen megszűnt.

-Mi történhetett, kérdezte Sophia?

-Nem tudom, ilyen még nem volt, talán kiürültek a raktárak.

-Nézzük meg.

-Jó.

Először a raktárba mentek, ott hatalmas felfordulást találtak, az alapanyagok össze-vissza hevertek, a szállítók össze-vissza kóvályogtak velük, nem tudták hova vigyék őket.

-Itt nem tudunk mit tenni, szólni kell a mérnököknek találjanak valami megoldást.

-Igen, talán így megoldódik.

De ez nem így volt, Brianék ezután a vezérlőbe mentek, azonnal a kijelzőket nézték meg, de megdöbbenve tapasztalták, hogy minden érték a nullán volt. Kinéztek az ablakon, de nem láttak semmit, a gyár csak kormos füstöt ontott.

-Itt nagyobb a baj, ilyet még nem láttam.

-Valami nagy a baj.

-A mérnökök mit mondanak?

-Még nem tudtam beszélni velük.

-Az álmok, meg kell néznünk mi történt velük.

-Igen azonnal.

Rögtön azt nézték, hogy a tegnap alkotott álmok mit mutatnak, de ilyen még nem volt a munkájuk során. Az első álmot nézték. Nézték, ahogyan a férfi készülődik a randevúra, de ők már azt is látták, hogy a nő, akivel találkoznia kellett volna valamiért rosszul érezte magát és meggondolta magát és nem ment el a megbeszélt találkozóra. Semmivel sem tudtak segíteni. Minden mutató a nullán állt, semmilyen értéket nem tudtak növelni. Nézték, ahogy a férfi vár a nőre, aki csak nem jött el. Látszott a férfin a csalódottság, ahogy az álma szerte foszlik. A boldogság eltűnt az arcáról, mérhetetlen szomorúság költözött bele. Brianék segíteni akartak, de már nem tudtak mit tenni. Ilyen még nem volt a gyárban, egy álom tönkre ment. Gyorsan nézték a második álmot, már a kislány arckifejezésén látszott, hogy baj van. Szomorúság ült ki az arcára, már tudta, hogy nem kapja meg a kiscicát. A harmadik álmot is megnézték, de ott is ugyanazt tapasztalták, mint korábban. Az emberek a hó helyett sárban és latyakban, kiábrándult arccal talpaltak a faluban. És ez még nem volt minden elég, az öröm mutató teljesen a nullán állt, ami azt jelentette, hogy az emberek minden álmukat elveszítették. Örömtelenség, szomorúság, kiábrándultság költözött a világba.

-Azonnal beszélnünk kell a mérnökökkel, szólt Brian.

-Igen, talán tudnak mit tenni.

Gyorsan le is szóltak nekik, akik fel is jöttek.

-Mi történt, kérdezte Brian az egyik mérnököt?

-Nem tudjuk, minden tönkrement, egy éjszaka alatt.

-Mit próbáltak eddig tenni?

-Próbáltuk teletölteni a tartályokat, növelni a nyomást a csövekben és megjavítani a szelepeket, csapokat.

-És?

-Hát most van minden folyamatban, dolgozunk az ügyön.

-És mi ez a fekete füst.

-Azt nem tudjuk, de komolyabb lehet a probléma, mint csak a tartályok, csövek és szelepek.

-Mindenesetre próbálják először azt kijavítani.

-Rendben, szólt a mérnök.

Brianék vártak, talán nem olyan nagy a baj és kijavítható, most minden a mérnökökön múlik, csak várni kell és minden megoldódik. A mérnökök dolgoztak ahogy csak bírtak, sietve, hogy mihamarabb kész legyenek. Ez kisvártatva meg is történt.

-Brian, mi készen vagyunk mindennel, szólt fel egy mérnök.

-Rendben, most újraindulunk, meglátjuk.

Brian most olyat tett, amit még soha sem. Leállította a gyár működését, hogy azután újra indíthasson. Izgatottan fordította el a kulcsokat, várta mi történik, de a mutatók meg sem moccantak, az öröm mutató a nullán maradt. Brian újra leállított, majd ismét újra indított, de a gyár továbbra sem működött.

-Ez nem működik, a baj nagyobb, mint gondoltuk.

-Igen, nagyobb.

-Nem tudom mi tévők legyünk, elképzelhetetlen, hogy a gyár ne működjön.

-Lehetetlen.

-Valami megoldás csak kell, hogy legyen.

-Valamit ki kell találnunk.

-Válságstábot kell összehívni.

-Igen, azonnal.

Brianék azonnal szólították az össze főmérnököt és mérnököt, talán közösen ki tudják találni mi történt. A válságstáb össze is ült. Megbeszélést tartottak. Brian ismertette a helyzetet.

-A gyár működése leállt, szólt.

-Igen, a gyár nem működik, pedig mi mindent megtettünk, szólt az egyik mérnök.

-Mindent működőképes állapotba hoztunk.

-Mégsem működik semmi, a gyár csak ontja a fekete füstöt.

-Ezt senki sem tudja miért.

-Akkor elő kell venni a kézikönyvet.

Még erre sem került sor, hogy elővegyék a titkos kézikönyvet, ami a gyár valódi titkos működését tartalmazza. Brian vette a kezébe a könyvet. A mérnökök áhítottan nézték a könyvet.

-Mi legyen, kérdezte Brian? Mit keressünk?

-Talán van valami a fekete füstről, szólt az egyik mérnök.

Brian átlapozta a könyvet és meg is találta, de ez olyan dolgot tartalmazott, amit még maga sem hitt. A füst, amit a gyár kibocsát ugyanis nem a gyár felső szintjén képződik, hanem a gyár alatt. Erről mit sem tudtak. A kézikönyv leírta, hogy a gyár alatt mélyen a földben titkos szintek vannak, amik működtetik az egész gyárat és képzik az álmokat.

-Erről eddig miért nem tudtunk, kérdezte Brian?

-Eddig nem volt rá szükség, hogy tudjunk.

-Akkor a baj onnan eredhet, szólt az egyik mérnök.

-Igen, de mit tegyünk, kérdezte Brian.

-Csak egyetlen megoldás van, szólt az egyik főmérnök. Le kell szállni a föld alá, a titkos szintekre és ott kel megoldani a problémát.

-De hogy tegyük?

-Nincs a kézikönyvben valami?

-Megnézem, szólt Brian.

Sokáig lapozgatott a könyvben mire ráakadt.

-Itt van valami.

-És mi az, kérdezte Sophia.

-Itt egy titkos ajtóról ír, amin keresztül a gyár mélyébe lehet jutni, gyorsan keressük meg.

Nehezen, de megtalálták az ajtót, amit eddig még senki sem használt, és egy szerkezetet mellette, az álom mérőt, amit nem tudtak, hogy mi csoda, de nem volt idejük foglalkozni vele, most a következő fontos probléma volt soron.

-Ki menjen le megjavítani, kérdezte az egyik mérnök?

-Én és Sophia, ez kézenfekvő, szólt Brian.

-Ez igaz, ti értetek legjobban az álmokhoz és a gyárhoz.

Gyorsan meg is egyeztek, hogy ők mennek le. Mielőtt azonban elindultak volna gyorsan összepakolták a legszükségesebbeket és felszerelkezve ott álltak az ajtó előtt.

-Ezt még vigyétek magatokkal, szólt az egyik mérnök és átadta az álommérőt.

-Köszönjük, szólt Brian.

-Vigyázzatok magatokra, szóltak mindnyájan.

-Rendben úgy lesz.

Sok sikert kívántak nekik és Brian és Sophia belépett az ajtón, nem tudva mi vár rájuk.






























A gépek


Brian és sophia beléptek a titkos ajtón, kezükben az álommérővel és a kézikönyvvel, ami tartalmazta a gyár titkos leírását. Nem tudták mi vár rájuk, nagyon izgatottak voltak.

-Hogy érzed magad, kérdezte Brian?

-Nyugtalanul.

-Egy kicsit én is aggódom, nem tudom mi vár ránk.

-Bármi is az én nagyon félek, szólt Sophia.

-Nem kell itt van velünk a kézikönyv, majd az eligazít.

-Igen, remélem tud segíteni.

-Lehet, hogy többen kellett volna jönnünk, szólt Sophia.

-Most már mindegy, ketten vagyunk, de tudod, szólt félénken Brina én örülök is neki, hogy veled vagyok.

-Én is örülök, hogy te jöttél, szólt Sophia.

-Ketten mindent megoldunk.

-Igen kettőnkre bízták a feladatot és nekünk meg kell felelni neki.

-Ránk van bízva a gyár megmentése.

-Ez a mi küldetésünk és mi nem mondhatunk csődöt.

-De vajon mi vár ránk, kérdezte Sophia.

-Nem tudom, ha minden rendesen működne semmi rossz.

-De nem működik rendesen semmi sem.

-Akkor a mi feladatunk, hogy megjavítsuk.

-Na induljunk előre.

Brianék elindultak, nem tudva mi vár rájuk, hamarosan egy újabb ajtó előtt álltak.

-Na benyissunk, kérdezte Brian.

-Csak utánad, válaszolta Sophia.

Benyitottak az ajtón, rémülten várva mi vár rájuk. A szobában azonban csak pár elromlott számítógép volt.

-Ettől kellett annyira megijedni, kérdezte Brian?

-Hát ez még nem félelmetes.

-Na mit tegyünk?

-Szerintem nézzünk körül.

Körül néztek, de csak pár rossz számítógép volt a szobában, ezeket gyorsan halomba pakolták, hogy ne működjenek tovább.

-Ezzel meg is volnánk, szólt Brian.

-Csak ennyi lenne, kérdezte Sophia.

-Nem tudom.

-Nézzük meg az álommérőt.

-Ez jó ötlet.

Gyorsan elővették az álommérőt, de az meg sem moccant.

-Hát ez nem mutat semmit sem.

-Még csak meg sem mozdul.

-Akkor még nincs elvégezve a feladat.

-Akkor mit tegyünk?

-Nem tudom, kell ezen a szinten még lennie valaminek.

-Talán menjünk tovább.

-Igen, de merre?

-Nézzünk szét.

Újra szétnéztek és találtak is egy újabb ajtót.

-Hát akkor nyissunk be rajta, szólt Brian, sokkal rosszabb nem lehet.

-Jó menjünk.

Most egy nagy terembe nyitottak be, itt már sokkal rosszabb volt a helyzet. Nagyon sok számítógép volt és a billentyűzetek össze vissza kopogtak, a számítógépek meg voltak zavarodva.

-Mit tegyünk, kérdezte Sophia.

-Nem tudom.

-Ezekkel nem tudunk mit kezdeni, a billentyűzetek össze vissza kopognak és össze-vissza programok futnak a gépeken

-Nézd csak mi van a falon, szólt Sophia.

-Mit látsz, kérdezte Brian?

-Nem tudom nézzük meg közelebről.

-Jó.

Brianék odamentek a falhoz, amin egy kapcsoló volt.

-Nézzük csak meg közelebbről, szólt Brian.

-Jó, talán egy főkapcsoló lesz.

-Reméljük, és azzal leállíthatjuk a gépeket.

-És talán újra is indíthatjuk és akkor jól fognak működni.

-Próbáljuk meg, szólt Sophia.

Közelebb mentek a falhoz, megnézték a kapcsolót, ami mellett volt egy leírás. Azt tüzetesen átolvasták. A kapcsoló valóban egy főkapcsoló volt, amivel le lehetett állítani a számítógépeket.

-Átolvastad, kérdezte Brian?

-Igen, elolvastam. Ez a főkapcsoló.

-Akkor megpróbáljuk leállítani a gépeket?

-Próbáljuk meg kikapcsolni őket.

-Na akkor lássuk.

Brian egy határozott mozdulattal lekapcsolta a kapcsolót, amire a gépek kopogása leállt.

-Így jó lesz, szólt Brian.

-Igen, elhallgattak a gépek.

-Igen én sem hallok semmit sem, mind elhallgatott és a programok is leálltak.

-Hagyjuk így, kérdezte Sophia?

-Nem szerintem újra kellene indítani őket, meglátjuk mi lesz.

-Jó, akkor indítsuk újra őket.

-Jó, lássuk mi lesz.

Brian most egy újabb határozott mozdulattal felkapcsolta a főkapcsolót, mire a számítógépek elkezdtek működni.

-Te látsz valamit, kérdezte Brian?

-Nem semmit, válaszolta Sophia, csak azt látom, hogy működnek.

-Igen, én is úgy látom, hogy minden rendben.

-Akkor lássuk az álommérőt.

Újra megnézték az álommérőt, de az még mindig nem mutatott semmit sem.

-Ez nem jó, szólt Brian, valaminek csak kellene történnie.

-De mégsem történik semmi.

-Akkor tovább kell mennünk.

-Jó, de merre, kérdezte Brian.

-Biztos itt is van egy ajtó.

-Keressük meg.

Elkezdték keresni az ajtót, amit nagy nehezen meg is találtak.

-Akkor talán lépjünk be rajta.

-Jó, menj előre, szólt Sophia.

Brian belépett. Egy hatalmas terembe értek, ahol megrökönyödve látták, hogy hatalmas zűrzavar van. Óriási gépekkel volt tele a terem, amik össze-vissza, megzavarodva működtek és mindenfelé szerszámok hevertek. Mintha egy hatalmas csatatéren lettek volna. Brianék nem tudták mit tegyenek.

-Vedd elő a kézikönyvet szólt Sophia, itt már meg kell nézni mit ír.

Brian elő is vette a kézikönyvet és megnézte mit ír erről a szintről. A kézikönyv leírása szerint ezen a szinten a gépek működnek, amik az érzelmekért felelnek. Nekik kell az érzelmeket előállítaniuk, ami az egyik színt állítja elő a füstben, amit a gyár kibocsát. Brianék azonban azt látták, hogy a gépek annyira megzavarodtak működésük közben, hogy csak úgy ontják magukból a nyomasztó gondolatokat.

-Mit ír még, kérdezte Sophia, ezzel még nem vagyunk előbbre.

-Azt írja, hogy a szerszámok tartották karban őket, hogy jól működjenek.

-De itt mindenfelé csak hevernek a szerszámok, mintha valaki legyőzte volna őket.

-Lehet a gépek.

-Az lehet, lehet, hogy ellenálltak a szerszámoknak, amik nem tudták többé megszervizelni őket, így elromlottak.

-Ez lehet az ok, ezért romlott el ez a szint. De mit tegyünk, kérdezte Brian.

-Hadd nézzem csak a kézikönyvet, szólt Sophia. Nézd csak azt írja, hogy van egy főgép, ami a többit irányítja, és egy konektor működteti, talán ha kihúzzuk a konektorból akkor leáll, és meg tudjuk javítani.

-Próbáljuk meg, szólt Brian.

-Jó, szólt Sophia, keressük meg a főgépet.

Brian és Sophia el is indultak megkeresni a főgépet, de ez nem ment olyan könnyen, a gépek ugyanis szó szerint rájuk támadtak. Mindenféle karok húzták őket vissza, a gépek programokkal támadtak, csavarokat lövöldöztek rájuk. Brianék a földön heverő és onnét felvett szerszámokkal védekeztek. Nehezen haladtak előre a sűrűjében, de végül elértek a főgéphez, amit azon nyomban kihúztak a konektorból, mire minden gép leállt. Brianék hozzá láttak a gép megszervizeléséhez. A gép teljesen le volt strapálva, összezavarodott, kiégett, tönkrement áramkörökből állt. Brianék csak nagy nehezen tudták megszervizelni, de végül mindent kicseréltek rajta. Végül úgy látták, hogy készen van, már csak az maradt hátra, hogy bedugják a konektorba.

-Készen állsz, kérdezte Brian?

-Készen, válaszolt félénken Sophia.

-Akkor lássuk.

-Várj csináljuk ketten, szólt Sophia.

-Jó, akkor most.

És ketten bedugták a főgépet a konektorba, aztán vártak. Először nem történt semmi sem, de a gép hamar elkezdett működni és erre a többi gép is rendesen működött már. Már nem ontották magukból a nyomasztó gondolatokat, hanem visszaváltottak a rendes működésre és elkezdték újra gyártani az érzelmeket.

-Sikerült, szólt Sophia.

-Igen megcsináltuk, válaszolt Brian, már csak a szerszámokkal kell kezdeni valamit, hogy legyen, aki továbbra is rendben tartja őket.

-Szerintem csak vissza kell pakolni őket a helyükre és újra rendesen fognak működni.

-Igen, az talán elegendő lesz.

-Akkor kezdjünk neki.

Brianék összeszedték a földről a szanaszét heverő szerszámokat és visszapakolták a helyükre őket, mire a szerszámok is éledezni kezdtek, és megkezdték szokásos karbantartó munkájukat.

-Ezzel meg is lennénk, szólt Brian.

-Ez a szint kész, szólt Sophia. Nézd meg az álommutatót.

Brian meg is nézte és nagy csodálkozására az álommutató egy kicsit feljebb mozdult.

-Nézd Sophia, szólt Brian, megmozdult.

-Látom, szólt Sophia, de a küszöbértéket még messze nem érte el, sajnos tovább kell mennünk, lejjebb a következő szintre.

-Akkor induljunk.

-Jó induljunk.

Az ajtó a főgéphez közel volt, Brianék benyitottak rajta.


















A barlangban


Brian és Sophia belépett az ajtón, de legnagyobb megdöbbenésükre tökéletes sötétség fogadta őket. Nem tudták mi tévők legyenek.

-Hol vagyunk, kérdezte Sophia?

-Nem tudom.

-És mi ez a sötétség?

-Azt sem tudom. Ez a következő szint.

-Vajon itt mi vár ránk?

-Nem tudom, de ez a sötétség nem jelent semmi jót.

-Valami itt sincs rendben.

-Ezt kell kiderítenünk.

-Igen de vajon ki tudjuk-e?

-Az előző szinten is sikerült, miért ne sikerülni itt is.

-Igen.

-Félsz?

-Kicsit igen.

-Nincs miért, mondta Brian, itt vagyok veled.

És megszorított Sophia kezét, Sophiának ez nagyon jól esett.

-Akkor mit csináljunk, kérdezte Sophia?

-Talán nézzünk körbe, válaszolt Brian.

-Jó, tegyünk így, de mit fogunk látni?

-Hoztam elemlámpákat.

-De jó, hogy gondoltál rá.

-Igen, próbáltam felkészülni, bár igazán nem tudtam mi vár ránk.

-Akkor nézzünk körbe.

-Jó nézzünk.

Brian és Sophia bekapcsolta az elemlámpákat, amik kevés fényt árasztottak, de azért valamennyire szét tudtak nézni. Ahogy körbe jártak rájöttek, hogy valamilyen barlangban vannak.

-Ez valamilyen barlang, szólt Sophia.

-Igen szerintem is egy barlangban vagyunk.

-És vajon mit kell itt csinálni?

-Nem tudom.

-Valami szerepe csak van ennek a szintnek is.

-Igen valaminek kell lennie.

-Nézzünk szét jobban.

-Jó, most nézzük meg a falakat is és mindent.

-Jó.

Brianék most alaposabban szemügyre vették a barlangot. Brian valamit észre vett a falakon

-Nézd csak Sophia itt van valami.

-Mit találtál?

-Nem tudom nézd meg te is.

Sophia odament a falakhoz és megnézte ő is.

-Ezek valamiféle kövek a falon.

-Igen, én is azt hiszem.

-De milyen kövek, kérdezte Brian, mert a falak tele vannak vele?

-Ezek valamilyen drágakövek lehetnek vagy kristályok.

-Igen de mindenfelé vannak és színtelenek. A drágakövek színesek.

-Igen ezeknek színeseknek kellene lenniük.

-Szerintem nézzük meg a könyvet.

-Jó nézzük meg, hátha ír valamit erről a szintről, hogy mi történik itt.

-Akkor nézzük meg.

Brian így is tett. Az elemlámpák fényénél fellapozta a kézikönyvet.

-Azt írja, hogy ez a szint egy barlangrendszer, ami csupa kristályból és drágakőből áll. Ezek színesen világítanak és ezek adják az álmok színességét. Ha nem világítanak az emberek álmai csupa fekete-fehérek lesznek csak.

-Szóval ezért tűntek el az álmokból a színek, mert ezek nem világítanak.

-De vajon miért nem világítanak most és mitől világítanak egyébként.

-Nem tudom erről a könyv nem ír semmit.

-Talán induljunk el és nézzünk szét a barlangban.

-Talán ha szét válnánk többet megtudnánk.

-Jó, váljunk szét, de hogyan tartsuk a kapcsolatot.

-Ezeken a telefonokon.

-De jó, hogy erre is gondoltál.

-Akkor induljunk.

-Jó, vigyázz magadra, szólt Sophia és hosszan Brian szemébe nézett.

-Te is, válaszolt Brian és ő is belenézett Sophia szemébe.

-Jó akkor induljunk.

-Jó.

És elindultak, különválva egymástól, felfedezni a barlangot a teljes sötétségben, csak az elemlámpák fényénél. Sokáig kószáltak a barlangban, semmit sem fedezve fel, csak a kiégett drágaköveket és kristályokat látva. Egyszer csak Sophia beleszólt a telefonba:

-Brian, gyere segíts. Beestem valahova és nem tudok kimászni.

-Jó merre vagy?

-Majd mondom az utat.

Brian követte Sophia utasításait és hamarosan meg is találta egy nagy repedésbe beesve.

-Mindjárt kiveszlek Sophia, szólt Brian.

-Jó, mihamarább segíts, valahogy beestem ide.

-Látom, jó nagy repedés, szólt Brian.

-Igen nem láttam, válaszolt Sophia.

-Gyere kapaszkodj belém, szólt Brian.

Sophia így is tett belekapaszkodott Brianba, aki hamarosan ki is emelte.

-Vajon mi lehet ez a repedés, kérdezte Sophia?

-Nem tudom, talán egy földrengés nyoma.

-Lehetséges, hogy az volt és ez okozta, hogy kiégtek a drágakövek és kristályok.

-Talán. Talán követnünk kellene a repedést és akkor találnánk valamit.

-Jó, szerintem is kövessük, mondta Sophia.

Így is tettek elkezdték követni a repedést. Elég sokáig követték és nem találtak semmit sem, mígnem egyszer csak egy nagy terembe értek, ahol véget ért a repedés.

-Itt véget ér. Te látsz valamit?

-Nem még nem jobban körük kellene néznünk.

-Jó nézzünk szét elég nagy terem, hátha van itt valami.

Így is tettek. Elkezdték körbe járni a termet, hátha találnak valamit. Először nem találtak semmit sem, de azután Sophia belebotlott valamibe, valami nagyba.

-Gyere Brian, szólt, találtam valamit.

Brian gyorsan oda sietett.

-Mit találtál, kérdezte?

-Nézd, mondta Sophia és rámutatott valamire.

Brian rávilágított az elemlámpájával és egy nagy kristályt látott heverni a földön.

-Mi lehet ez, kérdezte?

-Nem tudom, válaszolt Sophia. Ez egy kristály, hatalmas, kitörhetett valahonnan.

-Ez könnyen elképzelhető, biztosan a földrengéstől tört ki.

-Meg kellene találni a helyét és visszarakni, lehet emiatt nem világítanak a kristályok.

-Igen, az lehet. Gyere keressük meg a helyét.

Hamar meg is találták.

-Gyere Sophia illesszük vissza.

-Jó, megyek.

Ketten is nehezen bírták, de valahogy visszaillesztették a helyére a kristályt, mire egyszer csak minden fény kigyulladt a barlangban. A kristályok és drágakövek a falakon elkezdtek világítani.

-Hát valóban ezért volt, szólt Brian.

-Igen, emiatt nem világítottak a kövek.

-Ez a központi kristály, innen nyerik az energiájukat a többiek és a földrengés kimozdította a helyéről.

-Igen így lehetett. Nézd meg az álommérőt.

Brian megnézte a mérőt, ami megint csak feljebb mozdult egy kicsit.

-Megint feljebb ment, de még mindig nem éri el a középső értéket.

-Akkor jó, ezt is sikerült megoldani, egy szinttel kevesebb, de tovább kell mennünk.

-Igen, még mindig nincs minden rendben.

-Akkor hát induljunk.

-Igen keressük meg a lejáratot, nem messze láttam egy lépcsőt, ami lefelé vezetett, talán arra kell menni.

-Igen nézzük meg.

Brianék megkeresték a lépcsőt és elindultak rajta lefelé, egy újabb szintre jutottak, az álmok újra visszakapták a színeiket, és a gyár füstje is kezdett egyre színesebb lenni és Brian és Sophia szemében is kigyulladt valami.






A sellő


Brian és Sophia ahogyan lehaladt a lépcsőn, egy zöldellő rétre érkezett, amin azonban nem volt semmi. Brian úgy gondolta, most, hogy nem zavarja őket semmi, van idejük egy kicsit megpihenni. Sophia is beleegyezett, így hát leültek pihenni és a magukkal hozott élelmet elővenni.

-Jaj, nagyon finom ez a sajt, szólt Brian.

-Igen, valóban finom, szólt Sophia és milyen jól esik.

-Végre tudunk pihenni, eddig nem sok alkalmunk volt rá.

-Igen nagyon jól esik ez a napsütés.

-Igen végre látunk valamit és nem támadnak meg azonnal.

-Igen végre nyugalom van és biztonság. Szerinted mi vár itt ránk?

-Nem tudom én nem látok semmi rosszat.

-Nézzük meg a könyvet.

-Jó nézzük meg, most úgyis van rá időnk.

Brian fellapozta a titkos kézikönyvet és meg is találta az ide vonatkozó részt.

-Azt írja, hogy ezen a szinten egy csodás világ van tele csodálatos élőlényekkel és helyekkel és a közepén egy tó helyezkedik el, amiben egy sellő él. Ez az öröm tó. A sellő szívesen lubickol a tóban és ilyenkor örömében örömkönnyeket sír, amiből az emberek örömkönnyei is fakadnak az álmaik során.

-Akkor vajon mi történhetett.

-Nem tudom, még a tavat sem találtuk meg.

-Akkor induljunk el és keressük meg a tavat, talán ott akadhatott valami probléma.

-Jó, akkor induljunk, már úgyis kipihentem magamat.

-Akkor hát útra fel.

Brian és Sophia elindultak tehát, hogy ebben a csodás világban megkeressék a tavat. Hosszan vándoroltak, közben beszélgettek.

-Tudod, Sophia én nagyon jól érzem magam veled.

-Én is veled, örülök hogy veled jöttem el és együtt éljük át ezeket a kalandokat.

-Igen, de én nem csak most, szólt Brian. Én a gyárban is jól érzem magam veled.

-Igen jól dolgozunk össze.

-Igen, de nem csak a munkáról van szó.

-Hanem akkor miről.

-Általában véve.

-Hogy általában.

-Tudod, Sophia fontos vagy nekem.

Sophia hallgatott, nem számított rá, hogy Brian ezt fogja mondani, Sophia legtitkosabb gondolatát is kimondva. Sokáig nem tudta mit mondjon Aztán hosszú hallgatás után megszólalt.

-Tudod, Brian, te is fontos vagy nekem.

-Valóban, kérdezte Brian?

-Igen, már régóta nem csak úgy gondolok rád mint kollégára.

-Igen Sohia én sem, válaszolta Brian. Sokkal fontosabb vagy.

-Te is nekem, szólt Sophia.

De itt megakadt a beszélgetés, mert egyszer csak elértek egy tóhoz, de először nem látszott semmi sem.

-Menjünk közelebb és nézzük meg, szólt Brian.

-Jó menjünk és nézzük meg mit találunk, válaszolt Sophia.

Brianék közelebb mentek és ahogy egyre közelebb értek látták, hogy gey sellő ül egy kövön és zokog. Brian és Sophia nem tudta mi tévő legyen.

-Ez az a tó, az örömtó, szólt Brian.

-És itt ül a sellő, akinek örömkönnyeket kellene sírnia.

-De nem úgy tűnik, mint aki boldog, szólt Brian.

-Nem nekem sem úgy tűnik. Talán kérdezzük meg mi a baj.

-Jó kérdezzük meg.

És ezzel megszólították a sellőt. A sellő felnézett és beszélgetésbe elegyedett velük. Brian és Sophia illően bemutatkoztak.

-Szia sellő én Brian vagyok ő pedig Sophia.

-És mi járatban vagytok itt, kérdezte a sellő.

-Azért vagyunk itt, válaszolta Brian, mert elromlott a gyárunk és meg kell javítanunk.

-Akkor a legjobb helyen jártok, szólt a sellő.

-Miért, kérdezte Brian?

-Azért mert itt is elromlott valami és azóta semmi sem olyan mint korábban.

-Talán mi tudunk segíteni, de mondd mi a baj.

-Az jó lenne ha tudnátok segíteni, mert ha ezt megoldanátok talán a ti problémátok is megoldódna.

-Igen mi is így gondoljuk, szólt Brian.

-De mi a gond, kérdezte Sophia.

-Tudjátok korábban ez egy csodás világ volt és én az örömtóban és örömkönnyekben fürödtem és az egész világunk csodálatos volt tőle.

-Igen ezt tudjuk, de mi történt, kérdezte Brian.

-Megbetegedtem, nézzétek az uszonyomat.

Brianék megnézték az uszonyokat és ahol korábban pikkelyek voltak most csak sebek voltak.

-Látjátok, elveszítettem a pikkelyeimet, azóta nem tudok úszni a tóban és csak bánat könnycseppeket sírok és az egész csodás világunk is bánatban úszik.

-És az emberek is bánat könnycseppeket sírnak, szólt Brian.

-Igen, talán, szólt a sellő. Az örömtó most bánattó lett, én pedig az öröm helyett a szomorúság forrása lettem.

-És hogyan lehet ezen segíteni, kérdezte Brian?

-Meg kellene gyógyulnom, mondta a sellő, de eddig még senki sem akadt, aki tudott volna segíteni.

-Mi megpróbáljuk, szólt Sophia. Azért vagyunk itt, hogy segítsünk.

-Akkor ti megpróbálnátok?

-Igen, mondta Brian, szívesen segítünk, ha elmondod, hogy hogyan kell.

-Nagyon egyszerű, egy gyógyszert kell összeállítani, aminek az összetevőit megtaláljátok ebben a világban.

-És hol találjuk?

-Tiszta víz kell hozzá, amit a folyóból tudtok kinyerni, színes virág, amit az erdőből tudtok elhozni és tiszta levegő, amit a hegyekben találhattok. Ha ezeket összekeveritek akkor az egy olyan gyógyital lesz, ami azon nyomban meggyógyít és újra fogok tudni úszni a tóban.

-Ez talán nem is lesz olyan nehéz, szólt Brian.

-Talán meg tudjuk oldani, szólt Sophia és segíthetünk.

Ezzel Brian és Sophai elköszönt a sellőtől, megígérve, hogy mihamarább vissza érnek és hozzák a gyógyszert. A sellő megköszönte és megígérte, hogy várni fog. A sellő útbaigazította őket, hogy merre induljanak, majd Elbúcsúztak. Brianék elindultak arrafelé amerre a sellő mondta, kisvártatva egy folyóhoz értek, de azt vették észre, hogy az nem vízből, hanem kátrányból áll. Egy csepp vizet sem láttak benne.

-Mit tegyünk, kérdezte Brian, hogy szerezzünk innen vizet?

-Nem tudom, válaszolt Sophia.

Sokáig csendben álltak a partján, majd Briannak jutott eszébe egy ötlet.

-Talán az alján, még van víz. Le kellene merülni az aljára és megnézni.

-Jó, ez talán beválik, válaszolt Sophia, én addig kötéllel tartalak, amíg te lent vagy.

-Jó próbáljuk meg, szólt Brian.

Így is tettek. Brian levetkőzött és belevetette magát a kátrányfolyóba, hogy az alján vizet keressen, míg Sophia kint kötéllel tartotta. Brian többször próbálkozott, le- és felmerült a kátrányban, sokáig minden szerencse nélkül, de egyszer csak a folyó közepén lemerülve sikerrel járt. A folyó alján talált még egy kis tiszta vizet, amit gyorsan fel is hozott.

-Nézd Sophia, mit találtam, szólt, és felmutatta a cseppnyi vizet.

-Jaj de jó, szólt Sophia, akkor ez sikerült, mehetünk tovább.

Brian kiúszott a partra, felöltözött és indultak tovább. Hamar egy erdőhöz értek, de itt sem jártak elsőre szerencsével, mivel az erdő teljesen leégett, egy darabka ki zöld sem maradt.

-Mit csináljunk, kérdezte Brian ismét?

-Nem tudom, de hátha itt is szerencsével járunk. Nézzünk be az erdő közepébe, talán ott még nem égett le minden. Így is tettek. Elindultak a kiégett erdő közepébe, hogy találjanak olyan részt, ami még nem égett le. Hosszasan kellett sétálniuk, de szerencsével jártak, mivel Sophiának igaza volt, az erdő közepén, még maradt egy csöppnyi zöld rét. Innét gyorsan felszedték a színes virágot, amit kell és tovább indultak. Míg mendegéltek a hegyek felé látva az elsorvadt, egykor csodás világot Sophiában és Brianban valami megváltozott. Azok az érzések, amit egykor egymás iránt éreztek kezdtek megváltozni. Az elpusztult világ az ő álmaikra is rányomta a bélyegét. Így mendegéltek, mire elértek a hegyhez. Mire odaértek már minden szerelem eltűnt belőlük. Csak azt látták, hogy a hegyeket csupa füst borítja, tiszta levegő nincs sehol sem.

-Most mit tegyünk, kérdezte Brian.

Megint csak Sophiának támadt egy remek ötlete:

-Talán, ha felmászol a hegycsúcsra, akkor ott még találsz egy kis tiszta levegőt.

-Jó megpróbálom, szólt Brian.

Brian így is tett. Elindult felfelé a hegy csúcsa felé. A hegycsúcson ismét szerencsével járt, ugyanis fent még talált egy kis tiszta levegőt, amit gyorsan le is hozott.

-Ezzel is megvagyunk, szólt Sophiához. Minden megvan. A tiszta víz, a színes virág és a tiszta levegő, gyorsan keverjük össze és vigyük vissza a sellőnek. Így is tettek. Megcsinálták az orvosságot és gyorsan elindultak a sellőhöz. Az már várta őket.

-Na sikerrel jártatok, kérdezte?

-Igen, kész az orvosság.

-Akkor hagy igyam meg gyorsan.

Brian átadta az orvosságot, amit a sellő meg is ivott. A gyógyszer gyorsan hatott. Brianék egyszer csak azt vették észre, hogy a sellő uszonyának pikkelyei kezdenek nőni. Ezt látva a sellő kezdett vidámabb lenni. Mire az összes pikkelye kinőtt, már boldogan úszkált a tóban és újra örömkönnyeket sírt.

-Köszönöm szépen, hogy segítettetek, szólt a sellő.

-Ugyan nincs mit. Ez a dolgunk, szólt Brian.

-Nézd meg az álommérőt, szólt Sophia.

Brian megnézte a műszert és az egy kicsit megint feljebb kúszott, a gyár füstje pedig kezdett színesedni, de Brianéknak még tovább kellett menni. Hálálkodva búcsúztak el egymástól a sellővel, aki útba igazította őket, hogy merre menjenek, amerre Brianék el is indultak, de nem boldogan. Az ő szemükből kiveszett valami, valami fontos, amit egymás iránt éreztek.



























Összetört álmok


Brian és Sophia a sellő utasításait követve egy újabb szintre érkeztek el, valamiféle alagútrendszerbe. Itt azonban volt annyi szerencséjük, hogy lámpák égtek a plafonon, így volt valamennyi fény, amivel láthattak, nem úgy, mint korábban a barlangrendszerben. Az alagútban nem volt semmi, csak pár elgurult üveggömb, de Brianék nem tudták, hogy mi az, de ahogy haladtak előrefelé kezdték magukat nagyon nyomasztóan érezni. Már a sellő csodálatos világának pusztulása láttán sem érezték magukat, de a rossz érzésük csak nőtt az alagútban előre haladva.

-Sophia, te, hogy érzed magad, kérdezte Brian?

-Nem túl jól.

-Én sem.

-Mi lehet ez a hely?

-Nem tudom, de nagyon nyomasztó.

-Vajon mi vár ránk?

-Nem tudom.

-Érdemes vajon ezt végig csinálni?

-Nem tudom, de olyan kedvetlen vagyok.

-Én is.

-Eddig olyan jól haladtunk, de most már nincs kedvem kalandozni.

-Nekem sem.

-Mit tegyünk?

-Nem tudom.

-De a gyár.

-Igen a gyárért és álmokért haladnunk kell, sóhajtott nagyot Sophia és Brianra nézett.

Brian visszanézett rá, de a szemükből eltűnt a korábbi fény.

-Akkor haladjunk tovább, kérdezte Brian?

-Nem tudom, válaszolta Sophia, nem tudom megéri-e? És újra Brianra nézett, de Brian már nem nézett vissza rá.

Sophiát elfogta a csalódottság. A korábbi érzések, amiket egymás iránt éreztek és majdnem megvallottak egymásnak, mintha eltűntek volna.

-Az álmokért mennünk kell, szólt Brian.

-Igen, azokért igen, válaszolt Sophia.

Elindultak tehát előre, de ahogy haladtak előre a csalódottságuk csak egyre nőtt és egyre bizonytalanabbak voltak, nem tudták érdemes-e folytatni az útjukat. Egyre nehezebben haladtak, sokszor meg is kellett állniuk.

-Megnézzük a könyvet mit ír erről a helyről, kérdezte Brian?

-Nem tudom, érdemes, kérdezte Sophia, úgyis semminek semmi értelme.

-Ne add még fel, mondta Brian.

-Nem adtam fel, csak nem tudom képesek vagyunk-e ezt tovább csinálni?

-Mit, kérdezte Brian?

Sophia nem válaszolt semmit sem, csak nézett üresen Brian szemébe.

-Akkor megnézem a könyvet, szólt Brian.

Brian megnézte a kézikönyvet, hogy az mit tartalmaz a szintről.

-Azt írja, mondta Brian. Figyelj Sophia.

-Figyelek, válaszolta Sophia erőtlenül.

-Szóval azt írja, hogy ezen a szinten hatalmas kamrák vannak, ahová az összetört álmokat zárják be, hogy el legyenek zárva a külvilágtól.

-És mik tartalmazzák az összetört álmokat.

-Azt írja a könyv, hogy az összetört álmok kis üveggömbökbe vannak elzárva. Akkor azokat láttuk útközben.

-De ha el vannak zárva, akkor hogyan láthattuk őket útközben?

-Nem tudom, de ha meg akarjuk tudni, akkor tovább kell mennünk. Vigyelek?

-Nem, tudok menni, szólt Sophia.

Brian és Sophia tovább haladtak az alagútrendszerben, egyre beljebb merészkedtek. Ahogy haladnak előre, egyre fásultabban egyszer csak egy hatalmas teremhez érnek, aminek hatalmas ajtajai voltak, amik legnagyobb megdöbbenésükre nyitva voltak és csak úgy ömlöttek ki az üveggömbök a nyitott ajtókon keresztül. Valahogy kinyitódtak az ajtók és az összetört álmok kiszabadultak. Ezt Brian és Sophia még valahogy fel tudta fogni, de végig gondolni már nem tudták, hogy mi történik. Mire elértek az ajtókig, teljesen összetörtek. Egymástól messze, teljesen összetörve ültek, összetört álmukkal. Egymásra sem tudtak nézni, nem volt elég erejük, beszélni sem tudtak. Szerették volna megérinteni egymást, de egyszerűen nem mozgott a karjuk. Teljes csüggedésben ültek. Korábban már majdnem megvallották egymásnak az érzelmeiket, de most képtelenek voltak még arra is, hogy akár csak egy lépést tegyenek egymás felé. Hosszasan ültek így teljesen kiábrándulva mindenből, csak nézték, ahogyan az összetört álmok ömlenek kifelé az ajtókon, a gépek nem működtek, amik rendben tartották őket. Brian és Sophia tehetetlennek érezte magát. Brian azonban nem adta fel még teljesen.

-Sophia, szólt nagy nehezen.

-Tessék, szólt Sophia is, alig érthetően.

-Sophia, szólt Brian. Valamit tennünk kell, én ezt nem bírom elviselni.

-Én sem, ez szörnyű. Valamit tennünk kell ellene.

-És mit gondolsz mi lehet az, amit tenni tudunk.

-Nem tudom, csak arra tudok gondolni, hogy milyen borzasztó mindez.

-Igen, szörnyűséges.

-De valamit ki kell találnunk, ez nem maradhat így.

-Akkor mit tegyünk?

-Ki kell gondolnunk, hogy mi történhetett.

-Én már gondolkodni is alig bírok.

-Én azt hiszem, hogy van egy megoldás.

-És mi az, kérdezte Sophia?

-Az üveggömböket vissza kell zárni a terembe.

-Igen, ez a megoldás, de hogyan tegyük mindezt.

-Meg kell találnunk az ajtók kulcsát, ami el van rejtve és be kell zárni az ajtókat.

-Jó akkor próbáljuk meg.

-Fel tudsz állni, kérdezte Brian,

-Igen azt hiszem menni fog.

-Valahogy én is fel fogok tudni állni, szólt Brian.

Nehezen, de mind a ketten felálltak és közeledtek egymás felé.

-Brian, kérdezte Sophia?

-Igen?

-De hol keressük a kulcsot.

-A könyv azt írja, hogy ne lehessen megtalálni azért egy labirintusba zárták el, ami csapdákkal van tele.

-És azt írja, hogy merre van a labirintus.

-Van itt egy térkép, ami oda vezet, de magához a labirintushoz már nincs leírás, éppen azért, hogy az ajtók kulcsához ne lehessen hozzáférni.

-Akkor próbáljuk meg és induljunk.

-Jó induljunk el.

Brian és Sophia tehát elindultak, követve a térképet megkeresni a labirintust. Még mindig tele fájdalmas érzésekkel, de szívükben kicsit már reménykedve. Ez tudta őket tovább vinni. Sokáig követték a térképet, mire megérkeztek a labirintushoz.

-Itt vagyunk, mondta Brian.

-Igen megérkeztünk, válaszolt Sophia.

-Mit gondolsz, végig tudod csinálni, kérdezte Brian?

-Igen, azt hiszem már jobban vagyok egy kicsit.

-Akkor bemenjünk?

-Igen, muszáj. Véget kell vetni a csüggedésnek, amit érzek ,mert ha nem tesszük meg érzem, hogy elemészt.

-Akkor mi hamarabb induljunk. De nagyon vigyázzunk. A könyv azt írja, hogy a labirintus tele van csapdákkal.

-Igen, legyünk nagyon óvatosak.

-Jó.

Brian és Sophia tehát belépett a labirintusba, ahol gyér fény égett. Nem tudták, hogy merre induljanak, de nagyon vigyáztak. A könyv nem tévedett. A labirintus tényleg tele volt csapdákkal. Beomló padlóval, leomló kőzettel, szurkáló kardokkal és többféle válogatott rejtéllyel. Brianék nagyon lassan tudtak csak előre haladni, többször meg kellett állniuk. Sophia alig állt a lábán, sokszor Brian vitte a hátán. Testük elfáradt a sok csapda kikerülésében, de ahogy beljebb haladtak csüggedésük mintha mégis csökkent volna. Nem tudták merre menjenek, de az érzéseikre hagyatkoztak és ahogy csökkent a szorongás úgy közeledtek egyre a kulcs felé. Egyszer csak mintha minden fájdalom elmúlt volna, ott volt előttük a kulcs. Brian nagyon óvatosan elvette a kulcsot, vigyázva, hogy ne történjen semmi és gyorsan elindult vele kifelé.

-Nézd Sophia, itt a kulcs.

-Szerencsére, akkor induljunk kifelé.

Így is tettek, ismerve az utat, elindultak kifelé. Kifelé hamarabb kiértek a labirintusból és gyorsan a nagy teremhez mentek. Itt beindították először a gépeket, amikkel az összetört álmokat gyorsan visszakotorták a termekbe majd még összeszedték az elgurult üveggolyókat is, hogy egy összetört álom sem maradjon kint, majd miután megvoltak mindezzel a megszerzett kulccsal gyorsan bezárták az ajtókat, így az összetört álmok újra el voltak zárva.

-Sikerült, szólt Brian.

-Igen ezt is sikerült megoldani, szólt Sophia.

-Nézzük meg az álommérőt.

Gyorsan elővették a készüléket és látták, hogy az egy kicsit megint nagyobb értéket mutat, mint korábban, de még mindig nem eleget.

De Brian és Sophia már elég jól érezte magát ahhoz, hogy továbbhaladjon.

-Akkor induljunk tovább, kérdezte Brian.

-Igen válaszolta Sophia.

Gyorsan megkeresték, hogy merre haladhatnának tovább. Találtak is egy ajtót, ami lefelé vezet. Gyorsan elindultak rajta a következő szintre. A gyárkémény füstje pedig egy újabb színnel gazdagodott.




































Jégsivatag



Brian és Sophia ahogy leértek az újabb szintre szomorúan vették észre, hogy itt sem vár rájuk valami különösebb egyszerű kaland. Ahogy körbe néztek minden csupa sivár jég borított.

-Na itt vajon mi történt, kérdezte Sophia?

-Nem tudom, minden csupa jég.

-Valaminek történnie kellett ez a szint sem lehet ilyen.

-Igen, már nagyon mélyen járunk.

-Sok mindenen túl vagyunk.

-Annyira, hogy a képzeletem és az álmaim már teljesen oda vannak.

-Már az enyém is, a fantáziám olyan sivár, mint ez a jégtenger.

-Mindegy menjünk tovább, majd meglátjuk mi lesz.

-Jó, menjünk, de nagyon fázok.

-Én is.

De brian és Sophia már annyira kikészült, hogy még arra sem tudtak gondolni, hogy egymáshoz bújjanak és úgy melegítsék egymást, így hát egymás mellett, külön külön menve vacogtak a hidegben.

-Te, Brian, mi lehet ez a szint?

-Nem tudom, de már nem sok lehet hátra.

-Akkor már ki kell tartanunk.

-Ahogy eddig is.

-Ezt már végig kell csinálnunk.

-Nem szabad feladnunk.

-De nagyon hideg van és nagyon fázom.

-Én is Sophia, belül remeg mindenem.

-Nem tudjuk valahogy felmelegíteni magunkat.

-Nem tudom, de ha mozgunk és tovább megyünk talán nem fagyunk meg.

-Jó akkor menjünk tovább.

Brian és Sophia így hát tovább haladt, de csak a sivár jégbirodalom várta őket, mígnem egyszer csak megszűnt a jég és helyét a homoksivatag vette át.

-Ez mi, kérdezte Sophia?

-Homoksivatag.

-Ez sem jobb.

-Nem egy cseppet sem.

-Itt meg meggyulladok.

-Igen, nagy a forróság.

-És már szomjas is vagyok.

-Akkor mi legyen?

-Nem tudom, olyan sivár itt minden.

-Menjünk tovább, vagy forduljunk vissza, olyan régen jövünk már és nincs itt semmi sem.

-Minden kihalt, de azért menjünk tovább, valaminek csak kell lennie.

Brianék így továbbhaladtak, de nem várta őket más, csak a homoktenger és puszta kiábrándultság.

-Nem igaz, hogy nincs itt semmi sem.

-Lehet, hogy korábban volt.

-Az lehet, de akkor hová tűnt?

-Nem tudom.

-Most már kíváncsi vagyok. Mit ír a könyv?

Brian fellapozta a könyvet.

-Azt írja, hogy ez már az utolsó előtti szint, ezután már csak a fő szint van és itt már nagyon mélyen vagyunk. Ez itt a képzelet és a fantázia birodalma.

-Vagy annak kellene lennie.

-Igen vagy annak, de valami tönkre tette.

-Igen valami itt is elromlott.

-Mint korábban, de még nem jöttünk rá, hogy mi.

-De hogy jövünk rá.

-Nem tudom.

-Én sem.

-Szerintem járjuk be a birodalmat.

-Jó, hátha találunk valamit.

Brian és Sophia így hát újra elindult és elindult megkeresni a probléma okát. Körbe-körbe járták a jeget és a sivatagot, de holmi képzeletnek vagy fantáziának a nyomára sem bukkantak.

-Ez így nem lesz jó, szólt Brian egy idő után. Régóta megyünk már és nem találunk semmit sem. Álljunk meg.

-Jó álljunk meg, úgyis elfáradtam.

-Hátha ez a képzelet és fantázia birodalma, akkor ez egy nagyon sivár álom.

-Igen, a képzeletnek és a fantáziának sokkal fantasztikusabbnak kell lennie.

-Lehet, hogy ez a megoldás, szólt Brian.

-De már szinte minden kiveszett belőlem is látva ezt a világot.

-Igen, pont ezért, kell nekünk megoldanunk.

-De, mit? Veszítsük el minden fantáziánkat?

-Nem, éppen ellenkezőleg, fantáziákat kell gyártanunk és képzeletet.

-Igazad lehet, szólt Sophia, próbáljuk meg.

Brian és Sophia gí is tett. Megpróbáltak fantáziálni. Először nehezen ment, de Briannak először eszébe jutott a Nap. Erre a Nap megjelent az égen. Megolvasztotta a jeget, ami felhőket képzett, amiből eső esett és elmosta a homoksivatagot. A jég megolvadt a homok eltűnt és hatalmas városok nőttek ki a földből. Mindenféle magasságú házak ajándékdobozokból, színes masnikkal átkötve. Felhőkarcolók, közepes és kisebb magasságúak.

-Ez működik, szólt Sophia. Próbáljuk erősebben.

-Jó, válaszolt Brian.

A városok kezdtek benépesülni. Csodaszép parkok, tavak, hidak képződtek, ahol lehet andalogni. A gyalogutakon színes lufik, szívecskék, ajándéktárgyak, kisállatok, plüssállatok sétáltak, a kirakatokban színes ruhák voltak láthatóak. Az utakon játékautók, a levegőben játékrepülők és helikopterek, a síneken játékvonatok jártak. Minden csupa fantázia és képzelet. Az élet visszatért erre a szintre is.

-Nézd meg az álommérőt, szólt Sophia.

Brian megnézte, az már majdnem elérte a küszöbértéket.

-Már majdnem jó, szólt Brian, már csak egy kicsi hiányzik.

-Akkor gyorsan, lefelé az alsó szintre, talán ott végleg megoldódik minden.

-Igen, talán, szólt Brian.

Gyorsan kerestek egy lépcsőt lefelé és lementek rajta. A legalsó szintre értek. A Gyár füstje már majdnem teljes pompájában füstölt.







































A legalsó szint


Brian és Sophia nagyon boldogan sétáltak le a lépcsőn, mivel ilyen jól sikerült megoldaniuk az előző szintet. Erről beszélgettek:

-Sophia, láttad milyen csodás világot találtunk ki, szólt Brian.

-Igen, láttam.

-Azok a csodálatos ajándékdoboz házak.

-Azokat te találtad ki.

-De kellettél hozzá te.

-Milyen magasak és színesek voltak.

-Igen. Ezerszínűek és milyen szépek. De a parkok és és tavak, amiket te kitaláltál azok sem voltak semmik.

-Igen, jól sikerültek, szeretem a szép tavakat és parkokat.

-És az a sok ajándék és dísztárgy, ami az utcán sétált.

-Igen, fantasztikusak voltak.

-Nekem a szívecskés tetszett a legjobban, azt te találtad ki, szólt Brian.

-Igen, szeretem a szívecskés meglepetéseket, válaszolt Sophia.

Így beszélgetve haladtak lefelé a lépcsőn mígnem ismét egy sötét barlangba értek, aminek a tetején csövek futottak.

-Na szép helyre értünk megint, szólt Sophia. Én már nem bírom. Vajon itt mi vár ránk.

-Ki kell tartanod, válaszolt Brian, a könyv szerint ez már az utolsó szint. Ha itt mindent megoldunk, akkor a gyár újra működni fog.

-Ha megoldjuk, én már úgy kifáradtam. Mit kell itt csinálni.

-A könyv szerint itt egy hatalmas üveggömb van, ami ezerszínnel ontja szivárványfényt.

-Na színek és fény az nincs itt, itt is valami hatalmas baj lehet.

-Igen, valószínűleg itt is elromlott valami. Menjünk tovább.

-Jó haladjunk.

Brian és Sophia sokáig követték a csöveket a barlangban, mígnem egy hatalmas terembe jutottak, ahol valóban ott volt egy hatalmas üveggömb, de semmilyen színt nem ontott magából. Színtelenül állt magában.

-Na ezzel mi történt, kérdezte Sophia.

-Nem tudom. Nézzük meg közelebbről.

-Jó nézzük.

Brian ésSophia közelebb ment az üveggömbhöz, hogy megnézzék és amikor odaértek látták, hogy egy hatalmas repedés húzódik rajta.

-Ez meg mi, kérdezte Sophia.

-Nem tudom, egy hatalmas repedés.

-Igen azt én is látom, de mit kezdjünk vele.

-Nem tudom.

-Ír valamit a könyv?

-Nem semmit.

-Na akkor jól befuccsoltunk.

-Miért?

-Itt vagyunk a legalsó szinten, válaszolt Sophia, keresztül mentünk sok mindenen, mindent megoldottunk, de ezzel nem tudunk mit kezdeni

-Még ne adjuk fel.

-Miért van valami ötleted?

-Van néhány dolog, amit megpróbálhatunk.

-Mint például?

-Próbáljuk meg összeilleszteni, hát ha annyi elég és megjavul.

Brian és Sophia megpróbálta a repedésnél összeilleszteni, de nem működött.

-Akkor próbáljuk meg összeragasztani, szólt Brian.

Brianék most megpróbálták összeragasztani a repedést, de ez sem működött. Ezen kívül még próbálták bevilágítani, hátha elég egy fény és beindulnak színek, próbálták satuba fogni, és még pár dolgot kitaláltak, de semmi sem működött.

-Semmi sem használ, szólt Sophia.

-Valaminek kell működnie, szólt Brian.

-De mindent kipróbáltunk.

-Lehet nem mindent, üljünk le és gondolkodjunk.

Brian és Sophia így tett. Leültek, hogy gondolkodjanak, de olyan fáradtak voltak alig tudtak. A sok kaland teljesen kimerítette őket. Fásultan ültek. Brian Sophiát nézte. Kezdték ellepni az álmok. Arra eszmélt, hogy csak Sophia jár a fejében tele álommal. Lopva megnézte az álommutatót. Mintha az feljebb kúszott volna, vagy legalábbis Brian úgy képzelte. Gyorsan Sophiához szólt:

-Sophia.

-Mi az Brian, teljesen kimerült vagyok.

-Tudod most minden álom kettőnkön áll vagy bukik.

-Igen, de lehet, hogy elbuktunk és többé nem lesznek álmok.

-Tudod Sophia, mi van ha ez az álom most a kettőnk dolga.

-Mit akarsz mondani, kérdezte Sophia?

-Tudod már korábban akartam mondani valamit.

-Mit akartál mondani?

-Tudod Sophia, ha más álom most nincs is a Földön a mi álmunk talán megmentheti a többit.

-Hogyan, kérdezte Sophia.

-Tudod Sophia én már régóta szeretlek, mondta ki Brian.

Sophia nem tudta mit mondjon, Brian a legtitkosabb álmát mondta ki.

-Mondj valamit Sophia, ne kínozz ez az álom a miénk, kettőnk álma megmentheti az egész gyárat.

-Brian, kezdte Sophia halkan, tudod te sem vagy közömbös nekem, már régóta szeretek veled együtt lenni, de ez, amit most átéltünk csak közelebb hozott hozzád.

-Ez az, szólt Brian. Így tovább Sophia, nézd a repedés kezd elmúlni. Ha te is szeretsz kettőnk álma megoldja ezt a problémát is és az álmok újra életre kelnek.

-Szeretlek, szólt Sophia.

Brian csak erre várt. Két karja közé kapta Sophiát, szorosan magához ölelte és megcsókolta.

-Ez a mi álmunk, szólt Brian és teljesült.

-Igen teljesült, szólt boldogan Sophia és nézd a gömböt.

Brian nézte a gömböt, amin a repedés teljesen megszűnt és színek kezdtek kavarogni benne, amik egyszer csak ezerszínű szivárvánnyal szöktek ki az üveggömbből, keresztül a csöveken, keresztül a szinteken, amiket egyesítettek és lökődött ki a gyár kéményén, ami már újra pompázatos színében tündökölt.

-Nézd meg az álommérőt, szólt Sophia.

Brian megnézte. Az álommérő mutatója majd kiakadt, olyan magas szintet mutatott.

-Sikerült, szólt Brian. Megjavítottuk a gyárat.

-Igen sikerült, mindent megoldottunk, lelkendezett Sophia és mi is gazdagabbak lettünk egy álommal.

-Igen, szólt szerelmesen Brian, végre együtt vagyunk. De most azonban azonnal menjünk fel a gyárba és nézzük meg minden működik-e?

-Jó, induljunk.

Brian és Sophia a szinteken keresztül szaladva rohantak fel a gyárba, hogy megnézzék minden működik-e?































Befejezés


Brian és Sophia rohant fel a gyárba, már nagyon kíváncsiak voltak, hogy mi történt, vajon sikerült-e mindent megjavítaniuk.

-Mit gondolsz Sophia, sikerrel jártunk?

-Majd fent kiderül.

-Sietnünk kell.

-Igen, hamar fel kell érnünk.

Brian és Sophia, ahogy felértek a gyárba a mérnökök fogadták őket.

-Na mi történt, kérdezte Brian a mérnököket?

-Nem tudjuk, sikerrel jártatok, kérdezte az egyik mérnök?

-Nem tudjuk, úgy tűnik lent mindent megjavítottunk.

-Itt fent most minden rendben és úgy tűnik a gyár füstje is szép színes.

-Akkor mindennek rendben kell lennie.

-Akkor gyerünk a vezérlőbe

Brian és Sophia a vezérlőbe rohant, hogy mindent megnézzenek. Gyorsan a mutatókat ellenőrizték, de úgy tűnt, hogy minden működik, az összes mutató működött és jó értéket mutatott.

-Szerencsére ezek működnek, szólt Brian.

-Igen, minden érték rendben.

-Akkor sikerülnie kellett, már csak azt kell megtudni, hogy tudjuk-e őket működtetni.

-Lássuk az álmokat, ahol úgy hagytuk őket, ha azokat sikerül megváltoztatni akkor minden jó.

-Igen, lássuk.

Brian és Sophia megnézték az álmokat, amik félbemaradtak. Először a szerelmes párt ették szemügyre, de nem változott semmi sem, a nő továbbra is rosszul érezte magát és nem akart randira menni.

-Na lássuk, szólt Brian, most kiderül.

-Akkor vágjunk bele, szólt Sophia.

-Szólj a mérnököknek.

Sophia szólt a mérnököknek, akik rögtön munkához láttak. Számoltak, mértek és kijött, hogy min kell javítani. Alapanyagot rendeltek, szelepeket állítottak és az álom újra megelevenedett. A nőnek eszébe jutott a férfi, hogy randevúra hívta őt és ettől rögtön jobban lett, felhívta, hogy nem lehetne-e egy újabb randevút megbeszélni. A férfi örömmel tett eleget a meghívásnak. Brianék figyeltek. A randevú tökéletesen sikerült. Úgy tűnt az álom folytatódni fog. Brianék örültek. A gyár újra tökéletesen működött. Most megnézték a többi álmot is. Gyorsan elővették a kiscicás álmot, amit a kislány végül Brianék közreműködésének köszönhetően meg is kapott és a falu is ismét örülhetett a havazásnak. De ami a legfontosabb egy újabb álom született. Brian és Sophia álma egymásról, ami tele volt csókokkal, szerelmes pillantásokkal, kis ajándékokkal, egy házikóval, talán egy kisbabával is. Brian és Sophia egy újabb hosszú álomnak nézhetett elébe a saját álmuknak. Az öröm mutató ismét az egekbe kúszott.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Új otthon

  3228. Egy elhagyatott roncsot találtunk, amiből sok adatot nyertünk ki. Ezek főként az űr történelmét tartalmazták. Most felfedjük ezeket ...