Mesék

RÉMÁLMOK

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy gonosz ember, aki örök életre vágyott, ki is eszelt egy tervet. A terv egyszerű volt és rém gonosz. Hamar hozzá is kezdett. Rátalált egy bűbájra, ami egy ajtót nyitott, ami az álmok birodalmába vezetett. Itt bárki álmába beléphetett. Ő el is indult, minden este behatolt valaki rémálmába és egy rémálmot keltett benne.

Első este benyitott egy álomba. Mindenki azt álmodta, hogy a sötétben ébred, rettenetesen fél a sötétben, azt sem tudták mit tegyenek csak rohantak és rohantak a sötétben, de semmi fény nem látszott sehol sem, csak a nagy sötétség. Zihálva ébredtek, nem tudták mit tegyenek.

A gonosz ember másnap este ismét benyitott az álmok birodalmába. Az álmodók azt álmodták, hogy mindenféle furcsa, nagyon félelmetes hangokat hallanak mindenhonnan. Az emberek nagyon féltek a furcsa hangoktól, rettegtek. A hangok azonban nem múltak el és az emberek izzadva ébredtek.

Az emberek már nagyon kezdtek félni és álmodni, de a gonosz ember nem fejezte be gonosz tervét. Tovább folytatta. A következő éjszaka az emberek azt álmodták, hogy egyedül vannak és senki sincs körülöttük és rettenetesen féltek egyedül, de senki sem volt velük. Rettegtek egyedül.

Ez aztán minden éjszaka folytatódott. Valamikor azt álmodtál, hogy szörnyek vannak körülöttük, vagy éppen zuhannak a semmibe. Már teljesen össze voltak zavarodva. A gonosz ember terve már majdnem sikerült, terve ugyanis az volt, hogy az emberek ne álmodjanak többet és így a gonosz ember meg tud szerezni minden álmot, felépíteni egy álomvilágot magának, amiben azután örökké élhet.

Az emberek azonban összefogtak. Összejöttek egymással, nem voltak egyedül, énekeltek a rossz zajok helyett fényeket gyújtottak és szörnyek helyett egymással ünnepeltek. Így már mindenki mert álmodni és álmuk olyan erős volt, hogy boldogan álmodták az álmukat.

A gonosz ember terve így kútba esett, nem tudta az álmokat megszerezni és örökre a rémálmok világában maradt.

Téridő

Egyszer régen tér és idő nagyon megharagudott egymásra, birokra keltek egymással. Először azt akarták eldönteni ki a nagyobb. Mind a ketten felfogadtak egy-egy embert. Az első ember elindult, de nem ért a tér végére. Erre elindult a másik ember is a fény embere, de akárhogy ment a fény mindig ott járt előtte, nem ért a végére. Így nem tudták eldönteni ki a nagyobb. Elhatározták, hogy eldöntik, hogy ki a gyorsabb. Először a tér embere futott, de bárhogy futott a tér gyorsabban tágult. Ezután ismét a fény embere következett, de ő sem érte utol a fényt. Ezután abban versengtek, hogy ki ugrik jobban. Először a tér ugrott, de egy pillanat alatt helyet változtatott, mire a fény is időt ugrott, de egy pillanat alatt ugrott a múltba, majd a jövőbe, majd vissza. Így megint nem dőlt el a versengés. Kitaláltak, hogy abban fognak versenyezni, hogy ki látható jobban. Megint felfogadtak egy embert. Az első ember messzire ellátott a tér pereméig, de egyszer csak megszűnt a fény és az ember nem látott semmit, mire visszajött a fény és a tér újra látható lett. Így megint nem dőlt el ki a jobb. Ekkor azt találták ki hallható jobban. Egy visszhanghoz mentek, ahol az ember egy nagyot kiáltott. Visszhangját az egész térben lehetett hallani, az idő azonban abban volt jobb, hogy a visszhang egyből válaszolt, még egy kis idő sem telt el. Így megint nem dőlt el ki a jobb. A tér szerint ő a jobb, mert ő teremt, bolygókat, csillagokat hoz létre, az idő azonban azt válaszolta rá, hogy ő meg bizony hosszú életük során el tudja pusztítani mindet. Így megint nem dőlt el ki a jobb. Gyere birokra szólt ekkor a tér, mire az idő birkózni kezdett a térrel. Azóta is birkóznak ki a jobb.

Valóság és álom:

Álom megharagudott az emberekre, hogy azok jobban szeretik a valóságot, mint őt, elhatározta hát, hogy átveszi az uralmat a valóság felett és megmutatja, hogy ő sokkal jobb. Kiválasztott egy embert és elhatározta, hogy minden álmát teljesíti. Első álma a gazdagság volt, de a valóságban az emberek elkezdtek irigykedni rá. Ez az álom tehát nem jobb, mint a valóság, ahol nem mindenki gazdag. Második próbálkozása az álomnak az volt, hogy herceget varázsol a kiválasztott emberből. De a valóságban az emberek elkezdtek morogni, hogy neki vajon miért másabb, sokkal jobb az élete. Az álom ezt a próbálkozását is elbukta. Harmadik próbálkozásra a világ legszebb emberévé tette, de az emberek elkezdték magukat szégyelni, hogy ők hozzá képest olyan csúnyák, így az álom megint vesztett. Negyedik próbálkozásra a világ legboldogabb emberévé tette, hát ezt az emberek a valóságban már nem tűrhették. Álom utoljára a hatalommal próbálkozott a kiválasztott embert a világ leghatalmasabb emberévé tette. Az emberek ezt már végleg nem bírták elviselni és fellázadtak álom ellen. Álom rájött azonban, hogy jól van ez így ahogy van az embereknek az álmok teszik elviselhetővé a valóságot. Álom ebben megnyugodott és visszavonult, hagyta a valóságot tegye a dolgát békén.

Lélek:

Történt egyszer, hogy egy ember annyit szenvedett, hogy jobbnak látta ha kitépi a lelkét és nem érez többet. Történt azonban, hogy egy régen látott ismerősével találkozott, akit régen nagyon szeretett, de most semmit sem érzett, messzire elkerülte, nem is akart vele találkozni semmilyen örömet nem érzett. Hamar hazatért, el is felejtette az ügyet. Történt máskor, hogy egy nagyon szép nő ült le mellé, akinek megtetszett és beszédebe elegyedett vele, de az emberünk semmit nem érzett, mikor a nő érezte, hogy nem ér el semmit elment mellőle. Emberünk mellett a szerelem ment el. Harmadnap egy szomszéd kisfiú kérte meg, hogy javítsa meg az elromlott repülő játékát, de ő morcosan utasította el. A jóságot utasította el így magától. Már jó sem akart lenni. Látta a kisfiú arcán a szomorúságot, de már ezt sem érezte, még a szomorúság sem hatotta meg. Eljött a tél és a karácsony is, mindenki a karácsonnyal volt elfoglalva csak az emberünk nem, őt nem érdekelte. A szomszédok azonban összebeszéltek és utána jártak miért ilyen ez az ember. El is mentek megkeresni a lelkét, amit egy kút fenekén meg is találtak. Kiszedték belőle és ezt adták neki vissza karácsonyra. Emberünk elkezdett boldogságot érezni és rájött, hogy a világ tőlünk, saját lelkünktől szép.

Viharos szél

Egy nap a szél nagyon megharagudott és viharos szélként tombolt, tarolt mindenfelé. Nem nézhették ezt jó szemmel a társai ezért először a Föld akarta megállítani, földfalat emelve elé, de a szél olyan erős volt, hogy lerombolta a falat. Ezután az ég akarta megállítani, erős felhőfalat alkotva a levegőbe, de a szél viharként tépte szét a falat. Ezután a víz akarta megállítani erős örvényt kavarva köré, de a szél tornádóként pusztított el az örvényt. Ezután a tűz próbálkozott, lávaesőt bocsátva a levegőbe, de a szél orkánként zúzta szét a meteorokat tűzvihart okozva a földön. A Hold is megpróbálta megállítani sötétséget bocsátva rá, hogy a szél ne lásson, de a szélnek a csillagok fénye is elég volt a vaksötétben söpört tovább. Miután mindenki megpróbálta megállítani, de nem sikerült neki, nem tudták mi tévők legyenek. Ekkor mind felkeresték a Napot, kérvén, hogy próbáljon meg segíteni nekik. A Nap tüstént felkerekedett és napsugaraival szétkergette a szelet szép napsugaras napot teremtve a Földön.

Tóbiás a házőrző

Tóbiást egy szép tavaszi napon vittek el új gazdájához egy kislányhoz, aki már nagyon szeretett volna magának egy kiskutyát és a szülei egy pici dalmatával lepték meg. Tóbiás először nem értette mi történik és hová tűntek a testvérei. Ez az értetlenség haragba csapott át. Nagyon mérges volt és mást sem csinált csak ugatott és vonyított. A kislány nem értette miért viselkedik így Tóbiás, de a szülei elmagyarázták neki, hogy Tóbiás csak fél és nem érti mi történt vele, majd megnyugszik. Tóbiás azonban kitartott, mikor a család elment mindent dühösen összeharapdált. A kislány családja azonban nem haragudott rá, ételt hoztak neki. Tóbiás ezen meglepődött, mert a korábbi helyen is emberektől kapta az élelmet először nem akarta megenni, de azután egyre éhesebb lett végül megtört és megette, amit az emberek hoztak neki. A kislány boldogan kapta az ölébe és jól megsimogatta ez jól esett Tóbiásnak. A kislány nem is engedte ki az öléből magával vitte a szobába és ott maradt Tóbiással. Egy idő után Tóbiás kezdte megszokni a kislány közelségét és kezdett megbarátkozni vele, főleg játszani szeretett vele, mert a kislány különféle játékokat tanított neki. Együtt labdáztak, együtt futkároztak, amit Tóbiás nagyon szeretett, lassan már Tóbiás azt nem szerette, ha a család egyedül hagyta otthon és nem volt kivel játszani. Mindig alig várta, hogy a kislány hazajöjjön és játszhassanak egy jót. Egy nap azonban új dolog történt, amikor a család elment Tóbiást kint hagyták az udvaron, ami egy teljesen új világ volt Tóbiás számára. Voltak ott más állatok is akikkel megismerkedett és a kerítésen kívül a családhoz hasonló emberek. Ezek fel alá mászkáltak. Tóbiás elkezdett félni, hogy mi lesz ha ezek az emberek bejönnek az üres házba, de akkora már annyira szerette a családját, hogy eldöntötte, hogy bármi áron de megvédi őket, ezért úgy döntött, hogy minden a ház előtt elmenő embert jól megugat. Így is tett. Egész nap az embereket ugatta a ház előtt, amíg a család haza nem jött, őket boldog ugatással várta. Látjátok ugatta egész nap a házat őriztem, minden embert jól megugattam. Ezt mintha az emberek is értettek volna, mert mindig megsimogatták ha megdicsérték, most pedig nagy simogatást kapott. Mintha azt mondták volna, „Jól van Tóbiás, jól őrizted a házat, büszkék vagyunk rád”. Ezt értette Tóbiás és boldog volt, hogy megdicsérték, most már boldogan ment játszani már új családjával.

Téli mese:

Történt egyszer, hogy a tél megharagudott az erdőre, mert az nem szerette, mert hideg volt, nem volt élelem az állatoknak, ezért a tél elbujdosott. A Nyár, a Tavasz és az Ősz viszont nagyon szerette a Telet, ezért a keresésére indult. Először a nyuszit keresték fel, mert ő nagyon bőbeszédű talán tud valamit. A nyúl azonban gyáva volt, nem merte elmondani merre ment e tél, mert félt tőle, de mondta menjenek keressék meg a rókát ő talán tud valamit. A róka nem szerette a telet, nem akarta, hogy visszajöjjön, ezért mivel ravasz volt rossz irányba terelte a keresőket, akik el is indultak a rossz nyomon. Útközben találkoztak a sassal, akinek jó szeme volt, ő talán látott valamit. Ő látta, mondta, amint a medve felé ment. A Nyáréknak így vissza kellett fordulnia nagyot csalódva a rókában. Megérkeztek a medvéhez, aki azonban mivel találkozott a téllel már téli álmát aludta. Nem tudva mit csináljanak elmentek a bölcs bagolyhoz, hogy megkérdezzék látta e a telet. Ő nem látta felelte, de mondta, hogy a farkas nagyon dühös a télre, mert így nem érkeztek meg a prédaállatok, ő talán tud valamit. A Nyárék fel is keresték a farkast, aki nagyon vonyított már az éhségtől, alig tudták lecsillapítani. A farkas bátor volt, el is mondta, hogy tudja hova ment a tél, fel a hegytetőkre, a hegycsúcsokra bújt el. A Nyáréknak így fel kellett menni a hegytetőkre, nagy nehezen értek fel a csúcsra, ahol meg is találták a telet, kérték térjen vissza, de a Tél nagyon makacs volt, nem akart visszatérni. A Nyárék azonban kérlelték térjen vissza, mondták mennyien szeretik, hogy fognak a gyerekek, felnőttek szánkózni, hógolyózni, hóembert építeni és boldog ünnepeket ülni. Nagy nehezen így sikerült is meggyőzni a Telet, hogy térjen vissza és borítsa szép fehér lepelbe a tájat. A Tél így is tett és mindenki nagyon örült, hogy visszatért a tél.

Szerelmes mese:

Történt, hogy az erdő és a Tavasz szerelmes lett egymásba. A Nyár, az Ősz és a Tél megirigyelte a szerelmüket próbálta szétválasztani őket. Először a Nyár próbálkozott. Először pusztító aszályt bocsátva az erdőre, minden ki volt száradva, de a Tavasz beszélt a folyóval, hogy segítsen. A Folyó készségesen ki is áradt, elárasztva éltető vízzel az erdőt, ami újra kizöldült. A Nyár ezután tűzzel égette fel az erdőt, de a Tavasz beszélt az Esővel segítsen. Az Eső le is zúdult az égből eloltva a tüzet. A Nyár tehetetlen volt. Most az Ősz próbálkozott. Ő először a leveleket zöldjét akarta megváltoztatni, hátha így csúnya lesz az erdő és már nem fog tetszeni a Tavasznak, de a Tavasz megkérte a szivárványt fesse be a leveleket és a Szivárvány csoda szép színűvé változtatta az erdőt. Az ősz ezután ködöt bocsátott az erdőre, hogy a szerelmesek ne találkozhassanak, de a Tavasz megkérte a Napot napsugarával vezesse szerelméhez. Így is történt, a két szerelmes újra tudott találkozni. Az Ősz is feladta a próbálkozást. Most a legerősebb ellenfél a Tél próbálkozott. Minden levelet lehullasztott a fákról a Tavasz azonban vigasztalta az erdőt, hogy majd ő a Tavasz újra zöldbe borítja az erdőt, addig kibírják így is. A Tél fagyával szinte mindenkit kizárt az erdőből, de a Tavasz kérte a gyerekeket jöjjenek ki hógolyózni, szánkózni a télbe. Így is történt. Minden kisgyerek és felnőtt kint játszott az erdőben. Így a Télnek sem sikerült szétválasztani a szerelmeseket, akik azóta is együtt vannak.

A sziget:

Amikor a sziget megszületett egyedül, társtalanul rótta útját a világban. Nagyon magányos volt, ezért próbált társat keresni. Először a Földet kérte meg, hogy legyen a társa, de a Föld azt válaszolta, csak beleolvadna a Földbe és semmivé válna, így nem lehet a társa. A sziget így tovább vándorolt. Kérdezte a Napot lenne-e társa a világban, de a Nap azt válaszolta, hogy ő csak fél napig tudna a társa lenni, másik fél nap nem, így a Nap sem lett a sziget társa, kérte a Holdat lenne-e társa, de a Hold így válaszolt, hogy ő meg csak este tudna a társa lenni, de nappal nem. A sziget így tovább vándorolt társ nélkül. Este meglátta a csillagokat, kérdezte őket lenne-e társa, de a csillagok így feleletek: - Nekünk milliárdszor milliárd társunk van nem kell újabb. Így a sziget megint magányos maradt. Nappal találkozott az éggel, kérdezte kell-e neki társ. De az ég gőgös volt, mondta neki nem kell társ. Így a sziget megint társ nélkül maradt. Tovább vándorolt. Találkozott a tengerrel, elpanaszolta neki mi történt vele a tengernek megesett rajta a szíve, úgy sem volt neki sem társa, így azt felelete, „ugyan sziget én is egyedül vagyok, te is társat keresel, gyere legyünk társak együtt”, így most már a szigetnek lett társa és együtt haladnak a világban kézen fogva tenger és sziget.

A kutya és a hideg:

Történt egyszer, hogy a kutya nagyon megharagudott a hidegre. A hideg nem értette miért, mondta a kutyának mondja el mi a baja. A kutya mondta, állandóan fázom tőled. A hideg erre hóval szigetelte a kutya lakását, ahol erre melegebb lett. Jól van mondta a kutya, de itt vagyok megkötve lánccal még ki sem tudom magam futkározni, hogy kimelegedjek. A hideg erre olyan fagyot bocsájtott a láncra, hogy az azonnal szétpattant. Jól van mondta a kutya. De a hidegben, mondta nem látni az élelem nyomát. A hideg újra hóval lepte el a földet, amin a nyomok láthatóak lettek, a kutya könnyen megtalálta az élelem nyomait. Jól van mondta a kutya, de azért így még nem látni az élelmet, mondta a kutya. A hideg rögvest hóval lepte újra a tájat, amin az élelem sötét foltként lett látható, így a kutya már könnyen meglátta a prédáját. Állandóan sárban kell járnom, mondta a kutya, mire a hideg úgy megfagyasztotta a földet, hogy a kutya már tiszta manccsal járt, kelt a földön. Jól van, mondta a kutya látom rendes vagy hideg, sokat segítesz, mostantól legyünk jó barátok és innentől kezdve a kutya és a hideg a legjobb barátok lettek.

A görény és a patkány:

Közeledett a karácsony és a görény és a patkány nagyon szomorú volt, mert újra egyedül kellett tölteniük a karácsonyt, mert a többi állat kiközösítette őket, nem szerették őket. Történt azonban, hogy a karácsonyt a manók ellopták és az állatok karácsony nélkül maradtak. Na a görény és a patkány elhatározták, hogy segítenek az állatoknak és visszaszerzik a karácsonyt. Elindultak hát és a manók felé vették az irányt. Először a menyéttel találkoztak, aki a manók szolgája volt és kérdezte merre mennek nehogy a karácsonyt menjenek kiszabadítani. De a görény és patkány ravasz volt, elmondták, hogy csak járják az erdőt, mert az állatok nem hívták meg őket a karácsonyra. A menyét ezt el is hitte és tovább engedte őket. Görény és patkány tovább mentek most a rókával találkoztak, aki még náluk is ravaszabb volt és ő is a manókat szolgálta. Kérte bizonyítsák be, hogy nem a karácsonyt mennek visszaszerezni. Ez nehéz feladat volt, de görény és patkány nem hátrált, mondták nézze csak meg róka koma, még ajándékot sem kaptak a többi állattól, miért akarnák kiszabadítani a karácsonyt. A róka ezt elhitte és tovább engedte őket. Most a farkassal találkoztak ,aki szintén az ellopott karácsonyt védte, hogy segítsen a manóknak. Neki olyan jó szaglása volt, hogy mindent kiszagolt, de a görény még az ő szimatát is átverte a szagával, így a farkassal is végeztek. Most a medve várt rájuk ő is a manókat szolgálta ereje meghaladta a görény és patkány erejét, de a patkány okosságát nem. Ezt használta a medve ellen. Tudta, hogy a medve mindnek előtt a hasát szereti jól megtömni. Ezért azt hazudta, hogy a manók szedték tele a zsákjukat a nyáron mézzel, ezért nem talált mézet a medve. A medve erre nagyon megharagudott és úgy döntött, hogy tovább nem segít a manóknak. Már csak a manóvárat őrző keselyű volt hátra, de őt patkány és görény könnyen elvakította és a manóvárba bejutva visszahozták a karácsonyt. Volt nagy öröm a kisállatok között és most már a patkány és görény is hivatalos volt az ünnepségre és még ajándékot is kaptak.

A másodpercmutató:

A másodpercmutató megunta az állandó körbe-körbe járást, úgy gondolta rá senkinek sincs szüksége, csak a legkisebb időt mutatja, felesleges amit csinál, elhatározta elmegy világot látni. Mire a nagy mutató és a kismutató teljesen megbolondult, nem tudták, hogy menjenek. Elhatározták vissza kell hoznia a kismutatót. Először a földet kérdezték látta-e? De a Föld megállás nélkül csak pörgött, forgott kérte a kis-és nagymutatót mihamarabb találják meg a másodpercmutatót, mert így nem tudja hogyan forogjon a pályáján. Ezután a Holdat kérdezték, de ő is mondta, hogy találják meg a másodpercmutatót, mert így nem tudja mikor engedje, mikor eressze a vizet és a víz így elöntötte a földet. Ezután kis- és nagymutató a Napot kérdezte látta-e a másodpercmutatót, de a Nap azt válaszolta sürgősen keressék meg, mert nem tudja mikor kell feljönni, mikor kell lemenni, így az emberek nem tudják mikor van nappal, mikor van este. Kis-és nagymutató kérdezték a csillagokat látták-e a másodpercmutatót. Ők azt válaszolták nem, mondták kérdezze meg téranyót, se sürgősen mert a fénysebességük már nem volt elegendő és fényük teljesen eltűnt, teljes sötétségbe borítva a Földet. Kis- és nagymutató már csak téranyóban bízott, de nagy meglepetésükre a karjaiban találták meg a másodpercmutatót. Kérték jöjjön vissza azonnal, mert az egész világ megbolondult nélküle. Téranyó el is engedte, mondta milyen fontos és szükség van még a legkisebbre is. Másodpercmutató így visszatért és visszatért a rend is.

A kis varázsló:

Miki megharagszik a szüleire, de kap egy varázsfelszerelést, amivel eltünteti a szüleit, csak úgy tudja visszahozni ha három feladatot teljesít.

A herceg és a sárkány:

A hercegnő eltűnik, a herceg a sárkányhoz megy, hogy visszahozza a hercegnőt de kiderül, hogy nem a sárkány rabolta el együtt indulnak útnak megkeresni a hercegnőt a gonosz boszorkánynál, barátok lesznek herceg és sárkány.

A kis manó:

A kis manó óriás akar lenni ezért mivel az emberek mindig az idő múlását okolják, erre nincs idejük arra nincs idejük, a kis manó varázserejével megállítja az időt, hogy bebizonyítsa milyen hatalmas is. Az emberek azonban összezavarodnak a kis manó azonban minden varázserejét elhasználta ezért nem tudja visszacsinálni a tettét. A szülei segítségét kéri, akik csak annyit tudnak segíteni, hogy elmondják, hogy él egy nagy varázsló aki talán tud segíteni, a kis manó menjen és keresse meg. A kis manó elindul, hogy keresse, útja során banditákkal, tündérekkel, sárkányokkal, óriásokkal találkozik, mindig tanul valamit, végül rátalál a varázslóra, aki egy utolsó próbára kéri, amit a kis manó teljesít is a varázsló pedig segít neki újraindítani az időt.

A kis hercegnő:

A lovagi tornán a legerősebb győz övé lenne a hercegnő keze, de ő elszökik, végül a lovagi erények nemesség bátorság ügyesség szerénység tulajdonságaival bíró legkisebb lovag találja meg és nyeri el a kezét.

A kis postakocsi eltéved:

A kis postakocsi újoncként indult útnak a kijelölt címek felé, ahová a csomagokat és a leveleket el kellett vinnie. Nagyon izgatott volt, mivel ez volt az első napja és félt , hogy el ne rontson valamit. Elindult útjára, de hamar rá kellett döbbennie, hogy ez nem az a vidék, ahová érkeznie kellett volna, mivel nem találta a címeket, ahová vinnie kellett volna a küldeményeket. A helymeghatározó szolgáltatás helyett a manuális úthoz folyamodott és egy térkép alapján próbált tájékozódni. Meg is határozta magának az útvonalat. El is indult rajta, de először egy patak zárta el az útját, nem tudta mi tévő legyen úgy gondolta átvág rajta. A patak közepén azonban erős volt a sodrás. A kis postakocsi gyorsan nagyobb fokozatba kapcsolt és kerekeit erőre bírva átjutott a patakon. Nagyon bátran viselkedett. Ezután egy erdőbe ért, ahol megint majdnem eltévedt, de mivel megtalálta a fákon a jeleket, amik útba igazították, kijutott az erdőből. Tudta, hogy az eszét kell használnia. Ezután egy hegy állta az útját, nem tudta elég erős e, hogy feljusson a tetejére. Sok erőt gyűjtött, majd felugratott a hegy tetejére, így elég erősnek bizonyult, hogy sikerrel vegye az akadályt. Vígan haladt tovább, mire egy csorda tehén került elé, már csak őket kellett beterelnie a karámba és már el is jutott a kézbesítési címekre. Sikeresen kivitte a küldeményeket. Nagyon boldog és elégedett volt, hogy első napján így sikerült minden.

Az arany gyermek

Egy ősi civilizációban hitük szerint a Nap és a Hold barátok volt. Nappal a Nap járt az részesítette előnyben, amit a Hold megirigyelt. Eldöntötte tehát, hogy eltakarja a Napot és örök sötétséget hoz as világra. Ebben a civilizációban élt az uralkodó család ifjú gyermeke, aki bátor harcos szeretett volna lenni. Sokat játszott kint az erdőben, kis nyilával cserkészve az állatokat. Egy nap azonban a Nap nem sütött tovább és a Hold maradt az égen sötétségbe borítva a Földet. A Hold elküldte démonjait, hogy öljék meg az uralkodó pár fiát. A Nap azonban résen volt és még hamarabb küldött egy szellemet, hogy segítsen a fiatal fiún, aki meg is jelent az uralkodó család előtt és beleegyezésükkel az erdőbe menekítette a fiút. Itt azonban A Hold démonjai az állatokba bújtak és vadásztak az ifjúra. A Nap szelleme azonban tigrissé változtatta az ifjút, aki így minden állatot el tudott zavarni a közeléből, így védte meg magát. A szellem ezután a hegyekbe indította a fiút, mondva, hogy ott találja meg a kérdéseire a választ. Így is történt a fiatal a hegyekbe ment, megkeresve a szent barlangot. Itt barlangrajzot, amit a szellem magyarázott. Elmondta, hogy a rajz egy próféciát tartalmaz és az utat, ami a beteljesüléshez vezet. Elmondta, hogy a prófécia szerint az örök sötétségből az ifjú menti meg a Földet ehhez azonban el kell mennie a sárkány hegyre ott meg kell találnia a varázsigét, ami megigézi a hold végét, majd az utat a templomhoz, ami a Föld gyomrában található. Az ifjú így már értett mindent, de már nagyon fáradt volt, ezért elaludt. Másnap fejjel lefelé lógva találta magát, szeme előtt, pedig barlangi trollok beszélgettek arról, hogy milyen jót fognak enni. A fiatal nem tudva mi tévő legyen próbált megszabadulni, megint csak a szellem segített neki. Láthatatlanná varázsolta, hogy kiszökjön. A trollok azonban észre vették, hogy eltűnt, kőzáport zúdítottak a barlangra. A fiatal ifjú alig tudta kikerülgetni a köveket, de szerencsésen kiért a barlangból, háta mögött hagyva a trollokat a sárkány hegyre indult. Itt egy sárkány kincsei között kellett megtalálnia a varázsigét, ami nehéz volt, mert a sárkány felfedezte a jelenlétét. A Nap szelleme ismét segített, óriási szörnyeteggé változtatta a fiatalt, aki így már fel tudta venni a harcot a sárkánnyal, óriási csata zajlott közöttük, de a fiatal győzött és a varázsigével távozott a hegyről. Következő útja a hegy gyomrába vezetett, hogy megtalálja a szent templomot, de nem volt egyszerű dolga, mert a templomot a törpék védték, hatalmas labirintust építve a templom elé. A fiatal napokig bolyongott a labirintusban, de rájött, hogy a törpék jeleket hagytak hátra, hogy ők is kitaláljanak a labirintusból. A fiatal követve ezeket a jeleket megtalálta a templomot. Belépve a világ mását látta bent. A Nap a Hold a Föld a vizek az állatok és az emberek másai mind megtalálhatóak voltak itt. A Hold mindent elkövetett, hogy megállítsa a fiatalt démonjaival mindent ráuszított a fiatalra. Földrengést, árvizet gyilkos állatokat bocsátva rá. Az ifjú ekkor már bátor harcos volt és mindennel megküzdött. Elért végül a Holdhoz. Ráolvasta a varázsigét, mire a Hold nem tehetett mást visszahúzódott a Nap elől és visszatért az éjszakába. Az arany gyermek így mentette meg a világot.

Bevezetés

Valahol a világban volt megtalálható Meseföld, hatalmas csodás birodalom volt ez, hatalmas hegyek, lankás dombok, gyönyörű folyók voltak megtalálhatóak ebben a birodalomban, óriások, sárkányok, tündérek voltak a lakói ennek a földnek, aminek a közepén azonban egy varázserdő volt található, amiben csodás lények éltek. Szarvasok szárnyakkal, gyönyörű sasok, amelyek a farkukkal szivárványt húztak maguk után, kőóriás medvék, élő beszélő fák, színváltó rókák, magukat megtöbbszörözni képes, falkává váló farkasok, vörösen izzó áttetsző, tüzet lövellni képes erős oroszlánok, patáikból villámot szórni képes vágtató paripák és gyönyörű liliomok. A hercegnőjük is egy liliom volt, Liliomhercegnő. Ő uralkodott a csodás lényeken és liliomjaival volt tele az egész erdő. Ők csillagport tudtak szórni magukból az égre, nappal és éjjel is csodás csillagokat varázsolva az égre. Itt éltek a lények itt játszottak, fogócskáztak, bújócskáztak, iskolába jártak, együtt rajzoltak és úsztak a folyókban. Nem volt azonban minden felhőtlen az erdőben, átellenben ugyanis állt egy manóvár, ahol a gonosz manók éltek. Minden gondolatuk csak a rosszaságon járt. Hatalmas gépeket építettek, füstöt szórtak és mindent elkövettek, hogy megkeserítsék a varázserdő lakóinak életét. Varázserdőben most éppen a Liliomhercegnő születésnapjára készültek. Mindenki kivette a részét a készülődésből. A sasok szivárványokat rajzoltak az égre, a szarvasok felhőpamacsokat rajzoltak az égen, a kőmedvék asztalokat és székeket varázsoltak sziklából, a fák érett gyümölcsöket hoztak megenni, a rókák mindenféle színben pompáztak, a farkasok szétszóródva virágokat gyűjtöttek, az oroszlánok tüzeket gyújtottak. Már nagyon várták a másnapi ünnepséget, nagyon várták, hogy át tudják adni az ajándékokat, és alig várták a zenét, az éneklést és a táncot. Nagyon szerették a Liliomhercegnőjüket, aki békésen uralkodott rajtuk és mindent megengedett nekik. Az este már alig tudtak aludni az állatok, álmukban is a születésnapi vigadalomról álmodtak. Mind izgatottan ébredtek. Szépen kiszépítették magukat, megmosdottak, megfésülködtek, hogy a hercegnő elé szépen járuljanak. El is indultak a hercegnő otthona felé, ezernyi állat sereglett az ünnepség színhelyére. A ház előtt mindannyian helyet foglaltak és várták a hercegnő megjelenését, hogy illően köszönthessék őt, de a hercegnő csak nem jött. Már dél időre járt az idő és a hercegnő csak nem jött, amikor valakinek eszébe jutott, hogy nézzék meg mi van vele. Az állatok besereglettek az épületbe, hogy megtudják, mi van a hercegnővel, de nem találtak ott senkit. A hercegnő eltűnt. Elkezdték keresni, mindenhol keresték, tűvé tették érte az erdőt, de sehol sem találták. Találtak ellenben nyomokat, amikből azt következtették ki, hogy azok az átkozott manók a tettesek, ők rabolták el a Liliomhercegnőt a születése napján, ezért nem tudnak most ünnepelni. Miután bizonyságot szereztek arról, hogy valóban a manók vitték el a hercegnőt tanácsot tartottak, hogy mitévők legyenek. Úgy döntöttek, hogy a hercegnőt ki kell szabadítani, ezért úgy döntöttek, hogy egy csapat állat a kiszabadítására indul és bármilyen áron, de visszahozzák őt a manóvárból, mert a varázserdő a Liliomhercegnő nélkül mit sem ér. Így is tettek. Egy csapat állat, minden állatból egy felkerekedett és útnak indult, hogy a hercegnőt kiszabadítsák. Az állatok első útján megszomjaztak ezért útjuk a varázstóhoz vezetett. Itt azonban nem tudtak inni, mert a víz ihatatlan volt. A varázsfa azonban indáival lenyúlt a tó mélyére, itt rájött, hogy a mélyén láva ömlik a tóba, amit a manók műveltek. Gyorsan megszüntette a problémát és az állatok szomjukat olthatták. Az állatok tovább mentek a sas, aki felderített, látta, hogy ég az erdő. A szarvas, akinek szárnya volt oldotta meg a dolgot. Az állatok virágport gyűjtöttek, amivel a szarvas felhőket rajzolt az égre, amik esőt hullatva eloltották a tüzet. Az állatok már sokat haladtak, elfáradtak aludni tértek, de nem tudtak, ezért egy történetet meséltek. Réges-régen sárkányok támadták meg a varázserdőt. Fekete lángjukkal és fekete füstjükkel elfeketítették a napot, mert csak a sötétet szerették és minden sötét lett. Az állatok nagyon féltek a sötétben, nem tudták mi tévők legyenek, ezért elmentek a Liliomhercegnőhöz, hogy segítsen rajtuk. A hercegnő nem félt a sötéttől, összegyűjtötte a liliomait és csillagport szórtak az égre. A csillagok fénye széttörte a sötétséget és a napfény visszatért és a Nap elűzte a sárkányokat. Így mentették meg a varázserdőt a sárkányoktól. Ezután már elaludtak. Másnap azonban nagy ködre ébredtek. Nagyon féltek, a sas azonban magasra szállt, farktollaival szivárványt rajzolt az égre, amik elűzték a ködöt. Az állatok tovább haladtak. Hatalmas hegyekhez értek, itt hatalmas kőgörgetegek zúdultak rájuk, a kőmedve azonban erejével visszatartotta a zuhatagot, megmentve ezzel az állatokat. Tovább mentek útjukat azonban áthatolhatatlan bozótos zárta el, a tűzoroszlán hatalmas tűzoszlopot lőtt ki, elégetve ezzel a bozótost utat nyitva ezzel az állatoknak, kifogva ezzel újra a gonosz manókon. Útjuk már csak egy hídon vezetett át ezt azonban sok manó zárta el. A farkas azonban megsokszorozta magát, egy falkát hozott létre, akik legyőzték a manókat, így átjutottak a hídon. A manóvárba a ravasz színváltós róka jutott be álcázva magát, majd beengedte a többi állatot, akik kiszabadították a hercegnőt és megtarthatták az ünnepséget. 

Zöldségsziget

Zöldségszigeten a zöldségek éltek és növekedtek békében és boldogságban, de sokan irigykedtek rájuk, ezért sok bosszúságban is részük volt. Mindig más valami történt.

Legrosszabb ami történt az a szárazság volt, amit rájuk bocsátottak. Brokkoli úrnak azonban jó ötlete támadt, hogy hogyan juthatnának vízhez. Az az egyszerű ötlete támadt, hogy létrát kell építeni a felhőkhöz és azon keresztül felmenni hozzájuk és megnyitni a víz csapját és az majd küld kellő esőt rájuk. Így is tettek. Hamar létrát építettek az égbe kellő magasságút és azon keresztül megnyitották a víz csapját és máris elmúlt a szárazság.

Másnap megint bosszúság várt rájuk, nem jött szél a szigetre és így a fák nem tudták elhullatni magjaikat. Megint brokkoli úrnak támadt jó ötlete. Megkérték a madarakat, hogy szárnyaikkal támasszanak szelet és akkor a szél lefújja a magokat a fákról és új fák teremhetnek. Így is történt a madarak szívesen támasztottak szelet és a magok mind lehulltak a földre új fákat növesztve.

Következő nap az történt, hogy a bokrok termései féltek pirosra színeződni és megérni, és zöldek maradtak. Brokkoli úr gondolta, hogy a pávák segíthetnének kiszínezni őket, ami így is történt, színes tollukkal az összes gyümölcsöt pirosra színezték így már a bokrok termése mind megérett.

Ismét gond történt. A zöldségek nem mertek kibújni a földből, mert féltek feljönni a föld tetejére. Brokkoli úr hamar körbe kerítette a zöldségeket, akik így már mertek növekedni, nem féltek, hogy lelegelik őket.

Hamar új gond támadt. Közeledett ugyanis a hagyományos zöldségbál. A növények azonban még éretlenek voltak arra, hogy elmenjenek a bálra a sok rossz miatt, ami történt velük. Brokkoli úr azonban résen volt és megkérte a Napot, hogy erősebben süssön és gyorsabban növessze a zöldségeket. A Nap szívesen segített. Sugaraival gyengéden simogatta a zöldségeket, akik így szívesen nőttek. A bál kezdetére már mind érett volt és el tudott menni a bálra. Remekül érezték magukat a bálon. Táncoltak énekeltek és mind boldogak voltak.